Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Történetek
Ahol e történet játszódik, az olyan világ melyben még senki se járhatott, kivéve az ott élőket. Fantázia világnak is lehetne hívni, de én inkább a korlátlan szabadság világának nevezném. Viszont ez a történet nem éppen a vidám életről szól, hanem arról a harcról, hogy békében maradjon a világ...
Balázsnak ajánlom.
A zsibongó utca zaja körülvett és leláncolta gondolataim. Mélyen rejtőző érzések törtek felszínre és tűntek el nyomtalanul. Csak egy pillanat, s ismerős, borzongató érzés. Telefon. Te hívsz. Agyam lüktető gyorsasággal nyúlna utána, de kezem és tagjaim lassan mozdulnak. Sokkal lassabban, mint ahogy a szív kívánja...
A zsibongó utca zaja körülvett és leláncolta gondolataim. Mélyen rejtőző érzések törtek felszínre és tűntek el nyomtalanul. Csak egy pillanat, s ismerős, borzongató érzés. Telefon. Te hívsz. Agyam lüktető gyorsasággal nyúlna utána, de kezem és tagjaim lassan mozdulnak. Sokkal lassabban, mint ahogy a szív kívánja...
Ez a kérdés a szívemig hatolt. Tőlem még soha nem kérdezték, mi vagyok. Összeszedtem gondolataimat, nyeltem egy nagyot és belefogtam.
- Tisztelettel, én magam vagyok. Én ember vagyok, de nem csak egy a sok közül, én Az ember vagyok. Jelkép, mint a csiszolatlan gyémánt, meg nem munkált fa. Rönk ki nem hever a porban, amely felemelkedik üt, vág, csap és uralkodik a többi rönk fölött.
A férfi szeme felcsillant. Láthatólag hatással volt rá beszédem. Az asztalra csapott és felszólalt.
- Tisztelettel, én magam vagyok. Én ember vagyok, de nem csak egy a sok közül, én Az ember vagyok. Jelkép, mint a csiszolatlan gyémánt, meg nem munkált fa. Rönk ki nem hever a porban, amely felemelkedik üt, vág, csap és uralkodik a többi rönk fölött.
A férfi szeme felcsillant. Láthatólag hatással volt rá beszédem. Az asztalra csapott és felszólalt.
Hajlott hátú öregember csoszog keresztül a széles latyakos járdán. Sorstársaival mindennapos látvány, szinte hozzátartozik a kőbánya-kispesti csomópont összképéhez. Az ócska szürke kabát ólomsúlyként nehezedik erőtlen vállaira. Ráncos barna kezeivel, félig megszáradt kenyeret majszol. Sebesen zúgó folyóként özönlik körötte, a hatalmas arctalan embertömeg. Sietős léptekkel haladnak, messze néző tekintetük a semmit keresi...
Beküldte: Anonymous ,
2005-01-27 00:00:00
|
Egyéb
Addig is - ne legyen üresjárat -, Vili újabb eszközt vet be az arzenáljából. Erre az alkalomra különösen felkészült, valószínűleg ajándékot kapott a barátaitól, akikkel álmomban se találkozzak. Mutatja nekem a kicsi barna feliratnélküli gyógyszeres üveget. Letekerem a kupakját, se színe, se szaga, de tudom mi az. Most már nem lepődök meg semmin. Ez az újabb hatóanyag: „folyékony" MDMA. Alig van benne, de elég belőle akár egy nyalintás is...
Perceknek tűnt, míg mély magamba zuhanásom alatt szemléltem a visszaformálódott szobát, mégis hosszú, hosszú órák teltek el. Ketyegett az antik óra a kandalló párkányán, és számomra rohamosan ütötte el a tizenkettes számot minden egyes óra eltelte után. A tizedik kongatásnál Gabriel halkan mocorogni kezdett az éjfekete koporsóban… Hasonlatos. Éjfekete…Fekete, mint az éj…. Sötét, mint az éj… Sötét vagyok én is? Fekete, sötét és borús a lelkem, mint az éjszaka? Elvégre…az éjszaka gyermekeinek...
Mikor megérkeztem az intézetbe a gyerekek furcsán néztek rám és nem igazán akartak elfogadni. Az, ami voltam, több volt, mint ami lettem. Vadember, egy gyermek testben. A testem foglya voltam. Egy sas madár egy kis ketrecben. A falak, amik körbe vettek kezdtek rám dőlni. Menekülnöm kellett, 14 évesen megszöktem az intézetből és az utcán kóboroltam. Végre az lehettem, ami voltam...
A várakozásban van valami jó.
Szívdobogva készülődni, ácsorogni a megbeszélt helyen, izgatottan fürkészni a többiek arcát, hogy melyik mögül bukkan elő az ismerős mosoly, a kacagás, az integetésre lendülő kéz.
Azután egész közelről csodálni a másikat.
Megismerni egy másik világot, az övét...
.
Szívdobogva készülődni, ácsorogni a megbeszélt helyen, izgatottan fürkészni a többiek arcát, hogy melyik mögül bukkan elő az ismerős mosoly, a kacagás, az integetésre lendülő kéz.
Azután egész közelről csodálni a másikat.
Megismerni egy másik világot, az övét...
.
A nevem Trádész Luánná. Az én életemet fogjátok megismerni e novellában, akinek úgy tetszik regényben. 5 éves koromban anyám eldobott magától, hogy a saját útját járhassa. Ez a döntése befolyással volt, egész további életemre. A nagyszüleimhez kerültem, akik a maguk módján próbáltak segíteni, hogy minél előbb túltegyem magam a történteken. Azóta már látom a szeretetük számomra nem volt más, mint falra vetett borsó...
Anikó egyedül érezte magát. Nem tudta feledni első szerelmét, Zolit, akit szívből szeretett. Vele tudta meg, milyen igazán szeretni a másikat, milyen nevetni, boldognak lenni. Dacból szakítottak, annak ellenére, hogy imádták egy mást. Habár ő vetett véget a kapcsolatnak, s ennek már egy éve volt, nem tudta elfelejteni a fiút. Hiányzott neki az illata, az érintése.
Hétfő délután volt, amikor úgy érezte, nem bírja tovább, és felkeresi...
Hétfő délután volt, amikor úgy érezte, nem bírja tovább, és felkeresi...