keco adatai

Egy sötét alak jelent meg előttem. Akkor végre sikerült megmozdulnom. Gyorsan megfordultam és berohantam a szobámba. Felkapcsoltam a villanyt és bezártam az ajtót. Amikor megfordultam, láttam, hogy nyitva van az ablakom. Amikor odamentem, hogy bezárjam, észrevettem, hogy egy kötél lóg le egészen a kertig...

Leheletem fehér fényként száll a sötétben. Minden megfagyott körülöttem. Az idő is megáll, csak az óra őrjítő kattanásaiból tudom, hogy nincs így. És mégis meddig akarsz még kattogni? Fölösleges járnod, hisz úgysem múlatod vele gyorsabban a perceket. Aztán kínos, recsegő hang szólal meg, mely elmosódva keveredik el fülemben, s agyam már nem képes felfogni...

Olyan érzésem lesz, mintha ő is ott volna velem. Aztán akaratlanul is beleszívok. Kicsit tényleg megnyugtat. Már nem is vagyok ideges, s ha szomorúnak szomorú maradtam, a könnyeim elpárologtak. Azóta táplálok egy KESERŰ emléket magamban...

...Mi ez a fal körülöttem? Nem látok semmit. Pedig a szobámban vagyok, tudom jól, és látom is, hogy a lámpa ég. De mégis úgy érzem, mintha itt se volnék. Mintha csak ezt látnám, de nem ez volna a valóság. Látom, érzem, de nem hiszem el...

Az ajtaján egy koponya volt, amit ő rajzolt. Hirtelen úgy tűnt, mintha kidomborodna, s egy halhatatlan halott csillogott a szemében. Önmagát látta benne. Hiszen a lelkét már rég megölték, de akárhogy próbált elmenekülni az élet elől, sosem sikerült neki. És a zúgás újra felhangzott...

Már eltelt egy pár év, és Vandával minden rendben volt. Nem volt rohama azóta. Egy helyre költöztünk, és együtt jártunk haza. Vanda mindenkinek köszönt, de az emberek ijedten néztek a szemébe, és sosem válaszoltak. Mintha ott se lett volna, levegőnek nézték. Dühített, de sajnos kezdtem úgy érezni, hogy már én sem vagyok mellette. PEDIG OTT VOLTAM! Úgy éreztem elvesztettem, és hogy már nem tudom megvédeni, nem tudok eléggé vigyázni rá...

Valentin nap: mindenütt szerelmes párokat látok, szinte körülölel a szerelem, pedig páran undorodva néznek rám, mások csak elfordulnak tőlem. Egyedül vagyok, és közben megfulladok a tömegben. Elszomorít ez a látvány. Mindenki szerelmes és köztük én olyan magányosan sétálok végig az utcákon. Amerre csak nézek, mindenki vidám. Csak én vagyok szomorú. Valami nyomja a lelkemet. DE HÁT ÉN EGYEDÜL VAGYOK! ...

Olyan unalmas minden. Legbelül ürességet érzek, ami teljesen elnyom. A hideg körülvesz. Fázom. Majd meg fagyok. Milyen kínnal teli érzés, mikor az ember nem érez semmit. A vágy is a közelben repdes, szinte megőrjít, de mégsem ér el. Éjfél van. Még mindig ébren. Valamit mégiscsak elkezdek érezni. A magány...

Este felé furcsa, halk sípolásra ébredt. Ő ezt úgy hívta: a csend hangja. Ha nagyon csend volt, egy idő után mindig ezt hallotta. Érdekes volt, hogy most erre a hangra ébredt fel, hiszen ez nem is valódi hang, hanem valami, ami talán csak az ő fejében van...

A gyermek apja szigorúan nézett feleségére és a gyermekre titkolózva, majd viharosan távozott, s az anyai szemekből aggódás, és félelem áramlott, mely a gyereket is megrémítette. Hiszen ha egy embernek van mitől félnie, akkor a másik is félni fog, mert a félelem, egyszer mindenkit elér...