Fontos

"Az ember akkor jön rá milyen fontos egy állat, vagy egy ember, ha elveszíti." Már nem tudom ki is mondta ezt, de igaza volt. És ha valakit nem szerettünk, vagy úgy éreztük nem olyan fontos, rájöhetünk hogy ez még se így van.
Én azt hittem, hogy egy kisállat nem hiányozhat ennyire,
és hogy nem leszek ilyen szomorú, mikor elvesztem. De most egész másképp érzek. Emlékszem, még névnapomra kaptam. És névnapomon halt meg, csak 6 évvel később. Amikor bementem az állat kereskedésbe tudtam, hogy ő kell. Odaléptem hogy közelebbről megnézzem. Két fekete szeméből ki lehetett olvasni, hogy vigyél haza. Egyedül ült a sarokba és csak nézett. Otthon persze már nem így nézett. Szerintem másra számított. Nem evett és nem is ivott aznap. De másnap vidáman ugrándozott, és amikor kiengedtem egy kicsit, boldogan a kezembe ugrott. Végig simítottam selymes bundáját. Hirtelen kiugrott a kezemből és elszaladt. Utána egész délután kerestem a házban. (elég nehéz volt, mert ez egy ici-pici csincsilla, és bárhová befér...)A végén úgy döntöttünk a kutya talán megtalálja. Meg is találta, és ki kergette az ágy alól. Nagyon megijedt, de később megnyugtattuk. 6 év alatt sok érdekes dolog történt, de mindet leírni nem tudnám, van olyan amit nem is lehet. Pár évig még ott laktunk aztán elköltöztünk. A költözés is megviselte. De utána valahogy, már nem kapott annyi törődést. Én se tudom miért de azután nem sokat foglalkoztunk vele. 4 évig volt így. Enni azért adtunk neki és inni is kapott. Aztán 4 év után eléggé legyengült. Megöregedett. Elvittük az állatorvoshoz, de nem tudott már segíteni. Még utoljára a szemembe nézett, aztán elfeküdt és meghalt. Eltemettük a kertbe a szilva fa alá. Azóta ott van...
Tudom, hogy ez nem a legérdekesebb történet ezen a honlapon. Sőt talán a legutolsó. De tanulságos. Rájöttem, hogy van egy dolog, amit az embernek sose szabad elfelejtenie. "Az ember akkor jön rá milyen fontos egy állat, vagy ember, ha elveszíti."