Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Fordítás …. Eredeti történet: THE COLD CASE OF THE PIERCED WOMAN .... Szerző: Ronde .... Literotica;...
A mostani történetem az erotikustól a fantasy-ig terjed, benne bdsm és egyéb elemekkel. Jó...
Korábbi két történetemmel párhuzamosan fut a történet.
Fordítás …. Eredeti történet: COLD CASES AND HOT NIGHTS …. Szerző: Ronde ... Literotica; 2023<br...
Ketten különleges születésnapi ajándékot kapnak. Egy showműsor felejthetetlen zárószámmal...
Friss hozzászólások
laci78: borzalmas, bing-szintű fordítá...
2024-04-25 16:07
Materdoloroza: Nekem is tetszik. Sajnálom, ho...
2024-04-25 12:54
kaliban: Ez nagyon jó lett! Gratulálok!
2024-04-24 16:25
kaliban: A sztori jó, megért volna egy...
2024-04-24 16:00
kaliban: Továbbra is tetszik! Várom a f...
2024-04-24 13:37
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Dzsinn a szamovárból 29.rész

Bukharában töltött idejéről, Scsorin így folytatta
- A ház, amelybe beléptünk, nagy villa volt, a városon kívül, tőle észak felé. A terjedelmes park, mely körülvette egész a Miri-dar csatornáig húzódott le. Csendes ház volt, tömve kinccsel, gazdagsággal, és tele láthatatlan cselédekkel, akik némák voltak, mint a sír. De az a meghittség mely minden keleti otthonban uralkodik, bizalmat ébresztett bennem. Nagymértékben hozzájárult még ehhez a bej rendkívüli finomsága is. Semmi nem volt benne Kazim kegyetlenségéből. Elbájoló, udvarias és közvetlen volt, amíg reményem tartott. Nem vethettem szemére, hogy nem tudta teljesíteni lehetetlen kívánságomat, s még azért se szólhatnék, ha egyszerűen kitett volna a házból, mihelyt reményem szertefoszlott. De a keleti ember szenvedélyes természete oly zsarnoki, hogy a legnemesebb szíveket is megmételyezi, és amire az egyiket gonoszsága ösztökéli, azt a másiknál elvégzi a szilajság, úgyhogy végeredményben ugyanazokat a komiszságokat követik el. Ottakir bej sokkal könnyebben fogta fel történetemet, mint sok más azóta. Meg vagyok győződve arról, hogy őszintén meg volt hatva, mert nemegyszer könny gyűlt a szemében elbeszélésem közben. Megígérte, hogy meg fog tenni minden tőle telhetőt.
- Ha az anyja Bukharában van - mondta, kezemet simogatva – meg fogom tudni hollétét a kórházak és a rendőrség útján. Ami pedig Mirát illeti, a legügyesebb és legravaszabb kerítőket fogom alkalmazni, hogy kutassák ki a legszigorúbban őrzött háremeket. Ha felfedezzük, jótállok érte, hogy kiszabadítjuk, pénzzel mindent el lehet érni Üzbegisztánban.
Aztán megmutatta a szobámat, és egy szolga gondjára bízott, aki személyi szolgálatomra volt kiszemelve. Ékszereimet és ruháimat, mely szerinte, túl pompásak, sőt rikítóak voltak, másokkal, előkelőbbekkel cserélték ki. És mind e szívességek fejében csak egy feltétel betartására köteleztek: hogy ne látogassam többet a nagy kávéházakat, és ne menjek igen gyakran a városba.
- A maga érdekében van ez – tette hozzá - Kazim nem fog olyan könnyen lemondani zsákmányáról, és egy napon megtörténhetik, hogy egy zsákot borítanak a fejére, megkötözik és kocsiba teszik, akár egy zsák babot.
Ez a lehetőség rémülettel töltött el. Egyszerre úgy éreztem, hogy vonzódom Ottakirhez és ahhoz a félig-meddig fogsághoz, mely most, mint láttam, fiatalságomra várt. Többféle eszközzel lehet egy fiatal, forró szívet romlásba vinni: legkönnyebben úgy, hogy gyengéden, szeretettel beszélünk hozzá. És minthogy abban az időben egész szívem Mira-é volt, Ottakir bej róla beszélt velem, engem pedig Míráról beszéltetett.
Természetes módon csinálta, mert őszintén szeretett, de mi az ördögöt ér a féktelen ember őszintesége? Legtöbbnyire csak kéjes kábítószer.
A bej most lassanként bevezette Mirát a házba úgy, hogy kedves tárgyaknak az ő nevét adta. A legszebb nargiléval ajándékozott meg, amit valaha láttam, aztán remek karkötőt hozott. Mindkettőbe be volt vésve a Mira név, melyet nem tudtam elolvasni. És alig, egy hónapja tartózkodtam a házban, egy napon, mikor a parkban voltam, elém vezetett egy pompás kancát, mely olyan volt, mint Mira: fiatal, hajlékony, szeszélyes és türelmetlen.
- Nézze, itt van a legszebb Miralina, amit felajánlhatok: a magáé! – mondta Ottakir. - Rögtön ráültetett, és megbarátkoztatott szabálytalan mozdulataival, jobbra ő, balra a szolgám, mindketten szintén lóháton, kimentünk egy kis lovaglási gyakorlatra a festői környékre, a villától északra. Biztos és vigasztaló tény: hogy életem e rövid, szomorúan előkelő korszakában a szórakozás mámora egyszer sem tudta velem feledtetni, még három egymás után következő napra se, gyermekkorom csapásait. De az igaz, hogy szegény szívem gyakran megmámorosodott. Hogyan is tudott volna ellenállni? Napjaim, melyeket a bej reményteljes szavai melegítettek át, nargilém és lovam közt teltek el, a gyönyörű állattól csak lefekvéskor és étkezéskor váltam meg, temperamentumának különössége és furcsaságai csakhamar azt a gondolatot ébresztették bennem, hogy általa, közvetve Mira szeretetéből jut el valami hozzám. A nemes állat pedig annyira megszeretett, és olyan erősen ragaszkodott hozzám, hogy istállójában valóságos toporzékolást vitt végbe, amikor sétalovaglás helyett a bejjel töltöttem időmet, érdekes trik-trak játékkal. Így tehát Mira volt a lovam, szép, fekete szemében, a legkedvesebb holmimban, amelyet kezem érintett, a beszélgetésünkben: félig Mira képe töltötte meg a házat. És másik felét elhozták a kerítőnők, akiket felkutatására kiküldött a bej. Ezek a boszorkányok arról biztosítottak, és egyik szilárdabb meggyőződéssel, mint a másik, hogy Mira tíz háremben tartózkodik egyszerre. Mikor megdöbbentő, pontos leírásaikat hallottam, melyek izgató részletekkel idézték elém a látott háremhölgyek arcát, eszeveszettül táncolni kezdett szívem. Egy hatéves gyermek naivitásával hittem szavaiknak, és gyakran nyakukba ugrottam ezeknek a madárijesztőknek, és azt kiáltottam neki:
- Igen ez ő! A nővérem egészen ilyen!
A bej a szoba közepén állott, zsebébe süllyesztett kézzel, fürkésző és gúnyos szemmel hallgatott és mosolygott. Lába elé borultam, könyörögtem neki. És ő bőkezűen osztogatta az ezüstpénzeket, aszerint, ahogy szükség volt rá. Így telt el az idő tavasztól őszig, májustól szeptemberig, és akkor reményem hirtelen megszakadt. A fényképek, amelyeket hoztak nem Mirat ábrázolták. Nem hallgattam meg többet a vénasszonyok mézes szavát, és rögtön ki is tették őket. Mivel állandóan sürgettem kéréseimmel, a bej kénytelen volt bevallani a tényállást, és hogy bebizonyítsa jóindulatát, elhozatta az orosz rendőrség főnökét, egy óriástermetű, emberevő arcú, hosszú lelógó bajuszú, banditaszemű alakot, aki toppantva szalutált, és olyan hangon, hogy majd elvágódtam ijedtemben, elkiáltotta magát:
- Amióta Bukhara létezik, kivert szemű orosz asszony sohasem tette be lábát ebbe a városba!
Ennél meggyőzőbb információ nem kellett. Omlottak a könnyeim parfümös kezemre, kértem a bejt, hogy hagyjon elmenni. Ellenkezett:
- Mi lesz magából, ha innen elmegy? Olyan együgyű, mint a birka. És azonfelül, szerencsétlenségére, még fiatal is meg szép, és ezzel a két tulajdonsággal csak az boldogul itt, aki eszes is egyszersmind. Maradjon itt. Ebben a házban megvan mindene, ami kell, sőt több mint amennyit származása révén valaha is remélhetett. Le voltam sújtva. Ezek a szavak úgy csengtek fülemben, mint a lélekharang. De a bej egyre figyelmesebb és szeretetre méltóbb lett. Tudta, hogy a lovaglás a gyengém, vadászruhát csináltatott, szép, damaszkuszi berakott fegyvert vásárolt, melyet Rettenetes Miranak kereszteltek el, és így felszerelve egy reggelen, két szolga kíséretében kilovagoltunk a szamarkandi útra.
- Most megmutatom – mondotta Ottakir bej – hol tanyáznak a szarvasok és keselyük. És majd meglátja, hogy szép az élet asszony nélkül is, mert maga még nem tudja, hogy a legszebb nőből is utoljára csak mindig ronda vénasszony lesz.
Ez a sértés tőrszúrásként ért, és Ottakir bejt gyűlöletessé tette szememben. Eltitkoltam érzéseimet, ahogy csak tudtam, de rögtön felébredt bennem a szökés gondolata.
Scsorinnak csodálatos alkalma adódott a szökésre: tizenöt napos, nagy kirándulást tettek a Kum-Malik erdős, dombos vidékére, Bukharától keletre. Ez állandó helye volt a bej rendes őszi vadászatainak. Erről Scsorin, a barátom ekképpen szólt
- Több tervet dolgoztam ki, leginkább abban bíztam, hogy sikerül megvásárolnom a szabadságomat, végső esetben pedig Miralinám, a lovam lábai nyújtanak majd segítséget. A bej állítása szerint elsőrangú gyorsfutó. Hogy meggyőződjem róla, megkértem Ottakirt, versenyezzen velem. A bej örült, hogy jókedvű vagyok, elfogadta az ajánlatomat, háromszáz lépés előnyt adott, és vállalkozott arra, hogy utolér a falunál, melyet körülbelül három kilométernyi távolságban látni lehetett.
Mikor a bej pisztolylövése eldördült, megsarkantyúztam a lovamat. A paripa felágaskodott, beleharapott a zablába és eliramodott velem, mint a szél. Elengedtem a kantárt és jól belekapaszkodtam a nyeregbe. Ezután forgott velem a világ, röpült felém a szürkés út. Nemsokára felbukkant a falu, elértem, tovább iramodtam, a parasztok nagy rémületére. Libák, tyúkok, kacsák, melyek szerencsétlenségükre az út közepén tartózkodtak és nem menekültek elég gyorsan, mind a lovam patkója alá kerültek. Végre egy kilométerrel távolabb utolért. Rövid idővel rá megérkeztek a szolgák is, és elhozták fegyveremet, melyről nem is tudtam, hogy elvesztettem.
- Legyőzött! – mondta a bej, és megszorította kezemet. – Kérjen, amit akar, fizetni fogok.
- Nos, hát – feleltem -, adjon egy kilométer előnyt, és ígérje meg, hogy nem fog többé keresni, ha a következő faluig nem ér utol!
Elkeseredetten kérdezte
- Olyan nagyon megutált? És hát mit nélkülöz? Asszonyt? Annyit adok, amennyi kell: tizennégy éves szüzeket a hárememből. Csak úgy hemzsegnek ebben az országban, barnák és fehérek és mindenfajta nő, és nem kívánnak mást, mint hogy rabnőink lehessenek, hisz az a törvény, hogy minden lánynak meg kell találnia egy napon a maga szamarát.
- Nem gondolja, hogy a szabadság különb a rabszolgaságnál, és hogy egy szamár, akit szeretnek, több mint egy fejedelem, akit gyűlölnek. – válaszoltam.
- Ez igaz – felelte – De ne törődjön azzal, hogy mi az igaz. Azzal törődjön, hogy mi a jó. Korlátlan urai vagyunk ennek a földnek, beleértve az állatokat is. Ragadjuk meg tehát azt, ami bambán felkínálja magát hatalmunknak!
A bejnek, cinizmusában, valóban igaza volt, minden bambán kínálkozott fel hatalmának. Még kényszerre sem volt szükség. Üzbegisztánban, akár muzulmánról, akár keresztényről, gazdagról vagy szegényről volt szó, mindnyájan engedelmes rabszolgák voltak csak, és ha a fiatal lány jöttünkre visszavonult, az apja, hogy megnyerje a hatalmas úr kegyét, nem kívánt mást, mint hogy feláldozhassa lányát, és éppoly könnyen tette ezt, ahogy legjobb ágyát, a legszebb búzáját ajánlotta fel nekünk. Bűnnek éreztem fényűző életemet, fiatal szívemben felébredt a kívánság, hogy önálló mesterséget sajátítsak el, mellyel megkereshetem becsületesen a kenyeremet. Ettől az időtől kezdve csak egyetlen kérdés érdekelt: mikor lesz alkalom a szökésre. De az alkalom nem jött el, a felügyelet rendkívül szigorú volt. Nappal, a hosszú és fárasztó vadászatokon vagy a bej tartózkodott állandóan oldalamon, vagy két szolga fogott közre. Éjjel, szomorú pártfogóm szobájában kényeztetett, majd selyempárnák között altatgatott.
Hogy megvásároljam szabadságomat, csütörtököt mondott. Egy napon, mikor errefelé oly ritkán, zuhogott az eső, és a bej egy vendégével sakkozott, én jaquet-játszmába voltam elmélyedve a szolgámmal. Egyedül voltunk. Hogy célomat elérjem, nagyon gyengéden, elérzékenyülve beszéltem vele, és diszkrét módon tudtára adtam menekülési szándékomat. Adta a süketet. Akkor aranyaimat, ezüstjeimet, ékszereimet ajánlottam fel neki. Visszautasította.
- Hogyan, Achmed, hiszen azt mondják itt arannyal, ezüsttel mindent meg lehet vásárolni?!
- Igen. Lehet – mondta – de az eladónak elegendő aranyat kell kapnia ahhoz, hogy ha rákerül a sor, ő is megválthassa a fejét. És ehhez önnek nincs elég pénze.
Nem maradt hát egyéb hátra, mint az, hogy életemet kockáztató, vakmerő menekülésre határozzam el magamat. Tudtam, hogy megölhetnek, mint egy kutyát, és mégsem haboztam egy percig sem. Hegyes, erdős vidéken jártunk, mely kedvezett szándékomnak. Kora reggel, meredek, nehezen járható ösvényen haladtunk felfelé, kíséretünk öt emberből állott, akiknek hajtóvadászatot kellett rendezniük. Hogy a szolgának ne legyen ideje közölni urával tegnapi ajánlatomat, elhatároztam, hogy mihelyt alkalom mutatkozik, megkísérlem szerencsémet. És csakugyan fényes alkalom kínálkozott rá. Egy nagy tisztás szélén, melynek közepén egy kis zuhatag lefolyású tó terült el, pihenőt tartott a társaság.
- Ez itt a zergék itatója. – mondta a vezető.
És aztán négy emberével elindult. Mikor szétoszlottak, éreztem, hogy közeledik szabadulásom órája, könnyebb volt egy ember elöl megszökni, mint egy egész társaság elöl. Egy barlangban bujtunk el a bejjel, várva a felbukkanó vadat. Jó óra telt el, amikor mintha a földből termett volna elő, egy szép szarvas jelent meg az úton, és jobb felől Achmed mellett, eltűnt.
- Megfogjuk! - kiáltott fel a bej. – Szaladok, hogy utolérjem. Maradj itt, és álld el az utat, ha visszafordul.
- Maradj te magad, és nesze, itt van a puskád is! – ordítottam, mikor láttam, hogy galoppban távozik.
Ledobtam a puskát és a vadásztarsolyt, s rézsút vágtattam a völgy felé. Lekanyarodtam az útról, be a sűrűbe, csakhamar jó útra akadtam, szélsebes iramnak eresztettem kancámat: szabadságom vagy halálom függött ettől az úttól.
- Mira szerelmem, légy segítségemre! – könyörögtem a lovam nyakára borulva.
Legalább öt mérföldet tettem meg, mikor gyönyörű őszi napsütésben egy Kum-Sarik melletti ligetben állottam meg. Elengedtem a kancámat, had legeljen, pihenjen.
Sokáig töprengtem: szabad vagyok-e, vagy sem? Az álom szabadított meg gondolataimtól. Szempilláim lecsukódtak. És mikor újra felnyílt, már sokkal kisebb volt zavarom, mint elalváskor, mert mellettem, törökösen keresztbevetett lábakkal, Ottakir bej ült, és ügyelt, hogy bajom ne történjék. Egy kis zergebőr tarisznyára mutatva így szólt:
- Nézd, kedvesem, elhoztam a reggelidet. Biztosan éhes vagy már.
És egypár perccel később, mikor lépésben haladtunk lovainkon, így kiáltott fel:
- Hát te ilyesmit el tudsz követni velem szemben? Hát nem tudod, hogy amit a muzulmán egyszer megragadott arról Isten is megfeledkezik.
Folytatások
1995
A szépséges Bajkál, a mély, kékszemü vizitündér, aki a heves Angarát szülte egy cseppet sem lepődött meg jöttömön. Már találkozott velem, de most tudomást sem vett rólam. Emberfiait küldte mesés történeteikbe öltöztetve.
Az írás saját, és barátom életének valóságos történetén alapul.
2110
A szépséges Bajkál, a mély, kékszemü vizitündér, aki a heves Angarát szülte egy cseppet sem lepődött meg jöttömön. Már találkozott velem, de most tudomást sem vett rólam. Emberfiait küldte mesés történeteikbe öltöztetve.
Az írás saját, és barátom életének valóságos történetén alapul.
1968
A szépséges Bajkál, a mély, kékszemü vizitündér, aki a heves Angarát szülte egy cseppet sem lepődött meg jöttömön. Már találkozott velem, de most tudomást sem vett rólam. Emberfiait küldte mesés történeteikbe öltöztetve.
Az írás saját, és barátom életének valóságos történetén alapul.
1943
A szépséges Bajkál, a mély, kékszemü vizitündér, aki a heves Angarát szülte egy cseppet sem lepődött meg jöttömön. Már találkozott velem, de most tudomást sem vett rólam. Emberfiait küldte mesés történeteikbe öltöztetve.
Az írás saját, és barátom életének valóságos történetén alapul.
Előző részek
1891
A szépséges Bajkál, a mély, kékszemü vizitündér, aki a heves Angarát szülte egy cseppet sem lepődött meg jöttömön. Már találkozott velem, de most tudomást sem vett rólam. Emberfiait küldte mesés történeteikbe öltöztetve.
Az írás saját, és barátom életének valóságos történetén alapul.
1889
A szépséges Bajkál, a mély, kékszemü vizitündér, aki a heves Angarát szülte egy cseppet sem lepődött meg jöttömön. Már találkozott velem, de most tudomást sem vett rólam. Emberfiait küldte mesés történeteikbe öltöztetve.
Az írás saját, és barátom életének valóságos történetén alapul.
1897
A szépséges Bajkál, a mély, kékszemü vizitündér, aki a heves Angarát szülte egy cseppet sem lepődött meg jöttömön. Már találkozott velem, de most tudomást sem vett rólam. Emberfiait küldte mesés történeteikbe öltöztetve.
Az írás saját, és barátom életének valóságos történetén alapul.
1991
A szépséges Bajkál, a mély, kékszemü vizitündér, aki a heves Angarát szülte egy cseppet sem lepődött meg jöttömön. Már találkozott velem, de most tudomást sem vett rólam. Emberfiait küldte mesés történeteikbe öltöztetve.
Az írás saját, és barátom életének valóságos történetén alapul.
1846
A szépséges Bajkál, a mély, kékszemü vizitündér, aki a heves Angarát szülte egy cseppet sem lepődött meg jöttömön. Már találkozott velem, de most tudomást sem vett rólam. Emberfiait küldte mesés történeteikbe öltöztetve.
Az írás saját, és barátom életének valóságos történetén alapul.
Hasonló történetek
4138
Jelenleg 13 éves vagyok.
3873
"Az ember akkor jön rá milyen fontos egy állat, vagy egy ember, ha elveszíti." Már nem tudom ki is mondta ezt, de igaza volt. És ha valakit nem szerettünk, vagy úgy éreztük nem olyan fontos, rájöhetünk hogy ez még se így van...
Hozzászólások
littlemermaid ·
Egészen érdekes a történeted, holnapról elkezdem az elejétől olvasni.

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: