Történetek

Éjjel hazavitt. Az autót leállította a házam előtt, és a kezét hirtelen rácsúsztatta a combomra. Éreztem, vagy azonnal leállítom a történést, vagy nincs visszaút. Szó nélkül ültem mellette és testem valami ismerős forróság öntötte el, amit oly nagyon szeretek...

„Nem könnyű !” - mondta halkan - „Mielőtt bármit is mondanék, két dologra kérnélek : az egyik, kérlek, ne szakíts félbe. És ami még fontosabb, ha befejeztem, mondhatsz bármit, csak egyetlen dolgot ne ! Azt, hogy olyan aranyos vagyok. Ebben a helyzetben, azt hiszem, meghalnék tőle ...”

Kicsi meztelen lábát a gombnak támasztotta. Nem vette észre a sötétben, hogy az volt az a gomb, ami mindig is laza volt. Megkapaszkodott a pult tetejében és tovább lépett volna, hogy felmásszon a pultra, hogy onnan kivegye a legfelső szekrényben tartott kést. Azt a szekrényt sose látta még, mert számára tiltott hely volt a kések miatt...

Egy napon este mentünk hazafele és valami nekünk akart támadni. Észrevettük és futni kezdtünk, az üldözni kezdett és egy sikátorban kötöttünk ki, ahonnan nem volt kiút. Nagyon féltem, az az izé egyre közelebb ért hozzánk... Láttam, egy szörny volt... hatalmas karmai és fogai voltak. Végigmérte a testvéremet és az anyámat, majd engem szemelt ki előételnek...

Azt mondják az idő minden sebet begyógyít, de még frissen él bennem e két ember története, mely minden percen elgondolkodtat, pedig nem velem történ, mégis ha rágondolok beleborzongok és összeszorul a torkom...

A következő pillanatban egy angyal termett mellettem. Mikor a fülembe súgta, hogy ennyi ebből elég lesz, rögtön tudtam, kit is takarnak a szárnyak. Mint később elmondta, azért volt szükség beöltöznie – úgymond – , hogy ne zavarja meg az ottaniakat jelenlétével. Kivezetett. Mielőtt bármit kérdezhettem volna, betessékelt egy másik ajtón, amire ez volt írva: „De legalább őszinték”. Beléptem...

Ez a történet, egy csodálatos kapcsolatról szól. Barátnőm és én több mint 2éve vagyunk együtt. Ő most 17,5 éves én 18 múltam. Történetük röviddel az után kezdődött, hogy megkaptam a számítógéphez, az internetet. Feljött egy barátom, és mutatott egy chat oldalt, ahonnan aztán már feszítővassal sem lehetet leválasztani. Rengeteg embert ismertem meg, és nagyon jól éreztem magam velük...

- Van, amit érez az ember. Nem mindig a logika diktál! -elgondolkozva fürkészte arcomat, várva őszinte vallomásomat, majd jó egy percnyi csend után újra megszólalt: Bántott valaki? Mondd el nyugodtan, többet nem lesz rá példa..
- Nem! Senki! -vágtam közbe durván - Elestem azzal a kurva motorral, ennyi! - ingerült kitörésemmel elárultam magam, ezt én is tudtam.
- Ne hazudj. Legalább nekem ne...

- Jézusom, ez nem lehet! Mondd, hogy csak álmodom. - az ájulás kerülgetett...
- Csak álmodod! De mit, Nicol? - értetlenkedett a lány.
- He... He... Hermione Granger? - ámuldoztam még mindig.
- Megártott a vajsör, Drágám? - mosolygott.
- Vajsör? - Jézusom, hova keveredtem? kérdeztem magamtól - Na jó, csigavér! Nyugi Nicol, ez csak egy rossz álom! Nicol, nyugi! Héé! Hermione, Te meg honnan tudod a nevem? - nagyon bökte a csőrőm ez a kérdés.
- Honnan tudom? Hisz...

Kiment az utcára, és kíváncsiságtól hajtva egyre jobban sietett a tegnapi találkozás furcsa színhelyéig. A padon ott aludt a nő, az esőszagú és piszkos lepedőbe csavarva, csapzott haja a vállán pihent.
Megsimogatta a nő haját, ő felnézett.
- Végére értünk már a látomásnak, mely lehetetlent képzel álmodozva, hogy jobb idők jöhetnek itt a rosszra - szólalt meg hirtelen a nő valami furcsa keserűséggel a hangjában...