A wilmingtoni hasfelmetsző IV. rész 9. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is) és nem elhanyagolható súllyal jelennek meg egyes fejezetekben leszbikus szexjelenetek is. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. január 19.

*************************************************************

Johnnie már reggel hatkor fent volt. Annak ellenére, hogy tudta, Alma kilencig nem jön, túl izgatott volt ahhoz, hogy az ágyban maradjon. Lezuhanyozott és gyorsan felöltözött. Azon gondolkodott, milyen borzalmasan viselkedett a nővérrel előző nap. Elhatározta, hogy rendbe hozza a dolgot.
A lepedőket hétkor cserélték, úgyhogy megvárta, amíg a nővér kopogtat az ajtón. Mrs. Sampson a belső irodából érkezett és hirtelen visszahőkölt, amikor megpillantotta Johnnie-t.
– Ööö… Van valami probléma, detektív? – kérdezte idegesen.

Johnnie érezte a félelmet a hangjában, és borzalmasan érezte magát miatta. Ő volt az egyetlen nővér, aki megértően fordult hozzá és Almához. Mindig tiszteletben tartotta a magánéletüket. A fiatal nővér mindig kopogott, mielőtt belépett volna és becsukta az ajtót távozáskor, távol tartva a látogatókat, amikor látta, hogy a két nő kettesben szeretne maradni. Egy igazi seggfej vagy, Green – gondolta.
– Mrs. Sampson! Beszélhetnénk a szobámban, kérem? Fontos lenne.
A nővér nehezen tudta leállítani kezei remegését.
– Természetesen. Nem sokára ott leszek – mondta, és rávillantott egy bizonytalan mosolyt.
Johnnie az ágya szélén ült, és próbálta kitalálni, hogyan kérjen bocsánatot a nővértől, amikor az belépett.
– Van valami, amiben tudnék segíteni? – kérdezte.
Johnnie nyugtalanul fészkelődött.
– Én… Öööö… Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi viselkedésem miatt. Dühös voltam, és nem voltam teljesen magamnál.
Mrs. Sampson barátságosan elmosolyodott.
– Minden meg van bocsátva, detektív. Láttam a híreket, amikor haza értem és megértem, mit érez.
– Akkor sem volt jogom, hogy ezt tegyem. Gondoskodott rólam és a barátnőmről, én pedig szeretném megköszönni ezt – mondta.
– Nem tesz semmit. Csak azt tettem, amit bármelyik beteggel tennék – válaszolta a nővér zavartan.
Johnnie elmosolyodott.
– Nagy kár, hogy mások nem gondolkodnak is. Alma mindig attól retteg, hogy valaki ránk tör és megszólnak minket – kulcsolta össze a kezeit. – De szerencsére ezzel már nem lesz több baj. Ma reggel úgyis elmegyek.
– Ez nagyszerű hír. Tudom, mennyire izgatott már, hogy visszatérjen a munkájához – mondta a nővér. – Azonban még hosszú időnek kell eltelnie, hogy ismét formába jöjjön. Nem szabad elsietni a dolgokat. Azzal csak többet ártana magának – mondta Mrs. Sampson aggódó hangon.
Johnnie felnevetett.
– Gondolja, hogy Alma engedné, hogy többet csináljak, mint ami megengedett?
A nővér is elnevette magát.
– Jól mondja. Ő talán az egyetlen, ha nem sértem meg vele, akire hallgat. A többi nővér is észrevette, milyen gyorsan ugrik a szavára.
Johnnie arcán csak még szélesebb lett a mosoly. Imádta Almát és bármit megtett volna a kedvéért.
– Csak próbálom megőrizni a békességet – szabadkozott, próbálva megőrizni a tekintélyét. – Nem szeretem a feszültséget otthon.
A nővér sokat mondóan elmosolyodott. Tudta, mi rejlik a szavak mögött.
– Jól teszi – veregette meg Johnnie vállát. A nő felhúzta a szemöldökét és színlelt fenyegetéssel nézett rá, a nővér azonban csak nevetett.
– Csak szóljon, ha Miss. Martinez megérkezik! A papírjai már az asztalon vannak – fordult el.
A francba is! – nyögte magában Johnnie. – Most azt hiszi, hogy egy puhány vagyok.
A holmiját pakolta, amikor hirtelen megállt, ahogy megpillantotta magát a tükörben. Ez a póló egy kicsit túl bő – gondolta. – És a farmer is. A francba is! Tényleg kondiba kéne jönnöm.

Ekkor vette csak észre Almát, aki az ajtóban állt és őt bámulta.
– Jó reggelt, szerelmem. Készen állsz? – mosolygott rá a nő szelíden.
Johnnie csak megvonta a vállát. Az órára nézett, ami még csak 8:15-öt mutatott.
– Hogyhogy már ilyen korán itt vagy? Nem számítottam rád kilenc előtt.
Alma becsukta az ajtót és odasétált hozzá, egyik karjával átölelve Johnnie derekát, másik kezével pedig magához vonva a nő arcát, hogy megcsókolja. Ajkainak érintése mintha elektromos ütésként érte volna Johnnie-t, akiben azonnal feléledt a vágy.
– Ha még nem állsz készen… – kezdte Alma, Johnnie viszont gyorsan félbeszakította.
– Meg se próbáld! Már hatkor fent voltam. Már csak a nővérnek kell szólni.
– Querida! Ez ugyanaz a nővér, akivel tegnap úgy bántál? – kérdezte Alma vádlón.
Még mindig szégyellve magát a viselkedése miatt, Johnnie bólintott.
– Igen.
– Nem gondolod, hogy bocsánatot kellene kérned? – érdeklődött Alma.
– Már megtettem – mosolygott Johnnie és közelebb húzta Almát.
A mexikói nő apró csókot adott az arcára.
– Akkor jó. Extra kezelést fogsz tőlem kapni, ha haza értünk – mosolygott.
Kicsit lejjebb hajolva, Johnnie megcsókolta Alma nyakát. Belesimulva Johnnie ölelésébe, a nő halkan felsóhajtott.
– Azt hiszem, itt az ideje, hogy haza menjünk, szerelmem.

Johnnie csöngetett a nővérnek és néhány pillanat múlva Mrs. Sampson már meg is jelent egy kerekes székkel.

Johnnie a nővérre nézett, majd a tolószékre. Erőt kellett vennie magán, hogy normális hangnemben szólaljon meg.
– Ugye egy percig sem gondolta komolyan, hogy én ebbe beleülök?
– Kórházi szabály, detektív – válaszolta a nővér.
– Gyorsan felejtse el! – nyögte Johnnie. – Francba a szabályokkal!
A nővér Almára nézett, segítséget kérve. A nő automatikusan megköszörülte a torkát és a székhez lépett.
– Kérlek, kicsim! – nézett rá Johnnie. – Ne kényszeríts erre!
– Leülni! – mondta Alma színlelt komolysággal. A nővér alig tudta megállni, hogy ne nevesse el magát. Alma a fenébe kívánta mindkettőjüket, de végül engedelmeskedett.

***

– Biztos vagy benne, hogy ma engedik ki? – kérdezte a fotós.
A riporter, Karen Grace, felsóhajtott.
– Igen, Jim. A forrásom azt mondta, hogy ma kiengedik.
Mindig jó, ha az embernek vannak forrásai a kórházakban – gondolta. Csak figyelt, amíg végül a lift meg nem érkezett.
– Készülj, Jim! Itt jön.
Johnnie azonnal észrevette a fotóst, ahogy az ajtó kinyílt.
– Ó, a büdös picsába! – nyögte.
– Mi az? – kérdezte Alma.
– Ez a Grace itt van azzal a rohadt kamerájával. Hogy a francba is! – nyögte Johnnie.
Alma a vállára tette a kezét.
– Nyugodj meg! Csak mond, hogy nem nyilatkozol és viselkedj rendesen!
– Mit értesz rendes alatt? Én mindig rendes vagyok – vágott vissza Johnnie.
Alma megtorpant és lehajolt Johnnie füléhez.
– Szeretlek, de te is tudod, milyen durva tudsz lenni néha.
Johnnie kényszeredetten elmosolyodott.
– Kérlek, Johnnie! Csak maradj nyugodt! – könyörgött Alma.
Johnnie felnézett azokba a nagy barna szemekbe. Hogy is mondhatott volna ellent?
– Neked bármit – válaszolta.
– Köszönöm – mosolygott Alma.
Folytatták útjukat az autó felé. A riporter és a fotós már ott várta őket. Amikor az ajtó kinyílt, már villant is a vaku Johnnie arcába.
– Green nyomozó! Hogy érzi magát? – kérdezte Karen.
Alma lefékezte a tolókocsit és kinyitotta a kocsi ajtaját. Johnnie csak csöndben ült.
– Jól vagyok – válaszolta végül.
Karen egy kicsit ideges volt és alig tudta türtőztetni magát, de nyugalmat erőltetett magára.
– Tudja már, mikor térhet vissza a szolgálatba?
– Erre nem válaszolok – mondta Johnnie.
– Ez azt jelenti, hogy nem lesz képes visszatérni az aktív szolgálatba? – erősködött Karen.
Johnnie felállt és teljes testmagasságával fölé tornyosult.
– Azt jelenti, amit mondtam. NEM VÁLASZOLOK. – Mielőtt még a riporter bármit is mondhatott volna, Johnnie beült a kocsiba és becsapta az ajtót. Alma gyorsan mellé ült és elhajtott, faképnél hagyva a sajtót.
Karen azonnal a kamera felé fordult.
– Legmélyebb együttérzésemet kell, hogy kifejezzem az elkövető irányába. Most kapott a nyakába egy dühös nyomozót. Önök Karen Grace riportját látták.
– Oké! Ennyi! – mondta Jim és leengedte a kamerát.
– Remélem az a gyilkos megkapja a magáét – morogta még Karen.

***

– Drágám! Kérlek. Nyugodj meg! Te is tudod, milyenek a riporterek. Csak azt szerette volna, ha kicsit bővebben válaszolsz a kérdéseire – próbálta megbékíteni barátnőjét Alma.
Johnnie teljesen magába fordult. Csak Karen hangja visszhangzott a fejében. „Ez azt jelenti, hogy nem lesz képes visszatérni az aktív szolgálatba?” Menjen a francba az a hülye picsa! Ki a fenének képzeli magát?
– Édesem! Figyelsz rám? – kérdezte Alma.
– Hogy?... Ó, bocsánat, szerelmem – szabadkozott Johnnie. – Csak azon a kurva riporteren járt az agyam. Istenem! Mennyi utálom azt a nőt.
Alma a másik farmerba bújtatott combjára tette a kezét és gyengéden megszorította azt.
– Ne hagyd, hogy egy ilyen idegesítő riporter tönkretegye az örömödet! – A keze lassan felfele csúszott.
Johnnie dühe gyorsan elpárolgott és átadta a helyét a tomboló hormonok lüktetésének. Alma lassan felfele mozgó keze égette a bőrét a farmeron keresztül.
– Ha nem hagyod ezt abba azonnal, a végén itt helyben le foglak teperni.
Nem akarva elsietni a dolgot, Alma gyorsan visszatette a kezét a kormányra. Johnnie elmosolyodott azon, milyen gyorsan engedelmeskedett neki a nő. Csak várd ki, hogy mit kapsz tőlem, hogyha hazaérünk, édesem! – mondta magában.
Miután leparkoltak, Alma gyorsan kinyitotta az ajtót Johnnie-nak, hogy ki tudjon szállni. Alig volt ideje becsukni, Johnnie rögtön rávetette magát és lángoló hévvel csókolta az arcát, az orrát, az ajkait. Alma a dereka köré fonta a karjait és átölelte a nőt.
– Annyira hiányoztál. Az otthonunk üres volt nélküled – suttogta és mély bánat remegett a hangjában. – Üdv újra itthon, szerelmem!
– Jó újra itt lenni, édesem – válaszolta Johnnie és Alma könnyektől csillogó szemébe nézett. – Te is hiányoztál nekem. – Majd lehajolt, hogy ismét birtokba vehesse azokat a gyönyörű telt ajkakat. Már a tapintásuktól is annyira felizgult, hogy alig bírt beszélni. – Gyerünk! Mert még a végén az ágyig sem bírom ki.

Amikor végre beértek a hálószobába, Alma lassan levette a blúzát, látni engedve kerek melleit. Johnnie megnyalta az ajkait és közelebb húzta a nőt. Alma kigombolta Johnnie ingét és amikor végzett vele, lerántotta azt a barátnőjéről. Ahogy a napfény bevilágított az ablakon, mereven bámulta a defibrillátor által hagyott égésnyomokat a másik bőrén és a sérülések nyomait, ahol a golyók behatoltak a testébe. Könnyek szöktek a szemébe, ahogy megérintette a sebzett bőrt.
Johnnie a kezei közé fogta Alma arcát.
– Ne sírj, kicsim! Itt vagyok. Most egy jó ideig sehova sem megyek – suttogta és átölelte a nőt, hogy a csókjaival árassza el. Vad csókolózásba kezdtek, miközben gyengéden megmarkolta Alma melleit. Nyögések és sóhajok töltötték meg a levegőt, ahogy mindketten lélegzetért kapkodtak.
– Olyan régóta vágytam már erre. Hogy végre a karjaim között tarthassalak – suttogta Johnnie és megcsókolta Alma homlokát. – Már annyira szükségem volt erre! Már annyira szükségem volt rád.
Lejjebb csúsztatta a kezeit Alma derekára, hogy benyúlhasson a nő bugyija alá. Alma kezei gépiesen mozogva gombolták ki a farmerját, Johnnie pedig az ágy felé vezette őt. A mexikói nő lehajolt és félrelökte a takarót, feltárva a milliónyi rózsaszirmot, amit szétszórt a lepedőn. Johnnie mosolyogva lépett hátra és lerúgta a cipőjét, hogy megszabadulhasson a farmerjától. Alma csábosan rámosolygott, ahogy elfeküdt az ágyon és intett szerelmének, hogy kövesse. Johnnie egy percig sem hezitált, azonnal mellé ugrott és magára húzta Almát. Az ajkaik találkoztak, úgy, mint első alkalommal. Alma hozzá préselte a testét, utat engedve lüktető vágyainak. Johnnie Alma combjai közé tolta a sajátját és lassan dörzsölte vele a nő lába közét, egyre jobban felhevítve annak vágyait.

A szenvedély sóhajai töltötték meg a levegőt, ahogy Johnnie szerelme mellei közé fúrta az arcát és apró csókokat lehelt a bőrére. Alma beletúrt Johnnie hajába és vezette a fejét, hogy gyorsabban mozogjon. Nem is kellett csalódnia, mert a másik nő is egyre jobban beindult, aminek következtében Alma mélyen a hátába nyomta körmeit, miközben világgá üvöltötte gyönyörét. Johnnie egyre keményebben szívta a mellbimbóit és dörzsölte a combját szerelme ágyékának.
– Még!… Még! – nyögte Alma. – Nem bírom már tovább.
Johnnie bevezette egy ujját Alma szeméremajkai közé, majd rövid mozgás után még egyet, majd még egyet, míg végül Alma ismét felsikoltott.
– Kérlek, szerelmem! – nyögte Alma.
– Nem kell már sokáig várnod – mosolygott Johnnie.
Hamarosan mindketten elmentek, mindketten a másik nevét sikítva. Johnnie pedig elterült az ágyon Alma pihegő teste mellett. Rövid pihenő után Johnnie feltápászkodott és a ruhásszekrény felé indult. Alma, még mindig lihegve, elfordította a fejét, hogy lássa, mit csinál. Elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Johnnie előveszi felcsatolható szerszámát, hogy felcsatolja, és lassan visszatérjen az ágyhoz.
Johnnie szerelme combjai közé térdelt és lassan csókolgatni és szívogatni kezdte lábai közét. Alma teste remegett a szenvedélytől, miközben Johnnie egyre mélyebbre hatolt a nyelvével. Aztán hirtelen feltérdelt és gyengéden bevezette a műfalloszt Alma testébe.
– Kérlek, Johnnie! – nyögte Alma.
Aztán egy gyors mozdulattal, Alma fölé hajolva, Johnnie belélökte a szerszámot. Alma pedig felsikoltott, ahogy a gyönyör könnyei szöktek a szemébe. Az ajkaik találkoztak, és ahogy Alma lihegett a csók ölelésében, az csak még jobban felizgatta Johnnie-t. Aztán ismét feltérdelt és Almát is a térdeire rántotta, hátulról hatolva belé. Közben megragadta a melleit és lágyan masszírozta őket, apró csókokat hintve a nyakára.
Aztán a hátára fordította Almát, és a nő lábait a saját nyakába tette, hogy úgy hatolhasson belé. Almának már nem maradt energiája, hogy bármit is tegyen. Csak élvezte a gyönyört, amit Johnnie nyújtott neki.
Egy mosoly jelent meg Johnnie arcán. Egy kicsit mégbeljebb nyomta a szerszámot és hallgatta, ahogy Alma felsikolt: – Istenem, Johnnie! Mindjárt… Mindjárt… - nyögte.
Johnnie szinte már érezte Alma testének minden egyes lüktetését. Egyre erősebben mozgatta a csípőjét, közelebb és közelebb lökve Almát a gyönyörhöz.
– Ó! Istenem! – kiáltott fel Alma.

Egyszerre sikoltottak fel, ahogy mindkettőjük testét egyszerre kerítette hatalmába az orgazmus, aminek elmúltával ismét egymás mellett hevertek az ágyon.
– Csak nem akarsz két hónap szünetet bepótolni egy nap alatt? – hergelte Alma, a hangjában viszont végtelen öröm visszhangzott.
Johnnie csak nevetett.
– Nem, szerelmem. – Azzal közelebb húzódott a nőhöz. – Még előttünk áll erre az egész élet.
– Szeretlek, Johnnie – karolta át Alma a nyakát. – Teljes szívemből szeretlek.
– Én is szeretlek – csókolta meg Johnnie.
Testük egymáshoz préselődött és csak hallgatták egymás szívverését, míg végül álomba nem merültek.

Folytatása következik!

Ui.: A képen Chiara Baschetti alias Alma Martinez.