Gwynn (2)

(2)

Lassan botorkált, már majdnem beért az erdőbe. Keze, lába, nyaka, arca, mindene fájt a robbanásban szerzett sebektől. Szép fekete haja zilált volt és kócos, arca még mindig horzsolásokkal tele. Szemében mérhetetlen fájdalom tükröződött, de ugyanakkor üres volt a tekintete...Mint egy vak koldus, botladozott…egy szegény nincstelen, aki nem találja a helyét a világban. Hirtelen megállt, és lerogyott a földre. Kezére támaszkodott, lehajtotta a fejét, és kétségbeesetten zokogni kezdett.
Minden, ami számára fontos volt, elveszett. A kis ház, a régi élet… de legfőképp a szülei. Akiket úgy szeretett, és akik viszont szerették. Semmi nem volt már erre a földre köti, és mégis itt volt. Nem tehetett semmit a sorsa ellen, és egyedül maradt. Mikor elfogytak a könnyei, egy kényelmesnek látszó fához vonszolta magát, és bemászott annak odvába. Dörgött az ég, és esni kezdett az eső. Gwynn félt, hogyha villámlik, belecsap a fába, és ő is meghal meg a fa is. De aztán belenyugodott. „Legalább nem kell már itt lennem. Legalább a szüleimhez mehetek. A fa megvédte a záportól, és tele volt puha levelekkel. Miután kialakította kis „vackát”, egy ideig nézte az esőt, azután mély, és rémképekkel teli álomba zuhant.


Gwynn sajgó fejjel ébredt, de nem az odúban. Valaki kihozta onnan, és valami büdös dolgot kent a sebeire, ami csípett. Észrevette, hogy be is vannak kötözve a horzsolások, azonban még mindig fájtak. Egy kis kunyhóban volt, ami fából épült. A falakon szintén fa polcok voltak, gyógyszerek, üvegcsék, és egyéb furcsa dolgok voltak rajtuk. A sarokban volt az ágy, amin feküdt, és a házikó közepén egy nagy asztal volt, az asztalon mérőeszközök és szerkentyűk, mellette egy óriási ónüst. Az egész ház rozogának tűnt, a lány csodálkozott, hogy egyáltalán kibírt egy vihart. Vagy netán nem is volt vihar? A múlt éjszakára alig emlékezett. Kereste az emlékeket, de ahogy erőltette az agyát, újra, robbanásszerűen becsapott a fájdalom. Gwynn feljajdult, és elszédült. Visszafeküdt, és magára húzta a durva pokrócot.

Ekkor belépett az ajtón egy fekete köpenyes, csuklyás alak. A kezében kosár volt, tele különféle gombákkal. Háttal állt így Gwynn nem látta az arcát. Majd megfordult, lehajtotta a csuklyát, és az ágyon fekvő lány szeme kitágult a döbbenettől. Nő, húsz- huszonöt éves lehetett. Szép, de kicsit kerek arcú, zöld szemű, magas, csinos hölgyemény. A füle hegyes volt, a ruhája pedig lila. De ami a legfurcsább: a haja! Mert a nő haja zöld volt, és elöl egy lila tincs lógott a szemébe. Elmosolyodott: a fogai hófehérek, kicsik, majd megvakították Gwynn-t.
- Azt hiszem, ideje elbeszélgetnünk!- mondta, közben fürkészőn nézett a kislány szemébe, és még mindig mosolygott.