lucius adatai

Történet alakokról és egy konkrét személyről, aki közelebbi ismerős is lehet, vagy csupán látásból ismerjük, visszatérő jelleggel.

Egy hosszú kihagyás után kezdtem el újra írni. Most olyan életszakaszban vagyok, amelyikben hangsúlyosan keresem az önkifejezés lehetőségét. Az önkifejezés divatos, elkoptatott fogalom. Pedig sokkal inkább elemi igény és időnként egyszerű eszközökkel dolgozik. Remélhetőleg egy olyan időszak következik, amikor többet tudok írni. Szívesen veszem ezért az építő jellegű hozzászólásokat. Lehetségesnek tartom, hogy a hozzászólások átvitt módon segítenek hozzá a jobb íráskészség mellett az önismerethez...

Ezen írásommal kívánok minden kedves itteni szerzőnek és olvasónak boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag új évet!

Távol az őrült rohanásba vesző városoktól, ahol minden napra jut egy csoda vagy botrány esetleg egy tragédia, mely katarzis nélkül marad, tehát ilyen helyektől messze esően is megvan minden kis településnek a maga látványossága. Jelen esetben Kisszeg után nem sokkal állt az országút mellett, az a híres kastély, melyet a környékbeliek egyszerűen „Asszonyvár”-nak neveztek el, az egyetlen női tulajdonosa után...

Az apja viszont másképp érzett, titokban nagyon neheztelt a papra, amiért a fiút elfordította tőle és a földtől. Ozor, mint a többi férfi és asszony az ősapjuktól és ősanyjuktól tanult mesterséget találta a legtisztességesebbnek. Az ő lelke ebben a halálig tartó, ciklusos termelésben magasztosult fel, ebben szerzett az ember igazi becsületet, tapasztalatot, s kenyeret az asztalra. Az lenne Mikó sorsa is, hogy átörökítse neki tudását, földjét és házát, ellenben lehet, a fiút elszólítja...

Mindketten kitárt karokkal várják a tömegeket. Egyikük égi boldogságot, a másik földi jólétet kínál. Az adományokat azonban nem adják ingyen: a lelkünket kérik cserébe. A sokat szenvedő sokaság elámul e kegy láttán, és talán egész életében sem tud dönteni arról, hogy melyiküket kövesse igazán, szívvel-lélekkel...

A strandbüfé előtt idős bácsik vesznek körül egy asztalt. A napernyő biztonsága alatt sört iszogatnak, és kedélyesen beszélgetnek. Csupán egymás közt politizálnak. Ritkán káromkodnak és csendesen, ha pedig egyikük pikáns megjegyzést dob be, akkor a többiek mosolyogva, szinte szemérmesen tompítják annak durvaságát. A kisgyerekeket bizalommal fogadják köreikbe. Sosem mulasztják el az alkalmat, hogy ne lássák el őket életbölcsességekkel. Ez részben jóindulat, másrészt életigenlés...

Egy nap figyelme a házra terelődött, melyet bezártak de a félig nyitott padlásajtóhoz létra támaszkodott. Nagy merészen felkapaszkodott. Kis ideig bizonytalanul álldogált, a szemének szoknia kellett a félhomályt. Lassan lépkedett, vigyázott, hogy fel ne verje a vastag porréteget. A kémény falánál hasznavehetetlen bútorok álltak és kisebb-nagyobb faládák. Az egyiket kézbe vette és kíváncsian felnyitotta. A ládikó múltidéző fotográfiákat őrzött...

Mindketten gyötrődve vergődtek a Kamilla által szőtt szerelmi hálóban. A fiatalembernek örökösen sápadt volt az arca, de a megperzselt művészlélek elevenen izzott a szemében. A katonába kevés líraiság szorult, az ő bensőjében nemes, testi vágyak kavarogtak, ellenben amikor ez a folyton előtte repkedő pillangó megpihent a kezei között minden indulata ellenére sem szorította a markába, nehogy végleg elijessze. A költő sosem merte az eszményképet megérinteni, talán meg is halt volna a nő...

Emma továbbra is hordta a tanító úr ebédjét, és ha a tanítóné megkérte, hogy legyen kéznél a takarításnál, a kislány nem volt rest dolgozni. Jóska folyton szaladgált a belváros és a városvégi házuk között. Hordta a kész és javítandó cipőket és beszedte az értük járó fizetséget, így időt takarított meg édesapjának, aki ugyanannyi idő alatt több lábbelivel készült el mintha magának kellett volna ingáznia az otthon és a kuncsaftok között. A kis Nándi pedig kézen fogva az édesanyjával házról-házra...