Gimnáziumi gyilkosságok - Negyedik fejezet

Először csak döbbenten bámulták a lányt, aztán Viki észhez tért.

- Telefonálni kéne a mentőknek – mondta. Panni sírni kezdett.

- Minek…oda,…már meghalt.

- Akkor meg a rendőröknek – nyúlt hátra a mobiljáért Viki.

- Van ott valami a pad alatt – bökött szipogva Panni a halott felé.

- Nem mehetünk oda, mert összetapossuk a nyomokat – hagyta abba a mobil gombjainak nyomkodását Viki, és gondolkodni kezdett, hogyan is kaparinthatnák meg a papírlapot.

- Menj oda, és nézd meg, hogy él-e még, és vedd fel a papírt – utasította Pannit.

- De már nem él – méltatlankodott a másik, majd bizonytalan léptekkel elindul a pad felé. Remegő kézzel vette fel a papírlapot.

- Na, mi van rajta? – türelmetlenkedett Viki.

- Nevek és időpontok.

- Olvassad fel légy szíves – kérte Viki. Panni pedig reszketeg hangon olvasni kezdte.

- Móni: 16:45, Orsi: 17:45, Vera: 20:00, Anita: 20:00, Kati: 16:45, Sári: 17:45.

- Van mire felírnod? – kérdezte Viki. Panni bólintott, aztán lemásolta a szótárfüzete hátuljára a cédula tartalmát, aztán a papírt ugyan úgy összehajtotta, ahogy volt, és visszatette a földre. Viki közben felhívta a rendőrséget.

Miután vallomást tettek, Vikit és Pannit felküldték a tanáriba. Péter fogadta őket. Sápadt volt és nagyon fáradtnak látszott. Leültette a két lányt a titkárnő előszobájában, aztán a titkárnőhöz fordult:

- Sikerült elérnie már az igazgató urat?

- Nem. Horgászni ment a Kistóhoz. Ilyenkor mindig kikapcsolja a mobilját.

- Egyébként, maga mit keres itt még?

- Valaki teljesen összekavarta a nyilvántartási kartonokat. Egybe van csapva az egész.

- Ki férhetett hozzá?

- Hát én – harapta be a száját a negyvenes csinos asszony – aztán az Igazgató úr, meg mindenki. – Péter meghökkenve nézett az asszonyra.

- Ott lóg most is a pótkulcs hozzá a fogason. Egyszer az Igazgató úr elhagyta a magáét, a pótkulcs azóta ott lóg a fogason. Pénzt nem tartottunk benne, a kartonok meg nem fontosak annyira.

- Ne mentegetőzzön nekem Ágika, nem maga döntött így. Nos, akkor a két miss Marple szépen leül ide – mutatott a tárgyalóasztalra, és segít összepofozni az aktákat, hogy ne legyen annyi idejük nyomozósdist játszani.

Az akták valóban alaposan össze voltak keverve. A diákok jelentkezési lapjai egyberakva a tanárok nyilvántartási lapjával, és a takarító szerek havi rendelési lapjával. Először minden fajtát különcsoportosítottak, majd a lapok visszakerültek lassan a megfelelő dossziéba. Ágika pedig egyfolytában a telefont nyomkodta, de az igazgató csak nem akart előkerülni.

- Te - súgta oda Viki Panninak, - mikor tudjuk így Ildit meglátogatni?

- Nem tudom, de azt hiszem, hogy hamarosan nagyon sok szabadidőnk lesz.

- Ezt, hogy érted? – nézett kíváncsian a barátnőjére Viki.

- Szerintem be fogják zárni a sulit.

- Hát, igen, Hullunk, mint a legyek – kuncogott Viki, aztán elszomorodott. Nem volt kedve másik iskolába járni.

Ágika kiment az irodából, így hangosabban beszélgethettek.

- Mi lehet az a lista? – kérdezte Panni.

- Talán azoknak a névsora, akik drogoztak – mondta Viki.

- De miért csak lányok?

- Nem tudom. Azt megnézted, hogy Bea írásával volt-e írva?

- Mit tudom én? Nem ismerem Bea írását.

- Persze, persze – gondolkodott el Viki.

- Nézd meg, a Kovács tanárnő kétszer is elvált – mutatta Panni a kartont.

- Csinos nő, meg azt hallottam, hogy kikapós.

- Te nem ismerted régen. Állandóan kék, zöld volt. Verte a férje.

- Aztán?

- Aztán el akart válni a pasitól. Itt volt fűtő a koleszban.

- És - lett egyre izgatottabb Viki.

- A pasi úgy beterítette a tanárnőt a szeneslapáttal, hogy majdnem belehalt. Három évet kapott érte.

- Mikor fog szabadulni?

- Á, nem ő a gyilkos. Még két éve van hátra.

- Te – mondta lehangolva Viki – hol van a Farkas tanár úr dossziéja?

- Nem nálad? Nálad vannak a-l-ig.

- Nem találom.

- Biztosan a dirinél van a fegyelmi tárgyalás miatt.

- Az lehet – bólintott Viki, és összepofozta a dossziékat.

- Tudod nálam meg ki hiányzik? – kérdezte Panni.

- Ki?

- Hogy hívják az öreg Jo bácsit?

- Ha jól tudom, Tóth Józsefnek.

- Itt olyan nincs.

- Nézd meg, hátha belekeveredett Tóth tanár úr dossziéjába – Panni gyorsan átfutotta, aztán megrázta a fejét. Az a dosszié is eltűnt.

Délután öt óra volt. Rendkívüli értekezlet. Pásztor igazgató úr gumicsizmában érkezett, ahogyan a tó mellől nagy nehezen előkerítették. A tanárok is otthoniasabban voltak öltözve, mint egyébként. Csak egyetlen ember volt ugyan olyan elegáns, mint máskor, Fábián nyomozó. Mind a tanári nagy tárgyalója mellett ültek.

- Azért ültünk össze – kezdte az igazgató – mert az iskolánkban történő gyilkosságok miatt a gyerekek nincsenek biztonságban. El kell döntenünk, hogyan legyen tovább.

A felügyelő felemelte a melle elé a kezét, ezzel jelezve, hogy szólni kíván.

- Szeretném előre leszögezni, hogy a nyomozásnak ebben a szakaszában nem lenne túl szerencsés bezárni az iskolát. A nyomok nem vezetnének sehová.

- És, ha szabad kérdeznem a nyomozó urat, eddig mire jutottak? – kérdezte felháborodottan Pásztor. A férfi lesütötte a szemét – Azt mondta nekem tegnap, hogy több haláleset nem lesz, erre ma ismét, és milyen brutálisan!

- A nyomozás során felderítettük, hogy egy, vagy két gyerek extazi tablettát terjeszt az iskolában, úgy, hogy azokat piciny nejlonzacskókban a zuhanyzó…

- Ezt mi is tudjuk! – csattant fel az igazgató – Azt mondja meg, hogy ki a terjesztő, majd mi kicsapjuk innen.

- Erre, még sajnos nem sikerült rájönnünk, pedig több gyereket is kikérdeztünk.

- Ne haragudjon, de nem egy Derrick felügyelő maga – csóválta a fejét, aztán a többiekhez fordult.

- Szavaznunk kell, hogy bezárjuk-e az iskolát, ha már a hatóságok nem képesek elhatározni magukat.

- Elnézést – szólt ismét közbe a felügyelő –, elég lenne az, ha a diákok csoportosan közlekednének.

- Ne haragudjon, uram – fordult felé az igazgató – foglalkozott ön már kamasz gyerekekkel? – a felügyelő megrázta a fejét – Nos, a kamasz gyerek, pont az ellenkezőjét teszi, mint amit kérnek tőle. Tudja, lázadó kor. Én ezért nem vállalom a felelőséget! Szavazzunk titkosan.

Felállt, a szekrényhez lépett, és mindenkinek kiosztott egy-egy névjegykártyát, és fekete filcet.

- Kérem, a névjegykártya hátuljára írják le, hogy igen, vagy nem, majd ebbe a dobozba dobják be.

Lázas írogatás kezdődött, aztán végigadogatták a régi bonbonos dobozt, és mindenki beledobta a saját cetlijét. Az igazgató végül átadta az egészet a felügyelőnek.

- Számolja meg maga, úgy sem szavazott.

Nem volt mit számolni, mindenki arra szavazott, hogy egyenlőre zárják be az iskolát.