A hét története

A feleség nyit ajtót. Kedvesen üdvözöl, majd tudni kívánja, kit keresek. Mikor bájosan közlöm vele, hogy a férjével szeretnék beszélgetni, a konyha felé fordul. - Drágám! Gye... - kezdi, azonban soha nem tudjuk meg, hogy hogyan akarta folytatni. Gyors és kíméletes átokkal végeztem vele, rá nincs szükségem...

De a következő nap szürkén, komoran virradt meg, és Plawicki Mária lelkifurdalásokkal ébredt. Úgy tetszett előtte, hagyta magát elragadtatni, és Polaniecki jogosan vádolhatja kacérsággal. Már csupán erre a gondolatra is elpirult; mert végre is nem volt-e Polaniecki atyjának hitelezője? Az előtte való napon elfeledte, de ma ez a kiállhatatlan gondolat egyre üldözte. "Azt fogja hinni, hogy meg akartam lágyítani", ismétlé magában egyre, s vérhullám pirosítja arcát és homlokát....

A lány már órák óta kint bolyongott a fák között, nyulat akart elejteni vacsora gyanánt,de nem járt sikerrel. Fájt a gyomra az éhségtől. Mióta utolsó hozzátartozója,az apja,a favágó is meghalt, magának kellett gondoskodnia minden szükségletéről, ami ebben a zord, hideg télben nem volt könnyű feladat. Magányosan, gyökértelenül tengődött. Kínozták az emlékek, az apja meleg nevetésének a hangja, a pattogó tűz lángszikrái és tűzszirmai a kandallóban, a meleg sült hús illata, az ünnepi fahéjas...

Fürödtünk a medencében, éjszaka vizes szivaccsal ijesztgettük egymást, pókot fogtunk egymás ágyába vagy éppen kergetőztünk. Nem tudom, akkor miért nem vettem észre, hogy minden játék azzal ért véget, hogy birkózunk, lefogja a kezemet, “majdnem” lehúzza a bikinimet, megkér, hogy masszírozzam meg, mert “olyan jól masszírozok”...

Hülyéskedni kezdtünk, talán a hirtelen jött jó idő, talán a telehold hatása, nem tudom, de vibrált körülöttünk a levegő. Élveztem a kiélezett párbeszédeket, azt, hogy mindig minden kétértelmű jelentést kap, ha beszélünk. Úgy éreztem, ő az a férfi, aki tudja, mit akar, és azt is, hogy én mit akarok....