Judit a tragédia után, ha nehezen is, de újra boldog lesz

Judit a tragédia után, ha nehezen is, de újra boldog lesz
A történet olvasása előtt javaslom megnézni a Vállalati továbbképzés, a Judit a swingerbe megy, és a Judit élvezetes látogatása Annánál és a férjénél című történeteket, mert nagyon sok olyan utalás van, ebben a részben, ami az ottaniak ismerete nélkül nehezen, vagy nem érthető.                                        A három történet nem sorozat része, önálló, de azok a mostaninak előzményei. 
Már közel egy hónap telt el az Annánál tett látogatása óta. Hiába az emlékek, a néha megtett önkielégítés, újra hiányát érezte az igazi szexnek. Impotens férjére nem számíthatott, szeretőt továbbra sem akart, mert szerette férjét, mint embert, mint társát, és nem akart neki bánatot okozni. Újra beugrott a swinger, el kellene látogatnia oda, csak valahogy legalizálnia tudja a két napos elmenetelét. Aztán az élet megajándékozta, férjének egy komoly elektromos meghibásodás miatt egy másik, távollévő telephelyre szerdán el kellett utaznia, véleménye szerint négy-öt napot fog igénybe venni a munka. 
Azonnal vette a telefont és bejelentkezett a swinger klubba péntekre. A múltkori panzióban is foglalt helyet egy éjszakára, legalább egy kicsit tudjon pihenni. Annával is beszélt, elújságolta, hogy újra hiányzik a szex, és mivel a férje elutazott, gyorsan bejelentkezett a klubba. Anna örült a jelentkezésnek, és biztatta Juditot, hogy menjen bátran, ne kínozza magát azzal, hogy visszafogja a szex utáni vágyát. Átbeszélték, milyen jó volt újra együtt, és Anna mondta, bármikor szívesen látják.
Csütörtök este, már izgatottan, idegesen járt a lakásban. Nagyon várta a másnapi klublátogatást. Gondolkozott, mit is csináljon ott, várja, amig valaki megszólítja, vagy ami a múltkor nagyon bejött, menjen egyből a legnagyobb terembe, és ott kínálja fel magát, ahogy azt előzőleg is tette. Visszaemlékezve rájött, ez a második megoldás a jobb, még most is megremegett a teste, amikor az akkor szerzett hatalmas orgazmusaira gondolt. Csöngött a telefonja, a férje hívta. Elmondta nagy nehezen sikerült több hibát is megtalálniuk. Folyamatosan dolgoznak, talán még három nap kell, hogy végezzenek. Panaszkodott a feleségének, hogy néha fáj a feje, de ezt az időjárás változásaira fogta.
A pénteki munkanap szerinte nagyon lassan telt. Tűkön ült, alig várta, hogy hazamehessen. Gyorsan kiválasztotta miben fog menni, bepakolta egy táskába, és már indult is az állomásra. Egy óra múlva, már a panzió szobájában volt. Beállította a telefonján az ébresztést nyolc órára, és ledőlt pihenni. Miközben az emlékek sorjáztak az agyában a korábbi látogatásáról, elaludt. Agya korábban jelzett és nyolc előtt tíz perccel felébredt. Bement a fürdőszobába, alaposan lezuhanyozott, majd kitisztította magát hátul is, remélve, hogy ott is megdugják majd, újra zuhany és kilenc előtt pár perccel elindult a klubba. Egy kellemes, kevesebb, mint negyedórás séta után már ment is be, klubkártyáját felmutatva. Már most elég sokan voltak, zömmel párok, de szóló férfiak is, rajta kívül csak egy nőt látott, aki pár nélkül érkezett. Hamar levetkőzött, már nem érezte azt a szégyenlősséget, amit először, és nyíltan nézte a többieket is, immár meztelenül. Emlékezett, lazításnak konyakot ivott, így amikor a bárrészbe ment kért egyet, amibe belekortyolt. Amikor már sokan összegyűltek, meghallgatta a tulajdonos beszédét, aki ugyanazokat mondta el, mint előzőleg. Közben kiitta a konyakját és kért egy újat. Amikor a beszéd befejeződött, egyhajtásra elnyelte, és még mielőtt igazán hatna, megindult, hogy a tervének megfelelően cselekedjen. Bement a legnagyobb terembe, ahol rajta kívül még senki nem volt, és nem messze a középtől hanyatt feküdt enyhén széttárt lábbal, kezét maga mellé téve. Becsukta a szemét, megfogadta nem érdekli, ki jön oda, mit tesz vele, és várt. Már attól izgalomba jött, hogy kitárulkozva láthatják. Pár perc múlva megérzett két kezet a térdénél, amik alaposan széthúzták a lábát. Meleg lehelet borzolta kis pamacsának szőreit, majd egy nyelv hatolt ajkai közé, és gyors nyelvcsapásokkal nyalta. Valaki áttérdelt és ráült a mellére, alányúlt a fejének és felhúzta, egy fasz ütközött a szájának, ami mélyen belehatolt, amikor kinyitotta. A torkánál akadt el, de dugni nem tudta a helyzetéből adódóan, így a fejét rángatta rajta. Közben alul a nyelv már a csiklóját nyalogatta, majd megszívta alaposan, mintha ki akarná tépni a helyéből. Felsikkantott, de a szájában lévő fasztól, csak tompa nyögésnek hangzott, közben a férfi egyre gyorsabb ütemben rángatta a fejét, felhördült, a lágyékához rántotta, a nedvei elárasztották Judit száját. Amennyit bírt lenyelt, a többi oldalt folyt ki. Amikor a férfi leszállt róla, aki eddig a punciját nyalta hanyatt feküdt, magának háttal magára húzta a nőt, belemártotta a kezét a punciba, a bőséges nedvet az ánuszra és a farkára kente, majd nem törődve a tágítással befúrta magát a szűk lyukba. A váratlan fájdalomtól Judit felsikoltott, de a fasz már tövig volt a fenekében, a sikoly meg odacsődített pár embert. Az egyik nem sokat teketóriázott, odatérdelt és keményen álló farkával felnyársalta a szabadon tátongó pinát. Bár még nem volt éhes, de gyorsan megkapta a szendvicsét. Nem kellett sok hozzá, hogy a benne lüktető két dorong hatalmas orgazmushoz juttassa, aminek sikolya újra beterítette a termet. De csillapodni nem tudott, mert alighogy beleélveztek nyílásaiba, máris egy másik férfi emelte szemből magára, és merült el a pinájában. Ketten szinte párbajt vívtak, hogy melyikük tömje meg a szabadon tátongó fenéknyílást, végül a nagyobb testű férfi, a másikat félrelökve odatérdelt, és felnyársalta a nőt. Keményen dugták mind a ketten, Juditban ismét utat talált a gyönyör, zihált, nyögött, mindaddig, amíg valaki belemarkolt a hajába, felemelte a fejét, és a félig nyitott szájba bedugta a méretes farkát. Jó nagyra kellett tátania, hogy beférjen, és amikor teljesen bedugta, a makk elmerült a torkában. Elakadt a levegője, de szerencsére a férfi dugni kezdte a száját, így amikor kijött a torkából levegőhöz jutott. Nem kellett sok idő és a férfiak egymás után élveztek bele, amikor megérezte a pinájába csapódó nedveket, másodszor is elélvezett. Amikor kijöttek belőle, úgy érezte most elég ennyi, összegömbölyödött és minden kísérletet elhárított. Lassan magára hagyták, ha nehezen is, de felállt, kiment és alaposan lezuhanyozott, kitisztította testnyílásait. Arra gondolt, most olyan az állapota, mint akin az úthenger áthajtott.
Kiment a bárrészbe, szedett magának ennivalót, már nem mert szeszt inni, így egy kólát kért. Evett és pihent valamivel több, mint egy órát, és amikor úgy érezte visszatért az ereje, újra visszament. Másfél óra múlva, már szinte támolyogva ment be az öltözőbe, miután számos fasz járt a nyílásaiban, és újabb két orgazmuson volt túl. 
A panzióból idáig kevesebb, mint negyedórás út, most visszafelé háromnegyed óráig tartott. Lerángatta magáról a ruháit, beleesett az ágyba, és mint akit agyonütöttek, elaludt. 
*******
Hétfőn már dolgozott, amikor a férje hívta, hogy megérkeztek, bent van a munkahelyén, és valamikor kora délután megy haza.
Igazából, még mindig nem tudta rendesen kipihenni a swinger este utáni fáradtságát, a tagjaiban még érezte az ottani cselekmények fárasztó hatását. Végezte munkáját, de most az is a nehezére esett. Már nagyon fáradt volt, és mikor az órára nézett, akkor meg is lepődött, hogy már a munkaidő végénél jár. Kilépett a programból és lecsukta a laptopot és már éppen megkönnyebbült sóhajt ejtett, amikor megszólalt a telefonja. 
- Ne! Ne! Ne! – mondogatta, még csak ez hiányzott, aztán rápillantott és látta, hogy a férje hívja. 
Megkönnyebbülten nyomta meg a felvételt, hiszen biztos csak arra kéri, hozzon neki valamit hazafelé, amikor bevásárolni megy. 
- Igen – szólt bele mosolyogva.
- Judit? Gellért vagyok a férjed munkatársa. Ne ijedj meg, de a férjed rosszul lett és kórházba került, az intenzív osztályra. 
Hirtelen szédülni kezdett, szerencsére ült, de ha nem ült volna, akkor a lábai nem tartották volna meg. 
- Mi történt? – kérdezte rémülettel a hangjában.
- Nem is tudom, hirtelen lett rosszul, ledőlt a székről és mikor kérdeztük, akkor nem tudott válaszolni, aztán már nem volt magánál. Most vizsgálják, CT vagy MR fog készülni azt hiszem, de az orvosok csak a közvetlen hozzátartozóknak adnak felvilágosítást.
- Megyek – mondta a nő rémülten, remegett a hangja, és amikor fel akart állni újra szédülést érzett.
Aztán nagy levegőt vett és összeszedte magát. Ez volt az utolsó pillanat, amikor gyenge volt, tudta neki most erősnek kell lennie. Ezután már csak a gyomrában érezte a nyomást és a mellkasában a szorítást. A kórházban a sürgősségin érdeklődött, ahol a nővérpultnál sorban kellett állnia, és mikor odajutott a számítógép előtt ülő nő elé, akkor az azt kérdezte mi a panasza.
- A férjemet behozták, őt keresem – mondta és reménykedett, hogy valamelyik ajtón a férje fog kilépni mosolyogva.
A nő a számítógépbe ütötte az adatokat, aztán unottan mondta.
- Az első emeleten van a röntgen osztályon.
Judit gyalog rohant föl az elsőre, ami az alagsorból számolva két emelet volt és mikor felért lihegve kérdezte a recepcióst, de mire a férje nevét mondta, már a munkatárs, aki hívta, Gellért, meglátta őt és megfogta a karját. Judit ment utána és a CT labor előtt álltak meg.
- Most készítik a felvételeket róla. Nagyon megijedtünk. Már nem eszméletlen, de nagyon zavart, szerintem engem sem ismert meg.
Judit rémülten nézett az ajtóra, ami mögött ott van a férje, egyedül, betegen, és legszívesebben bement volna, nem törődve a röntgensugárzással, de Gellért fogta a karját és halkan duruzsolt a füle mellett.
- Nyugi. Minden rendben lesz. Ülj le, amint készen lesznek, úgyis itt hozzák ki – a férfi hangja megnyugtató volt, így hát nem rohant be a CT helységbe, de leülni sem tudott.
Legalább fél órát vártak, mire nyílt az ajtó és kitolták a férjét egy betegszállító kocsin.
- Kálmán! Hogy érzed magad? – lépett oda a férjéhez az asszony aggódva.
A férfi nézett rá, és a megragadott kezét elhúzta, majd érthetetlen hangok jöttek föl a torkán. Látszott, hogy nagyon szeretne valamit mondani, de a hangok nem engedelmeskedtek.
- Ne erőlködj. Minden rendben lesz – próbálta megnyugtatni a férfit, de ő maga sem volt nyugodt, nagyon félt, hogy mi fog történni.
- Megyünk vissza az intenzívre – mondta a beteghordó és már lódította is a kocsit. 
Gellért szorosan állt mellette a liftben és ő érezte, hogy szüksége van a támogatásra. Bármennyire is erős, bármennyire is mindig, mindent egyedül old meg, most jól esett az, hogy ez a férfi ott állt mellette. Az intenzív osztályon a betegek üvegfalú fülkékben voltak és szinte mindegyik lélegeztető gépre kapcsolva. Belépve egy kis előtérben megállították őket, be kellett öltözniük egyszerhasználatos köpenybe, sapkába, gumikesztyűbe és szájmaszkba. Amikor végre beléphettek, Kálmánt már el is helyezték az egyik ágyon, a karjába infúzió folyt, rajta vérnyomásmérő, a mellkasán elektródák, az ujján pulzusmérő volt. A sok cső és vezeték eléggé ijesztő első pillantásra, de Gellért egy mondatával megnyugtatta.
- Ezek mind azért vannak, hogy ő jobban legyen.
Judit állt az ágy mellett, és a férje keze után nyúlt, de látta a férfi tekintetéből, hogy nem ismeri meg őt. Ekkor érkezett meg egy beöltözött egészségügyis és az asszonyhoz fordult.
- Ön a hozzátartozója? – kérdezte.
- Igen, a felesége vagyok. Mi van vele? Miért nem tud beszélni? Szerintem meg sem ismert engem – kérdezett az asszony.
- Doktor Molnár István vagyok, a férje kezelőorvosa. Most néztem meg a CT felvételeit és a férjének nagy kiterjedésű agyvérzése van. Ez nagyon súlyos állapot. Azért nem tud beszélni és az állapota tovább fog romlani, mert a vérzés még nem állt meg. A dokumentációjából láttam, hogy vérhígítót szed, és ez erősíti a vérzést, emiatt tart még mindig. Most megkérem, hogy fáradjanak ki a váróba, mert a férjét lélegeztetőgépre kell kapcsolnunk és altatásba helyezzük, hogy a szervezetének esélyt adjunk a gyógyulásra. Ha megáll a vérzés, akkor nem rosszabbodik az állapota, és ahhoz, hogy megálljon, nyugalom kell. 
Judit még odalépett a férjéhez és megfogta a kezét, de Kálmán már nem úgy nézett rá, mint aki ismeri. Izgatottan próbálta kiszabadítani magát a vezetékekből és ki akarta szedni az infúziót is. Az asszony szemébe könny gyűlt és hátrált, de ekkor beleütközött Gellértbe, aki fogta a karját és kivezette a váróba. 
- Most már elmehetsz. Köszönöm, hogy itt voltál, hogy segítettél – mondta a férfinek.
- Hogy mehetnék el, nem hagylak itt egyedül. Maradok – fogta meg a kezét Gellért és látta, hogy a nő bár nagyon erős, a szeme tele van könnyekkel, és próbálja magát tartani.
- Mi lesz most? – tette fel a kérdést kétségbeesetten az asszony.
- Lélegeztetik, altatják és közben gyógyul. Meglátod, minden rendben lesz – próbálta vigasztalni.
Judit nem akart leülni se, mert rettegett, úgy érezte állnia kell, és itt lennie készenlétben, mintha azzal is segítene. Nagyon fáradt és éhes volt, de nem törődött a teste jelzéseivel. Gellért viszont tenni szeretett volna valamit és elment az automatához, ahonnan forró teát hozott és kávét is, mert nem tudta eldönteni, hogy Judit melyiket választja. A teát vette ki a férfi kezéből és bele is kortyolt, ami rögtön megégette a nyelvét és ezután már az ízeket sem érezte, pedig egy szendvicset is a kezébe nyomott a férfi. Judit hálás volt a gondoskodásért, de annyira félt, hogy mi fog történni, szinte le volt bénulva az agya. Gellért szólt neki, nem szeretné-e fölhívni a lányait, hogy elmondja nekik mi történt az apjukkal.
Judit kétségbeesetten nézett rá és aztán hangosan gondolkodott.
- Igazad van, közölni kellene velük, de jobb lenne inkább, ha csak holnap hívnám őket, amikor már azt mondhatom el, hogy az apjuk, bár beteg, de már jól van, akkor nem rázza meg őket annyira.
A férfi hallgatott, mert ő nem így látta, ő úgy gondolta, hogy Juditnak is jobb lenne, ha a lányok itt lennének, és támogatnák egymást, ő úgy érezte, hogy Kálmán nem lesz jobban másnapra. Az orvos szavaiból ő inkább a lemondást érezte ki, mint a reményt.
Legalább egy óra eltelt mikor az orvos kilépett az osztályról és feléjük közeledett. Judit nem tudta kivárni, hogy odaérjen, ő ment az orvos elé.
- Lélegeztetjük, altatásba helyeztük, ellenőrizzük az összes értékét – mondta a férfi és Judit látta, hogy mennyire fáradtak a szemei. 
- Bemehetek hozzá? – kérdezte az asszony, bár tudta, hogy tehetetlen, de mégis ott akart lenni mellette, fogni szerette volna a kezét, hogy erőt adjon.
- Bemehet, de csak fél órára, aztán menjen haza, pihenjen asszonyom – adta ki az engedélyt az orvos.
Gellért örült ennek, mert féltette Juditot.
Az asszony tehetetlenül állt a férje ágya mellett. Kálmán szájában egy cső volt, ami a lélegeztető géphez kapcsolódott. Nagyon ijesztő volt a látvány, ezért nem is bírta ki fél óráig ott állva tehetetlenül. Nagy levegőket vett, mikor kiért a folyosóra. Gellért ott állt mellette. 
- Most haza kell menned. Mivel jöttél? – 
- Busszal, a kocsi Kálmánnál volt. Gondolom, most ott van a munkahelyetek parkolójában. 
- Holnap összeszedem az otthagyott dolgait és majd hívlak, hogy hova vigyem. – mondta a férfi, és még nagyon nem akart elválni az asszonytól. Féltette őt. – Most hazaviszlek.
Évek óta csodálta a nőt, és nagyon irigyelte Kálmánt miatta. Szerette volna, ha őt érinti, ha érte aggódik. Gellért a válása óta egyedül élt. A felesége már egy új házasságban megtalálta, amit keresett. A gyerekei is csak ritkán vannak vele, bár ő szerette volna, ha többet jönnek, de mindig van valamilyen halaszthatatlan programjuk és lemondják a találkozókat. 
A nő háza előtt megállt és kiszállt a kocsiból, elkísérte a kapuig az asszonyt, ahol megállt vele szemben és megfogta a kezét.
- Próbálj meg pihenni, szükség van az erődre.
Judit fölnézett rá, és a férfi a szeméből olyan kétségbeesést olvasott ki, hogy ez arra késztesse, magához húzza és megölelje.
- Mi lesz most? – kérdezte az asszony rémülten.
- Ne félj, meg fog gyógyulni. Voltunk mi már ilyen kétségbeesett helyzetben, emlékezz rá, és ő rendbejött, meggyógyult – idézte fel Juditnak az évekkel ezelőtti balesetet, ahol a férje áramütést szenvedett, és akkor is az intenzív osztályon volt.
- Köszönöm – mondta a nő hálásan. Ez tényleg reménnyel töltötte el, hiszen akkor is mennyire rossz volt a helyzet és a férje meggyógyult.
Gellért elköszönt. Judit leült a nappaliban és azon gondolkodott, hogy szóljon-e a lányainak. Tudta, hogy aggódni fognak, ezért végül úgy döntött, hogy ad még nekik egy nyugodt éjszakát és majd csak másnap telefonál nekik, amikor már talán javulásról is beszámolhat. 
Lezuhanyozott és le is feküdt, de álom nem jött a szemére. Aztán maga elé vette a laptopot és levelet írt Annának. Leírta, hogy mi történt, hogy mennyire kétségbe van esve és mindent, ami eszébe jutott, kiöntötte a szívét a barátnőjének.
Aztán éjjel csörgött a telefonja és mivel ismeretlen szám volt nagyon megijedt.
Amikor az orvos hangját meghallotta, akkor már tudta, hogy valami baj van.
- Asszonyom, van önnel valaki? – kérdezte az orvos.
- Egyedül vagyok. Ketten élünk a férjemmel, a gyerekeink már felnőttek, kirepültek a fészekből.
- Sajnálattal kel közölnöm, hogy ma éjjel 3.25 perckor a férje elhalálozott. Mindent megpróbáltunk, de sajnos az agyvérzés annyira nagy kiterjedésű volt és nem állt meg, már a teljes agytörzset roncsolta és ez végzetes lett. Részvétem, asszonyom. – a férfi hangja gépiesen hangzott.
Judit nem sírt, nem jajveszékelt. Csendben ült és halkan mondta:
- Most mit kell tennem? 
- Holnapi napon fáradjon be a kórházunk kórbonctani osztályára, ahol a kegyeleti irodában minden felvilágosítást meg fog kapni. Reggel 8 és délután 15 óra között állnak rendelkezésre.
A férfi elbúcsúzott. Judit az órájára nézett és látta, hogy 4 óra van és ő immár özvegy, de ezt még igazából fel sem tudta fogni. Ült a csendes házban a fotelben, és nézett maga elé. Próbálta eltervezni, hogy mit kell tennie. Tudta, hogy a lányait csak 8 körül fogja hívni, a munkahelyére is be kell szólnia, adjanak szabadságot, és a férje munkahelyének is meg kell adni az információt. A szeme száraz, képtelen volt sírni, csak a mellkasában érezte megint azt a nyomást, amitől olyan nehezen vett levegőt. Az idő csigalassúsággal telt, szinte a másodperceket számolta, hallgatta az óra ketyegését, aztán talán el is szundított. Hét körül kezdett el készülődni, megállt a szekrény előtt, mert rájött, hogy egy ideig neki feketében illik járni. Kivette az első fekete színű ruhadarabot és magára vette, aztán nekiindult a városnak, hogy elintézzen mindent. Nyolckor már ott ült a kegyeleti iroda előtt és várta, hogy az ügyintéző megigya a reggeli kávéját és elmesélje a kolléganőjének, hogy előző este milyen vicces filmet látott. Judit telefonja megcsörrent és ő gyorsan vette elő. Gellért érdeklődött, hol tart, mert elmenne érte, és bevinné a kórházba.
- Kálmán meghalt még az éjjel. Már itt vagyok a kórházban az ügyeket intézni – mondta halkan, mert az üres folyosó eléggé visszhangos volt.
A vonal végén döbbent csend volt.
- Még a lányaimnak sem mertem szólni, téged sem akartalak ilyen korán zavarni – mondta, szinte mentegetőzve.
- Részvétem – mondta halkan, aztán folytatta. - Nem zavarsz. Szabadságot íratok és megyek érted, viszem a kocsitokat is, megtaláltam a kulcsot Kálmán fiókjában, amikor odaérek hívlak.
Judit megkönnyebbülés érzett, hogy nem lesz egyedül. Az órájára nézett és hívta a lányait.
Egy óra múlva már szinte mindent elintézett, már ott volt Gellért is, aki sokat segített neki, mert az ügyintézőkkel ő tárgyalt és teljesen átvette a terheket. Egyedül a lányai bocsánatát nem tudta kivívni, mert ők, akiket Judit kímélni szeretett volna, most sértettek és őt azzal vádolják, hogy kizárta őket abból, hogy elbúcsúzhassanak az apjuktól. Hiába magyarázta, hogy az apjuk már nem volt magánál és jobban jártak, hogy nem látták olyan állapotban, de ők mégis dühösek és megbántottak voltak. 
Gellért átvitte az asszonyt a temetkezési vállalkozóhoz és ott is segített mindenben, mert Judit, szinte le volt bénulva, képtelen volt normálisan gondolkodni. 
A lányok délutánra már otthon voltak és nagyon sírtak, az anyjukat vádolták, mintha még az apjuk halála is az ő hibája lenne. Judit nagy fájdalmat érzett, amit nem tudott senkivel megosztani, nagyon egyedül érezte magát. Gellért még este benézett és elhozta Kálmán dolgait a munkahelyéről, de a lányok ellenségesen bántak vele, szinte az ajtóból elküldték. Ekkor jött Anna telefonja, ami nagyon sokat segített, mert végre érezte az együttérzést, azt hogy nincs egyedül, és ekkor sírta el magát, és csak sírt, sírt és sírt. Anna megígérte, hogy a temetés után, mikor a lányok már elmentek, elmegy hozzá pár napra és segít átlendülni ezen a fájdalmon. 
A temetés napján Judit már annyira szörnyen érezte magát, ami azért is lehetett, mert szinte enni sem tudott napok óta, és a lányok még mindig haragudtak rá, minden fájdalmukat a vele szembeni haragjukba fordították át, és ahelyett, hogy összekapaszkodtak volna, csak bántották az anyjukat. 
Ezen a reggelen már úgy érezte az egész világ ellene van, ő a bűnös a férje halála miatt. Szeretett volna elbújni, eltűnni és csak sírni egy sötét lyukban, valahol a pokol mélyén, egyedül. 
A temetésen sokan voltak. A pap, aki soha nem látta a férjét úgy beszélt róla, mintha ismerte volna. Ő tolmácsolta, hogy kiktől búcsúzik és sorolta hosszan, azzal kezdve, hogy a két drága szeretett leányától és azzal bezárva, hogy a munkatársaitól és a szomszédoktól. Juditot, mintha nem is létezett volna teljesen kihagyta. Az asszony bűntudata ezután még erősebb lett, hiszen tudta, a fiatal pap csak azt mondta, amit a lányai elmondtak neki, és ők az anyjukat elfelejtették megemlíteni. 
Judit sírt és már nem is csak a férjét siratta, már azért hullottak a könnyei, mert neki itt kellett maradnia egyedül, és bűnbaknak lenni.
Gellért is ott volt a temetésen, látta az asszony szenvedését, szerette volna átölelni, megvédeni, megvigasztalni, de nem mehetett oda, csak amikor a többiek is mentek részvétet nyilvánítani. Akkor odahajolt és a nő fülébe súgta.
- Ha beszélni szeretnél velem, bármikor hívhatsz, bármikor – hangsúlyozta még ki, aztán tovább lépett és átadta a helyét a következő részvétnyilvánítónak.
A lányok másnap már elmentek, a hangulat nem javult, továbbra is dühösek voltak az anyjukra, amiért csak akkor szólt, mikor az apjuk már meghalt. Nem értették meg, hogy őket akarta védeni az anyjuk, minél később éljék meg azt a fájdalmat, amit ő is átélt, ami apjuk elvesztése miatt jött. Ők minden bánatukat haraggá alakították át, és ezt a haragot az anyjukra vetítették. 
Judit beletörődött az egyedüllétbe, a fájdalomba, még nem ment dolgozni, de otthon sem csinált semmit. Fel sem öltözött, hálóingben volt egész nap, enni sem evett, csak mikor már nagyon úgy érezte, hogy valami energiát be kell vinni. Kiment a kamrába, egy eperlekvárt bontott fel, amit még előző évben tett el és kanállal eszegette addig, amíg meg nem csömörlött tőle. Másnap a körtebefőttet bontotta fel és ette, amíg el nem telt, aztán a befőtt levét megitta, aznap már nem evett semmit. 
Mikor csengettek, először megijedt, végignézett magán, aztán vállat vont és ajtót nyitott. 
- Mi van veled édes? – kérdezte Anna, aki ott állt előtte frissen, és gyönyörűen, majd arca elkomorodott.
Bementek. Anna döbbenten, ijedten nézett körbe, aztán újra Juditot fürkészte, aki kócos és elgyötört volt. Látszott rajta, hogy alig alszik, nem eszik és semmivel sem törődik maga körül. A nappali asztalán félig kiürült lekváros és befőttes üvegek álltak. Anna odalépett hozzá és átölelte. Ez a mozdulat olyan érzelmi vihart kavart Juditban, amit nem tudott már szabályozni, zokogva ölelte a barátnőjét és a mellkasára borulva sírt.
- Jól van! Jól van! Itt vagyok! Mindjárt összevakarlak, te kis buta. Nem engedhettem, hogy így szétcsússzál. Azt hittem, csak magányra vágysz, azért nem jelentkezel.
Judit nem tudott megszólalni, mert Anna megjelenése olyan jól esett neki, annyira boldoggá tette, szinte eufórikus érzések szabadultak fel benne. Azt érezte, hogy van valaki, akinek ő is számít, aki az ő szenvedését megérti, átérzi, aki őt szeretni tudja. 
Anna bevitte a fürdőszobába, vizet engedett a kádba és habfürdőt öntött bele, jó illatosat, lehúzta a napok óta viselt hálóinget és bedobta a szennyesbe, aztán besegítette a nőt a meleg habos vízbe, és ő is ledobta a ruháit és beült a barátnője mellé, és magához húzta háttal, szinte az ölébe fektette, majd a víz alatt finoman, gyengéden simogatni kezdte. Judit becsukta a szemét és hagyta magát kényeztetni. Annyira jó érzés volt, hogy van valaki, aki törődik vele, akiből szinte sugárzik az a szeretet, amit iránta érez. Mintegy varázsütésre, megnyugodott. Eltűnt minden körülötte, eltűntek a bajok, a lányok vádjai, az egyedüllét magánya. Csak egy forró testet érzett a hátához simulni, két kezet, amely megnyugtatóan simította a testét. Felvillantak csukott szeme előtt korábbi vad szeretkezéseik képei, de az, amit most érzett nem volt ahhoz fogható. Szinte sugárzott Annából, az iránta érzett szeretet, és legyengült fáradt teste érezte ezt, boldoggá tette, pedig ha valamikor, akkor most volt oka a boldogtalanságra. Anna vállára hajtotta a fejét, és tűrte, ahogy a másik ajka a szemeit csókolja, majd kezével lágyan végig simítsa az arcát. Határtalan nyugalom szállta meg. A fáradt test megadta magát, lehunyta a szemét és elaludt. Nem érezte, amikor a kezek gyengéden simítják testét, amikor a másik magához szorítja, szinte préseli belé azt a szeretetet, amit iránta érzett, szinte kiszívva belőle minden rosszat, minden bajt, a tragédia összes mozzanatát. 
Anna hagyta aludni, amíg nem érezte, hogy a víz kezd kihűlni. Ekkor óvatosan, gyengéd csókokkal ébresztette Juditot, aki hirtelen azt sem tudta hol van, de érezte azt a nyugalmat, azt a biztonságot, amit az őt ölelő test sugárzott.
- Édesem! Ki kell innen mennünk, mert kihűlt a víz, és még megfázol – hallotta a féltőn szólító hangot, és amikor kinyitotta a szemét, Anna arcát látta, lassan visszatért a jelenbe, de már nem a magával mit sem törődő Judit volt, ez a sugárzó szeretet megerősítette, nyugalommal töltötte el.
Nem sokkal később a konyhaasztalnál ültek, ahol Anna diktálta belé a gyorsan összeütött sonkás rántottát. Az első falatok nagyon nehezen mentek le, de egyre jobban érezte éhes, kívánja az ételt, és mindet megette, ami a tányérján volt. 
- Mit fogsz most csinálni? Van, lesz, aki rád nézne? – kérdezte Anna, miközben figyelmesen fürkészte barátnője arcát.
- Visszamegyek dolgozni, a munka valamennyire elvonja majd a figyelmemet. Csak rossz lesz hazajönni az üres házba, nem lesz, akihez egy szót is szólhatnék.
- Nincs ismerős, barát, senki?
- A férjem, most már volt férjem barátja Gellért pátyolgatott, amíg szinte magamon kívül voltam. Nagyon rendes volt, segített, vigasztalt, az ügyek intézése is könnyebben ment, ha velem volt.
- Van családja? Valakije?
- Tudtommal elvált már jó pár éve, és panaszkodott, hogy a gyerekei nagyon ritkán látogatják. Még most is rendszeresen felhív, keres és kérdezgeti tud-e esetleg valamiben segíteni. Csak az a baj, ha látom, vagy beszélek vele, azonnal eszembe jut Kálmán, és újra elönt a szomorúság.
- Tudom, hogy nehéz, de az élet megy tovább, túl kell lépned ezen. A szomorúság, a sírás, a szenvedés sem tudja már visszahozni. Tartsd vele a kapcsolatot, legalább nem leszel annyira magányos, bezárkózott. Gyere, feküdjünk le, ránk fér az alvás, a pihenés.
- Anna! Kérhetek valamit?
- Mit, édesem?
- Olyan jó volt, amikor a kádban hozzám simultál, alhatnánk meztelenül, hogy érezzem a forró testedet, annyira meg tudok nyugodni tőle.
- Természetesen, én is szeretem, ha a bőröd az enyémhez ér, ha érzem, hogy velem vagy.
Lefeküdtek, egymással szemben, összeölelkezve. Arcuk összeért. Egy forró csókkal kívántak jó éjszakát. Szorosan összesimultak, a két test szinte eggyé vált. Előbb Judit aludt el, Anna még egy darabig nézte barátnője, nyugodt arcát, majd az ő szeme is lecsukódott.
Az elkövetkező hetekben, miután Anna elment, Judit újra elkezdett dolgozni. Próbált beszélni a lányaival, de azok eléggé elzárkóztak a kapcsolat felvételi kísérletei elől. Ez nagyon fájt neki. Az viszont egy új szín volt az életében, hogy Gellért minden nap felhívta, üzeneteket küldött, érdeklődött felőle, felajánlotta a segítségét. Juditnak jól esett, hogy van valaki, aki törődik vele és akivel szót válthat. A férfi, amikor meglátogatta, mindig vitt valami kis apróságot, valami kis figyelmességet. Átlátta, hogy Judit még most is szomorú a férje elvesztése és a lányai haragja miatt, ezért eldöntötte, hogy segít neki kibékülni a lányokkal, az élete célja lett, hogy újra mosolyt, őszinte mosolyt lásson a nő arcán. 
Megszerezte a lányok számait, és mindkettőt fölhívta, mint apjuk barátja és volt munkatársa. Beszélgetett velük. Mindkettőnek elmondta, hogy az anyjuk mennyire szenvedett és őket szerette volna kímélni a fájdalomtól, mikor halogatta az értesítésüket. Kérte, hogy hétvégén menjenek haza és találkozzanak, beszéljenek vele, mert nincs jól, nagyon szenved.
Amikor aztán a lányok visszahívták őt, és beszélgettek vele az apjukról és az anyjukról, akkor már tudta, nyert ügye van. Megígérték, hogy hétvégén hazamennek, de kérték, hogy ő is menjen el hozzájuk szombaton ebédre. 
Gellért, nem szólt Juditnak arról, hogy mit szervezett, még a lányok meghívásáról sem tett említést, pedig többször is beszélt az asszonnyal. 
Péntek este beállítottak a lányok, bár kissé még tartózkodóak voltak, de már nem volt bennük harag. Látták, az anyjuk mennyire le van fogyva és mennyire elgyötört az arca. Egymásra néztek és egyetértően bólintottak. Érezték, hogy meg kell békülniük az anyjukkal. 
Másnap reggel együtt mentek bevásárolni, és közösen készítették el az ebédet, aztán mikor csengettek, akkor mosolyogva küldték Juditot ajtót nyitni. Meglepődött, mikor Gellértet látta meg az ajtó előtt és még zavarba is jött a lányok előtt.
A kisebbik lánya aztán mosolyogva állt meg mögötte és elárulta, hogy ők hívták meg az apjuk barátját. 
Mikor az is kiderült, hogy a lányok hazajövetele is az ő érdeme, akkor hálásan nézett a férfire.
Az ebéd kellemes hangulatban telt el, aztán Gellért elköszönt és közben megígérte a lányoknak, hogy időnként ránéz az anyjukra, mert aggódtak érte. A férfi persze, hogy megígérte, hiszen annál nagyobb boldogságot nem is szerezhettek neki, mint azt, hogy a nővel lehet, akár csak időnként egy-egy rövid beszélgetésre is. Ha meghallotta a hangját, már erősebben dobogott a szíve, úgy érezte olyan újra, mint egy tinédzser fiú, aki már attól izgalomba jön, ha a szeretett nőt meglátja. Meg is említette a lányoknak, hogy el szeretné hívni Juditot színházba, mert tudta, hogy a férjével rendszeresen jártak oda. 
A két lány helyeselt, de az asszony nem mondott igent a meghívásra. Másnap este a lányok elutaztak, Judit rögtön felhívta Gellértet.
- Milyen merényletet szerveztél te ellenem?
A férfi nevetett.
- Nem ellened, érted szerveztem. Féltem, hogy nem jön be a dolog, de végül eléggé jól sült el, nem? – kérdezte.
- Köszönöm. Ha te nem beszélsz velük, akkor ki tudja, hogy meddig húzták volna az orrukat. Nem is értettem a dühüket, mikor őket szerettem volna megvédeni. – magyarázta az asszony.
- Nekem nem kell megmagyaráznod. Tudom kedves, hiszen ott voltam veled, éreztem minden rezdülésedet. – mondta a férfi és várta, hogy az asszony, hogy reagál, a kedves jelzőre.
Judit nagyon meglepődött, mert az igaz, hogy tetszett neki a férfi, de soha nem merte volna azt gondolni, hogy az is vonzódik hozzá, és hogy közeledni fog valaha is. Amikor szexhiánya volt, akkor a helyi férfiak nála szóba sem jöhettek, mert nem akarta megbántani a férjét, most meg már eszébe sem jutott, hogy partnert keressen, mert a bánat teljesen letaglózta. A megszólítástól kissé meg is ijedt és inkább gyorsan elbúcsúzott a férfitól. Arra gondolt, hogy ezután jobban fog figyelni a férfi jelzéseire.
Teltek a hetek, a hónapok, a férfi már a nő életének a része volt. A lányokkal is eléggé jó kapcsolatot alakított ki. Judit mesélt róla Annának, és a barátnője biztatta, nyisson a férfi felé. 
Egy idő után már szinte idegesítette Juditot a férfi mamlasz viselkedése, mert ott volt, látszott rajta a rajongás a nő iránt, de képtelen volt megtenni az első lépést. 
Már a lányai is rákérdeztek, mi van köztük, de mikor megtudták, hogy szinte semmi, csak barátság, akkor még ők biztatták az anyjukat, hogy jöjjön össze a férfivel.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ő is szeretné – mondta Annának egyik este, mikor telefonon beszélgettek. 
- Egyenesen kellene neki föltenni a kérdést. Ne azt kérdezd, hogy téged szeretne-e, hanem azt kérdezd meg, hogy van-e kapcsolata mással, és hogy nem hiányzik-e neki a szex.
- Úgy gondolod, hogy én ezt elpirulás nélkül meg tudom kérdezni? – nevetgélt keserűen Judit.
- Meg kell tenned, ha azt szeretnéd, hogy legyen továbblépés a kapcsolatotokban.
Judit a biztatás ellenére sem tudta rávenni magát a kérdés feltételére, aztán közbeszólt a sors és a csőtörés. 
Judit a konyhai mosogatónál a csapot próbálta elzárni, de bárhogyan is csavargatta, mindig maradt némi csepegés, ettől ideges lett, és rácsapott, amit nem kellett volna, mert a csaptelep nem bírta ezt a büntetést, lepattant a helyéről, ami nem lett volna baj, de a víz spriccelt a csőből. Az asszony próbálta a konyharuhát beletömni a nyílásba, de minden hiába, mert pillanatok alatt átázott és mikor elengedte újra megindult a vízfolyás. Már a ruhája a haja is tiszta víz volt. Kétségbeesésében nem jutott más eszébe, mint megkeresve telefonját felhívta Gellértet, aki ígérte, hogy máris indul. Mire a férfi odaért a konyhában már állt a víz, és a nő teljesen el volt ázva.
A férfi első kérdése az volt, hogy hol van a főcsap.
- Van olyan? – kérdezett vissza az asszony.
Gellért ledobta az átázott felsőjét és félmeztelenül nyitogatta a szekrényajtókat, aztán haladt tovább a lakásban, bejárta a fürdőszobát, majd a WC-ben megtalálta az elzárót, mert megszűnt a vízfolyás, és hirtelen csend lett, nyugalom. 
A férfi nadrágja elázva, vizes hajjal jött vissza hozzá, de mivel ő sem nézett ki jobban, kitört belőlük a nevetés. A konyha elázva, ők ázottan álltak és kacagtak magukon. Gellért átölelte és magához húzta, félresöpörte elázott tincseit és a kezei közé vette az arcát. A csókja váratlanul érte. Finom volt, és a teste, a meztelen mellkasa, hozzá nyomult. Mosolygott rá, amitől eufórikus boldogságot érzett. Már nem kellett azon törnie a fejét, hogy hogyan kérdezze meg bármiről is, hogy hogyan közeledjen felé, mert itt volt vele, megérintette, megcsókolta, a szeméből olyan rajongást olvasott ki, amit eddig még soha senki szemében nem látott. 
- Le kellene vetkőznünk, hogy meg ne fázzunk – mondta Judit megborzongva a vizes cuccokban.
Gellért igazat adhatott, mert elkezdte vetkőztetni. Ott álltak a konyha közepén majdnem bokáig a vízben, nem érdekelte semmi más őket, csak hogy megszabaduljak a vizes ruháiktól, és közelebb kerüljenek egymáshoz. Mikor levette az asszony felsőjét és előkerült a melle, már nem az arcát fogta meg, hanem a két megtermett halmot markolta, aztán lehajolt, egyenként megcsókolta, szájába vette a bimbókat. Húzta magával a konyhából a folyosóra, ahol kilépett a cipőjéből és nadrágjából, kigombolta és lehúzta a cipzárt a nő nadrágján, bedugta kezét két oldalt, lerántotta róla a bugyival együtt. Meztelen testükkel összesimulva újra csókolóztak. Judit megfogta a férfi kezét, húzta-vonta magával a hálószobába.
Együtt zuhantak be az ágyba, nem érdekelte őket, hogy csurom vizesek, csak egy volt a fontos, a másik, a másik teste. Összeölelkezve forogtak, csókolták, falták egymást. Mindkettőjüknek volt mit behozni a szexmentes évek után. Gellért már rajongásig szerette a nőt, aki egyre jobban kedvelte, és aki mind közelebb érezte magához a férfit. Amikor Judit került alulra, elengedték egymást, és Gellért élvezni kezdte a nő testét, amivel nem tudott betelni. Simogatta, gyúrta a mellét, megcsipkedte a meredten álló bimbót, finoman, szinte alig érintve haladt lefelé a hasán, amitől Judit libabőrős lett, és megrázkódott. Elért a lágyékig, tenyerét rátapasztotta a zárt nagyajkakra, majd szétnyitotta, és odahajolva belefúrta az arcát az évek óta reménytelenül áhított pinába. Magába szívta illatát, és miközben szíve vadul dobogott, belenyalt. Nyelve felkutatta a legkisebb zugokat is, amire a nő kisebb, majd egyre erősebb rángásokkal válaszolt. Kibújtatta a csiklót börtönéből, ajkai közé vette, megszívta, majd nyelvével ingerelte. Hangos nyögések volt a jutalma. Judit megfogta a fejét, felhúzta őt magához, majd hanyatt döntötte. Csókokkal borította be a testét, egyre lejjebb haladva érezte, ahogy a hasa végig csúszik a merev hímvesszőn. Megfogta a nem túl vastag, de tekintélyes méretű faszt, amit éppenhogy átért a keze, majd kinyitva száját, rábukott a fejével. Egyre jobban nyelte be, a makk a torkának ütközött, de orra még nem érte el a lágyékot. Kicsit helyezkedett, majd teljesen ráhúzta a fejét a makkot benyelve. A férfi hatalmas sóhajtását hallva, jóleső boldogság szállta meg. Mivel Gellért nem mozdult, ő kezdett bólogatni a fejével, a szája és nyelve ingerelte a kemény dorongot.
- Gyere édes! Nagyon kívánlak! – hallotta a halk kérést.
Feltérdelt a férfi lágyéka fölé, nyílásához igazította a makkot, és testét erőteljesen leengedve felnyársalta magát.
- Ez nem igaz! Ilyen nincs! Évek óta erre vártam – és ezt már nem suttogta, hanem szinte kiabálta a férfi. 
- Én csak reménykedtem, de végre igaz lett – válaszolta a nő, aki előbb lassan, majd egyre gyorsabban lovagolt Gellért farkán, aki megragadta Judit fenekét, és annak, valamint a lágyékának mozgatásával növelte a dugás hatásosságát.  
Már mindketten nyögtek, ziháltak, testükben a gyönyör hullámai indultak útnak. Egymásra találtak. Judit száját az első visítás hagyta el, érezte a közelgő orgazmusát. Ez jel volt a férfi számára, kezét a mellekre szorította, gyúrta, a bimbót izgatta, ő is már közel járt a végéhez. A nő folyamatosan sikítozott, teste reszketett rángott, majd megmerevedett, picit megemelkedett, elcsitult, aztán egy hatalmas sikolyt hallatva visszazuhant a férfire, a lehető legmélyebben befogadva, és hatalmas orgazmus rázta meg. Ez pont elég volt Gellértnek, aki óriásit hördülve megindította a lávafolyamatot, mint aki abba se akarja hagyni, miközben testében a gyönyör villámai cikáztak. Judit ráborult, ajkaik egymásra találtak, és hálás csókban forrtak össze.
Már elcsendesedve, de összeölelkezve feküdtek az ágyon és Judit érezte a friss szeretkezés illatát és a férfi bőrének ízét a szájában, boldogság öntötte el, hiszen el sem tudta képzelni, hogy még egyszer az életben társra, egy ilyen társra talál. Élvezte az erős férfikart, ahogy öleli, magához szorítja, és már nem érdekelte a konyha állapota, hogy nincs víz, mert tudta, érezte, együtt mindent megoldanak. A boldogság álommadara szállt mindkettejükre.