Gianna adatai

Figyellek,
Arcodon szanaszét szaladgálnak
Az öröm szemcsék.
S az örök nemlét
Arcodra fátylat
Nem terít...

A várakozásban van valami jó.
Szívdobogva készülődni, ácsorogni a megbeszélt helyen, izgatottan fürkészni a többiek arcát, hogy melyik mögül bukkan elő az ismerős mosoly, a kacagás, az integetésre lendülő kéz.
Azután egész közelről csodálni a másikat.
Megismerni egy másik világot, az övét...
.

Már egészen megszoktam
Hogy néha nem látlak,
Csak hunyt szemmel ülök órákat...

Szeretnélek szeretni,
Ölelésed keresni,
Karjaid közt halkan
Szívverésed lesni...

„Nem könnyű !” - mondta halkan - „Mielőtt bármit is mondanék, két dologra kérnélek : az egyik, kérlek, ne szakíts félbe. És ami még fontosabb, ha befejeztem, mondhatsz bármit, csak egyetlen dolgot ne ! Azt, hogy olyan aranyos vagyok. Ebben a helyzetben, azt hiszem, meghalnék tőle ...”

Kiment az utcára, és kíváncsiságtól hajtva egyre jobban sietett a tegnapi találkozás furcsa színhelyéig. A padon ott aludt a nő, az esőszagú és piszkos lepedőbe csavarva, csapzott haja a vállán pihent.
Megsimogatta a nő haját, ő felnézett.
- Végére értünk már a látomásnak, mely lehetetlent képzel álmodozva, hogy jobb idők jöhetnek itt a rosszra - szólalt meg hirtelen a nő valami furcsa keserűséggel a hangjában...

Nehéz, nehéz, nagyon nehéz,
Szememben élsz, szívemben élsz,
Nézz, nézz, szemembe nézz,
Szemembe nézz, szívembe nézz...

Szeretnék csókolni,
Puha ajkadba kóstolni egy óvatlan
egyszerű, óriásivá növesztett pillanatban...

...Hiányzol, mint virágos rétek illata a város betondzsungelében.
Hiányzol, mint a felhők árnyéka,
Mint félbehagyott verssor a tintafoltos lélek-papiroson.