A Család (Balhé egy szerepjátékos világ Dög-zugában) 1. rész

’Szőrös’ még mindig a gatyaszíjával bajlódott. Kis küszködés után sikerült becsatolni. Így már mindjárt más, gondolta. Jelmondata a „tiszta fej, tiszta segg” volt, de ennek igazi mibenlétét csak ő ismerhette. De mivel a budiból kijövet őt bámulta a tömeg, valamit mondania kellet, bár ő egy senki volt, a vezérek karizmájával kiáltotta el magát. Pontosabban először csak motyogott:
- Ő… izé… Aaakció indul!
’Főnök’ aki a bárpulton ült, lesajnáló tekintettel magyarázta meg szegénynek, hogy pihennie kéne.

***

Tajtékpipa fogadó.
- Nem! Nem adok érte 10 aranynál többet, csak egy órára kell!
- 50 és kész, előre kérem…
- Hát nem érti, 5 szoba kell, néhány percre.
- De nagyon is értem… Maga bordélyt akar itt csinálni!
- Uram-atyám…
- Ami nem baj, de meg kell fizetni…
’Félszemű’ már a szablyájához akart nyúlni, amikor egy nyájas női hang nevetett bele a vitába:
- Én megadom a 15-öt az összesért.
- Szobánként? – kérdezték egyszerre.
- Igen, szobánkként. Viszont akkor az Imp utcai is kell.
- Ó, széphölgy azt megkapja ajándékba! 15-ször 5 meg még 2-szer az 100-ból 25, az annyi, mint 150 aranyat kérnék!

A ’Széphölgy’ mosolyogva föltette márvány lábát egy székre, félresöpörte tincseit, amik még egzotikusabbá tették zöldes csillogó szemeit, kacsintott, majd a combjáról lecsatolta a pénzes szütyőt.
- Ebben a mai világban sose lehet tudni, igaz?

A két férfi tátott szájjal bólogatott. Persze, hogy tudták, ők hogyne tudták volna? Táncoltak a holddal a gyönyör idomai, úgy billeget oda a fogadóshoz, s tenyerébe tette a bőrzacskót.
- Nem akarja megszámolni esetleg?
- A… szem nem lesz… rá szükség. – huh, ki tudta mondani. A következő pillanatban viszont tényleg kipróbálhatta állóképességét, mert a lány tüzesen égető csókot dobott neki, pont neki és nem annak a másiknak, aki elől elhappolta a szobákat. Neki, szeret, engem szeret. Egész teste bizsergett bele. Szűknek érezte nadrágját, de a csoda véget ért, a szépség kilibbent.
- Huh, ezt elhappolták az orrod elől!
- Hát igen, most lejárhatom a lábamat, míg találok egy másik ilyen helyet…- mondta szomorúan, majd sietve távozott nehogy a kocsmáros előtt szakadjon szét a nevetéstől.

Kint átkarolta ’kiscicáját’ majd táncolva belevetették magukat az éjszakába.
- 50-ről 15-re? Nem rossz, drágám…
- Kösz szívem, de a neheze csak most kezdődik, mindenki foglalja el a helyét…
- Nem elkezdődik, csak folytatjuk!

***
Lobogó fáklyafényben áztatta a különböző folyadékokba az anyagokat, aztán csinos kis labdává gyúrta össze. Emberi szem számára láthatatlan tüskéket rejtett bele egy különleges szerkezettel, ami közelebb hozta látszólag a dolgokat. Ha jól emlékszem szem-lencsének mondta… Vagy valami hasonlónak. A csipesz gyorsan mozgott a kezében, majd megállt. Megköszörülte a torkát, fölállt, mint a medve szokott téli álma után, és megfordult.
Szája elé emelte göcsörtös fa kezét, majd kinyújtotta mutatóujját, és a kiszáradt folyómederhez, ajkaihoz érintette.

A két suhanc egyből értette a dolgot, de hát fiatalok voltak, nem bírták magukba fojtani:
- Minek cipeljük ezt a sok a kavicsot?
- Meg vannak a kért zsákok?
Kérdésre kérdéssel válaszolt. Ráérősen. Ő nem siet.
- A Főnök azt mondta, hogy nem lesz meg a Balhéig.
- Hmm, van ilyen. –majd tovább dolgozott.
- Akkor majd meglátjuk, mint mindig? –Pimaszkodott az egyik. Villámgyorsan, mint egy ballista lövedék repült ki egy tüske a srác felé. Elterült a földön, szinte szétfolytak tagjai, tehetetlen volt.
- Nyugodj meg – szólt a barátjának – fel fog épülni, de legalább tudjuk, hogy működik…- mosolyodott el a mester.

***

Hét kígyó csúszott be lassan, lassan míg a fénylő, csábító gyöngyök mellett és a tengermélyi roncsokból felszínre hozott rozsdás kincsek mellett eljutottak a drágaságig. Oh, mennyire várták ezt a pillanatot, és ezt a szerencsét. Két feladatot is teljesítettek. Egyik a nélkülözhetetlen folyadék, ami csak a ráadás, a másik, amiért jöttek: a szivacs. A drapp festéket két ember fogta, megint kettő a meszet, a maradék a felhalmozott szivacsokkal küszködött. Hatalmas mennyiség volt, nem lehetett kicipelni, főleg a térfogata miatt.
- Nem tudtam, hogy ekkora egy szivar.
- Szivacs, ’Szőrös’ szivacs, és nem ekkora, hanem ez több! – próbálta oktatni ’Kapafog’ fene nagy tudásával a társát. Állítólag Ő már látott bálnát, de ezt senki sem hitte el, mint azt sem, hogy a tudás hatalom. Pedig ezt sokat szajkózta, a többi meg le se szarta.

Beletették egy dobozba a felbecsülhetetlen kincset, majd leszögelték, felcímkézték, és végül ráírták ékes betűkkel (Kapafog kicsit túlcifrázta), hogy T&T társa Bt.
- Egyszerűen, Tökéletes! –dőlt hátra ’Tar’ –na és akkor mehetnénk is…
- Jó –bólogattak a többiek.
- Hahó? Ki kapta meg a kijutási tervet?- mindenki Szőröst figyelte, kinek szemében lassan a felismerés jelei tűntek fel.
- Oké nem tudtam, hogy az a papirka ilyen fontos, most voltam „megigazítani a toalettemet” és nem volt más, amivel…
- Anyám! Te azzal törölted ki a… -döbbent rá a kemény igazságra ’Dagi’- Nem vagy semmi, ez már döfi, a javából! –és elismerően fölhúzta szemöldökét.
- Jó, jó, jó. Semmi gond, az ég adta világon semmi gond, mondom semmi, semmi gond… Meg van! –csapott a fejéhez a banda esze, ’Leo’. - Szépen belemászunk egy dobozba és hazaküldjük magunkat is! Mit szóltok? – mivel a banda fele analfabéta volt, a másik fele meg még beszélni se tudott rendesen, elég pozitív volt az ötlet fogadtatása. Még az ikrek is helyeseltek.

Évekig emlegették ezt az utazást, ami után körülbelül egy hónap múlva megérkeztek a ház elé. A kikötői fuvarozás mindig híres volt a pontosságáról. Viszont a másik csomag nagy mázlijukra időben érkezett a mésszel, a festékkel és a szivaccsal együtt.

***

Kényelmetlen volt ez a maskara, nem tudta tagjait mozgatni, ostoba viselet, de most kellett. A gyenge de fürge test szinte összeroskadt a lovagi páncélzat alatt. Alig kapott levegőt, peckesen járt, mint a gólya úgy rakosgatta lábait. Úgy csinált, mintha békára vadászna, pedig ő volt a varangy. Most pedig a várnagy. Felemelte kicsit a fejét, szúrósan nézett, megcsörrentette kardját, majd belépett a fogadószobába.
- Mily gyönyörű egy hely… -elővette leghomokosabb formáját, mivel szerinte az összes „teknős” buzi volt (egy kaszárnya, sok lovag együtt, stb. Tudjátok, hogy van ez). Elég kellemetlenül érte a tévedése…
- Igen uram miben segíthetek? –jött oda egy fegyveres…
- Hogy is mondjam, kedveském, én lennék az új tag. – Sziszi alig bírta nézni társa szerencsétlenkedését, egy utcával arrébbról.
- Igen? –próbálta lelkierejét még magában tartani az őr.
Áhá egyenesbe vagyok… gondolta a maskarás.
- Fölmennék, ha lehet…
- Nem lehet –jött a túl gyors válasz, és az érzékeny ponton való hogy is mondjam, billentés.

Majd az eltávolítása az épületből. –itt csak kiképzett férfiak szolgálnak!
Ezt már nem hallotta Zek, futott amíg a lába bírta, Sziszi berántotta egy konténer mögé.
- Mit csinálsz te barom? Most így mi lesz?
- Nyugi, kis szívem csücske. Itt van. –és megcsörrentette kezében a frissen csórt kulcsot.
- Imádlak, imádlak, imádlak… -és minden szó egy csókot ért.

***

A város fogadásán, mindenki ott volt, a bál fergeteges volt. A zene andalító, az ételek, hmm, kiválóak. Ott volt a főparancsnok is, akit a nép csak ’Feneketlen bendő’-nek nevez. Kicsit testesebb az illető a kelleténél, de ha kell, gyorsabb a gepárdnál. Bizony. Ne merj vele ujjat húzni, mert elkap és megesz, elropogtat, mint frissensült perecet, amit annyira szeret…
Ezen a kis összejövetelen (az összes hivatalnok, miniszter és a város vezetősége meg a régens is ott volt) nem bírt mit tenni szegénykém és bement a konyhába, mert valaki megsúgta neki, hogy perecet sütnek majd. Imádta nézni, ahogy elpirulnak ezek a finomságok, meg ahogy a sajt ráolvad, nyamm.

Bement hát a konyhába, és nézte, ahogy keverik a masszát, mikor egy ügyetlen kétbalkezes félnótás meglökte a ’hegyet’, és a nyakában himbálódzó medál üstökösként csobbant bele a tésztába. Cupp. Egyből utánanyúlt, de nagy kotorászása közben sem sikerült megtalálnia húsos, telt ujjaival azt a csöppséget.
- Mindenki kifelé! – ordította, majd kiöntötte a lábost. – Hol vagy? Hol vagy? Hol vagy? Meg kell, hogy legyél. – egy szégyenkező hang remegve megkérdezte:
- Méltóságos uram, nem ezt keresi véletlenül? – egy nyerstésztás láncot tartott a kezében, amin egy korong lógott.
- Ó, igen, ezt, köszönöm szépen…

***

- Melyik lehet az? – botorkáltak egy lámpással a sötétben vagy hárman.
- Nem tom’, a térkép szerint itt balra.
- Infantilis barom állat, itt jobbra aztán balra! – szállt be a beszélgetésbe a harmadik alak tockost adva társának. „Mindig ilyen idiótákkal kerülök össze…” gondolta. Néhány fordulás után, mikor a legjobban bizonygatták, hogy tudják, hol vannak, pedig teljesen eltévedtek, csodák csodájára ott voltak. Hogy hol? A víztározó csaptelepénél.
- Törd föl a pecsétet, majd olvasd föl, Perm!
- Kusss! Ne mondd ki a nevem… még ezt az akciósat sem… ez olyan ciki, miért pont ezt kaptam…
- Fogd be! - vágták a képébe, mintha összebeszéltek volna. – és olvasd.

- Első feladat: Öntsd a port a kék fedelű tartályba, majd nyisd meg a kék csapot, az megy az istállókhoz. Második feladat: Pontban éjfélkor nyisd meg a főcsapot. Az a legnagyobb, piros színű.
- Egyszerű, mint egy pofon. – És kinyitott a kék csapot, majd beleöntötte a port a tartályba, utána elzárta a csapot – kész is fiúk! Első kipipálva. Második?

Folyt. köv.