Már 20 éve házasok vagyunk, és végig azon dolgoztunk, hogy ne laposodjon el a szex köztünk. Szépen lassan eljutottunk oda, hogy már nem szeretkeztünk, hanem szó szerint basztunk. Kefélés közben imádja, ha használom, ha lekurvázom, ha elhordom mindenféle mocskos ribancnak. Imádja, ha rendesen megkúrom. Egy igazi kis szuka lett belőle – de ezt eddig csak kettesben csináltuk.
Aztán gondoltam egyet, és az egyik menetünket felvettem. Úgy, hogy ő nem tudott róla. Utána regisztráltam egy társkeresőre, és a videóból kivágott képekkel – persze az arcunk kitakarva – feladtam egy hirdetést: „szuka új gazdákat keres”.
Jelentkező volt bőven, főleg magányos faszik, de én valami komolyabbat akartam. Valami különlegeset a kis szukámnak. Hónapok teltek el, mire jelentkezett Zsolti és Tünde. Azt írták, szívesen elszórakoznának vele. Ők is negyvenesek voltak.
Pár levél és telefon után egyértelmű lett: egyikük sem szereti, ha ellenkeznek velük. Meg akarták nézni Évit. Megbeszéltünk egy találkozót, de mivel Évi semmiről nem tudott, úgy adtam elő, mintha kollégák lennének, akik felugranak kávéra.
Másnap Tündi felhívott. Azt mondta, szimpatikusak voltunk nekik, és hajlandók fizetni a szukáért. Régóta ki akarják élni a vágyaikat, de mivel mindketten dominánsak, kell nekik valaki, akin ezt megtehetik.
Megegyeztünk. Küldték a címet, a következő hétvégére beszéltük meg.
Szóltam Évinek, hogy megyünk hozzájuk. Nem volt kifogása, tetszettek neki. Fogalma sem volt, mi vár rá.
A hétvégén Évi egy szűk, zöld egyberuhát vett fel. Hosszas rábeszélés után bugyi és melltartó nélkül. Beültünk a kocsiba, beütöttem a címet, és elindultunk.
Egy kis faluba vitt a GPS. Egy nagy házhoz érkeztünk. Felhívtam Tündit, mondta, menjünk be, nyílt is a kapu.
Zsolt már kint várt. Bevezetett a nappaliba. Tünde fogadott minket. Leültünk, italozni kezdtünk. A hangulat gyorsan oldódott, a téma hamar átment szexbe. Évi is egyre nyíltabban mesélt arról, mit csinálunk az ágyban.
Egyszer csak Zsolt ráparancsolt:
– Állj középre.
Évi nem értette, de megtette.
Zsolt odalépett, végigmérte, majd mögé állt, átkarolta, és elkezdte simogatni. A hasától haladt felfelé és lefelé, egyre közelebb a melleihez, a pinájához. Évi nem tiltakozott. Sőt. Egyre mélyebben lélegzett, hátradöntötte a fejét, becsukta a szemét.
Tündi közben odament egy szekrényhez, kivett egy ollót, majd visszasétált. Szó nélkül elkezdte levágni Éviről a ruhát. Lentről felfelé, végig a hasán, a mellei között.
Mikor végzett, Zsolt letépte róla a maradékot, és félredobta.
Évi teljesen meztelen volt.
Zsolt újra átkarolta, és a punciját kezdte izgatni. Tündi hátrébb lépett, és élvezte a látványt.
Aztán Zsolt maga felé fordította. Szólnia sem kellett – Évi térdre esett. Zsolt a fejére tette a kezét, elővette a kemény farkát, és a szájába tolta.
Évi azonnal rámozdult.
– Na? – kérdezte Tündi. – Hogy szopik a kis szukánk?
– Nem rossz – mondta Zsolt. – De még tanulnia kell a ribancnak.
És úgy kezdte tolni, mintha dugná.
Tündi odament, végigsimított Évi nedves pináján.
– Szépen be van nedvesedve a kis kurva.
Zsolt kihúzta a farkát.
– Feküdj fel az asztalra.
Évi engedelmeskedett.
Zsolt levetkőzött, letérdelt a lábai közé. Tündi széthúzta Évi lábait.
– Kérlek… bassz meg… – nyögte Évi.
Zsolt nem finomkodott. Egyből tövig vágta.
Keményen kezdte tolni.
Évi szinte azonnal elélvezett.
Tünde rám nézett:
– Látom, te is élvezed.
Lenéztem. A farkam a kezemben volt, már rég keményen. Nem is tudtam, mikor vettem elő.
– Gyere. Itasd meg a szukát.
Odamentem, a szájába raktam. Nem mozogtam. Hagytam, hogy dolgozzon.
Közben néztem, ahogy Zsolt szétbassza. Hol durván, hol lassan, centiről centire.
Nem kellett sok. Elélveztem. Évi nyelte, amit tudott, de csorgott is kifelé.
Visszaültem. Néztem tovább.
Zsolt végül kihúzta, és szétélvezte Évi melleit. Telibe kapta. Aztán megint a szájához tolta.
Mikor vége lett, mind leültünk.
– Jó kis pinája van – mondta Zsolt. – Kurvára jól baszható.
Évi odatántorgott.
– Ne ülj le! – szólt rá Tündi. – A kurvák a földön ülnek.
Évi leült eléjük.
Megbeszéltük a folytatást. Tetszett nekik. Használni akarták.
Zsolt adott egy telefont.
– Ezen tartjuk a kapcsolatot. Minden hónap elején írjatok. Ha nem írtok, akkor is jöttök. Ha nem, az nem lesz jó nektek.
Tündi odaadta a pénzt.
Hazafelé Évi csendben ült mellettem, a szétvágott ruhájában. A melle még mindig csillogott. Látszott rajta, hogy benne van még az egészben.
Újra felállt a farkam.
Elővettem.
Évi szó nélkül lehajolt, és újra a szájába vette.
Megint nem kellett sok.
Mikor hazaértünk, és leálltunk, megszólalt a telefon.
A telefon kijelzője halványan világított a sötétben.
Egy üzenet.
Nem szám.
Nem név.
Csak ennyi:
„Holnap. 18:00. Pontosan.”
Semmi több.
Nem kérdés volt. Nem ajánlat.
Utasítás.
Évi rám nézett.
Nem kérdezett semmit.
És ez volt az első furcsa dolog.
Korábban kérdezett volna. Faggatott volna. Most csak nézett. Mintha várná, hogy mit mondok. Mintha már tudná, hogy nincs választás.
– Holnap megyünk – mondtam végül.
Bólintott.
Ennyi.
Másnap egész nap volt bennem egy furcsa feszültség. Nem az izgalom. Nem az a fajta, amit az ember keres.
Valami más.
Mint amikor már tudod, hogy beleléptél valamibe, ami nagyobb nálad.
Évi egész nap csendes volt. Tette a dolgát, de más volt. Figyelmesebb. Engedelmesebb. Vagy inkább… üresebb.
Amikor készülődni kezdtünk, nem kérdezte meg, mit vegyen fel.
Elővett egy ruhát.
Felvette.
Nem szólt.
Mintha már nem magának öltözne.
Pontban 18:00-kor álltunk a ház előtt.
A kapu most magától nyílt.
Nem kellett telefonálni.
Ez valahogy rosszabb volt.
Bent már vártak.
Zsolt az ajtóban állt, Tünde mögötte.
Nem mosolyogtak.
Nem kínáltak italt.
Nem volt beszélgetés.
– Késtetek két percet – mondta Zsolt.
Ránéztem az órára.
Igaza volt.
Két perc.
Évi lehajtotta a fejét.
– Nem fordul elő többet – mondta halkan.
Meglepődtem.
Nem rám nézett.
Neki mondta.
Most nem a nappaliba mentünk.
Zsolt intett, hogy kövessük.
Egy folyosón vitt végig, majd egy ajtó előtt megállt.
Kinyitotta.
A szoba szinte teljesen üres volt.
Csak néhány bútor. Rideg, funkcionális.
Nem egy otthon része volt.
Inkább… egy hely.
Egy célra.
– Ide – mondta Tünde.
Évi azonnal megindult.
Nem kérdezett.
Nem nézett rám.
Ez volt a második furcsa dolog.
Én az ajtó mellett maradtam.
Zsolt mellém állt.
– Látod? – kérdezte halkan.
– Mit?
– Milyen gyorsan tanul.
Nem válaszoltam.
De értettem.
Évit egy nőgyógyászati székhez vezették.
– Mássz fel, szuka. Ma megnézzük, milyen tág a pinád.
Elhelyezkedett a székben. Tündi szorosan lekötözte a kezét, a lábait a kengyelbe helyezte, és azokat is gondosan rögzítette.
Közben Zsolt elővett egy többágú korbácsot, és a levegőbe csapkodva próbálgatta.
Évi nem látta, de hallotta a jellegzetes suhogást.
– Élvezted a múltkorit? – kérdezte Tündi, miközben egy telefonnal videózta.
Évi a kamerába nézve válaszolt:
– Igen.
– És mit élveztél a legjobban?
Egy pillanatra elgondolkodott.
– Azt, hogy használtatok.
Tünde felnevetett.
– Hallod ezt, drágám? A kis szuka élvezi, hogy használjuk.
Zsolt odalépett mellé.
– Na akkor kezdjük…
Egy mozdulattal széttépte Évin a ruhát. Az anyag cafatokban lógott, ő pedig meztelenül feküdt a székben.
Zsolt elővette a farkát, és a szájához tartotta. Évi azonnal szopni kezdte.
Tündi egy állványra tette a telefont, hogy jól lásson mindent, majd átvette a korbácsot, és ütemesen verni kezdte Évi testét. Nem túl erősen, de minden csapásnál felnyögött, amennyire a szájában mozgó farok engedte.
Hosszú percek teltek el. Évi egyre mohóbban szopott.
Az ajtóból néztem. Ekkor vettem észre, hogy nedv csorog le a puncijából a szék bőrére, és egyre gyűlik a poposija alatt.
– Szépen nedvesedik a kis szukánk – mondta Tündi. – Kezdhetjük a tágítást.
Letette a korbácsot, és elkezdte ujjazni.
– Szeretnéd, ha lassan haladnánk, vagy nézzük meg, mit bír a szaftos kis pinád?
– Azt tesztek, amit akartok. A tiétek vagyok – válaszolta Évi.
– Na jó… akkor jöhet a keményebb rész.
Tündi síkosítót nyomott a kezére, majd Évi puncijához illesztette, lassan megdörzsölte, aztán határozott mozdulattal benyomta.
Még a lélegzetem is elakadt.
Évi felnyögött, és még intenzívebben kezdte szopni Zsoltot.
Tündi egyre erősebben mozgott, ritmusosan, egyre durvábban öklözte a szafos puncit.
Zsolt közben megfogta Évi fejét, és zihálva a szájába élvezett. Évi nyelte, amennyire tudta.
Tündi rám nézett:
– Gyere. Mégiscsak a te feleséged.
Odamentem, és a szájába toltam a farkam. Mohón szopott. Próbáltam visszafogni magam, de pár perc után elélveztem.
Évi szívta, nyelte.
Tündi ekkor kirántotta a kezét, Évi pedig azonnal elélvezett, a teste megfeszült és puncijából vastag sugárban spriccelt a nedve.
De Tündi nem állt meg. Újra folytatta.
Én visszaléptem az ajtóhoz, és onnan néztem.
A következő percek szinte szürreálisak voltak.
Tündi minden mozdulat előtt kihúzta, majd újra benyomta.Évi puncija egyre jobban kitágúlt hosszú percekig folytatta. A hangok visszhangoztak a szobában.
Évi folyamatosan élvezett.
Az idő furcsán telt.
Nem tudnám megmondani, mennyi ideig voltunk bent.
Csak azt, hogy amikor kijöttünk, már minden más volt.
Évi is.
Hazafelé nem szóltunk egymáshoz.
Nem nyúlt hozzám.
Nem nézett rám.
Csak ült, és bámult kifelé az ablakon.
Mintha ott hagyott volna valamit.
Vagy mintha ott hagytak volna benne valamit.
Otthon, amikor kiszálltunk, a telefon újra megszólalt.
Ugyanaz a kijelző.
Ugyanaz az üres név.
Egy új üzenet:
„Jó volt. Fejlődik.
Legközelebb egyedül jön.”
Megdermedtem.
Évire néztem.
Ő már engem nézett.
És most először láttam valamit a szemében.
Nem félelmet.
Nem tiltakozást.
Hanem… valami mást.
– Mikor megyek? – kérdezte.
Nem azt, hogy megyek-e.
Hanem hogy mikor.
És akkor értettem meg igazán.
Ez már nem csak arról szól, amit elkezdtünk.
Hanem arról, amit már nem biztos, hogy meg tudok álitani.