koborangyalka adatai

Hiszen itt ülsz most is velem szemben, és ahelyett, hogy magadhoz ölelnél, csak bámulsz rám... pedig én már mindent tudok... elfogsz menni, itt hagysz egyedül, hadd roskadjak bele a magam kínjába, hadd cipeljem ezt a keresztet is ... Pedig én csak meg akartam fogni a kezed, hogy ne maradjak egyedül... de te csak hátat fordítasz, és itt hagysz a sötétben, a magány börtönében...

Láttam a szemét, mely könnyeket szült.
Éreztem a test remegését, rémült
Láttam az éjszakát, hozta a halált
Hallottam a szegény ember vigaszát...

A lankadó Nap csendesen csitul,
Már távozik sugara halvanyul
A fekete vásznat kitölti a Hold,
S csillagszemek kisérik a bús vándort...

Bojongok a temetőben egyedül,
S látom szemedben a keserűség
és bánat már enyhül.
Sikolyod hangja a rémulettől elmélyül
S szemed fénye a dermesztő éjben sötétül......

Sötet van ,csend és nyugalom
S többé mar nem hallod hangom
Eltünök mint egy sosemvolt álom
S most ha keresel mondhatod:
"nem találom" ...