Történetek

Otthon:
Mindig arra vágyom, hogy itthon legyek, hogy a kopár hétköznapok átváltsanak nevetésbe.
A kollégium elpusztított. Mindig azt mondták, hogy legyek örökké vidám, s ha hazaértem, boldog voltam, hogy elmenekülhettem a kényszermosolyok világából.
Ám ma reggel a tükör előtt megpillantottam a torz vigyort, melyet annyira gyűlölök...

Bár kit érdekel? Na, mindegy. Azért nem mertem megkérdezni, inkább kerestem egy helyet, és leültem. A buszon most kivételesen csönd volt. Máskor mindig van a buszon pár csitri, aki sugdolózik és röhög. Most is volt, de szerencsére csak egy. Hoppá nincs kivel kibeszélni mi? Ezen elmosolyodtam picit, de mivel egy néni újra bámulni kezdett, elfordultam, és visszaestem a sötétebb gondolataimba. Hamar az ajtóhoz álltam leszállás előtt. Miközben kapaszkodtam, éreztem, hogy valaki a kezemet fogja......

Szeles éjszaka volt az Romániában amikor a Seres iskola 4/b osztályának (én is abba az osztályba jártam) tanulói oda látogattak osztálykirándulásra. Amikor az első napon már mindent megnéztünk és a szállodába tartottunk a sárgásbarnás buszunkkal, Drakula kastélya jó messze volt a hoteltől és éppen mellette mentünk el, hogy a tanárnő megmutassa a másnapi kirándulás helyszínét. Egy 2 percre kiszálltunk valamit bekapni de mire visszaértünk a buszhoz rejtélyesen lerobbant. Olyan viharos volt...

Megpróbált fölkelni, de csak iszonyatos fájdalmat érzett. Visszazuhant a párnára, eszméletét vesztette.
Kívülről látta önmagát. Orvosok vették körül. A fiú nézte, ahogy az életéért küzdenek. És akkor megpillantott egy lányt. Gyönyörű szőke haja volt és csak mosolygott...

Egy hosszabb történet nulladik fejezete, tulajdonképpeni bevezetője ez, így kérlek ne önálló történetként olvassátok - úgy nem is állná meg a helyét, nem arra lett szánva. Az első fejezetet néhány nap múlva befejezem, a többi kicsit később várható. Addig is: remélem vagytok néhányan, akiket érdekel a W40k világa, és érdekesnek találjátok majd a történetet...

Elgondolkodom... Hány és hány ember mellett haladok el naponta és fel sem merül bennem a kérdés, hogy az illető boldog-e vagy éppen szenved... Hát de...mit is érdekel engem egy idegen ember? Hány és hány koldus mellett haladunk el nyugodt lelkiismerettel, elfordított fejjel anélkül hogy lehajolnánk hozzá...

Csöndes nyári éjszaka... A város felett komor sötétség uralkodik. Akárcsak a lelkemben. Hiányzol... Hiába szólítom neved..., hiába ordítok a sötétben,...nem jössz. Távol vagy és egyre távolodsz. Szívem sajog, és egy sós könnycsepp pereg végig arcomon. Emlékeimből próbállak felidézni, de... minden szertefoszlik, mint egy délibáb. Nem maradt egyéb, mint a száraz könnycsepp, a keserű jelen...

- Ha már a nap sem, akkor én hogyan? Hagyjuk ezt a viccelődést! Tudod, hogy örülök, hogy itt vagy, de hogy a fenébe nem éget el a nap. Hisz vámpír vagy.
- Már nem vagyok az.
- Hogy érted ezt? Két éve még vámpír voltál. Ha egy vámpír átalakít egy embert vámpírrá, akkor az vámpír lesz. - a lány szemében vadság csillant - Ne próbálj kioktatni. Bár az emberek többsége nem hisz a vámpírok létezésében, elég sok hiteles adat van róluk. Hogy lehet az, hogy már nem vagy az?...

Leszállt az éj az amerikai kisvárosra Bagger Vance-re. Senki nem járt az utcákon naplemente után, bár nem mondták ki nyíltan, tudták, hogy szörnyű lények járják éjszaka a várost. Vámpírok melyek kiszívják vérüket, démonok melyek felfalják gyermekeiket.
Egyetlen hely volt csak, ahol zajlott az éjszakai élet, mégpedig a Gold-ban , ez volt a legnépszerűbb szórakozóhely! ...

Árnyak jöttek, mentek a falakon, a dúdolás egy ideje egyenletes volt, és most erősödött. De már a férfi is dúdolt. Hangosan, halkan, táncolva, mereven, és így múltak hosszú percek, mire újra menni tudott.
Fél óráig ment, mikor is egy hatalmas kőlépcsőhöz ért, tetején egy oltár-szerűséggel, ami földöntúli fényt árasztott, s hirtelen eloldódtak a fáklyák. Surrogást, morgást és suttogást hallott, érezte, meg fog őrülni.
Elkiáltotta magát az őrült zajban:
- Ki vagy? - és...