A nevem Trádész Luánná. Az én életemet fogjátok megismerni e novellában, akinek úgy tetszik regényben. 5 éves koromban anyám eldobott magától, hogy a saját útját járhassa. Ez a döntése befolyással volt, egész további életemre. A nagyszüleimhez kerültem, akik a maguk módján próbáltak segíteni, hogy minél előbb túltegyem magam a történteken. Azóta már látom a szeretetük számomra nem volt más, mint falra vetett borsó. Már 5 évesen túlzott aktivitásom miatt, különböző problémás helyzetekbe keveredtem. Így nagyapám kitalálta, hogy valamilyen küzdő sportot kéne tanuljak, amely levezetné a fölös energiáimat, és fegyelemre tanítana.
Egy jó ideig valóban hatásosnak bizonyult a módszer, ám nem elég ideig. 9 éves koromban kirúgtak a karate edzésről, mivel súlyosan megvertem egy velem egykorú lányt az öltözőben. A nagyanyám ettől a naptól kezdve úgy kezelt, mint egy kutyát, hisz ezzel rontottam a hírüket a faluban. Ebben az időben kezdett kialakulni a személyiségem. Állítólag alapjába véve, olyan lettem, mint az anyám. Nem érdekelt a tanulás, nem érdekelt a világ, nem érdekeltek a szabályok. Ami érdekelt az én volta, ami izgatott az a saját felállított rendszerem volt. 12 éves koromban egyik nap a nagyszüleim leültettek maguk mellé és elmondták:
- Luánná, mi már öregek vagyunk egy ilyen fiatal kamaszlány neveléséhez, mint te. Nagyapád és Én úgy döntöttünk intézetbe adunk. Bocsáss meg nekünk, ha tudsz, de ha nem, akkor is gondolj arra, mi csak azt tesszük, ami a helyénvaló.
Mint akinek tört döftek a szívébe, úgy hatott rám e pár mondat. Egy könny sem hullott a szememből, csak bólintásommal jeleztem tudomásul vettem az imént elmondottakat. 3 napom volt még az indulásig, igyekeztem jól kihasználni így minden percet. Kiültem a házunk melletti dombra és fürkésztem az eget. Bármikor felnéztem mindig mást mutatott. Ezek a régi képek még mindig élénken élnek bennem. A napok elteltével bekövetkezett a pillanat. Összepakoltam a cuccaimat és felköltöztem Pestre, az oly rég nem látott pár éve még az otthonomnak mondott városba.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Fél évig volt az elvonón. Zsolt minden nap meglátogatta. Először csak szakmailag karolta fel, de aztán, ahogy Andrea szépsége, és nyugalma kezdett visszatérni, úgy szerettek egymásba. Mikorra a lányt gyógyultnak nyilvánították, tudták, hogy össze fognak költözni. Andrea vissza sem ment a régi lakásába...
Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy valaki, valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire istenigazából vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vagy szélviharként tombol benned?
Hozzászólások
Hát kell ehez hozzászólás:D