Történetek

A csodát őrizni kell. Dédelgetni. Osztozni rajta és megköszönni, amiért megadatott. Ezt felejtik el sokan. Amink van természetesnek hisszük, hogy holnap is meglesz. S itt követjük el a hibát. Semmi sem természetes. Nem a levegővétel, nem a megtett lépés, nem az erős szívdobbanás. Csak addig, amíg birtokoljuk. Addig, amíg balga módon úgy gondoljuk a miénk. A csodákat talán az látja, s éli meg igazán, aki járt a másik oldalon...

Pár lovag kivált a körből, hogy utat engedjen a négy, éjsötét lovon érkező vámpírfejedelemnek. Hátasaik halálhörgése visszhangzott a kihalt, vérmosdatta mezőn. Fekete bársonypalástjaik lobogása, s a szemükben égő pokol tüze hátrálásra késztette a felkelőket...

Alex nem sokat tétovázott, oda ment hozzájuk, majd Erika karját megragadva fölrántotta az ágyról és a földre lökte. Ez alatt Péter felült, ám pont akkor Alex egy jól irányzott rúgással szétmorzsolta a férfi heréit. A fájdalomtól felordított, oldalt a földre rogyott, testét összehúzva a kíntól, de ez Alexnek nem volt elég, még egyszer belerúgott, ám most a gyomrába.
- Alex ne! – kiáltott Erika, meztelenül a földön ülve...

A lány nem szerette őt. Még mindig a másikra vágyott. Már ezerszer megbánta, hogy elhagyta Őt. Sajnos már nem mondhatta meg neki, a fiú nem akarta látni többé. A telefont sem vette fel. A mostani, a pasival igazán semmi érdekeset nem csináltak, így a lány egy hideg téli nap, valami hirtelen ötlettől vezérelve kitalálta, hogy menjenek el a hőforráshoz, egy kis éjszakai fürdőzésre. A fiút igazán nem érdekelte a dolog, csak az számított neki, hogy a lánnyal legyen. Nem is igazán azért, mert...

Mindenki ismeri a városban a két kukázót. A férfi szikár, hosszú bottal, de egyenes tartással jár, mint akinek csak a gerincét nem törte meg még a sors. Meghatározhatatlan színű kalapja alól előtűnik ezer ráncba tört arca, már amennyi a seszínű bozontos szakáll mögül látszik...

A fiú szíve nagyot dobban, de higgadt marad. Egyet akart, megmenti egész életében, egy életet, ha kell a sajátjával, mert szeretni akart, s akarta, hogy őt is szeressék, de nem ezért. Talán egy csinos lány, talán pont az, aki most úgy néz rá, aki annyiszor becsapta. Az első csókra gondol, az első alkalomra, az egyetlen esti mozira…

Nyögdécselve engedte át magát neki, miközben a fiú a feneke alá nyúlt, ő pedig átfonta lábait a derekán. A lány lehunyta a szemét, és elképzelte az olajfákat, egy melegebb világban, amelyben azonban rejtett vágyak, kígyók, szándékok és bűnök kavarognak, és szenvedéssel kél a hajnal…

A sok vérveszteségtől már egyre rosszabbul érezte magát, a pince forogni kezdett körülötte, ám még most is ébren tudott maradni és nem ájult el, de mozdulni sem bírt már. Nem fogta fel, hogy mi történik vele, minden összefolyt számára, a mellette lévő ágy mozdulni látszott, mégis mozdulatlan volt, a lámpa fénye ide-oda cikázott a falon, mégsem mozgott, a hallucinációk teljesen eluralkodtak felette, de azt tisztán látta, hogy a férfi, aki elrabolta őt ott állt előtte, kezében egy fogóval...

Victum, ne gondold, hogy neki könnyű gyűlölnie téged, mert egyáltalán nem az. Hirtelen nem tud más érzést, magába szívni, hibáztatnia kell valakit, és ez pedig automatikusan te leszel függetlenül attól, hogy a dolgok nem a te lelkeden száradnak. De idővel mindenre rá fog ébredni, csak várd ki szépen… Ő is megvárt téged, neked is ugyanolyan türelmesnek kell lenned veled, amilyen ő volt veled...

Gizi sosem tudta feldolgozni a fia elvesztését, és az évek melyek ezután következtek üresek voltak és céltalanok. Egy éven belül eltemette apját és anyját, majd a rákövetkező évben a nővérét is. A férjén kívül senki sem maradt, akihez kötődhetett volna. Titokzatos kór támadta meg ezután, mely belülről emésztette. Azok, akik még törődtek vele és szerették, a csemegés a sarki közértből, a közben cukrászmesterré lett kisinas, vagy azok, akiken ismeretlenül segített és később tartották vele...