Heroes (2. fejezet)

Heroes


2.fejezet

Késő délután van már, és a nap nyugaton jár. Az erdő zajai felerősödnek, a tücskök ciripelni kezdenek, de egy zaj töri meg a bogár énekét. Egy ember sétál a fák alatt, nagy termetű, magas vihar vert ruhát visel, és kis ősz szakálla van. Kardja a jobb oldalán, táska a hátán, arcát pedig csukja, takarja. A kitaposott ösvényen halad, jól láthatóan a faluba igyekszik, de ő még nem tudja, milyen támadás érte azt pár órája. Egyenletesen halad, nem siet sehova, majd nemsokára az út mellett pár méterre egy fekvő alakot lát meg, kiből egy nyílvessző áll ki. Először megtorpan, és kivont karddal néz körül, aztán óvatosan közelíti meg a sérült embert.

Mikor odaér, kihúzza a nyílvesszőt a vállából, és bekötözi. A férfi sok vért veszített, körülötte véresek a falevelek, de most már rendbe jön. Lassan hátára fekteti, majd meglátja az arcát, és fekete haját. Táskájából egy pokrócot húz elő, és ráteríti. Nem messze tőle meglátja a kardját, azután pedig mellé teszi.
Mullich lassan magához tér, szemét fáradtan nyitja ki, miközben a kora reggeli napfény süt át a fák felett. Meglepődik, amikor észreveszi magán a takarót, majd bal oldalán a kardját. Óvatosan felül, és érzi a nyílvessző helyét, aztán egy alakot lát meg, aki maga előtte guggol, és a parázsló tüzet piszkálja.

- Ki maga? - kérdezi meglepő arccal Mullich.
- A nevem Orrin. - válaszolja a csuklyás ember teljes nyugodtsággal - Viszont most nekem van pár kérdésem! Először is: magát hogy hívják? Másodszor: hogyan sikerült ide, egy nyílvesszővel a vállában, elfutnia a támadói elöl? Harmadszor: kik rohanták le a falut?
- Mullichnak hívnak, és orkok voltak a falu támadói!
- Micsoda?! Orkok? - kérdezi feszülten Orrin, majd feláll - Az lehetetlen! Az orkok olyan messze élnek innen, hogy maguktól biztos nem tettek volna meg ilyen nagy távolságot. Valaki utasította őket!
- Nekem is ez az elképzelésem, de ki tenne ilyet?
- Nem tudom. Tegezhetlek?
- Igen nyugodtan.
- Remek!
- Mivel foglalkozol, és hogyan kerültél ide? Még nem láttalak.
- Én afféle vándor vagyok, járom a világot. Már sok helyen voltam, sok mindent láttam. Most erre a vidékre sodort a sors. - feláll, majd leveszi csuklyáját, aztán egy nyúl tetemét hozza a tűzhöz étel gyanánt.

A beszélgetés után elfogyasztják a reggelit, majd miután Mullich visszaszerzi erejét, felkelnek, és elindulnak a falu felé. Mikor a fák alól kiérnek a nap már delelőn áll. Rettenetes látvány fogadja őket, de főként Mullichot, mert Orrin látta már a falut. A házak romokban, tetejük leégve, némelyiküknek csak az alapja maradt meg, a többit a tűz felemésztette. Lassan az úton beérnek a kicsiny lakókörnyezetbe, még megdöbbentőbb látvány fogadja Mullichot. Asszonyok, férfiak és gyerekek lekaszabolt holttestének látványa tárul a szeme elé. Borzalmas a megcsonkított testeket nézni, néhol csak egy kart vagy egy fejet látni.

- Ez… ez…! - nem tudja Mullich befejezni a mondatát. Lassan mennek tovább, itt-ott előfordulnak ork holttestek is, kéz nélkül, fej, végtagok nélkül. A leégett házak füstje, még mindig betölti a falut, némely ember benn maradt az otthonában, és ott égett el. Eddig élő emberrel nem találkoztak - Ezeket az embereket mindegyszálig ismertem. A barátaim voltak! - lassan odaérnek Mullich házának romjaihoz. Teljesen kiégett, nem maradt más, csak fekete hamu - Íme! Ennyi maradt meg a lakásomból!
- Sajnálom, hogy mindened és a barátaid is odavesztek barátom! - mondja együttérzően Orrin.
- Még meg sem köszöntem, hogy megmentettél az erdőben. Köszönöm! Én is a barátomnak tekintelek ezentúl! - jelenti ki Mullich.
- Körül nézek. Talán találok még élő embert.

Orrin elmegy, ahogy mondta, és Mullich az unokatestvére házához rohan. Mikor oda ér, csodálkozni kezd, mert a falu talán egyetlen sértetlenül maradt lakása van előtte. Az ajtót lassan nyitja ki, majd belép az előtérbe, ahol a padlón egy halott orkot lát meg. Körülötte minden véres, és látszik, hogy az oldalába szúrt seb okozta a vesztét. Rokona nős volt, de sehol nem látta eddig a nő holttestét. Talán még él, és Kentaine elrejtette a házba, de még nincsen jel arra, hogy ezt tette volna.
Átmegy egy kis szobába, a konyhába, azután pedig körülnéz, senki. Hírtelen viszont valami morajlást hall meg a szőnyeg alól. Felemeli, és egy kis faajtót vesz észre, amit felnyit. Mikor ezt megtette szűk lyukat lát, benne egy nővel, ki eszméletlen.
- Julia! - kiált fel Mullich, aztán óvatosan kiemeli - Julia, térj magadhoz! Jól vagy? - válasz nem érkezik, de mintha kezdene magához térni - Ébredj! Gyerünk! Én vagyok az! - megmarkolja a lányt, és felemeli, majd kiviszi a nappaliba az ágyra.
- Hol vagyok? Mi történt? - kérdezi Julia, lassan magához térve.
- Otthon vagy. Ne aggódj! - válaszolja nyugodtan Mullich.
- Mullich. Te vagy az?
- Igen. Most pihenj! Biztos elfáradtál azon a szűk helyen.

Orrin a földet vizsgálja, és lábnyomokat lát. Furcsán nézi, majd mozgást hall a háta mögül.
- Mit találtál? - kérdezi Mullich.
- Ezek a lábnyomok, még nagyon frissek. Valaki már volt itt előttünk!
- Rendben, majd később beszélünk róla! Most gyere! Mutatok valamit.
Kentaine házához vezeti Orrint és bemennek. Az ágyon egy fiatal lány fekszik karcsú, és kecses, de szőke haja megviselt, piszkos, az arca fáradtnak látszik és gondterheltnek. A szeme most csukva, valószínűleg alszik.
- Ő, elhunyt unokabátyám felesége. Az orkok végeztek férjével a szemem láttára. - mondja szomorúan Mullich - Gyere! Csak halkan, had pihenjen! - óvatosan a konyhába vezeti Orrint - Íme ezt akartam mutatni. - a lyukra mutat, amiben Juliát találta - Itt leltem rá. A z unokabátyám, Kentaine rejtette ide.

- Jó kis rejtekhely, de miért mutatod ezt? - kérdezi érdeklődve Orrin.
- Ezt találtam benne. - Mullich egy gyűrűt húz elő, melyet egy vörös színű drágakő díszit. - Ha jól tudom, ez egy tündér íjászé.
- Valóban az. Akkor lehet, hogy az ő nyomát láttam ott kint.
- Valószínűleg, de ha megtalálta Juliát, miért nem segített rajta? A tündérek segíteni szoktak.
- Nem tudom miért. A tündérek innen messze laknak. Hogy került ide egy?
- Előfordul, hogy találkozunk egy-kettővel, ez nem újdonság. Az orkok. Ők hogyan kerültek ide? Ezt nem tudom még. - mondta eltűnődve Mullich.

A nap már nyugvóban van, és a falu most még komorabb, mint eddig volt. Orrin és Mullich egyenként eltemették a halott lakók felét, de sokat kell végső nyughelyére helyezni, míg végeznek. Mullich halott rokonát Kentainét egyedül és tiszteletre méltóan temette el, megadva neki a végső nyugalmat. A talált gyűrűt Orrin húzta az ujjára, hátha hasznát veszi egyszer.
Mullich kis pihenő gyanánt bemegy Juliához megnézni, hogy van. A lány már felébredt, és a székében ül magányosan.
Julia! - szól hozzá Mullich - Kipihented magad?
- Igen. Nem rég ébredtem fel, most kezdenek visszatérni az emlékeim, arról, hogy mi is történt. Amikor az előtérben megláttam az ork tetemét minden visszajött! - szól halkan és szomorúan Julia.
- Julia! Kentaine rejtett el a konyhában?
- Igen. Azt mondta maradjak ott, amíg vissza nem jön veled. Érted ment, hogy elhozzon ide! Most ő is kint van?
- Találkoztam vele, mikor a támadás történt és … sajnos … megölték! Láttam, de nem tudtam megvédeni. Sajnálom! - mondja halkan és lassan.
Julia szép kék szemeiből könny csordul ki, majd sírni kezd. Mullich odamegy mellé, és átkarolja, majd az ő szeméből is kicsordul egy-két könnycsepp. Néhány perc múlva elmúlik a szomorú hangulat, aztán Mullich elmondja, hogyan menekült meg, és találkozott Orrinnal.

Az idő elteltével az éjszaka lassan beköszönt, majd Orrin lép be a nappaliba:
- Kivittem a házból az orkot.
- Ő Orrin, kiről meséltem. Orrin, ő pedig Julia, már ismered. - mondja Mullich.
- Üdvözletem és fogadja őszinte részvétem! - mondja együttérzően Orrin.
- Jó estét! - válaszolja halkan Julia.
- Azt mondom: Éjszaka felváltva őrködjünk Mullich, hátha az orkok visszajönnek még!
- Rendben van. Majd én kezdem, aztán, ha elfáradok leváltasz! - mondja Mullich.

Az éj már javában rátelepedett a falura. Julia a szobájába ment, és lefeküdt aludni, Mullich a nappaliban pihen, Orrin pedig miután leváltotta Mullichot, a ház ajtajában ül, és őrködik. Nem gyújtottak gyertyát, hogy azt higgyék az orkok, senki sincs a faluban. A baglyok hangja az erdőből idehallatszik, a tücskök ciripelése is igen közelről jön. Korom sötét van, az ég felhős, de Orrin szeme már hozzászokott, és mindent lát. Lassacskán a szemhélyai elnehezednek, Mullich horkolása a házból tisztán hallatszik, majd halk szuszogásba kezd. Telik-múlik az idő, mikor egy kis nesz töri meg a tücsök hangját! Valaki közelít!