Történetek

Egyszer, egy szegény vadkacsa szedte fel a horgomat, remélem, nem ismétlődik meg. Már egész közel van, forog a víz, de nem olyan nagy az örvénylés, mint ahogy én azt szeretném. Feszülten tekerem az orsót, és egyszer csak, végre megpillantom.
A méreg a fülembe szaladt, éreztem, hogy elvörösödik az arcom, mert egy óvodás, középső csoportosnak mondható keszeg forgolódott, és csinálta a rumlit. Kiszabadítottam a horog hegyét a szájából, szerencsére, csak a szélébe akadt...

A felejtés sosem egyszerű dolog, főleg, ha belénk ivódott minden érzelem, mozdulat, kedves pillantás. Az illatok, az emlékek, és a legelső percek, mikor a kezünkben tarthattuk a kicsiny kis teremtéseket. Mikor legelőször bújt hozzánk, mikor átvirrasztottunk egy éjszakát, mert mintha sírt volna, és mi segíteni szerettünk volna, majd teltek múltak az évek, és egyre több dologra kellett oda figyelni, és ők valahogy mindig kimaradtak…

Amint egyre kevésbé jutottál eszembe, annál inkább szabad tudattal rendelkeztem és szórakoztattam. Tévedtem! Hittem eljön a kegy, mikor karjaimba zárhatlak, és szinte fáj a tudat, hogy ennyire semmibe vetted őszinte vallomásom. Tévedtem! Emlék vagy csupán, egy fantom! ...

Gwynn sajgó fejjel ébredt, de nem az odúban. Valaki kihozta onnan, és valami büdös dolgot kent a sebeire, ami csípett. Észrevette, hogy be is vannak kötözve a horzsolások, azonban még mindig fájtak. Egy kis kunyhóban volt, ami fából épült...

A cifra leány csak kis idő múlva veszi észre a legénykét. Eleinte bosszantja a jelenléte, idegesen kapja ide-oda a fejét Laci érdeklődő pillantása elől. Egyszer mégis találkozik a két szempár. Végigméri a kis embert. A nő arca hirtelen már szenvedő, szemei könyörögve majd könnyben ázva merednek Lacira. Laci nem érti. Miért kell valakinek sírni, mert drága ruhát hordhat? Tovább sétál...

Hiszen itt ülsz most is velem szemben, és ahelyett, hogy magadhoz ölelnél, csak bámulsz rám... pedig én már mindent tudok... elfogsz menni, itt hagysz egyedül, hadd roskadjak bele a magam kínjába, hadd cipeljem ezt a keresztet is ... Pedig én csak meg akartam fogni a kezed, hogy ne maradjak egyedül... de te csak hátat fordítasz, és itt hagysz a sötétben, a magány börtönében...

Kérdések jönnek, hogy: mit akarok... hogy: valóban ezt? Ő kell, ha már annyi időt, és szenvedélyt és... persze mindenki kételkedik, amikor csodák történnek. Látta a kéket, és azt, ami tartozik még hozzá, amit alig két napja könnyek közt búcsúztatott magában, miután megmondta, nincs tovább, nem bírja cérnával… s most mégis...

Két holttest volt a padlón, egy nő és egy férfi. Testüket zúzódások borították, összeölelkezve feküdtek. Arrébb egy lila folyadék már szinte teljesen beivódott a talajba, még épphogy egy kis tócsa maradt. Ez közvetlenül a padlón fekvő lány mellett volt. A fiatal lány hollófekete, szinte kékes árnyalatú haja szétterült szép arca körül...

A férfit meglepte a rövid válsz. Nem elsősorban a szavak, hanem az, ahogyan a lány ezt mondta. A könnyed, de beletörődő, mégis határozott hangsúly. Ezt (is) szerette Juliban, hogy mindent ki tudott mondani végérvényesen és megmásíthatatlanul. Ahogy erre gondolt, megint érezte a zsigereiben a nyomást. Észrevétlen megint kicsit felgyorsult az autó, nem is volt tudatos, hogy a fékre lépett, és csikorogva lekanyarodott a főútról...

Csöppnyi keze fürgén járt, pedig a lopást még sosem próbálta, apró kézfejét, a rozsdás drótkerítés, több helyen is felsebezte. Amint gyűlt a zsákmány, a többiek kaján vigyorral ették a frissen illatozó hagymát, csak úgy, minden nélkül. Sajnos a csínytevésnek vége is szakadt, mert a házigazda váratlanul megérkezett...