Történetek

- Bemehetek? – kérdezte Lilla, mivel érthetően kínos volt a csönd, mindkettejüknek.
- Gyere, kérsz valamit… inni? – mondta a fiú, igazából csak azért, mert még mindig nem tudott megszólalni a meglepettségtől.
- Aha, mondjuk valami üdítőt. Köszi. – s bejött az albérletbe.
- Oké, hozom, addig foglalj helyet, Tamáshoz jöttél?
- Nem, hozzád. – válaszolt a lány, még jobban meglepődtetve a fiút...

A helyes utat megtalálni elképesztően nehéz, mert rengeteg akadály gördül elénk, mégis hiszem, hogy van kivezető nyílás, ami bár nagyon szűk, de ha elég energiát fektetünk bele, akkor kijuthatunk a sötét, hideg veremből, amiben most ebben a percben is, emberek milliói sínylődnek...

Az Ördög ma unatkozott.
Unalmasnak találta a részlegvezetők jelentéseit, a hosszú számoszlopokat, kimutatásokat.
Szokás szerint kialvatlan volt, amin senki sem lepődött meg, hiszen tudvalevő, hogy az Ördög nem alszik. A háborúk, járványok, terrortámadások, kicsinyes bűncselekmények már a könyökén jöttek ki...

Csak tengődsz, te sem tudod, meddig. Számkivetett vagy. Egy letépett, szétszaggatott rongy. Magadra maradtál, mint kutyaürülék az út szélén. Ha rád néznek, undorral fordítják el a fejüket. Vagy észre sem vesznek, de a lelkedbe taposnak. Pusztulásod lassú, s épp ezért kínkeserves. Utolsó utadra is csak élősködők hada kísér. Sorsod beteljesedik. Nincs kegyelem, nincs vigasz. Nincs menekülés...

Az ágyamon fekszem, hátamat a kispárnámhoz támasztva. Erősen gondolkodom, hogy mit írjak, de talán épp emiatt a görcsös akarás miatt nem jut eszembe egyetlen épeszű gondolat sem. Igen. Ezek a pillanatok a legszörnyűbbek egy író életében. Sehol a múzsa, sehol az ihlet. Valaki mást boldogítanak. Nem tudom, mért ily kegyetlen velem a sors...

- És, ha szabad kérdeznem a nyomozó urat, eddig mire jutottak? – kérdezte felháborodottan Pásztor. A férfi lesütötte a szemét – Azt mondta nekem tegnap, hogy több haláleset nem lesz, erre ma ismét, és milyen brutálisan!...

Tudta, felelősségre fogják vonni szegényt, több okból is. Először. mert nem tudta megakadályozni a tragédiát. Másodszor meg azért a pénzes erszényért, amit a sarki „jósnők” egyike fog becsempészni a zsebébe. Egy korrupt kopó. Nem szép, nem szép… ’Sötét’ röhögött, legszívesebben fetrengett volna a feltörő gurgulázástól, de összeszedte magát. Nála volt néhány szám, ami nem a lottó, és ezt el kellett juttatnia a címzetthez. Lenézett a Tajtékpipa utcára és a fogadó tetejéről egy kikészített...

- Úgy festesz, mint aki most szökött a Bowery-ről – mondta zavartalanul, vidáman Kelly. – Mégis, tele vagy nőkkel, meg dohánnyal. Fantasztikusan csinálod!
A lány ironikusnak szánta ezt a megjegyzést, ám elismerőre sikeredett. Sőt, Johnny egyfajta tiszteletet is kihallott belőle. Tudta, hogy húga értelmes, és gyors észjárású, akinek többnyire adni lehet a véleményére is. A lány gyakran elkísérte őt a koncertekre, és ugyanúgy viselkedett, mint minden más fiatal ekkortájt...

Hét kígyó csúszott be lassan, lassan míg a fénylő, csábító gyöngyök mellett és a tengermélyi roncsokból felszínre hozott rozsdás kincsek mellett eljutottak a drágaságig. Oh, mennyire várták ezt a pillanatot, és ezt a szerencsét. Két feladatot is teljesítettek. Egyik a nélkülözhetetlen folyadék, ami csak a ráadás, a másik, amiért jöttek: a szivacs...

Charles McBurton, Cedarville seriffje a lakásán kapta a hívást, hét előtt néhány perccel.
Ki a fene lehet az? – tűnődött seriff álmosan, aztán felvette a kagylót. Igazából nem bánta, hogy felébresztették – álmában hatalmas polipok jelentek meg, melyek csápjai éhesen nyújtóztak a pénisze felé. Ijesztő volt és érthetetlen. Mostanában ez az álom vissza-visszatért, melytől kiverte őt a víz...