Fülledt hétfő este volt. A legtöbb ember megfáradtan tért haza, igyekezvén lezárni a hét első napját. Fásultságukban csak arra tudtak gondolni, hogy milyen messze még a hétvége. Kizárólag egyetlen mosoly jelent a tömegben, Roxyé.
Ő nem csupán lezárni készült ezt a napot. Stream este volt! Már alig várta, hogy hazaérjen, és megkezdje esti műsorát, de kicsit elcsúszott az idővel. Már egy hete, hogy egy különleges műsorral kecsegtette nézőit, erre most lehet ő lesz, aki lekési? Ahogy hazaért, csak ledobálta dolgait, és az órájára nézett.
Egész nap a várost járta, muszáj volt letusolnia, de perceken belül indulnia kellett volna a műsornak. Fél kézzel, kapkodva kezdte szanaszét dobálni ruháit a lakásba, miközben másik kezével gépét igyekezett bekapcsolni, és a stream várakozóját elindítani. Amíg hűséges nézői elkezdtek gyülekezni, villámgyorsan zuhany alá pattant, és hihetetlen hatékonysággal szappanozta, majd öblítette le magát. Zephyra legnagyobb csalódására, ez a zuhany most minden izgalomtól mentes volt. Roxanne gyorsan magára csavart egy törölközőt, „úgyse látja senki” és már ült is le gépéhez.
- Sziasztoook! Köszönöm a türelmet, már itt is vagyok, és ma kipróbáljuk a játékot, amihez még egy joy-t is beszereztem.
Most játszom másodjára ilyennel, úgyhogy nézzétek el, ha kicsit ügyetlen leszek!
Kicsit bohókás látvány volt, ahogy egy headsettel a fején és egy díszes joypaddal a kezében, egy szál törölközőbe tekerve, egy igen nehéz játékot gyötör a csinos streamer, de a nézők erről mit sem tudtak.
Már órák óta tartott a stream, amikor Zephyra a kanapén meztelenül heverve, a szemét forgatta.
- Mi ebben a jó? – sóhajtozta magában.
Unalmában jobbra-balra folydogált az ősi szellem, nem tudott mit kezdeni magával. Szíve szerint ő is elszórakozott volna Roxyval, de nem akarta elrontani a kedvét. Szemmel láthatóan jól szórakozott az új játékával és nézőivel.
Viszont egy kósza gondolat futott át a dzsinn fejében. Ha ilyen sokan szeretik Roxanne hangját, talán „más” jellegű hangok is szóba jöhetnének?
Zephyra gazdája mögé lépett, majd annak vállaira helyezte tenyerét.
Roxy azonnal felkapta fejét, és a látványtól azonnal elfogta az idegesség. A dzsinn ördögien mosolygott, majd kezeit lassan lejjebb csúsztatta hősnőnk mellkasára. Amikor Roxy azt érezte, hogy a szorosan köré tekert törölköző egyre lazul rajta, igyekezett összébb húzni magán. Ez persze édeskevés volt Zephyra ellen. A hófehér szövet végül kibomlott, és felfedte a műsorvezető illatos, tűzforró bájait. Szégyenlősen húzta fel combjait, mintha attól félne, hogy valaki tényleg megláthatja. Arca elpirult, lábai keresztbe álltak. Egyedül hangjával igyekezett úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, hiszen közönsége, kamera híján, ebből mit sem láthatott. Roxy továbbra is küzdött a játékban, miközben a chat hozzászólásaira reagált, még akkor is, ha néha kicsit meg-megremegett a hangja.
A szellemnek ez csak olaj volt a tűzre. Úgy érezte bármit szabad, hiszen gazdája most nem szólhat rá.
Miközben kezei Roxy kebleivel játszadoztak, nyakához hajolt, hogy apró csókokkal igyekezzen minél jobban kizökkenteni a játékból. A streamer egyre erőteljesebben küzdött, hogy ne érződjön a műsoron a „technikai nehézség”, de vesztésre állt. Zephyra ajkai elindultak felfelé a nyakától, végig „áldozata” arcán, majd végül annak fülcimpájához ért. Kóstolgatta, ízlelgette, sőt néha kicsit meg is harapdálta az eddigre tűzpiros testrészt, egyre jobban kiakasztva ezzel a mostanra teljesen szétesett műsorvezetőt.
Ahogy szája egyre magasabbra tört, úgy kezei egyre lejjebb hatoltak egészen addig, amíg a legilletlenebb helyre nem értek. Mostanra pontosan tudta a dzsinn, hogy mivel okozhat örömet Roxynak. Ismerte kéjes vágyait és a módját, hogyan elégítse ki azokat. Ujjai lassú táncot jártak partnere lábai között, majd mélyen elbújtak.
Roxanne nem bírta tovább, rámarkolt a karfára, és a földre ejtette a kontrollerét. Fejét hátracsapta, lábait pedig igyekezett összeszorítani, de mind hiába. Ilyen ellenféllel szemben esélye sem volt. Zephyra rákapcsolt, és nem engedett menekülést partnerének. Roxy elvesztve az önkontrollt eleinte halk, majd egyre erősödő nyögdécselésbe kezdett.
Percek teltek el így, hősnőnk egyre hangosabb és hangosabb volt. A játék állt, a számítógép pörgött, de mostanra szereplőink már mindent kizártak, csak az élvezetnek éltek. Zephyra rendíthetetlenül ficánkolt ujjaival egészen addig, amíg egy erős visítást követően Roxanne gyönyöre robbanásszerűen be nem teljesült.
Lábait széttárva, elégedetten csúszott lejjebb székében. Kielégült tekintetével a monitor felé fordult egy pillanatra, és arckifejezése azonnal rémült sokkra váltott.
A műsor egy percre sem állt le, sőt még annyi ideje sem volt, hogy legalább lenémítsa magát.
„Úristen, mindent hallottak!” – döbbent rá magában.
Teljesen bepánikolt. Kapkodva pörgette vissza a chat-et, ahol jól láthatóan minden nézője elképedt. Nem akarták elhinni a történteket. Voltak, akik ujjongtak, míg mások épp kimentették a legharsányabb pillanatokat. A nézőszám is rekordokat ért el. Beindult a gépezet, és úgy festett, nincs megállás.
Roxanne szégyenében azonnal megszakította a műsort, kikapcsolta gépét, és a szekrényéhez sietett. Miközben az első kezébe keveredő ruhaneműket rángatta magára, a kezdeti sokk egyre inkább haragba váltott át.
- Most tényleg elvetetted a sulykot! Megaláztál a nézőim és az egész világ előtt! Hogy tehetted ezt velem???
Zephyra kicsit megilletődve maga elé nézett, és halkan csak annyit tudott mondani:
- Nem gondoltam volna, hogy ekkorát fog szólni. Én csak gondoltam…
- MIT GONDOLTÁL??? – fakadt ki Roxy - Hogy miként alázhatnál ezúttal porig???
- Ugyan már. Azt mondtad, ezek az ismerőseid, sőt rajongóid. Egy hét múlva már senki sem fogja felemlegetni.
- A te világodban talán nem, de ez most nem holmi falusi szóbeszéd, hanem az internet. Nem kizárt, hogy több ezren, sőt több millióan fogják hallani, ahogy én a mikrofonba élvezkedtem... - Roxyt a kétségbeesés járta át miközben a földön heverő kontrollert bámulta -… és mindez csak is te miattad!
Odacsörtetett a joyhoz, és teljes erejéből a dzsinnhez vágta.
„Bárcsak örökre eltűnnél!!!”
Ahogy az irányító ellenállás nélkül, mint füstfelhőn átrepült a szellem testén, a sértett Roxanne kiviharzott a lakásból, és becsapta maga mögött az ajtót. A hatalmas ricsajt még a város másik felén is lehetett hallani, azt viszont már nem, hogy az éles csattanás után az ajtó résnyire visszanyílt. Főleg Roxy nem, aki eddigre már az utcán menetelt. Nem volt úti célja, egyszerűen csak muszáj volt kiszellőztetnie a fejét. El akart szabadulni, minél messzebb attól az önző dzsinntől, aki mindig csak magára gondol.
Hosszú utat járt be, észre sem vette, mennyi idő telt el. Ahogy masírozott előre, az ég egyre jobban kezdett beborulni, és úgy látszott jobb, ha inkább egy forró tea mellett rendezi gondolatait fedett helyen.
Talált is egy kedves éjjel-nappali kávézót, ahol barátságosan fogadták a felzaklatott lányt. A forró teáscsésze érintése otthonos nyugalmat biztosított, segített neki lehiggadni, és végiggondolni a történteket.
„Talán durva voltam Zephyrával? Tudhattam volna, hogy nem fog nyugton maradni, ha nem foglalkozom vele.”
Ahogy fogyott az ital, a történtek is egyre kevésbé tűntek borzasztónak. Bár még mindig frusztrált volt, azért a fáradtság, a késői óra és a tény, a hogy dzsinn órák óta nem mert megszólalni, jobb belátásra kényszerítették Roxyt.
Az utolsó korty tea után udvariasan elköszönt a kávézó alkalmazottaitól, majd kilépett a kihalt, hűvös utcára. Keresett egy félreeső helyet, ahol szólongatni kezdte a szellemet.
- Most már igazán előjöhetsz. Már nem haragszom rád…annyira – de nem jött válasz. – Ennyire nem szidtalak le. Gyere elő, kérlek, túl késő van már a játékhoz. Csak szeretnék hazamenni, és aludni, de ne egyedül kelljen haza ballagnom.
Hiába a kérlelő szavak, Zephyra nem válaszolt. Roxynak több, mint egy órájába telt, mire megfáradtan ráfordult az utcácskára, ahol a lakása volt. Mindez idő alatt a dzsinn egy szót sem szólt, pedig ez nem volt rá jellemző. Kimerülten vette hősnőnk a lépcsőket felfele, amikor borzalmas látvány fogadta a lépcsőház folyosóján.
Lakása ajtaja tárva nyitva volt, és az előszoba fénye szűrődött kifele.
„Lehet, dühömben nem zártam be?!”
Rettegve lépett a küszöbhöz, és minden oka megvolt rá. A kis hívogató kuckó, ami idáig az otthona volt, most egy feldúlt disznóóllá vált. Dolgai széthajigálva, fiókjai mind egy szálig kihúzva, szekrényei kirámolva fogadták gazdájukat. Roxanne ékszerei, TV-je, számítógépe és a többi értékesebb holmiját mind elvitték. A lakásban mindenhol hatalmas koszos cipőnyomok, és kapkodás jelei látszottak.
A fiatal lány könnyes szemmel járta végig a szobákat, felmérve a károkat. Teljes katasztrófa volt! A legrosszabb viszont csak most jött. A joypad is eltűnt!
„Zephyra…” - mondta rémült hangon.
Azonnal kirohant a ház elé, hátha még megpillantja a rablókat, de késő éjjel volt. Az utcák csendesek voltak, csak az utolsó vonat hangja hallatszott a távolban. Akárkik is jártak nála, már rég továbbálltak, ki tudja hova. A lány tehetetlenségében összerogyott a járdán, és elkeseredetten zokogni kezdett. Hosszú percek teltek el így, amikor a házból valaki észrevette, és kiment hozzá, hogy segítsen rajta.
Órákkal később már kint voltak a hatóságok, és a lakásban helyszíneltek. Felmérték a károkat, jegyzőkönyvbe vették az ellopott vagyontárgyakat, és felvették Roxy vallomását. Nem tudták semmivel sem biztatni a lányt. Sajnos ilyesmi megesik, ha valaki nem elővigyázatos. Amikor az utolsó rendőr is elment, Roxy kettőre zárta mögöttük az ajtót, és végignézett a néma lakáson. Lassan elkezdte helyére rakni a főbb dolgait, majd ágyba bújt.
Eddig mindig nyitott ablaknál aludt, szerette hallgatni a ház előtti tücskök koncertjét és a szél suhogását, de most még azt is bezárta. Úgy érezte, ez a hely már nem az ő otthona. Semmi sem volt a helyén, és legfőképp a pimasz dzsinnt hiányolta. Hibába forgolódott, nem tudott kikapcsolni. Az esze már a másnapon járt. Hol keresse? Kit kérdezzen? Mit tenne más? Tényleg ennyire tehetetlen lenne?
A nap lassan felkelt, de csak szürkeség szűrődött be a függönyökön át. Még mindig felhős volt az ég, amitől Roxanne csak még lehangoltabb volt. Egy pillanatra sem tudott elaludni, egész éjjel csak forgolódott. Felhívta a munkahelyét, és elkéredzkedett, hogy intézkedhessen. Az interneten kezdett kutatásba, mit is tehetne. Bejárta a város összes zálogosát és régiség-kereskedőjét, hátha máris eladták a rablók zsákmányukat, de sajnos sehol sem lelte a dzsinnt. Később még a rendőrségre is be kellett mennie, de ott sem tudták biztatni.
„A nyomozás még nem folyt le” - ennyit tudtak mondani.
Hazafelé minden méter Zephyrára emlékeztette. Elment a főtéren, ahol korábban a szellem hatalmas káoszt okozott, amikor erejét akarta bizonygatni. Szembejött a fürdő, ami még azóta sem nyitott ki, a nagy felkavarodást követően. A sors iróniája, hogy a főút kereszteződésében egy esküvői menet robogott keresztül. Persze mindenki más mosolygott és integetett az autósornak, amitől Roxanne csak még keserűbben érezte magát.
Este, miután nagy nehezen magába erőltetett egy instant levest, a kanapén ülve úgy döntött, tisztába teszi dolgait nézőivel.
Telefonján bejelentkezve indított egy streamet, minden bejelentés nélkül, ahol kisvártatva a megszokott közönsége szép lassan összegyűlt. Ezúttal viszont sokkal lehangolóbban, elcsukló hangon történt a beköszönés.
„Sziasztok…Köszönöm, hogy itt vagytok… ”
Roxy azt hazudta, hogy „egy vendége” miatt hallották a tegnapi „furcsa” hangokat, aki fogadásból vette rá erre. Nem tehetett mást, hiszen azt senki sem hitte volna el, hogy egy kívánságokat teljesítő, nimfomán dzsinn játszadozott vele élő adásban.
Azt is elmondta, hogy tegnap este betörtek hozzá, és hogy a rendőrség nem sok jóval biztatta, mert a városban ahol lakik, sajnos ez gyakran előfordul.
Ahogy a chatfal kezdett megtelni együtt érző reakciókkal, egy üzenet kiemelkedett a többi közül. Azt állította, hogy a környéken nyílt titok kik képesek ilyenre.
Ahogy a kommentelő vázolta a szomorú tényt, sokan egyetértően reagáltak. Bizony másokkal is megesett az, ami Roxyval, és bár sejtik, honnan eredhetnek a tolvajok, még senki sem tudott végleges megoldással szolgálni. Valamiért a városvezetés nem tesz eleget az ügy érdekében.
Hősünk szeme felcsillant. Faggatni kezdte nézőit, azt kérte, mondják el, amit tudnak. Kiderült, hogy egy város közeli településről indulhattak útjukra a gaztevők, de pontosan nem lehetett tudni, hogy honnan. Annyit mondtak többen is, hogy egy jellegzetes feketére festett furgonnal járnak, aminek hatalmas horpadás van a hátulján. Valószínűleg egy korábbi összetűzés a rendőrökkel. Azt is hozzátették, hogy az illetők nagyon veszélyesek és nem tanácsos újat húzni velük.
Roxanne ez utóbbit már meg sem hallotta. Megköszönte a segítséget nézőinek, és megszakította az adást. Végre úgy érezte, valami használhatóra bukkant. Persze Roxy sosem volt az a balhés csajszi, aki csak úgy bajba merne keveredni akárkivel. Ami azt illeti, még sosem kellett senkivel sem hajba kapnia, de mégis úgy érezte ezt most nem hagyhatja annyiban, kerül, amibe kerül.
Szétpakolt dolgaiból kabátot ragadott, kesztyűt és csizmát. Hosszú útra készült, szüksége volt rájuk. Bezárta maga mögött az ajtót, de ezúttal nem az utcára ment. Most a lépcsőház legaljába sietett, a ház mélygarázsába. A betonszagú, dohos helységben egy ponyvával letakart járműhöz lépett, majd egy hirtelen mozdulattal lehúzta azt. De hogy mi volt alatta?
Egy igazi nehézgép, egy hatalmas versenymotor képében. Feketés-zöldes színe még a rosszul megvilágított parkolóban is briliánsan ragyogott. Kiválóan karbantartott kilométerfaló szörnyeteg volt, ami jól mutatta gazdája rajongását a sebesség iránt. Ahogy kényelmesen elhelyezkedett a nyeregben, azonnal bepöccintette a járgányt és az dorombolt, mint egy nagymacska.
Ahogy a motor hangjától megremegtek a falak, Roxanne új erőre kapott.
- Tarts ki Zephyra, már úton vagyok!
Az egyébként eseménytelen, madárcsicsergős mellékutca idilli hangulata egy csapásra semmivé lett, ahogy Roxy kövér gázzal robbant ki acélparipáján, a mélygarázs kijáratán. Kerülgette a kocsikat, szelte az utcákat. Féktelenül lobogott a haja, ahogy lassan elhagyta a várost. Csak védőszemüveg volt a fején, sisakját előző este a többi dolgával együtt elvitték. Őt ez sem érdekelte, ennek a lánynak most küldetése volt. A városból kiérve egyre erősebb széllökések érték a féktelen motorost. Az eddig csak simán borús idő egyre rosszabbra kezdett fordulni. Nem épp kiránduláshoz való idő bontakozott a távolban.
Ahogy lassan elérte a települést, ahova a chat mutatott korábban, már lassított, sőt nem egyszer meg is állt. Benzinkutakon, pihenőkön, boltokban kérdezősködött. A rejtélyes fekete furgont kereste mindenhol, az után érdeklődött. Láthatóan senki sem beszélt szívesen a témáról, de akadtak bátrabbak, akik készséggel igazították útba az eltökélt lányt.
Négy elfogyasztott kávé és számtalan tanú beszámolója után, Roxy egy lepukkant roncstelephez ért. A közeli kocsma pultosától kapta a tippet, hogy talán itt találhatja azokat, akik azzal a bizonyos fekete furgonnal járnak. Hősünk tisztes távolban hagyta járgányát és minden bátorságát összeszedve besétált a telepre. Arra gondolt, hogy vásárlónak fogja kiadni magát.
- Majd azt mondom, alkatrészt keresek.
Ahogy beért, csak egy láncra vert kutya fogadta hangos ugatásával. Ránézésre a szeméthalmokon kívül más nem volt itt. Roxy megérzése folyamatosan azt sugallta, hogy le kéne lépni, de tudta, hogy nem teheti meg Zephyra nélkül. Idő közben az eső is elkezdett cseperegni, lassan eláztatva a már így is rozsdás lerakót.
A telep hátsó részén egy kis, omladozó ház fogadta. Az ajtók, ablakok be voltak zárva. Semmi sem látszott kívülről.
- Ha már idáig eljöttem, nem fordulok vissza!
Az ajtóhoz lépve felszegte fejét, határozott arckifejezést erőltetve magára, majd három határozott mozdulattal…
*KOPP-KOPP-KOPP!!!
Azonnal felszakadt az ajtó, mögüle pedig egy goromba hang szólalt meg.
- Mi kéne?!
A lány végigmérte az alakot. Egy nagydarab ápolatlan fickó volt egy koszos, szakadt trikóban. A lakásból csak úgy dőlt a pia és olcsó cigaretta szag. Az is hallatszott, hogy az illető nincs egyedül.
- Elnézést a késői zavarásért, nekem azt mondták itt találhatok alkatrészt egy…őőő…autóhoz. Igen! Egy autóhoz keresek alkatrészt! – mondta zavartan.
- Milyen autóhoz, he? Miről beszél maga!? Nem árulok semmit! Takarodjon innen!!! - Azzal a mozdulattal az alak Roxy képébe csapta az ajtót.
Most már ő is jobbnak látta visszavonulót fújni, ám kifele menet egy újabb viskót talált. Ez már kisebb volt és az ajtó tárva nyitva állt. Ahogy óvatosan benézett, nehogy valaki észrevegye, megpillantotta a fekete furgont. Úgy volt, ahogy neten írták. Maszekul le volt fújva fekete festékkel és hátul egy jó nagy horpadás éktelenkedett.
- Megvagy! – Kiáltott fel örömében.
Gyorsan a szájához kapta a kezét nehogy saját magát buktassa le, majd besurrant a viskóba. Miközben azt kereste hogyan is nyithatná ki a furgont, a láncra vert kutya megállás nélkül ugatott. Érezte a lányt, és ez egyet jelentett. Kapkodni kell, mert fogy az idő. Amint feltűnik a ház lakóinak a folytonos vakogás, ki fognak jönni.
Először a kocsi tolóajtaját próbálta kinyitni, majd az utas és vezető oldali ajtót, de mind zárva volt. Ahogy szembeállt vádlón a furgonnal, hátha az ijedtében kinyitja magát, észrevette, hogy a hátsó ajtó a horpadás miatt nem csukódik rendesen. Óvatosan a kocsi mögé ment és egy könnyed mozdulattal kinyitotta azt. Be volt zárva, de mivel meg volt rongálódva, az semmit sem tartott, bárki ki tudta volna nyitni.
- Most már kvittek vagyunk, szemetek!
Ahogy feltárult a csomagtér, Roxy egymás után találta meg a dolgait. Ott voltak a gépei, a TV-je, meg még egy nagy zsáknyi cucca. Izgatottan kezdett el kotorászni a holmik között, de még mielőtt alaposabban átnézhette volna, egy ismerős hang szólalt meg a viskó ajtajából.
- Nem megmondtam, hogy takarodjon innen!? Mit keres maga a kocsimban?! Lopni akar????
Az a leszakadt ogre volt, aki ajtót nyitott. Roxy a hang irányába kapta a fejét, és ezúttal három alakot látott. Mindegyik hasonlóan taszító, mint az első. Ijedten visszafordult, és őrült tempóban a kocsi tartalma között kezdett el kotorászni.
A kocsi tulajdonosainak több nem is kellett, benyúltak a furgonba, és megragadták a lányt.
Amikor érezte a telep lakóinak mocskos kezeit magán, a nagy zsákba kapaszkodott remélve, hogy így nem tudják kiemelni, de tévedett. A karcsú betolakodót zsákostul, mindenestül kirántották a kocsiból, egyenesen az udvar közepére.
Felsorakozott a földön fekvő lánnyal szemben a három rémisztő alak, kezükben botokkal és vascsövekkel. Ahogy az erősödő zápor elkezdett kopogni a viskó tetején, Roxy pánikba esett. A szíve a torkában dobogott, és csak arra tudott gondolni, hogy mit fognak tenni vele ezek az alvilági formák.
Gyorsan felpattant, és kezében a zsákkal, a telep melletti erdőbe menekült. Ahogy a fákat kerülgette, mögötte üldözői erőszakos hangja bömbölt. Egymást hajtották, hogy minél előbb elkapják a lányt. Roxyt elöntötte az adrenalin, és egyre jobban kapkodta lábait. A nagy rohanásban, egy fa kiálló gyökerében elesett, és végigcsúszott a hideg sárban. Azonnal megpróbált ismét felpattanni, de bokájába éles fájdalom nyilallt, amikor rá akart nehezedni. Miközben elkeseredetten igyekezett felállni, a három alak már utol is érte. Elégedett mosollyal az arcukon léptek közelebb a sérült lányhoz.
- Na, mi történt, csak nem bibis? Mindjárt teszek róla, hogy többet eszedbe se jusson tőlem lopni!
Azzal a feje fölé emelte esőáztatta vasrúdját és lesújtott. Ám meglepő módon ütését, hatalmas csattanás állította meg, még mielőtt a lányhoz érhetett volna. Egy női alak rajzolódott ki Roxy és bántalmazói között, ahogy az ütést hárította. Haragos, tiszteletet parancsoló tekintete azonnal megfékezte a lincselést. A szakadó esőben bőrig ázott Zephyra volt az, és szemében éktelen düh tombolt.
Ahogy lenézett, rémült gazdáját látta, aki a zsák mélyén egy utolsó mozdulattal valahogy sikeresen elérhette a joyt, így megidézve a szellemet.
Hatalmas vihar kerekedett. A szél a kerítést tépte, és a távolból mennydörgés hallatszott. A dzsinn vérszomjas tekintetét támadóira szegezte. akik nem értették, hogy került ide még egy nő. Döbbenetükkel mit sem törődve, üvöltözve rohanták meg az új jövevényt, aki egyetlen határozott dobbantással dermesztette meg támadóit.
Az alakok moccanni sem tudtak, csupán a rettegés volt kiolvasható a szemükből. Elvesztették az irányítást saját testük felett.
Zephyra a földön fekvő Roxyhoz lépett, majd karjaiba vette sérült gazdáját.
- Mi történt? – kérdezte elgyengült hangon. – Hogyhogy nem támadnak?
- Most jobb, ha nem nézel oda.
Roxanne értetlenül nézett visszatért partnerére, majd ismét a telep lakóira, akik eddigre már jajveszékelve ütlegelték egymást tiszta erejükből. Érezhető volt, hogy ez nem az ő akaratuk, mert bár a testük mindent beleadott a harcba, hangjukon kivehető volt a félelem és kétségbeesés. Bábokként tették azt, amit a dzsinn elvárt tőlük, és legnagyobb balszerencséjükre az könyörtelen volt. A csőcselék nem kímélte egymást. Csattantak az ütések, reccsentek a csontok, repkedtek a fogak, de a harc nem maradt abba.
Zephyra kivitte a telepről megviselt gazdáját, majd visszatérve a motorhoz, távol az alvilági figurák élet-halál harcának zajától, egy mozdulattal begyógyította annak minden sebét és zúzódását.
- Így már jó lesz. – mondta elkomolyodó hangon, mintha csak egy idegenhez szólt volna. - Hamarosan minden el fog múlni.
- De én azt nem akarom… - mondta halkan
- Hogy érted, hogy…
Mielőtt a szellem végigmondhatta volna, Roxy a nyakába borult és szájon csókolta. A szellem szorosan magához ölelte, és csak annak édes ajkaira tudott koncentrálni, miközben a szakadó, jéghideg eső áztatta a párost.
„Azt hittem, örökre elveszítettelek!” – Mondta Roxanne zokogva. – „Bocsáss meg, nem akartam azt a sok gonoszságot mondani!”
Most még a Zephyra szeme is elfátyolosodott a megkönnyebbüléstől. Újra magához ölelte gazdáját, és nem eresztette.
Ahogy a villámok és a szél rendületlenül tépázták a vidéket, a megkönnyebbült, bőrig ázott páros úgy döntött, most már ideje hazatérniük.
Roxy felült motorjára, és ezúttal Zephyrával a háta mögött húzta meg a gázkart. Hátulról, mint egy koala, ami anyjába kapaszkodik, szorongatta a lányt, és nem eresztette egészen hazáig.
A hosszú út végére Roxanne teljesen kimerült és át volt fagyva. Bár meg volt nyugodva, hogy küldetése sikerrel zárult, a lakás ajtajába érve ismét keserű érzés öntötte el. Az otthonuk romokban hevert, és dolgai nagy részét a telepen hagyták a sárban.
A dzsinn látván bánatos gazdáját, karját a levegőbe emelte és csodálatos dolog történt. A lakás egy szempillantás alatt visszaváltozott eredeti képére. A szétdobált, ellopott dolgok visszakerültek a helyükre tisztán és sértetlenül, a feltépett fiókok és összekuszált szekrények ismét rendezetté váltak, a lábnyomok és eldobált cigi csikkek eltűntek. Roxy örömében ugrálni kezdett és Zephyra arcát csókolgatta.
- Köszönöm, köszönöm!
- Legközelebb azért zárjuk be az ajtót, ha lehet.
- Jól van, na! – duzzogott gyerekesen.
Nem sokkal később Roxanne már a kádban ülve igyekezett ismét átmelegedni. Hosszú éjszaka volt ez. Egy hatalmas sóhaj hagyta el a fiatal lány ajkait. Most már nincs baj, végre ismét el lehetett kicsit lazulni.
Amikor később köntösében kilépett a fürdőből, csodálatos látvány fogadta.
A frissen rendbe rakott szoba teljesen átalakult. Ragyogó fények, és csodaszép függönyök díszítették a parányi szobát, közepén fedetlen testű Zephyrával, aki az ágyon fekve várta gazdáját. A szobába halkan duruzsoló zenét csak a kint tomboló vihar távoli mennydörgése törte meg néha.
Roxanne lassan kibontotta köntösét, majd lassan Zephyra mellé feküdt. A szellem végigsimította partnere karját, majd kezéhez érve összefonódtak ujjaik. Csókjuk olyan szenvedélyes volt, mintha az első lenne. Az aranyló fényű szobában a sötét függönyök és ágynemű közepette szinte ragyogott szereplőink minden mozdulata. Nem tudtak betelni egymás finom érintésével, cirógatásával. Összebújta, ölelték egymást, miközben ajkaik és nyelvük pajkosan játszadoztak a másikkal.
Ezúttal Roxy vette át a vezető szerepet, és kezdte meg a dzsinn testének felfedezését. Végigcsókolta a nyakát, átsimogatta fenekét, nyelvével izgatta kebleit. A szellem élvezte a figyelmet, kezeit a feje fölé kulcsolta, és hagyta, hogy kényeztessék. Roxanne ujjai végigfutottak Zephyra combjain, majd kedvesen becsúsztatta őket közéjük, így kérve bebocsájtást annak legforróbb pontjához. A dzsinnek nem is kellett ennél több, hogy lassan széttárja lábait gazdájának, aki így már hozzáférhetett ajkával legizgalmasabb testrészéhez.
Kedvesen, lassan kezdte a finomság izgatását, de ahogy Zephyra egyre mélyebben sóhajtozott, úgy gyorsított Roxy is. Perceken belül már le-feljártak az ágy rugói a két lány alatt, az élvezet hangai kezdték elnyomni a halk zenét. Roxanne miközben partnerét kényeztette, ő is egyre jobban kezdett felhevülni. Ahogy ujjaival saját magához ért, párás forróságot és hihetetlen nedvességet érzett. Jól eső érzés volt odalent matatni, miközben nyelvével másnak okozott örömöt.
Zephyra sem akart kimaradni a mókából. Felkelt, majd egy könnyed mozdulattal átfordította partnerét a hátára. A döbbent lány, hanyatt feküdve azon kapta magát, hogy a neki fejjel lefelé elhelyezkedő dzsinn csípője a feje fölé emelkedik, majd lassan leereszkedik az arcához. Kinyújtotta kezeit és a pajkos szellem hátsójára markolt, hogy könnyebben illeszthesse annak már így is nyáltól nedves szeméremajkait saját szájára. De a szellem sem tétlenkedett. Roxy combjaiba karolt, hogy közelebb húzza magát, és nyelvével ő is elmerült az élvezetek tengerében.
A két izzadt test tökéletes összhangban mozogva, hatalmas örömet okoztak egymásnak. Nyögésektől, fújtatástól és lihegéstől volt fülledt a szoba légköre. Az egyre hangosabban játszadozó páros eddigre minden szomszéd tudtára adták, hogy ismét egymásra találtak, egészen addig a pillanatig, amíg megfeszülve, hangos visítás mellett, egyszerre juttatták egymást extázisba.
Pihegve, kielégülten gurult át Zephyra az ágy másik felére. A plafonnal szemezve, széttárt karokkal kifeküdve igyekezett mindkét lány visszanyerni erejét. Pár perc elégedett szuszogás után a dzsinn finoman Roxyhoz bújt, majd egymást szorosan átölelve álomra szenderültek.
Másnap, amikor egymás karjaiban ébredtek, az ég tiszta volt, az eső elállt, és csak a szellő fújt.
Végre, teljesen elült a vihar.