Horror történetek

Ez volt a nap, amire Song egész életében készült. Az előző napot a szertartás előkészületeivel töltötte és most készen állt. Gondosan begyakorolták a mai nap tennivalóit és válaszait úgyhogy már csak az maradt hátra hogy felöltse meztelen testére az ujjatlan leplet és a hordszékre üljön, amivel majd a templom előtti térre viszik.

-Hogy érzed magad? -kérdezte a férfi. Anna lassan visszafordította a fejét az oldalablaktól és egyenesen előre bámult kifelé. Egy darabig nem szólalt meg. Megpróbálta szavakba önteni a belsejében kavargó zűrzavart. Amikor végül megszólalt lassan és tétován beszélt: -Mintha egyedül lennék egy hullámvasúton. Mindenki akit ismerek odalentről ujjong és bátorít, miközben félúton vagyok felfelé és mindannyian tudjuk hogy a csúcs után véget ér a sín. Nem szállhatok le és az emelő lánc kattogása...

-Köszönöm hogy ilyen hamar eljöttél Robert! -mondta Rebecca a pszichoterapeuta. A késő harmincas éveiben járó férfi az asztal túloldalán ült és tekintete a nő sugárzó arca és kihívó ruhakivágása közt járt felváltva. -Sokat beszéltünk a stresszes problémáidról, de mindketten tudjuk hogy az igazi ok amiért felkerestél a szexuális fantáziáidban van..különösen a veszélyes fantáziáidban. - folytatta a nő. ...

A feleség nyit ajtót. Kedvesen üdvözöl, majd tudni kívánja, kit keresek. Mikor bájosan közlöm vele, hogy a férjével szeretnék beszélgetni, a konyha felé fordul. - Drágám! Gye... - kezdi, azonban soha nem tudjuk meg, hogy hogyan akarta folytatni. Gyors és kíméletes átokkal végeztem vele, rá nincs szükségem...

Egy sötét alak jelent meg előttem. Akkor végre sikerült megmozdulnom. Gyorsan megfordultam és berohantam a szobámba. Felkapcsoltam a villanyt és bezártam az ajtót. Amikor megfordultam, láttam, hogy nyitva van az ablakom. Amikor odamentem, hogy bezárjam, észrevettem, hogy egy kötél lóg le egészen a kertig...

Nem tudtam mit mondani neki. Még magam sem értettem egészen, miért is hoztam őt és magamat ilyen megalázó helyzetbe, hogysem neki meg tudtam volna magyarázni. Mikor kiszálltunk elkaptam a könyökét, hogy felvezessem a lépcsőn. Megpróbálta elrántani kezét, de szorításom erősebb volt, így kénytelen volt engedni. Könnyei újra csorogni kezdtek gyönyörű szemeiből.

Becsukta az ajtót mögöttem. Ahogy megmozdult, a köntös kissé félrecsúszott rajta, ízelítőt adva pillantásomnak melle gömbölyű formájából, melyet már megannyi férfitársam minden ízében is megcsodálhatott. Vékony derekát ezüstlánc ölelte körül, bokája szemérmetlenül mezítelenen csábította a tekintetet. Gyönyörű volt, vonzereje mégsem érhetett fel az én szerelmemével...

A konyhából megint hallatszottak a hangok: csöpp… csöpp… csöpp… A kislány szíve hevesen kezdett verni, s egyszerűen nem tudta becsukni a szemeit. Félt, legszívesebben sírva fakadt volna, de ahhoz elég nagy volt már, hogy tudja, ez nem segít. Kezét lelógatva feküdt az ágyán és hagyta, hogy Austin nyalogassa a kézfejét. Ez megnyugtatta, bár azt nem tudta megmondani, hogy miért. Talán így érezte, hogy nincs teljesen egyedül. Újból megpróbálta lehunyni szemeit...

A kis cselédlány vállpántja egy mozdulattal hullott le derekára, felsőtestének mezítelen bőrén fehéren csillant meg az ablakon bevilágító déli nap fénye. Apró mellei belesimultak a fiú tenyerébe, a rózsaszín bimbók megkeményedtek az ujjak finom, de határozott szorítására...

Leültünk egymás mellé a szófára, és végighallgattam, ahogy elmeséli, mi történt vele utolsó találkozásunk óta. De valahogy nem tudtam igazán a szavaira figyelni. Tekintetem csillogó kék szeméről minduntalan átsiklott kívánatos, karcsú nyakára és mély dekoltázsára. Tenyérnyi mellei minden lélegzetvételnél ki akartak ugrani a szűkre húzott fűző szorításából, és nekem egy pillanat alatt a leghőbb vágyammá vált, hogy segítsek nekik kiszabadulni a rabságukból...