A wilmingtoni hasfelmetsző VIII. rész 18. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is) és nem elhanyagolható súllyal jelennek meg egyes fejezetekben leszbikus szexjelenetek is. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. március 6.
*******************************************************



– Gondolod, hogy valaha is megoldjuk ezt az ügyet, Pizo? – kérdezte Johnnie kimerült társától. Már többször vették sorba a bizonyítékokat, remélve, hogy végre találnak valamit, ami megoldást jelenthet.
Pizo Johnnie-ra nézett, sötét karikákat fedezve fel a nő szemei körül. Tudta, hogy az Almától való különlét nagyon megviselte őt.
– Igen. Biztos vagyok benne – bólintott és próbált bizakodónak tűnni. – Az a ribanc egyszer majdcsak hibázik, és akkor mi elkapjuk… Telefonált azóta?
Johnnie letette a dossziét, amit épp lapozgatott, és felsóhajtott.
– Nem. Talán csak szórakozott velem.
– Tudom, milyen nehéz ez nektek. Már három hete külön laktok. Te is tudod, J, hogy ezzel csak azt éred el, hogy tönkreteszi az életedet. Aggódsz Alma miatt, és nem koncentrálsz az ügyre. És ezt ő is tudja.
– De ennek vége! – fakadt ki Johnnie. – Elkapom azt a ribancot, és akkor végre minden visszatérhet a régi kerékvágásba.
Pizo elmosolyodott. Ez volt az a Johnnie, akit ő ismert.
***
– Hamarosan lesz egy kis szabadidőm, Anna – feküdt végig Miguel a kanapén, a füléhez szorítva a telefont. – Mit szólnál hozzá, ha elugranánk a gyerekekkel Floridába? Talán elmehetnénk a Disney Worldbe is.
– Tényleg? – sikoltott fel a nő a vonal másik végén. – Komolyan gondolod?
– Anna! Már mondtam neked. A legjobbat akarom neked és a gyerekeidnek. Hogy olyanok legyünk, mint egy igazi család… Tartsd egy pillanatra, kicsim! Keresnek a másikon. – Miguel eltartotta magától egy pillanatra a telefont és átkapcsolta a másik vonalra. – Halló?
– Hello, Miguel! – szólt bele Johnnie. – Beszélhetnék Almával?
– Persze. Tartsd egy percig! – mondta a férfi, majd visszakapcsolt Annára. – Kicsim! Le kell tennem. Johnnie hív a másikon és Almával szeretne beszélni. Majd visszahívlak… Szeretlek.
Azzal felállt a kanapéról és elindult, hogy szóljon Almának.
***
Johnnie-n a nyugtalanság lett úrrá. A gyomra összeszorult.
– Johnnie! – szólt bele Miguel a telefonba. – Alma nincs itt. Biztos elvitte a kocsit, amíg telefonáltam.
– Mi? – fakadt ki Johnnie. Felpattant a székéből, de aztán azonnal vissza is ült.
Pizo felemelte a fejét, és tekintetével követte társa mozgását.
– Mi az, Johnnie? – kérdezte riadtan.
Johnnie lecsapta a telefont, és az ajtó felé indult.
– Ki az? – emelte fel a férfi a kagylót.
– Itt Miguel. Alma bátyja. Csak annyit mondtam Johnnie-nak, hogy Alma elvitte a kocsimat.
– Oké, Miguel! Nyugodj meg! Mondd meg a kocsid rendszámát!
***
Johnnie magán kívül volt a rémülettől. Minden porcikájával érezte, hogy Alma bajban van. Amikor egy kissé le tudott nyugodni, előhorgászta a mobilját és hívta Alma számát. Kétszer csengett ki.
– Alma? – szólt bele idegesen.
– Nem, nyomozó – hallotta a negédes női hangot a vonal túlvégéről. – Ő nincs itt.
Könnyek szöktek Johnnie szemébe. Nem akarta, hogy a nő észrevegye, mennyire elkeseredett, ezért erőt vett magán.
– Ha Almának bármi baja esik, halott ember vagy – szűrte a fogai között.
– Nos, ezt ketten játsszák – nevetett a nő. – Megmondtam, hogy végig fogod nézni, nem emlékszel? – Johnnie kutyaugatást hallott a háttérből.
A nő kinézett az ablakon, majd amikor megbizonyosodott róla, hogy csak Johnnie szomszédjának a kutyája hangoskodik, visszasétált az eszméletlen Almához és megsimogatta az arcát.
– Gyönyörű, nem igaz?
– Megöllek! – nyögte Johnnie. – Esküszöm, megöllek!
– Azt majd meglátjuk.
– Hadd beszéljek vele! – könyörgött Johnnie.
A kutya megint ugatni kezdett.
– Sajnos ez most nem lehetséges. Éppen alszik – mondta a nő és letette a telefont.
Johnnie tehetetlen dühében nem tudott mást csinálni, csak torka szakadtából üvöltött.
***
Szombat délelőtt volt. A Nap ragyogóan sütött, és enyhe szellő lengedezett. Egy kislány biciklizett a Barbijával. Vidáman kacagott, miközben tekert, és a kezében szorongatta a babát. Hirtelen három fiú ugrott elé a bokrok mögül. Úgy tíz évesek lehettek. Megállították a biciklit és körbeállták.
– Hé, kislány! Mit csinálsz azzal a fehér babával? Hiszen te nem vagy fehér – szólalt meg az egyik fiú.
– Ja – mondta egy másik. – Nem csinálnak nektek, vizes hátúaknak* magatok fajta babákat?
– Az én hátam nem vizes – mondta a hat éves kislány öntudatosan.
– Tanuld meg, hol a helyed! – csattant fel az előbbi fiú és fellökte a biciklit. – Apukám is mindig azt mondja, hogy a magad fajta vizes hátúak sose tudják, hol a helyük.
A düh könnyei szöktek a lány szemébe. Felállt és egy nagyot rúgott a fiú sípcsontjába. Az felüvöltött, elkapta a lány haját és annál fogva rántotta le a földre. A kislány sírni kezdett.
A fiúk csak nevettek, miközben egy másik srác rohant oda hozzájuk. Először az egyiknek húzott be egyet, majd a többiekre ugrott. A fiúk meglepetésükben nem tudták, mit tegyenek, úgyhogy csak elrohantak.
A frissen érkezett fú a földön fekvő kislányhoz fordult. Elővett egy zsebkendőt, és megtörölte a lány arcát.
– Jól vagy, pepita?
– Igen – szipogta a lány. – Haza akarok menni.
A fiú elmosolyodott, felsegítette a biciklire, majd megpuszilta a homlokát.
– Tudod mit? – hüppögött a kislány. – Ha elég nagy leszek, hozzád megyek. Megígérem… Megmentettél.
A fiú elpirult.
– Oké!
– Szeretlek – mosolygott rá a lány.
– Én is szeretlek – mosolyodott el a fiú is.
***
– Te nem vagy olyan, Alma. Hamarosan meg fogod látni – suttogta a gyilkos.
Alma kinyitotta a szemét. Úgy érezte, forog körülötte a világ. Megpróbált felülni, de a kezei hátra voltak kötve, és a bokáit is egymáshoz kötözték. A szája kiszáradt, és a belegyömöszölt szövettől nem tudta becsukni. Először mindent csak homályosan látott, de ahogy a konyha felől világító lámpára koncentrált, tisztulni kezdett a kép. Egy sötét alak hajolt közelebb hozzá. Még mindig homályosan látott. Csak az alak hosszú fekete haját látta. Azt hitte, Johnnie az. Elmosolyodott, de aztán megrémült, amikor felismerte a bátyja arcát.
***
Johnnie egyenesen a dűnékhez ment. A homok finom lepelként borított be mindent. Nem látott senkit és semmit. A part üres volt. Visszament a kocsijához és a Homesead Motelhez hajtott. Hirtelen az „Otthon” feliratot pillantotta meg és amikor a motel előtt egy kutya elkezdett ugatni, világossá vált előtte a kép.
„A francba is!” – nyögte magában. – „A mi házunkban van Almával.”
Azonnal megfordult a kocsival és hazafelé indult.
***
– Te nem vagy ilyen, Alma! Az a ribanc változtatott meg – suttogta a férfi a kanapé mellett ülve.
Alma megrázta a fejét. Nem tudta elhinni. A saját bátyja tartja fogva.
– Túl leszünk majd rajta – folytatta a férfi. – Térj vissza önmagadhoz! Törd meg annak a boszorkának a varázslatát!
Kinyújtotta a kezét felé, de Alma arrébb csúszott. Könnyek szöktek a szemébe.
– Nem akarlak bántani, Alma. – mondta a férfi gyengéden. – Minden rendben.
„Miért?” – kérdezte Alma magától. – „Hogy történhet ez?”
– Hadd segítsek! – ültette a bátyja egy kényelmesebb pozícióba. – Hamarosan megérkezik, és akkor mindennek vége lesz.
***
Johnnie néhány háznyival arrébb parkolta le a kocsiját. Rohanva tette meg a hátralévő métereket. Látta, hogy a konyhában ég a villany, úgyhogy elhatározta, hogy az elülső ajtón át megy be. Az ajtó zárva volt, ezért gyorsan előkereste a kulcsát, és lassan kinyitotta. Az első, amit megpillantott, Alma volt, ahogy megkötözve ül a kanapén. A másik nő ránézett és rázni kezdte a fejét. Johnnie csak nézte őt, amikor hirtelen a lámpák kigyulladtak.
Alma felsikoltott, ahogy Johnnie a földre zuhant. A bátyja a bejárati ajtóhoz lépett és visszazárta azt.
***
Pizo céltalanul kódorgott a városban, hogy megtalálja Miguel, vagy Johnnie kocsiját. Hirtelen megszólalt a rádió.
– Petrillo! – szólt bele.
– Megtaláltuk a kocsit, nyomozó! Green háza előtt parkol. Az ő kocsija is ott van, pár háznyira.
– Maradjanak ott! Én is megyek.
***
Alma próbált kiszabadulni a kötél szorításából. A férfi oda sétált hozzá, és lefektette a kanapéra. Alma próbált ellenállni, de a másik erősebb volt.
– Semmi baj, Alma. Tudom, hogy a benned lévő démon késztet arra, hogy küzdj – suttogta a másik. Megérintette a húga arcát és megpróbált egy puszit adni rá, de Alma elhúzódott. A bátyja lefeküdt mellé és magához húzta. – Annyira vártam már ezt a pillanatot. Vártam rá, hogy felnőj és megtartsd az ígéreted.
Alma zavarodottan nézett rá.
– Nem emlékszel? – kérdezte a férfi. – Amikor azok a gringók neked estek, megmentettelek és azt ígérted, hogy egyszer majd hozzám jössz.
Felnevetett és megfogta a nő egyik mellét.
Alma megrezzent. Próbált beszélni, de csak morgás hallatszott.
– Hadd vegyem le ezt rólad, hogy tudj beszélni! – mondta a férfi és kivette a szájából a rongyot.
– Ne! Kérlek – könyörgött Alma.
– Alma! Én sosem szerettem mást, csak téged – mondta a férfi. – Hűséges akartam lenni hozzád, de a testem nem engedte.
A nőhöz bújt úgy, hogy az érezze a nadrágján dagadó dudort. Alma továbbra is próbálta kiszabadítani magát.
***
Johnnie lassan magához tért. Hallotta, ahogy Alma könyörög, hogy a másik ne érjen hozzá. Lassan emelte fel a fejét és látta, hogy valaki fekszik Alma mellett.
– Eddig egy nagy problémám volt – mondta a férfi. – Nem fogadta el, hogy nem szeretkezhetek vele többé, mert hozzád vagyok hűséges.
– Gyerekek voltunk még – zokogta Alma. – Még nem tudtunk semmit… Nem kényszeríthetsz rá, hogy lefeküdjek veled… A bátyám vagy, az Istenért! Ez beteges.
– Beteges? – horkant fel a férfi. – Az beteges, amit azzal a ribanccal művelsz. Hallottam, ahogy könyörögsz, hogy basszon meg. Hallottam, ahogy a nevét sikoltozod. Aztán még az orrom alá is dörgölted.
Megmarkolta a nő mellét, majd a keze elindult lefelé.
– Szeretem őt, és én akartam, hogy így legyen – sikoltott Alma dühösen. A kezei már majdnem kiszabadultak. – Ha meg akarsz kapni, előbb meg kell ölnöd.
Mielőtt válaszolhatott volna, a férfi meghallotta Johnnie mocorgásának hangját, ahogy próbál felkelni a földről. Felállt és odasétált hozzá.
– Ez mind a te hibád, pata! – üvöltötte és belé rúgott. Johnnie elkapta a lábát, kibillentve a másikat az egyensúlyából. A férfi mellé zuhant, majd gyorsan fölé mászott és fojtogatni kezdte Johnnie-t.
– Alma az enyém! – üvöltötte újra és újra.
Alma végre kiszabadította a kezét. Kioldotta a lábát szorító kötelet és a könyvespolc felé rohant a pisztolyért.
Johnnie próbált küzdeni. Ököllel ütötte a férfi arcát, eltörve az orrát. Vér spriccelt szét, de a dühös férfi szorítása nem enyhült.
– Engedd el! – üvöltötte Alma. – Szállj le róla, Javier, vagy lövök!
Javier Alma felé fordult, aki rászegezte a pisztolyt. Felállt, és nézte a nőt, ahogy az remegő kézzel tartja a fegyvert. Johnnie Almához lépett, és levegő után kapkodott. A férfi is tett egy lépést feléjük.
– Nem fogsz lelőni, pepita! Hiszen szeretsz.
– Ne gyere közelebb! – parancsolta Alma.
Javier nem engedelmeskedett. Egyre csak közeledett, nem hagyva más választást Alma számára, minthogy meghúzza a ravaszt. Vér tört fel a férfi vállából, és a lendület hátra lökte őt a padlóra. Alma mereven állt, a pisztolyt még mindig előre tartva. Johnnie ránézett, és könnycseppek csordultak le az arcán.
– Alma! Kicsim! Tedd le a fegyvert! – kérte suttogva. – Minden rendben.
Odalépett hozzá, és kivette a kezéből a pisztolyt, épp abban a pillanatban, amikor Pizo berúgta az ajtót. Johnnie felé fordította a fegyvert, de azonnal le is engedte, amikor felismerte a férfit. Visszafordult Alma felé. A másik nő remegett. Johnnie átölelte őt. Tudta, hogy Almában most egy világ omlott össze.
– Az én hibám – hüppögte Alma. – Azok a nők miattam haltak meg.
Pizo értetlenkedve nézett Javierre. Mindig is egy kedves és nagylelkű embernek ismerte őt.
– Alma! – hörögte Javier. – Szeretlek... Mindig is szeretni foglak... És egyszer az enyém leszel.
Johnnie legszívesebben kiverte volna belőle az utolsó csepp életet is, de Alma visszatartotta. Pizo felsegítette a másik férfit a földről, és kitámogatta a házból.
Johnnie érezte, hogy Alma alig áll a lábán, úgyhogy segített neki leülni egy székre. Letérdelt elé és a kezébe fogta az övét.
– Alma! Nem a te hibád. Javier megőrült. Ő csinált mindent. Te nem tehetsz róla, kicsim – suttogta. Alma csak ült ott kábultan. – Gyere! Menjünk be a kórházba! Hadd vizsgáljanak meg!
18 hónappal később…
Alma az ágyban feküdt a párnák között, és figyelte, ahogy Johnnie egy szál topban és boxerben táncol körbe a szobában Lucy Pearl Dance Tonight című számára. Csak bámulta őt, csodálva a belőle sugárzó erőt és szépséget. Johnnie rázni kezdte a fenekét, mire Alma felnevetett.
– Á! Szóval ez tetszik? – kérdezte Johnnie és odahátrált Almához, továbbra is rázva a fenekét. A mexikói nő megmarkolta a kerek félgömböket, amik csak egy karnyújtásnyira remegtek tőle.
Johnnie rámosolygott, Alma pedig felnevetett.
A Javier okozta megpróbáltatások, amit a börtönben elkövetett öngyilkossága tetőzött be, nagyon megviselték Almát. A családja és Johnnie viszont segített neki helyrerázódni. Lassan Guillermo is észhez tért. Rájött, hogy Johnnie szereti Almát, és az életét adná érte, hogy megvédje. Mindannyian tudták, hogy időre lesz szüksége, hogy végre elfogadja Johnnie-t. Hallgatólagosan azonban helyreállt a béke, amíg nem csinál bajt. A család legnagyobb meglepetésére Guillermo elment az esküvőre. Johnnie félt, hogy botrányt rendez. Nem látták olyan gyakran, ahogy Alma szerette volna, de remélte, hogy egyszer végre igazi családdá válhatnak.
– Szóval ez az az évfordulós tánc, amit ígértél? – kérdezte Alma. Elmosolyodott a gondolatra, hogy már egy éve házasok. A család által rendezett ünnepség csodálatos volt. Nem hitt a fülének, amikor Johnnie mindenki előtt elénekelte az At last című dalt. Könnyek szöktek a szemébe az örömtől.
– Ja. Tetszett? – nevetett Johnnie.
– Nagyon – mondta Alma, és feleségére mosolygott. – Gyere, és ölelj meg! – tárta szét a karjait.
Johnnie boldogan engedelmeskedett. Alma végigfuttatta a kezeit a másik hátán. Johnnie megcsókolta a nyakát, majd lefelé haladt a nő nyakán, elérve a melleit. Körbefuttatta a nyelvét a mellbimbói körül. Alma felnyögött.
– Egyre érzékenyebbek – mondta Johnnie. – És a melleid is nagyobbak lettek. Már csak három hónap, kicsim.
Lecsúsztatta a kezét Alma hasára, és érezte, hogy a baba rúg egyet.
– Igazi bajnok lesz. A mami nagy örömére.
Alma felnevetett.
– De ugye tudod, hogy ezek után nem fogunk túl sokat aludni. Így is vállalod?
Johnnie felsóhajtott, megjátszva a csalódottságot, majd ismét kényeztetni kezdte Alma felizgult testét.

* Vizes hátú: Angolul wetback. Gúnynév, amit eredetileg a mexikóiakra, de ma már minden külföldire használnak az Egyesült Államokban. Eredetileg azokat takarta, akik a Rio Grande folyón át úszva jutottak el Mexikóból Texasba, és később megszerezték az amerikai állampolgárságot.
***
A Fordító utószava:

Először is köszönöm, hogy végigolvastátok ezt a történetet. Sajnos maradt egy két nyitott kérdés a végén, de reménykedek benne, hogy ezekre a történet folytatása majd választ fog adni. Ezt "A gyilkosnak két arca van" címen hamarosan elkezdem feltölteni.
Remélem az is legalább annyira tetszeni fog, mint ez a történet.
Mégegyszer köszönöm az érdeklődéseteket!
Üdv,
Sinara
Ui.: A képen Chiara Baschetti alias Alma Martinez.