Warhammer 40 000 - Az Ember ébredése - (0.) Antebellum

Egy hosszabb történet nulladik fejezete, tulajdonképpeni bevezetője ez, így kérlek ne önálló történetként olvassátok - úgy nem is állná meg a helyét, nem arra lett szánva. Az első fejezetet néhány nap múlva befejezem, a többi kicsit később várható. Addig is: remélem vagytok néhányan, akiket érdekel a W40k világa, és érdekesnek találjátok majd a történetet.

Az elsötétített teremben egy férfi állt. Vonásai
belemosódtak a homályba. A terem egyik oldalát szinte teljes egészében egy átlátszó, kristályüveg kémlelőablak foglalta el. Többi fala éjfekete volt, márványhoz hasonló anyaga halványan tükrözte a szoba képét.. Középen egy méter magas, vékony oszlop állt, felette egy bolygó halovány hologramja forgott lassan. A sötétben a bent elhelyezett tárgyak és eszközök alakjukat vesztve, torz árnyékokat vetve árválkodtak a legtávolabbi sarkokban. A férfi figyelmét azonban nem a terem kötötte le, hanem a látvány, ami a kémlelőablak túloldalán kínálta magát.

A smaragdzöld és mélykék színekben pompázó planéta valósággal ragyogott az őt körülvevő, mélységesen sötét űrben. A szemlélődő férfi felé éppen nappali oldalát fordította, így a fény, melyet kimerülőben lévő napjától kapott és vert vissza, elhomályosította a többi csillag fényét is. A hófehér, szakadozott felhők alatt szinte szemmel láthatóan burjánzott az élet. A férfit megdöbbentette, mélységesen megdöbbentette a bolygónak a puszta létezése is, és most minden másról megfeledkezve gyönyörködött benne. Az élesen kirajzolódó partvonalak, a hatalmas kiterjedésű, zöld erdőségek, az évezredek alatt felgyűrődött hegyvonulatok… És persze az óceánok… A bolygónak legalább a felét az óceánok foglalták el.

Egész eddigi életében abban reménykedett, hogy egyszer alkalma lesz megcsodálni egy ilyen világot. A sok ezer, sok millió bolygó közül, melyek a Birodalmat alkották, egy sem volt olyan különleges, mint ez. Dellana, a legendák világa… Eszébe jutott egy ősi mítosz, mely még a Földről származott. Amikor az emberiség még szülőbolygójának rabja volt, úgy tartották, létezik egy sziget, melyről minden kultúra és tudomány származik, ahol az emberiség békében és gazdagságban élt. De az itt élő emberek valamely tettükkel kivívták az istenek haragját, ezért ők elsüllyesztették szigetüket. Több évezreden át kutatók, kalandorok és kincsvadászok serege próbált rátalálni az elsüllyedt birodalomra, de soha nem jártak sikerrel. Az eredeti legendát már régen elfeledték, ám az emberiség nem szűnt meg vágyakozni az ehhez hasonló, szinte már mitikus helyek után, így a Dellanához hasonló világok egész mondaköre alakult ki.

Az emberiség pestisként lepte el a galaxist, a legpusztítóbb pestisként, mely valaha próbára tette a csillagokat. Minden világ, melyen emberi lény vetette meg a lábát, rövid úton szikár sivataggá, szennyezett mocsárrá vagy vulkánvilággá alakult. Akadtak világok, amelyeken teljesen eltörölték a természetet, mintha soha nem lett volna. A felszínt második bőrként fedték a rétegelt plasztacél városok, bennük hangyabolyként sürögtek a napfényt lassan elfeledő emberek. S míg az emberiség saját magát taszította nyomorba, mocsokba és feledésbe, a legenda egyre csak erősödött.

Dellana azon világok egyike volt, melyek megőrizték az emberiség hajdan volt tisztaságát… És az övé, egyedül az övé a dicsőség, hogy megtalálta… Jeren Alecto halványan elmosolyodott, mikor arra gondolt, mégiscsak érdemes volt hosszú éveket eltöltenie a Földön, az Inkvizíció könyvtáraiban kutatva, míg inkvizítortársai a galaxisban cirkáltak démonok után kutatva, kicsinyes háborúkat vívva Végiggondolt mindazon a kutatómunkán, melynek eredményeképpen most megelevenedett előtte a legenda. A Dellanára vonatkozó elvétett utalások, a fel-felbukkanó információ-foszlányok, a több ezer titkos irat és kódex átböngészése. Már az is évekbe telt, mire a szövegeket lefordíttatta a birodalmi gótnak jelen korban beszélt változatára, hiszen a feljegyzések még a Hórusz-eretnekség idejénél is jóval mélyebbre nyúltak vissza az emberi történelem mind sötétebb történetébe. Évekbe telt, mire talált egy olyan nagymestert, aki érdeklődést mutatott a kutatás iránt és a pártfogásába vette a fiatal inkvizítort. És most végre láthatta…

És mégsem tudott ennek felhőtlenül örülni, mikor arra gondolt, hogyan is érkezik ide…Vajon az itt élők valóban olyan felvilágosultak, olyan tiszták, ahogyan mesélik?
Ha így van, meg kell érteniük küldetését, céljait. Szinte sajnálta, aminek be kellett következnie. De nem tehetett ellene semmit.

Tulajdonképpen mindegy is, mennyire civilizáltak a dellánok - gondolta. Hiszen - és ez olyan megállapítás volt, aminek a hangoztatásáért azonnal eretneknek bélyegezték volna inkvizítortársai - egészen biztosan nem a Földön székelő Császárt tekintették istenüknek, hiszen legalább húszezer éve függetlenedtek a Birodalomtól.
Ezért volt lehetetlen, hogy egyszerű kutatóként keresse fel a világot - ezért kellett ezt egy Fekete Hajó inkvizítoraként megtennie.