Szelene adatai

Hivatalosan felszámoltuk a Csoportot és rákényszerültünk arra, hogy a háttérben folytassuk tovább a munkát. Bevallom, néha olyan módszerekhez kell folyamodnunk, amelyek nem mindig elfogadhatóak a számunkra. De nincs mit tenni. A cél bizony szentesíti az eszközt, még akkor is, ha ez közhelyesen hangzik...

- Foglaljon helyet, William. Hamarosan együtt leszünk mindannyian. - bárcsak értette volna miről is beszél az alak, ám ebben a pillanatban a szoba egyik fala szinte magától ketté vált és a férfi számára tökéletesen ismeretlen emberek sétáltak be rajta. Sokan voltak, legalább még hatan. Mindannyian leültek az asztalhoz és szinte egyazon mozdulattal kulcsolták össze kezüket annak lapján...

Mozdulatlanok voltak, alakjuk teljesen beleolvadt az éjszakába, melynek már hamarosan vége, átadja helyét a fénynek, a felkelő nap első, ébredező vörös sugarainak. Nem beszélgettek, még csak egymásra sem néztek. Mennyi elpazarolt ilyen pillanatuk volt már...

Gizi sosem tudta feldolgozni a fia elvesztését, és az évek melyek ezután következtek üresek voltak és céltalanok. Egy éven belül eltemette apját és anyját, majd a rákövetkező évben a nővérét is. A férjén kívül senki sem maradt, akihez kötődhetett volna. Titokzatos kór támadta meg ezután, mely belülről emésztette. Azok, akik még törődtek vele és szerették, a csemegés a sarki közértből, a közben cukrászmesterré lett kisinas, vagy azok, akiken ismeretlenül segített és később tartották vele...

Bolond a világ
Bolond az élet
Bolond szívvel
Bolondul élek.

Bolond reménnyel
Bolond vigasszal
Bolondul ringatlak
Bolond szavakkal ...

Hiányzol
Mintha imádságot mormolnék
De ott fenn egy istenség
Csendre intene ujjaival
Szavak nélkül is tudom mit akar ...

Ködös titkok, fagyos szavak
Részegen összezörrenő agyarak
Vakon bámulunk egymásra
Mint két magára maradt árva ...

Volt egy lány. Álmokat szőtt míves kelmén, színes gombolyag szaladt át a kezén, rikítottak ujjai nyomán az álomképek. Egyik a másik után kelt ki mint tojásból a napos csibék. Lábát lógatva csücsült a felhők tetején, ajkai között halovány zöld fűszál remegett, miközben rágcsálta, kezével az állát támasztotta. Úgy hitte, minden sikerülhet, hogy csupán akarni kell és hinni mindig a színes szőttesben, mit maga készített...

Este volt, fekete éjjel
Álmom ez a feketeség tépte széjjel
És én hinni akartam benne
Mintha komondatlan jajjom
Néma könyörgés lenne
Hogy Rád találtam akkor
Véletlen...

A parkba érve még inkább lelassította a lépteit és az árnyékok között felsejlett egy árva pad sziluettje a terebélyes gesztenyefa alatt. A padon ült valaki, mozdulatlanságra ítélve. A férfi arra felé vette az irányt, nem bujkált, nem rejtőzött bele a sötétségbe. Ösztönei megsúgták, megtalálta, akit keresett, de ez a találkozás talán az ő érzéketlen szívének lesz a legkeservesebb...