A wilmingtoni hasfelmetsző VII. rész 15. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is) és nem elhanyagolható súllyal jelennek meg egyes fejezetekben leszbikus szexjelenetek is. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. február 20.

****************************************************

John Newman és Harry Artis a 70-es autóutat kutatták át Johnnie kocsija után.
– Hé, Harry! Látod azokat a keréknyomokat? – kérdezte John.
– Ja – lassított le a másik és az aszfaltot vizsgálgatta. – A fenébe! – nyögött fel és lehúzódott az út szélére.
Mindkét rendőr kiugrott a járműből és az összetört Chrysler felé rohantak, ami egy nagy fának csapódva hevert az út mellett. Az összegyűrt acéllemezek közül füst gomolygott elő. Mindketten közelebb húzódtak és túlélők után kezdtek kutatni. Hamarosan megtalálták a kiszakadt légzsák maradványait és észrevették a szélvédőt beszakító ágat.
– Jesszusom! – nyögött fel Harry. – Gondolod, hogy…
– Ne is mondj ilyeneket, Harry! – szakította félbe gyorsan a másik.
– Te hívd a mentőket! Én addig kutatok tovább.
Amíg John arrébb sétált, hogy telefonáljon, Harry megpróbálta kinyitni az ajtót. Aztán amikor meglátta, mi van odabent, azonnal kiadta magából a reggelijét.

***

– Mi lesz, ha elveszítem őt, Pizo? – zokogta Johnnie. – Az én hibám. Haza kellett volna küldenem az anyjához.
– Ugyan már, J! Nem a te hibád – vigasztalta a férfi. – Alma veled maradt, mert tudta, hogy ott a helye. Melletted… De különben se vonj le ilyen messzemenő következtetéseket! Még azt sem tudjuk, mi történt.
– Meghalt – zokogta Johnnie. – Tudom. És az én hibám.
– Elég ebből, a fenébe is! – ordította Pizo. – Alma nem halt meg. – Átkarolta a másik vállát és ismét lehalkította a hangját. – Nehogy most kiborulj nekem, J! Erősnek kell lenned. Tudod, hogy a mieink nem tehetnek semmit. Csak a mentők mozdíthatják el. Szóval vegyél mély levegőt, és nyugodj meg! Még tíz perc és ott leszünk.

***

Egy fiatal mentőorvosnő lépett oda Harryhez, miközben a társai lassan kiemelték Almát a roncsból. Egy kevés repülősót tartott a férfi orra alá és elégedetten nyugtázta, hogy az magához tér.
– Annyi… annyi vér – nyögte Harry.
– A balesetek ezzel járnak, felügyelő – mondta az orvos nyugodtan.
– Nem is tudtak – válaszolta a férfi kótyagosan.
– Azt hiszem, minden rendben lesz. Megyek, segítek a többieknek – mondta a nő kedvesen és megveregette Harry vállát.

***

Pizo éppen csak lehúzódott az út szélére, Johnnie máris kiugrott a kocsiból. Amikor meglátta a roncsot, majdnem elájult. Beletelt néhány másodpercbe, hogy visszanyerje az önuralmát és a hordágy felé indult, amin Alma feküdt.
– Kérem, maradjon távolabb! – tette egy mentős a vállára a kezét.
– El a kezekkel, Smokey! – ordította Johnnie. – Az ott az én menyasszonyom a hordágyon.
A férfi ránézett és összevonta a szemöldökét.
– Az sem érdekel, ha…
– Semmi gond! – szakította félbe Pizo. – Rendőrök vagyunk. – Azzal felmutatta a jelvényét.
Johnnie visszafojtotta a dühét és továbbindult Alma felé. Térdre rogyott a hordágy mellett, és a vértől lucskos kötszereket bámulta.
– Sajnálom, kicsim! – fogta meg a másik nő kezét szipogva.
– Nyomozó! Be kell vinnünk őt a kórházba – lépett mellé az egyik mentős. – Eszméletlen és úgy tűnik, agyrázkódást szenvedett. Azonnal be kell vinnünk az intenzív osztályra.
– Én is megyek – mondta Johnnie.
– Rendben – lépett oda a férfi a hordágyhoz, és egy társával beemelték Almát a mentőautóba.
Johnnie és Pizo követték őket.
– Hívd fel Rosát és mondd el neki, mi történt – kérte a nő.
– Már megtettem – bólintott Pizo. – Már mondtam neked. Minden rendben lesz.
Johnnie megtörölte a szemét az alkarjával.
– Tényleg… mondtad. – Azzal beszállt a mentőautóba és elindultak a kórház felé.

***

Johnnie a váróteremben ült a gondolataiba merülve. Pizo lépett oda hozzá és átadott neki egy pohár kávét.
– Idd meg ezt, J! Jót fog tenni – mondta halkan.
A nő hálásan átvette a poharat és lassan inni kezdett, amikor Rosa, Miguel és Guillermo berobbantak az ajtón. Johnnie felállt, és visszaadta a poharat Pizónak.
– Mi történt, Johnnie? – kérdezte Rosa a könnyeivel küzdve.
– Leszorították az útról – ölelte át Johnnie. – Csak annyit tudok, hogy eszméletlen. Most vizsgálják. Az orvos bármelyik percben jöhet.
Guillermo gyűlölettel teli tekintettel bámult rá.
– Mi a fenét művel a te kocsiddal? – köpte. Pizo azonban a két járőr társaságában közelebb lépett, elvéve a kedvét a jelenetrendezéstől.
Johnnie felé fordult és leszegte a fejét. Nem volt képes ránézni.
– Elvittem az övét a szerelőhöz. Nem akartam, hogy azzal menjen – szipogta.
– Szóval helyette odaadtad neki a te kocsidat, jól tudva, hogy valaki követ – ordította a férfi. – Ó igen, mami mindent elmondott. Miért nem küldted őt egyszerűen haza, ahol biztonságban lehetne?
– Nem akart menni – suttogta Johnnie.
– Nemet mondott? – nevetett fel Guillermo örömtelenül. – Azt hittem, te viseled a nadrágot.
– Ebből elég, Gui! – reccsent fel Rosa. – Nincs most itt ennek az ideje.
– Igazad van, mami – legyintett a férfi. – Alma most nem lenne ebben a helyzetben, ha nincs ez a nő.
Rosa már épp emelte a kezét, hogy pofon vágja, amikor Javier szólította: – Mami! Mi folyik itt? Mi van Almával?

Rosa megfordult és átölelte őt. Tudta, hogy őt ez még jobban megviseli, mint a fivéreit. Alma és Javier nagyon közel álltak egymáshoz.
– Almának balesete volt, mijo. Leszorították az útról.
– És mindez Johnnie hibája – tette hozzá Guillermo dühösen.
Javier Johnnie-ra nézett, majd az öccsére.
– Megőrültél. Sosem ártana Almának.
– Nem. Az én hibám – mondta Johnnie halkan.
– Mi? Miről beszélsz, Johnnie? – nézett rá Javier könnyező szemekkel.
– Az én kocsimat vezette – válaszolta a nő.
– Az a gyilkos, aki meg akart ölni… – nyögte Javier. – Megint próbálkozott? – A lábai remegni kezdtek ezért inkább leült. – Miért mondod, hogy a te hibád? Tudtad, hogy megint próbálkozni fog?
– Nem – rázta meg a fejét Johnnie. – Vigyázni akartam rá. A kocsija elromlott, szóval azt mondtam, vigye az enyémet.
– Akkor nem a te hibád, Johnnie – mondta Javier. Rosa hálásan nézett rá, hogy kimondta azt, amit ők is gondoltak.
– Ilyen könnyen elintézed? – ordította Guillermo. – Igenis az ő hibája! Ő vette rá erre Almát és kényszerítette bele ebbe a helyzetbe!
– Elég legyen! – kiáltott rá Miguel. – Ne őt hibáztasd, Gui! Így is elég rossz neki.
Guillermo Johnnie-hoz lépett.
– Állj fel!

Johnnie felállt, pontosan tudva, mire készül a férfi. Ha ettől jobban érzi magát, csak tegye.
– Gyűlöllek azért, amit tettél a családunkkal. Te egy betegség vagy, ami megtámadott minket – köpte és ökölbe szorított kézzel pofon vágta Johnnie-t.
– Guillermo! – kiáltott rá Rosa.
Pizo és a két járőr megragadta Guillermot és arrébb rángatta, mielőtt az még bármi mást tehetett volna.
– Elég legyen, seggfej! – sziszegte Pizo. – Le vagy tartóztatva hatóság elleni erőszakért.
– Engedd el! – kérte Johnnie az arcát dörzsölve.
– Mi? – nyögött fel Pizo.
– Jól hallottad – válaszolta Johnnie. – Minden joga megvan hozzá.
– Nem. Nincs – mondta Rosa. – Hagyd csak! Tudja, mit csinál.
– Neki is fáj – tette Johnnie Rosa vállára a kezét.
– Jó ember vagy, Johnnie – simogatta meg az arcát Rosa. – Meg tudom érteni, miért szeret Alma annyira.
Pizo elrángatta Guillermot, miközben az orvos odalépett hozzájuk.
– Martinez család? – kérdezte.
– Igen? – nézett rá Rosa idegesen, megszorítva Johnnie kezét.
– Miss. Martinez visszanyerte az eszméletét. Tizenkét öltéssel kellett összevarrni a fejsebét. Eltört a bal válla, és megrepedtek a bordái. Nem adhatunk neki erős fájdalomcsillapítót az agyrázkódás miatt, úgyhogy kapott 800 milligramm Mortint. Az éjszaka megfigyelés alatt tartjuk.
– Hál’ Istennek! – lélegzett fel egyszerre mindenki.
– Mikor láthatjuk őt, doki? – kérdezte izgatottan Guillermo.
– Melyikük Johnnie? – nézett végig rajtuk az orvos.
– Én vagyok – mondta az említett.
– Úgy tűnik, Miss. Martinez minden áron beszélni akar magával. Azóta magát hívja, mióta magához tért – mosolygott a férfi.
Guillermo ismét kinyitott a száját, de Miguel olyan hideg pillantást küldött felé, hogy jobbnak találta csöndben maradni.
Johnnie Rosához fordult és megszorította a vállát.
– Rosa! Menj be hozzá te először!
– Ugye csak viccelsz? – nevetett Rosa. – Tudom milyen, hogyha nem kapja meg, amit akar és te is tudod.
Johnnie elmosolyodott és bólintott.
– Nem maradok sokáig.

***

Johnnie bement az intenzív osztályra, és megkereste a 14-es szobát. Alma épp aludt. Johnnie keresett egy széket, és leült az ágya mellé. Csak nézte Almát. Tiszta kötést tekertek körbe a fején és a bal vállán. Megfogta a nő jobb kezét, és megcsókolta azt.

– Sajnálom, Alma. Az én hibám. El kellett volna vitetnem a kocsidat, és bevinni téged a munkahelyedre – mondta hangosan, nem törődve azzal, hogy a másik hallja-e.
– Johnnie? – kérdezte Alma halkan. Még mindig kicsit kába volt.
– Igen, kicsim? – suttogta Johnnie.
– Kérlek, ne kényszeríts rá, hogy felkeljek és felpofozzalak! – fordította lassan felé a fejét.
– Látom visszatértél a régi önmagadhoz – kuncogott Johnnie. Elhallgatott és megint megcsókolta Alma kezét. – Sajnálom kicsim. Az én hibám. Én…
– Csss! – suttogta Alma. – Nem a te hibád, és nem is akarom ezt többé hallani.
– Szeretlek. Annyira megrémültem – mondta Johnnie komolyan. – Azt hittem, el foglak veszíteni. Te amare, en la vida y hasta en la muerte.
– Tudom, querida. Én is – suttogta Alma. – Annyira fáradt vagyok, és fáj a fejem.
Johnnie közelebb hajolt és megcsókolta az arcán.
– Aludj jól, drágám!
– Tudtad, hogy az anyád hangja ugyanolyan, mint a tied? – fecsegte Alma. – Az üdvözletét küldi.
A meglepett Johnnie meg sem bírt szólalni, csak bámult rá.
– Miről beszélsz, kicsim?
– Azt is mondta, gondolj arra, amit az apád mondott – tette hozzá Alma, és lassan elaludt.
– Össze vagy zavarodva – simogatta meg Alma arcát és felállt.
Rosa, Javier és Miguel kint vártak rá. Guillermo hátrébb állt, Pizo figyelő szemétől kísérve.
– Hogy van? – kérdezte Javier.
– Össze van zavarodva – válaszolta Johnnie. – Bemehettek, de nem szép látvány.
– Mami, Javierrel menjetek be. Én itt maradok ezzel az estupido-val – bökött Miguel Guillermo felé.
– Minden rendben lesz – nyugtatta Johnnie Rosát. – Az éjszakai felügyelet csak formaság. Meg fog gyógyulni.
– Rendben, Johnnie – mondta Rosa. Már indult volna, de Johnnie megfogta a karját.
– Rá kell vennünk, hogy veletek maradjon egy ideig – suttogta.
Rosa bólintott, tudva, milyen dühös lesz Alma, ha erre rájön.
Pizo befejezte a telefonálást, és Johnnie-hoz fordult.
– Nem hiszem, hogy ez a nap lehetne még rosszabb is, J.
– Mi történt? – kérdezte a nő.
– Találtak egy újabb holttestet a dűnéknél.

Johnnie-nak elakadt a lélegzete. Érezte, hogy a térdei remegni kezdenek, ezért gyorsan leült. Majdnem elveszítette Almát, és még a gyilkos is ismét lecsapott. Ez túl sok volt. Majdnem két áldozat lett egy helyett. A falnak támasztotta a fejét.
Miután visszanyerte az önuralmát, megkérte Pizót, hogy adjon neki egy percet, hogy beszéljen Almával, hogy elmegy egy kis időre. Pizo tudta, hogy ez most nehéz helyzet Johnnie számára, hogy egyedül hagyja Almát, de megértette őt, hogy ott akar lenni, amikor elkapják a gyilkost a történtek után.

***

Johnnie visszasétált Alma szobájába. Látta Rosát az ágy bal oldalán és Javiert a másik oldalon, ahogy tartotta a húga kezét.
– Még alszik? – kérdezte Johnnie halkan.
– Igen – válaszolta Rosa. Javier csak csendben ült. – Egy pillanatra felébredt, valamilyen tomahawkról beszélt, aztán ismét elaludt.
Johnnie odalépett az ágyhoz és halkan beszélni kezdett: – Kicsim! El kell mennem egy kis időre. Valamit el kell intéznem. Az emberünk nem tétlenkedett.
– Annyira közel van – mormogta Alma.
– Hogy? – kérdezte Johnnie zavartan.
– A fejsérülése miatt beszél össze-vissza, Johnnie – mondta Rosa. – Vele maradok. Menj csak és tedd, amit kell! Szeretném, ha elkapnád azt a gyilkost.
Johnnie bólintott. Megcsókolta Alma arcát. Látta a fájdalmat Javier arcán, ahogy az a nő kezét szorongatja.
– Jól vagy, Javier? – kérdezte.
– Most, hogy jobban van… Igen. Semmi bajom.

***

Johnnie odalépett Pizóhoz és együtt indultak a kijárat felé. Guillermo figyelte őket.
– Behúzott farokkal kotródsz el, eh pata? – sziszegte.
Johnnie agyát elöntötte a vörös köd. Megragadta a férfi gallérját és a falhoz lökte.
– Az előbb csak azért üthettél meg, mert hagytam, kisember – sziszegte. – Ne hidd, hogy legközelebb sikerülni fog!
Guillermo próbálta lehámozni magáról a kezét, de nem sikerült. Johnnie túl erősen szorította. Miguel és Pizo csak álltak és nézték őt.
Johnnie lassan lenyugodott és letette a férfit a földre.

– Most pedig, csak hogy tudd, van egy kis elintéznivalóm. Addig maradhatsz Almával, amíg csak akarsz. De tudd, ha megint rákezdesz neki a hülyeségeiddel, nem ő lesz az egyetlen Martinez, aki kórházi kezelésre szorul. Megértettél?

Dühösen, amiért mindenki előtt megalázták, Guillermo nem szólt semmit, csak bólintott.
– Jó fiú – mondta Johnnie, megveregette a férfi arcát, azzal Miguel felé fordult. – Jövök, amint tudok.
Miguel bólintott.
– Kapd el! Azt akarom, hogy az a ribanc megfizessen azért, amit tett.
Johnnie rámosolygott, majd csatlakozott Pizóhoz és kiléptek az ajtón.

Folytatása következik!

Ui.: A képen Emanuela de Paula alias Johnetta Green.