Psychotic (4)

Kedd, délután

A férfi, ki a szántóföld közepén lakott nem messze egy falutól, egy rozoga házban, lassan sétált szobája felé, hogy lepihenjen, mert nagyon álmos volt. Becsukta maga mögött az ajtót, majd ahogy volt, úgy ruhástól az ágyba dőlt, és mint akit fejbe vágtak egy bazi nagy téglával, már aludt is. A szoba viszonylag rendezett volt, szekrények sorakoztak a fal mentén, egy kényelmes és nagy ágy volt a sarokban, az ablak mellett, végül egy íróasztal pihent az ágy végénél. Ezen az íróasztalon egy fülbevaló, egy nyaklánc, végül egy gyűrű volt, bármelyik nő örült volna, ha ilyen szép ékszereket kapott volna. Nem volt rendetlenség, maximum csak a por lepte be a bútorokat, ám ezen kívül minden el volt rendezve, minden a maga helyén. A ház legkisebb, de legjobb állapotban lévő szobája volt ez, barátságos, a többivel ellentétben. A fehér falak szinte világítottak a beáradó napfény miatt, de ez sem zavarta a férfit, aki mélyen aludt, egy moccanás nélkül, álmodott, és ez az álma a múltjáról szólt, arról az eseménysorozatról, ami megváltoztatta az életét:

Egy hónappal ezelőtt, egy városban, ami jó pár kilométerre feküdt a falutól, egy házban a város szélén egy harminc körüli férfi, akit Alexnek hívtak felkelt az ágyából és reggelizni ment a konyhájába. Mivel egyedül élt a hűtő szinte tele volt kajával, így sosem fájt a feje, hogy megint vásárolnia kéne és megint nincs mit ennie, úgy, mint régen, gyerekkorában. Ugyanis testvére sosem hagyott semmit neki, ezért szinte minden reggel, a boltba kellett mennie, ha enni akart valamit. Nem szerették egymást, de a testvéri kötelék még összetartotta őket, majd ahogy felnőttek, úgy el is váltak az utjaik. Bátyja elköltözött egy másik városba, hogy ott szerezzen munkát, ám kezdetben nagyon nehezen ment neki.

Alex, aki itt maradt szüleivel még sokáig élt velük, de eljött az a nap, mikor ő is elhagyta otthonát és egy másikba költözött, a város másik végébe. Munkát még nem talált magának, de nem panaszkodott, főleg azért nem, mert tudta, meglelte álmai nőjét, kit Erikának hívtak. Nagyon szerette a lányt és tudta, hogy ez az érzés kölcsönös, boldogok voltak egymással és néha az esküvő ötletével is viccelődtek, de mindketten tudták, hogy még korai lenne, főleg, mert még csak közel hat hónapja járnak. Erikának volt munkája és ő is külön házban lakott szüleitől, egyik barátnőjével, egy albérletben. Erika két évvel idősebb volt Alexnél, de ez egyikkőjüket sem, zavarta egy cseppet sem, szerették egymást és ez volt a lényeg. Alex már rengeteg helyre elvitte Erikát, rengeteg szép helyre, a közeli kis tavas erdőbe, elegáns éttermekbe, vagy középkori múzeumokba, ugyanis a lány imádta ezt a kort és rengeteg meglepetést csinált már, melyek filmekbe illőek voltak.

Az első hónapos fordulójukra elvitte őt a város mellett lévő tavas erdőbe, kettesben sétáltak a fák árnyékai között, majd a tónál ettek, és a kacsákat is megkínáltak pár szelet kenyér darabkával, melyeket mohón felzabálták. Ezt Erika nagyon élvezte és boldog volt, mert ő különösen szerette az állatokat és a természetet. A második hónapfordulójukra egy piszkosul elegáns étterembe vitte el Alex, ahol különös ennivalót ehettek, mindenféle finomságokat és különlegességeket, ami Erikának nagyon tetszett, mert mindig is ki akarta próbálni az újdonságokat, főleg az idegen ízeket. Alex minden egyes hónapfordulójukra valami különlegességgel állt elő, egyszer a süteménybe rejtett el egy nyakláncot, amit Erika azóta is nagy örömmel hora, vagy mikor lefizette a város uszodájának portását, hogy éjjel engedje be őket az élményfürdőbe, had ússzanak a barátnőjével kettesben, a kivilágított medencékben. Volt olyan is, hogy délután elment és meglepte Erikát, majd elvitte őt a kedvenc éttermükbe, megnéztek kettesben egy filmet Alexnél, majd este elvitte színházba, ahol a lány egyik kedvenc darabját játszották, amit régóta látni akart már, mert a színház nagyon közel állt a szívéhez, főleg ez a darab.

Miután pedig vége lett az előadásnak Alexnél éjszakáztak, a fürdőszobát tele ratja sok-sok gyertyával, és kettesben fürdetek egyet a habos kádban, majd a férfi remélte, hogy utána végre szeretkeznek egyet az ágyban, amit szintén gyertyákkal rakott körül és millió szál rózsaszirmokkal. Erika az ilyeneket mindig is romantikusnak találta és imádta ezeket, főleg ha meglepetésnek szánják neki, ám nem történt semmi, amit Alex kicsit sajnált, viszont csodás napon voltak túl. Alexnek is csinált már hasonlót a lány, de nem feküdtek le egymással, ám ezt a férfi nem mindig bánta, és együtt, egymáshoz bújva aludtak el és keltek fel, aztán Erika reggelivel lepte meg szerelmét, amit az ágyba vitt neki. Nagyon boldogok voltak és még ma is azok, oda voltak egymásért, mint két tizenéves gyerek. Minden hónapfordulójuk csodás és maradandó élmény volt mindkettőjük számára, főleg Alex születésnapja, mikor a harmincas éveibe lépett és Erika meglepetésképpen egy hatalmas bulit szervezett neki, Alex régi barátaival és az újakkal együtt. Azon az estén újra fiatalnak, gyereknek érezte magát és magával ragadta a sok emlék. Erikának nem volt könnyű felkutatni és lehívni Alex régi barátait, de sikerült neki és ezzel örömteli meglepetésben részesítette szerelemét. Azonban volt kettőjük közt egy dolog, amivel nem jutottak sosem dűlőre, mégpedig a szex. A közel hat hónap alatt egyszer sem feküdtek le egymással, ugyanis Erika nem akart semmit elkapkodni és ezért nem szeretett volna még szeretkezni Alexel.

A lány semmilyen szexuális dologba nem ment bele, mert korainak tartotta és ez Alexet, sokszor felbosszantotta, ám egy idő után kezdte megszokni és elfojtani, de ettől még jobban bántotta a dolog. Nem tudta megérteni barátnőjét, pedig próbálta, ám mivel szerette, ez miatt nem akarta elhagyni, főleg, mert Erika megígérte, hogy pár hónap múlva minden másképp lesz majd ezen a téren. Ezt ígérte körülbelül két hónappal ezelőtt, ám semmi sem változott, de Alex türelmesen várt, ám nem mindig volt könnyű számára.
Miután Alex megreggelizett, a szokásos napi teendőihez látott, mégpedig a semmit tevéshez. Sokszor kutatta már az újságokat állás után, de már megunta a dolgot és úgy döntött, hogy ma inkább ezt nem csinálja, inkább egyik jó barátjával találkozik, megisznak egy sört, majd délután, mikor Erika végez a munkával, elmegy hozzá. Zavarta, hogy barátnője dolgozik, és tisztességesen megkeresi a maga jussát, míg ő csak itthon punnyad és a pénze egyre csak fogy. Ám nagy nap közeledett, mert holnap lesznek Erikával kerek hat hónaposak, és ez nagy lázban tartotta, ugyanis egy aranyos kis ötlettel állt elő, de erről még a lány semmit sem tudott.
Telt-múlt az idő, mikor kora délután Alex tévé nézés közben felhívta egyik legjobb barátját, Olivért és megbeszélt vele egy találkozót a közeli hivatalban, vagyis a törzshelyükre, egy kocsmában. Ők már csak így hívták azt a helyet, az ő hivataluk volt, sokszor jártak le oda és sokat dumáltak mindenféléről vagy csak úgy leruccantak, hogy eltöltsék a napot. Délután kettőkor találkoztak is a megbeszélt helyen és Olivér köszönt elsőként:
- Na hello!
- Hali! – üdvözölte halkan.
- Mi a baj? – kérdezte érdeklődve a köszönés hangsúlyából ítélve, miközben leültek egy asztalhoz és rendeltek két Stella-t.
- Semmi, csak már nagyon unom ezeket a napokat. – kezdte Alex. – Unom magamat és még mindig nem találtam egy redvás munkát sem! – csapott az asztalra.
- Nyugi! – próbálta csillapítani barátját. – Találsz majd ne félj, nekem sem ment egyről a kettőre. Csak ne add fel és hidd el, hogy egy szép napon rád mosolyog a szerencse. – bíztatta.
- Hát nagyon remélem. – a pincérlány meghozta a két sört és letette eléjük, majd koccintottak és inni kezdtek. – Beszéljünk másról. Matyival mi van? Hallottál róla valamit? Tudtommal kirabolták a kocsi szervizét a múlt vasárnap vagy hétfőn.
- Igen? – lepődött meg Olivér, majd beleivott a sörébe. – Nem tudom, de hát ő világ életében peches volt. Szerencsétlen, mindig kifogja az ilyet. – mondta, majd kuncogott egy kicsit. Mátyás egyik jó barátjuk volt, aki a város egyik legjobban működő kocsi szervizének a tulajdonosa volt. Pár évvel idősebb volt náluk, egyedül élt és sokszor lógott Alexel és Olivérrel. – Na és mi van Erikával? – érdeklődött.
- Meg vagyunk. Holnap leszünk fél évesek! – mondta lelkesen. – Már nagyon várom, kíváncsi leszek, hogy most vajon rá tudom-e venni, hogy szeretkezzen végre velem.
- Nem tudom öregem, én már rég ott hagytam volna őt, nem éri meg ennyit vacakolódni vele. Mi a fenének húzogatja ennyire? Talán nem tetszel neki? Azt kétlem, hisz teljesen átlagos testlakatod van, még kövér sem vagy viszont jóképű, de ezt félre ne értsd! – mordult rá, mert tudta, hogy ilyenkor Alex mindig viccelni szokott. – Egyébként is már felnőtt nő, ennyire bizonytalan lenne? – elmélkedett.
- Nos én szeretem őt, ennek ellenére, én tudom, hogy nem lesz mindig így, csak legyen türelmem azt kivárni érted. Egyébként nem hagyom ott, mint ahogy te tennéd, szerinted, miért van az, hogy neked minden héten új barátnőd van, te kis nőcsábász? – vigyorgott.
- Jól van na! Én még fiatal vagyok és kihasználom az időt csajozásra! – mondta elröhögve magát. – Örülök ám nektek, nem azért mondtam, sőt talán még irigy is vagyok rád egy kicsit, te piszkos mázlista. – mosolygott, majd beleivott sörébe.

Még körül belül egy órán át beszélgettek, majd elbúcsúztak egymástól és Olivér elment a dolgára, Alex, pedig elindult Erikához. Gyalog elég sokáig tartott, de szeretet sétálni, ezzel fél óra elment mire oda ért Erika albérletéhez, amivel szemben volt egy kávézó, ahova néha le szoktak menni kettesben. Most is benézett, hátha lent van, és jól sejtette, észrevette, hogy ott ül, ahol ők szoktak, ám nem egyedül, egy férfival volt és Alex nagyon is jól ismerte azt a férfit. Nem kedvelte, ugyanis ő volt régen Erika egyik nagy szerelme, csak nem jöttek össze a dolgok, így sodorta hozzá a sors, persze attól még Alex tudta, hogy sokat számít barátnőjének az a férfi, kit úgy hívtak, hogy Kiss Péter, de a lány már sokszor bebizonyította, hogy nem őt szereti, és soha nem akarná Alexet megbánta semmivel, mert az, saját magának is fájna. A baj csak az volt, hogy a sors úgy hozta, hogy Erika és Péter egy helyen dolgoztak, ezért sokszor volt féltékeny Alex, amit néha kimutatott, néha elfojtotta, mert nem akarta, hogy azt higgye a lány, hogy nem bízik benne és betegesen féltékeny.

Ám most felgyűlt benne a sok féltékenység és feszülten lépett be a kávézóba, egyenest hozzájuk indult, majd próbált valamiféle mosolyt erőltetni arcára. Erika alacsony termetű volt, kicsit telt vonású, de ezt imádta Alex a legjobban benne, hogy nem vékony, ám nem is kövér, számára tökéletes volt, rövid, egyenes, barna haja az arcába lógott, szemüveget viselt, egy mély dekoltázsú felsőt, mely jól kiemelte az idomait, és egy kopott famert. Péter magas volt, rövid, zselés, szőke haja volt, szemüveget nem hordott, egy hosszú bőrkabát volt rajta és farmer. Határozottan nézett, mint, ahogy szokott, ám mégis aranyosnak tartották őt, mert a mosolya lenyűgözte a nőket, a kék szemiről nem is beszélve. Teljes ellentétje volt Alexnek, aki középmagas, jó erőben lévő férfi volt, fekete, rövid, tüskés haja most kicsit furcsán állt, kék szemei egyszerre tükrözték a gyűlöletet és a szeretetet, ha kell, ki lehet találni vajon kire nézett csúnyán és kire elbűvölően.
- Sziasztok! Hát ti mit csináltok itt? – érdeklődött Alex.
- Szia édes! – lepődött meg Erika.
- Hello! – köszönt Péter.
- Hogy-hogy itt vagy? – kérdezte Erika, miután Alex odahajolt hozzá és megcsókolta.
- Gondoltam megleplek és eljövök hozzád. – válaszolt neki hűvösen.
- Értem. Mi meg beugrottunk munka után ide egy kicsit. – mondta a lány.
- Aha. Jól van, akkor én nem zavarok, majd később találkozunk. – viccelődött és indult el, ám Erika megragadta a karját.
- Jaj szívem, ne hülyéskedj már! – húzta magához, majd megcsókolta.
- Én viszont megyek. Köszönöm a beszélgetést, máskor is jöhetünk még. – mondta Péter, majd felállt, kezet fogott Alexel, majd a pénzt az asztalra tette és elment.
- De rendes, kifizette az én teámat is. – lepődött meg Erika, majd felállt és kézen fogva kiment Alexel.
- Minden nap leruccantok ide teázgatni? – érdeklődött Alex, mialatt Erika albérlete felé tartottak.
- Néha. Jó a munka után egy kis lazítás.
- Aha, értem.
- Jaj de kis aranyos vagy! Csak nem féltékeny vagy? – mosolygott.
- Nem. – mondta mogorván.
- Édesem! – megálltak és a férfi szemébe nézett. – Szeretlek téged, és holnap leszünk fél évesek, ez sokat számít nekem, hidd el és az, hogy vagy nekem, az megnyugtat. – majd kicsit tétovázva, de folytatta - Senkit nem szerettem még ennyire! – ezután odahajolt és megcsókolta Alexet.
- Én sem, de tudom, hogy Péter iránt azért még mindig érzel valami vonzalmat.
- Az, régen volt, most te jelentesz nekem a legtöbbet! – magyarázta, majd átölelte.
- Jól van, csak féltékeny vagyok rá, na! – vallotta be, majd megcsókolta szerelme fejét.
- Nem kell. – nyugtatta.

Miután ezt megbeszélték, felmentek Erika albérletébe, majd együtt megnéztek egy filmet, és közben ettek, rajtuk kívül senki más nem volt otthon. Miközben ment a film, Alex Erika hasára csúsztatta kezét, majd lágyan simogatni kezdte. Először csak ruhán keresztül, majd óvatosan becsúsztatta blúza alá a karját és a csupasz bőréhez érve, kényeztette a lányt, aki egyre jobban élvezte kedvese érintéseit. A férfi egyre jobban, egyre tág körben cirógatta Erika felsőtestét, már a melltartójához ütköztek ujjai, azután pedig cselesen kikapcsolta azt, mire barátnője csak mosolygott és tág szemekkel nézett farkasszemet vele. A levegő izzott körülöttük és az ágy is majd begyulladt alattuk, kívánták egymást, mint két fiatal kamasz. Alex lassan Erika feszes melleit kezdte simogatni, különösen a mellbimbóit, de csak óvatosan, ám ez a lánynak olyan jól esett, annyira beindította, hogy szemeit becsukva hangosan vette a levegőt, egyre gyorsabban. Egy ideig még simogatta melleit, majd a végén már annyira felizgult, hogy a férfi felé fordult és vadul csókolni kezdte ajkait, arcát, azután pedig a nyakát. Minden porcikájával csak ő kellett neki, akkor, abban a percben, kitűrte pólóját majd szinte letépte róla és mellkasára tapadva csókolta és nyalta a férfi testét. Alex is levetette szerelme ruháit és mindketten csupasz felső testükkel egymáshoz simultak, és szenvedélyesen csókolózni kezdtek, körbe fordulva az ágyon, így egyszer egyikük, egyszer másikuk volt felül. A férfi most lágyan nyalni kezdte nyelvével párja melleit, aztán gyorsabban, körbe - körbenyalta mellbimbóit. Néha fogai közé fogta őket és nagyon vigyázva, meghúzogatta őket, amitől a lány csak egyre jobban kívánta őt és egyre hangosabban sóhajtozott. Már nagyon sokszor csináltak hasonlókat, de Erika még soha nem élvezte ennyire, soha nem vált ilyen szenvedélyessé. Alex nem hagyta abba, csak kényeztette kedvesét, aki rádőlt és a fülébe izgatottan és sóhajtozva, levegő után kapkodva halkan súgott valamit:

- Édes! Nagyon kívánlak…eszméletlenül jól csinálod! – dicsérte – Szeretnék…szóval mi lenne, ha szeretkeznénk? – vetette fel kicsit bátortalanul a kérdést.
Alex szíve még gyorsabban kezdett el kalapálni, mikor meghallotta a kérdést, amire már majdnem fél év óta várt és kívánkozott utána, ám a korai öröm és izgalom alábbhagyott és ezt súgta Erika fülébe mosolyogva:
- Szívem! Te is tudod, hogy nagyon régóta vártam már, hogy szeretkezzünk, de… - keresve a szavakat megakadt, mert nem akarta megsérteni a lányt, vagy, hogy az egészet félre értse, végül folytatta – Szóval holnap leszünk fél évesek, és reméltem, hogy végre lesz valami több is ezen a napon, mint eddig, és nagyon örülök, hogy amire vágytam végre valóra válik. Csodás vagy és nagyon szeretlek, legszívesebben itt helyben lefeküdnék veled, annyira kívánlak, de azt szeretném, hogy ez holnap történjen meg, hogy emlékezetes nap legyen, ezzel és mindennel együtt. Megérted ezt? Szó sincs róla, hogy nem kívánlak, csak szeretném, ha a holnapi nap tökéletes lenne.
- Értem. – mondta a lány kicsit meglepődve a hallottaktól. – Azt hittem, hogy mikor ezt végre megkérdezem tőled, akkor örömtől kicsattanva rám vetnéd magad, és nem elhalasztanád… - mondta kicsit csalódottan.
- Édes! – vágott a szavába - Tudtam, hogy félre fogod érteni. Figyelj! – a szemébe nézett és simogatni kezdte arcát – Azt szeretném, hogy nagyon szép legyen, szerintem te is jobban örülnél gyertyafénynek, valami jó zenének és csak mi ketten lennénk senki más és nem toppanna be bármely percben valaki.
- A bérlőtársam! – döbbent rá.
- Igen. Például ő.
- Jaj, ez teljesen kiment a fejemből. – vallotta be.
- Nem baj csibém! Holnap nem kell majd ettől tartanunk és sokkal romantikusabb lesz, ígérem neked! – mondta határozottan.
- Jó. Igazad van. Csak annyira be tudsz indítani, nagyon kívánlak, és most érzem úgy, hogy szeretnék veled lefeküdni, mert már nagyon kívánom a szexet.
- Holnap végre egymásé leszünk, egész nap, csak mi ketten és akkor este nálam mindent elrendezek és csapunk egy emlékezetes éjszakát. – ígérte izgatottan.
- Rendben van. – mosolygott Erika. – Szeretlek téged!
- Én is! – majd megcsókolták egymást.

*

Kettesben voltak egészen estig, mikor Erika bérlőtársa, a barátnője, haza nem ért, ám ekkor Alex már távozni készült. Visszafordult és egy utolsó csókot adott még kedvesének, majd fülébe súgta:
- Akkor holnap majd találkozunk. Felhívlak, hogy mikor jövök eléd oké?
- Rendben van. – helyeselte. – Nem tudom, holnap mikor végzek a melóval.
- Nem baj. – nyugtatta.
- Tényleg és hova fogunk menni fél évünk alkalmából? – kérdezte mosolyogva és kíváncsian.
- Hát, az titok szívecském. – mondta elvigyorodva.
- Mint minden hónapfordulós ünnepünk ugye?
- Igen. De nagyon fogsz örülni neki, ezt garantálom! – bíztatta őt.
- Mindig ezt mondod.
- Miért? Hát nem voltak jók? – kérdezte meglepődve.
- De igen! – mosolygott, majd egy nagy puszit nyomott a férfi arcára. – Nagyon is jók voltak, szépek. Édes vagy!
- Te is az vagy drágám! Na, megyek jó? Szeretlek, holnap itt folytatjuk, ahol ma abbahagytuk!
- Én is szeretlek! Alig várom már. – nézett csábosan, majd megcsókolták egymást és Alex elment.
Erika bement a közös nappali részbe, ahol barátnője a tévét bámulta, de meglátva a lányt megszólalt:
- Elment?
- Igen. – sóhajtott fel. – De máris hiányzik! – mondta, majd leült a fotelba.
- Olyanok vagytok, mint két tizenéves pár. Öt perce sincs, hogy elment, de neked máris hiányzik.
- Hát igen. Holnap leszünk fél évesek!
- Ez meg a másik, hogy minden hónapfordulót megünnepeltek. Nem unjátok? Egyáltalán minek kell mindeden hülyeséget megünnepelni?
- Ez nem hülyeség, és ha majd szerelmes leszel valakibe, akkor megtudod, hogy minden vele töltött perc csodás és minden kis dolgot ünnepelni akartok majd. – mondta sértődötten.
- Hát nem hiszem. – ellenkezett.
- A te bajod. - duzzogott Erika.
- Jól van, na! Legyen nektek igazatok és ünnepeljetek állandóan…örülök én nektek, csak meg ne sértődj, néha az agyamra mentek ezzel a fene nagy love-val! – vallotta be.
- Ne haragudj.
- Nem haragszom. – szégyellte el magát – Zárjuk le a témát. Talán irigyellek titeket, azért böki ennyire a csőrömet ez az egész, de ne is törődjetek velem!
- Ari vagy. És tényleg ne haragudj!
- Nem haragszom! – mosolyodott el.
- Jól van, akkor ezt megbeszéltük.
- Meg.
Nem maradtak fent sokáig, szokásos esti tevékenységüket mindketten elvégezték, majd a szobájukba mentek és lefeküdtek aludni, hisz holnap dolgozniuk kell.

*

Kora reggel szinte kipattant az ágyból Alex, annyira jó kedve volt. Eljött a várva várt nap és ettől úgy bezsongott, hogy újra kamasznak érezte magát. Úgy tervezte, hogy délután elugrik kedveséhez, majd utána elmennek egy faluba, ahol van a közelben egy nagyon szép kis tavacska és annak a partján egyik ismerősének, van egy faháza, otthonos hely, nagyon romantikus és ott vacsoráznak, majd ott folytatják azt, amit tegnap elkezdtek. Barátjával már egy héttel ezelőtt megbeszélték, hogy ez így lesz, a házikó mire odaérnek fel lesz díszítve orhideával, az asztal, ahol enni fognak, levendulák friss illata tölti majd be, mert ott pihen egy kis csokor belőlük, az ágyat, pedig rózsaszirmok lepik majd el. Ha esetleg fürdeni szeretnének, ott lesz mellettük egy egész tó, a közelben senki más, semmi vadállat, semmi bogár, csak a tücsök ciripelése és ők ketten, zavartalanul.

Alex nagyon izgult, hogy vajon hogy fog Erikának tetszeni a dolog, bár tudta, hogy nagyon szereti a természetet, és ezt mind megkaphatja most, hisz még erdő is lesz a közelben, tó, dombok, füves rét, minden, ami csak kell egy ilyen szép kiránduláshoz és a romantikus hangulathoz.
Már miután felébredt és megreggelizett, rögtön utána készülődött is, de még több órája volt indulásig, ám annyira be volt zsongva, hogy nem bírta leállítani magát. Úgy viselkedett, mint egy kisgyerek, ám boldog volt, kicsattant az örömtől. Egy óra alatt elkészült és akár már mehetett volna is, de túl korai lett volna még, ezért inkább felhívta legjobb barátját, Olivért. Elmesélte neki, hogy mit tervez és, hogy tegnap mi történt, majd, hogy mit remél, hogy ma mi fog történni. Sok sikert kívánt neki és jó szórakozást, aztán megbeszélték, hogy másnap találkoznak és beszámol arról, hogy mi volt.
Az egyeztetés után elbúcsúztak egymástól, de még mindig rengeteg ideje volt az indulásra, így úgy döntött, hogy leül tévézni és megnéz egy filmet.

*

Mikor a filmnek vége lett, Alex már nem bírta tovább, gondolta Erika barátnője talán otthon van és beengedi, és ott megvárja, míg szerelme meg nem érkezik, ha pedig még sem, akkor a lenti kávézóban figyeli majd, hogy mikor bukkan fel. Felkapta pénztárcáját, kulcsát, végül azt a fülbevaló, nyaklánc és gyűrű szettet, amiért Erika mindig is odáig volt, ha meglátta az üzletek kirakatában. Ezt szánta a férfi ajándéknak, aminek a lány valószínűleg nagyon örülni fog és a nyakába ugrik majd, szerette volna, ha csodásra sikerülne ez a nap. Lekapcsolta a tévét, majd cipőjét felhúzta, aztán a bejárati ajtót becsukta és elviharzott a legközelebbi virágárushoz, hogy egy csokor rózsát vegyen.

Ám nem jutott eszébe, hogy mobilját otthon hagyta, ami csörögni kezdett az asztalon, ahol éppen volt. Erika hívta őt, ugyanis hazafelé tartott, mert előbb végzett a munkájával és fel szerette volna hívni Alexet, hogy már elindulhat, de nem sejtette, hogy a férfi már úton van hozzá. Sajnálta, hogy nem tudta elérni, de gondolta, később újra próbálkozik, de már csak pár saroknyira volt albérletétől. Útközben összefutott váratlanul Péterrel, aki ma nem volt bent dolgozni, mert kivett egy hét szabadságot. A lány meglepődött, hogy a férfi éppen arra járt, de ha már találkoztak rákérdezett, hogy mi járatban:
- Szia! Hová tartasz? – érdeklődött.
- Szia! – mosolygott. – Hát a bankból jövök, mert kifizettem a házam utolsó részletét is végre. – újságolta boldogan. – Azt hittem örökké fizethetem nekik ezt a szart, de mától fogva többé nem kell hála istennek! És te? Máris vége a melónak? – kérdezte.
- Igen. Előbb elengedtek.
- Értem, akkor nem ugrunk be egy kávéra vagy egy teára valahova? Persze, ha csak ráérsz, mert nekem most nincs semmi dolgom. – javasolta a férfi.
- Végül is miért ne, de inkább gyere fel hozzánk, mert el kell készülnöm, mire Alex jön értem, így miközben dumálunk, el tudom rendezni otthon a dolgokat.
- Ha téged nem zavar, hogy ott vendégeskedem nálatok, akkor részemről benne vagyok.
- Dehogy zavarsz! – nyugtatta. – Na, induljunk, mert sosem érünk oda!
- Rendben.

Ezután ketten együtt mentek tovább, a napsütötte városban. Kellemes idő volt, néha egy kis szellő megcsapta arcukat, ami az felfrissítette a levegőt, így nyíltan állíthatták, hogy a mai idő kiváló. Az égen is csak egy-két bárányfelhő kúszott lassan, ami ritkán takarta el a napot.
Nem telt bele negyedórába és már fent voltak Erikánál és beléptek az ajtón, bérlőtársa nem volt még otthon, így csak ők ketten voltak a lakásban. Nem vették viszont észre, hogy az ajtót nem zárták be rendesen, így bárki be tudott menni. A lány Pétert a konyhába vezette és megkínálta egy csésze teával, amit a férfi elfogadott és leült az étkezőasztal mellé egy székre és ott szürcsölgetni kezdte a forró italt.
- Nagyon szépen köszönöm! – mondta miközben felállt és követte Erikát a nappaliba.
- Nincs mit, menj és ülj le nyugodtan a díványra, mindjárt jövök én is. – szólt, majd bement egy szobába.
Péter közben helyet foglalt és megitta a maradék teáját, azután nem sokkal Erika már ott is volt, csak másik ruhában, egy fehér pólóban és egy szürke gatyában. A férfi mellé ült, majd bekapcsolta a tévét, hogy szóljon valami, mialatt ők beszélgetnek.
- Volt valami fontos ma bent? – kezdte Péter.
- Semmi lényeges. Még szerencse, hogy előbb elengedtek, mert ha még egy órát bent kellett volna lennem, akkor megőrültem volna, az biztos. – mesélte.
- Elhiszem. Emlékszel, mikor először találkoztunk a munkahelyen? – kérdezte mosolyogva.
- Jaj igen! – szégyellte el magát – Az nagyon égő volt ugye? – fogta fejét.
- Micsoda? Az, hogy a legelső napon először rám csuktad az ajtót és az ujjaimat szétaprítottad, vagy hogy a forró kávédat a gatyámra burítottad?
- Esküszöm egyik sem direkt volt! – kért elnézést – Az ajtónál nem láttam, hogy ott vannak az ujjaid, tényleg nem és nagyon megijedtem elhiheted.
- Elhiszem nyugi, de attól még fájt.
- Kérlek, ne haragudj rám! A kávé meg, hát az végképp az én ügyetlenségem miatt volt. – ismerte el, majd lehajtotta fejét.
- Figyelj! – lágyan az arcához nyúlt a lánynak, majd felemelte, hogy a szemébe tudjon nézni – Egyáltalán nem haragszom érte, így visszagondolva elég vicces az egész.
- Hát igen, elég nevetséges milyen béna vagyok. – szomorodott el.
- Nem vagy az! – mondta határozottan a szemébe. – Te egy nagyon szép és ügyes lány vagy szerintem.
- Igen? Ma is össze-vissza bénáztam bent, semmi sem jött össze. Tök szar ez így, lassan azt hiszem, hogy nem is nekem való ez az állás.
- Na, nehogy elkenődj itt nekem! – mondta, majd közelebb húzta magához – Igenis ügyesnek tartalak és neked való ez az állás, bármit is gondolsz! – bíztatta. – Egyébként meg te vagy a legjobb csaj az egész osztályon, szóval, ha elmennél, kit bámulhatnának a kanos férfiak?
- Jaj de kis hülye vagy. – nevette el magát. – Köszönöm, hogy ilyeneket mondasz, rendes vagy. Téged tartalak a legjobb fejnek, veled mindig el lehet beszélgetni, ha valami baj van. – vallotta be.
- Miért? Alexel nem tudod az ilyeneket megbeszélni? – lepődött meg.
- Dehogy nem! – vágta rá azonnal. – Csak ő nincs bent a munkahelyen, tudod, te viszont igen és ez jó. Ha te néha nem lennél, akkor sokszor kétségbe esnék, ezért nagyon örülök neki, hogy vagy.
- Hát ezt nem tudtam, köszönöm. Jól esett, amit mondtál.
Erika a férfi szemébe nézett és csak bámulta, nem tudta levenni róla a szemét, de a férfi sem az övéről. Farkasszemet néztek talán több percig is és nem szóltak egymáshoz, majd a lány elmosolyodott ezen, mire Péter azt mondta:
- Tudod, nagyon szépen mosolyogsz. – dicsérte.
- Hát te is. – szólt, majd szájára nézett.

Addig bámulta, míg a férfi közeledni nem kezdett felé, akkor kicsit megijedve hátrálni kezdett, majd nem mozdult tovább, mikor Péter is lemerevedett. Valami fura vonzalmat érzett iránta, amilyet már nagyon régóta nem, de most, hogy itt ült vele szemben és egyre jobban közeledett felé, nem tudott ép ésszel gondolkodni. Péter lassan újból közeledett Erikához, de ő most nem csinált semmit, végül ajkuk lassan találkozott, majd becsukták szemeiket, és csókolózni kezdtek.
- Ne! – szakította félbe a lány. – Ezt nem szabad, én szeretem Alexet! – mondta, majd felállt, de nem ment sehová.
Péter nem mondott semmit, csak Erika mögé állt, átkarolta és szembe fordította magával, azután pedig arcát végig simogatta:
- Tudom, hogy ezt nem szabadna, de ha egyszerűen olyan szép vagy, olyan kedves. Mostanában egyre jobban vonzódtam hozzád, és nem bírom már megállni. – mondta őszintén.
- Már késő! Volt rá esélyed, de akkor nem jöttek össze a dolgok, most már nem szeretlek téged, csakis…
Péter ujjait Erika szájára helyezte, aki ezért nem tudta befejezni a mondatát.
- Talán mégis van valami esély. – bizakodott, majd lassan közelítve végig simogatta orrával a lány arcát és nyakát, aki becsukta szemeit és kezét a férfi mellkasára tette, hogy ellökje magától. Egyre jobban vert a szíve, tudta, hogy amit csinál az rossz, még sem volt képes megtenni, amit meg kellett volna, visszautasítani őt. Az érzelmek, amiket régen iránta érzett, lassan újra felgyúltak benne és ennek nem tudott már gátat szabni, kívánta őt, úgy, mint tegnap Alexet. Ekkor a férfi lágyan megcsókolta a fülét és óvatosan harapdálni kezdte, majd arcán végig siklott ajkaival egészen a lány szájáig, aztán megcsókolta. Erika ezután nem ellökte magától őt, hanem átkarolta és közelebb rántotta, amit vad csókolózás követett. Nem tudták abbahagyni, közben egymás testét simogatták és testük teljesen összeforrt.

Ez alatt Alex éppen egy csokor rózsával a kezében Erika albérletéhez tartott, mikor rájött, hogy a mobilját otthon hagyta. Nem törődött vele, hisz már nem volt szüksége rá, nem kellett szólni kedvesének, hogy mikor jön érte, mert pár perc múlva ott lesz fent nála, legalább is így tervezte. Nem soká oda is ért a panelház bejáratához és pont egy idős hölgy jött le és kinyitotta az ajtót, így könnyedén be tudod menni Alex az ajtón. A lépcsőfokokon fölfelé rohanva sietett Erika ajtajához, majd mikor odaért a csengő felé nyúlt, ám ekkor meglátta, hogy az ajtó nincs rendesen becsukva. Furcsállotta és óvatosan benyitott, de semmi különöset nem tapasztalt, viszont félt, hogy esetleg valaki betört hozzájuk, de mivel nem volt felfeszítve a zár, ezért ezt a lehetőséget kizárta. Lassan közelített a konyhához, majd a nappalihoz, de nem talált senkit sehol. Kezdte azt hinni, hogy a lányok nem zárták be rendesen az ajtót, mikor elmentek és tárva nyitva hagyták véletlenül. Visszament és rendesen becsukta az ajtót, ekkor észrevette, hogy a kulcs belülről benne van a zárban. Rájött tehát, hogy egyikőjük itthon van, aki véletlenül nem csukta be rendesen a bejáratot. Mivel Erika még nem lehetett itthon, ezért gondolta, hogy a bérlőtársa az, aki mind ezt így hagyta.

A konyhába sétált és a rózsákat az étkezőre tette, majd a nappaliba sétált, ahol egy csészét látott az asztalon, a földön, pedig egy fehér pólót, amit felismert, hogy Erikáé. Felvette és a szobája felé indult, amikor sóhajtásokat hallott bentről, egy nőét és egy férfiét is. Alex szíve egyre gyorsabban kezdett kalapálni, majd mikor az ajtót résnyire nyitotta, hogy belessen, mi történhet oda bent olyat látott, amitől teljesen lemerevedett és a póló kiesett a kezéből. A döbbenettől mozdulni sem tudott, csak bámulta mi folyik oda bent, nem hitt a szemének.

Erikát látta teljesen meztelenül, amint Péter péniszét nyaldosta, majd az egészet a szájába vette, és szopni nem kezdte. A férfi csupasz testével a hátán feküdt, a lány, pedig lejjebb, hassal az ágy végén és egyre gyorsabban szopta a férfi farkát. Alex arcára a csalódás ült ki és tátott szájjal nézte, hogy szerelme mit csinál, azzal az emberrel, akit már elvből nem kedvelt. Péter nagyokat sóhajtozott, élvezte azt, amit Erika művel és ahogyan, az fantasztikus érzés volt számára. Még egy jó darabig elnyalogatta nemi szervét, majd ezután hasán és mellkasán felkúszva a férfi arcához közelített és megcsókolta. A csók közben a férfi a lány mellbimbóit simogatta és izgatta, aztán lejjebb csúszott és szájába vette Erika mellét. Ajkaival kényeztette puha emlőit, melyek arcába lógtak, mellbimbói körül körözött nyelvével, ami olyan jól esett a lánynak, hogy hangosakat sóhajtott és megragadva Péter fejét még közelebb húzta magához. Jó néhány percig így izgatta őt, míg ezalatt Alex az ajtóban állva bámulta őket és szíve oly gyorsan vert, hogy mellkasa majdnem kiszakadt. Jobb szemében könnyek jelentek meg, és lassan arcán végig folyva a földre hullottak. Tudatosult benne, hogy nincs tovább, Erikával való kapcsolatuknak itt van vége és mind az a félévi boldogság, mit eddig érzett, egy pillanat alatt eltűnt és a szomorúság, a fájdalom maradt utána semmi más.

Péter abbahagyta a lány melleinek kényeztetését és péniszével lassan Erikába hatolt, aki az élvezettől akkorát sóhajtott, hogy azt még kint a nappaliban is hallani lehetett. A lány most felült és először óvatosan kezdett el mozogni a férfin, majd egyre gyorsabban és gyorsabban. Mindketten szaporán vették a levegőt, nem tudtak betelni a gyönyörrel, már szinte teljesen megvadulva mozogtak egymáson, és egyre hangosabban nyögtek az élvezettől. A csúcshoz közelítve Péter megállt és kivette farkát a lányból, majd visszatette, végül megint kivette, így izgatta még jobban Erikát. Pózt váltottak, a lány most négykézlábra állt, a férfi, pedig térdre és hátulról dugta olyan mélyre péniszét Erika nemi szervébe, amilyen mélyre csak tudta. Hangosan felnyögött, olyan jó érzés volt, ahogy Péter vastag farkát egyre beljebb tolja belé, teljesen felizgatta, és egyre jobban élvezte, percről percre. Szeretője egyből vadul mozogni kezdett, ahogy a lányba hatolt, aki szinte már felsikoltott a kéjtől. Erika lógó melleit, melyek a mozdulatsortól úgy liffegtek, mint egy inga, Péter megfogta az egyiket és simogatni, majd óvatosan nyomdosni kezdte, amitől a lány teljesen megvadulva egyre vadabbul mozgott és olyan hangosan vette a levegőt, hogy néha fel is sikoltott, de nem a fájdalomtól, hanem a gyönyörtől, ami egész testét átjárta és közel a csúcshoz már szinte hang sem jött ki a torkán.

- Ne hagyd abba kérlek! – sóhajtozott Erika. – Csináld! Csiná…áááá… - a szót belé fojtotta Péter, aki megállt, majd egy hírtelen mozdulattal újra a lányba hatolt, majd ugyanezt megismételte többször is, ettől a csodás érzéstől Erika szólni sem tudott már.
Alexnél ekkor pattant el a húr, a szomorúságot, most valami mérhetetlen düh váltotta fel és szemei lángba borultak, teljesen elvörösödött az idegességtől. Keze remegett a dühtől és ökölbe szorított kézzel, berúgta az ajtót, amitől Erika és Péter annyira megijedt, hogy mozdulni sem mertek.
- Úristen! – mondta a lány és ekkor szíve olyan gyorsan kezdett el verni, hogy majdnem elájult. Hírtelen mindent megbánt, rádöbbent, hogy mit is tett és a pár perccel ezelőtt érzett vágynak már nyoma sem volt. Ehelyett a bűntudat és félelem lett úrrá rajta és alig hallhatóan megszólalt – Alex.
Alex nem sokat tétovázott, oda ment hozzájuk, majd Erika karját megragadva fölrántotta az ágyról és a földre lökte. Ez alatt Péter felült, ám pont akkor Alex egy jól irányzott rúgással szétmorzsolta a férfi heréit. A fájdalomtól felordított, oldalt a földre rogyott, testét összehúzva a kíntól, de ez Alexnek nem volt elég, még egyszer belerúgott, ám most a gyomrába.
- Alex ne! – kiáltott Erika, meztelenül a földön ülve.

A méregtől elborulva a lányra nézett, majd leguggolt és torkon ragadta, de nem szorította meg. Egymás szemébe néztek és nem mozdultak, az idő szinte megállt, oda sem figyeltek Péter jajveszékelésére, csak bámulták egymást. Alex tekintetéből a düh és a gyűlölet volt kiolvasható, míg Erikáéból a bűnbánat és félelem, de ez nem hatotta meg a férfit, aki elengedte a lányt, és újból tökön rúgta a fetrengő Pétert, akinek a könnyei a padlóra hulltak a fájdalomtól.
Ezután, oda sétált az ajtóhoz és akkorát ütött öklével bele, hogy behorpadt. Erika reszketett az ijedségtől, mozdulni nem mert onnét, ahol éppen ült, csak nézte, ahogy Alex teljesen kifordult önmagából és egy széket kapott fel, amit a szekrényhez vágott, minek az ajtaja hangosan kidőlt a helyéről.
- Te! Te… - mutatott ujjával a lányra, de nem tudta folytatni a mondatát.
Erika még soha nem látta ilyennek a férfit és rettegett tőle, hogy mit fog csinálni. Nem mert megszólalni, mert azt gondolta az még jobban feldühítené, bármit is mondana neki.
- Te… te hogy tehettél ilyet?! – ordított fel torkaszakadtából, majd véreres szeméből folyó könnyek beborították arcát.
Nem bírt tovább ott maradni, bevágta az ajtót, ami majd nem kiesett a helyéről, majd fogta magát és elsietett.
- Alex ne… ne haragudj! – kiáltotta utána Erika, de a férfi már nem törődött vele.

Kiment, aztán lerohant a lépcsőkön, majd úgy kivágta a kijárati ajtót, hogy az üveg kis híján kiesett a helyéről. Kint az utcán friss szellő csapta meg arcát és meg sem állt, csak egyre gyorsabban szedte lábait. A fájdalom és harag, amit szíve mélyén érzett nem csillapodott, egyre erősebb és erősebb lett, mert agya képről képre újra lejátszotta, amit látott, pedig nem akarta többé, de nem tudott ez ellen semmit tenni. Már vagy tíz perce csak ment bele a vak világba, nem törődve senkivel és semmivel. Fogalma sem volt, hogy ezután, mihez kezdjen vagy, hogy mit csináljon, még azt sem tudta, hogy hová megy most éppen. A járda, ahol járt kicsit nedves volt, valószínűleg egy úttisztító spriccelte fel a vizet a járdára, de ez hidegen hagyta. Egyik kereszteződés követte a másikat, egyik átkelő a többit, ám az egyiknél, mikor Alex meg akart állni, a csúszós falevelek miatt nem tudott időben lefékezni és az útra vetődött. Egyensúlyát elvesztve a betonra esett négykézláb, térdét és karjait beverve terült el a hideg, nedves földön.

Fel sem fogta szinte, hogy mi történt, mikor hangos dudálást hallott bal oldala felöl, majd egy hatalmas fékezést, amint egy busz közelített felé. Tudta, hogy nem fog időben megállni, és ha ez így lesz, őt eltarolja, ám, még ha ez a gondolat gyorsan végig is futott a fején, cselekvésre képtelen volt és tág szemekkel bámulta, amint a jármű egyre közeledik. Mindez csak egy-két másodpercig tartott, de Alex számára sokkal többnek tűnt, végül a busz elértő őt és több méternyire elrepítette. Teste akár egy rongybabáé ért földet és bukfencezve, átpördülve állt meg a kemény úton, védtelenül és eszméletét vesztve. Az utasszállító félméternyire tudott csak megállni összeroncsolt testétől, de a sofőr azonnal hívta a mentőket, majd kiszállt és az elgázolt férfihoz lépett. A járdán álló emberek döbbenten bámulták az eseményeket, páran közülük oda siettek, hátha tudnak segíteni, de legtöbbjük csak állt és nézték, mi történik. Nem telt bele egy perc sem, mikor a mentő hangos szirénáját hallani lehetett, majd a fényeit és végül a kocsit is látták, ahogy gyorsan megérkezett a baleset helyszínére.

*

Alex fejfájásra ébredt egy fehér szobában, ahol rajta kívül senki más nem volt. Nem tudta először, hogy hol lehet, de lassan ráeszmélt, hogy egy kórházban feküdt. Három ágy pihent üresen, mindegyikhez tartozott egy szekrény, az ablakon a napfény halvány sugara sütött be. Egyedül volt a szobában, más beteg nem feküdt bent, amiről először nem tudta eldönteni, hogy ez jó vagy rossz. Fel akart ülni, de nem bírt, nem vitte rá az ereje, bár először azt hitte megbénult és azért nem tudott felülni, de lábujjait képes volt mozgatni, így megnyugodott.
Éppen megnyomta volna a nővérhívót, mikor egy fiatal nő lépett be az ajtón. Fehér köpenyt viselt és meglepődve tapasztalta, hogy a férfi ránéz szemeivel, majd ezután a nő sóhajtott egy nagyot és azt mondta:
- Végre felébredt.

*

Eltelt pár nap, mire Alex legjobb barátja Olivér, meglátogatta őt. Alex mindenre emlékezett, egészen a balesetig, onnéttól semmire, a többit az orvosok mondták el neki. Egy busz ütötte őt el, de nagyon nagy szerencséjére még csontja se tört el és a belső szervei is épek maradtak. Egyedül, amitől félni kellett, az a súlyos agyrázkódás volt, de azt kifekszi pár nap alatt, nem szabad neki még felülnie sem, bár erejéből nem sokra futotta, ugyanis két napig eszméletlenül feküdt a kórházban. A második nap késő délutánján végül magához tért és az orvosok alaposan kivizsgálták, majd megállapították, hogy az agyrázkódáson kívül semmi más baja nem volt. Ennek Alex nagyon örült, de annak a legjobban, mikor első látogatója, Olivér megérkezett.
- Olivér! – mosolygott Alex, mikor meglátta az ajtón bejönni.
- Szevasz öregem! – üdvözölte, majd kényelembe helyezte magát. – Na, hogy vagy? – érdeklődött.
- Jól. Fogjuk rá. – mondta.
- Akkor jó. Az a lényeg. Szerintem ritka szarul festesz. – viccelődött.
- Menj a fenébe! – röhögött.
- Na, nem akarlak túl felvidítani, mert a sok nevetés nem fog jót tenni a fejednek. A doki szerint csúnya agyrázkódásod volt, bár ha azt vesszük, hogy mi történt veled, járhattál volna sokkal rosszabbul is.
- Tudom. Hálát is adtam ezért, hogy ennyivel megúsztam.
- Pár napig még biztos nem mozoghatsz, de majd lassan helyre jössz öregem. – bíztatta. – Egyébként tudod, rohadtul rám ijesztettél, mikor megtudtam Erikától, hogy mi történt.
- Erikától?! – kapta fel a fejét mérgében.
- Hé! Ne mocorogj, hajtsd csak szépen vissza a fejed! – szólt rá. – Igen, Erika hívott fel este, hogy mi történt veled. Nagyon rémült volt a hangja és sírt, ő is a híradóból tudta meg mi történt, mert látott benne. Azok az átkozott riporterek, mint a keselyűk már ott is teremtek a baleset helyszínén, mikor tettek be a mentőkocsiba. Aztán felhívott engem, majd együtt bejöttünk hozzád és mondták, hogy eszméletlenül fekszel. Majdnem egész éjjel bent voltunk, aztán olyan hajnali kettőkor elküldtem Erikát haza, aki nagyon nehezen akart elszakadni innét.
- Azt meghiszem, bezzeg előtte nagyon könnyedén el tudott tőlem szakadni. – mondta mély megvetéssel.
- Igen, hallottam mi történt.
- Elmondta neked?
- Nem. A bérlőtársának viszont igen, ő, pedig nekem. Ebben a két napban egész jól összehaverkodtunk, a végén még lehet is belőle valami.
- Remélem, nem akkora kurva, mint Erika. – szólt ridegen.
- Sajnálom az egészet. Én is, sőt Krisztina is megdöbbent ezen, mikor Erika zokogva elmondta neki mit tett.
- Remélem is, hogy sírt, mert élete legnagyobb hibáját követte el. – mondta ugyan olyan rideg és nyugodt hangon.
- Sokszor bejött meglátogatni téged. – mesélte Olivér. – Néha együtt jöttünk, de nagyon ellenszenvessé vált, amióta megtudtam, hogy félre kefélt.
- Most hol van?
- Krisztina azt mondta, hogy elment a szüleihez, egy faluba, innét nem messze. – gondolkodott, majd folytatta. – Na, jó, azért nincs olyan közel. Mindegy, a lényeg, hogy kis nyugalomra vágyik pár napig, mert nagyon felzaklatták a történtek. Magát okolja az egész miatt, azt hiszi, hogy direkt ugrottál a busz elé.
- Nem. Nem direkt. – mondta. – Véletlen volt az egész és nagyon gyors.
- Gondoltam. Reméltem, hogy volt annyi eszed és egy csaj miatt nem ugrottál egy busz elé.
- Igen volt. Szóval nagyon megviselték a történtek és visszament anyucihoz.
- Valahogy úgy.
- Értem. – mondta, majd becsukta szemét.
Még félórán át beszélgettek minden féléről, végül Alex elfáradt és Olivérnek is indulnia kellett, így elköszöntek egymástól, de megbeszélték, hogy holnap mikor jön be hozzá látogatóba.

*

Teltek – múltak a hetek, míg Alex szép lassan felépült és eljött az a nap, mikor kiengedték a kórházból. Azon a napon Olivér és Krisztina is bement hozzá, hogy segítsenek összepakolni. Hárman gyorsabban haladtak, így pár perc alatt készen is voltak, aminek Alex nagyon örült, mert minden vágya az volt, hogy eltűnjön a kórházból, ugyanis megutálta.
- Nos, köszönök mindent! – mondta Alex. – Még nem is mondtam, hogy gratulálok nektek, örülök, hogy összejöttetek, szép pár vagytok. – szólt őszintén.
- Hát köszönjük mi is, te, pedig menj haza és pihenj, ne erőltesd meg magad! – utasította Olivér.
- Gondolom, Erikát nem akarod soha többé látni vagy igen? – kérdezte óvatosan Krisztina.
- Hát… - gondolkodott Alex egy kicsit – visszajött a szüleitől?
- Igen, de pár nappal ezelőtt vissza is ment, szerintem most egy jó darabig ott fog lakni.
- Értem. Megadod a címét és, hogy melyik faluban élnek a szülei?
- Persze. – mondta a lány, majd egy papírra felírta és odaadta Alexnek.
- Köszönöm. Mindent köszönök nektek! Ég veletek! – búcsúzott szokatlanul, majd kikísérték a kórházból és ott elváltak az útjaik.
Mikor már elég távol értek Alextől Krisztina odabújt Olivérhez és megkérdezte őt, arról, amit már bent az épületben meg akart:
- Miért úgy búcsúzott el, mint ha soha többé nem látjuk már őt?
- Fogalmam sincs. – mondta nyugtalanul – Tudod nagyon megváltozott a baleset óta. Olyan zárkózott lett, és mintha elment volna az élettől a kedve, de mégis valami furcsát látok állandóan a szemében.

- Mit? Talán öngyilkos akar lenni? – kérdezte döbbenten és rémülten. – Ugye nem?!
- Nem. Biztos vagyok abban, hogy nem akar magával végezni. – válaszolt határozottan. – Eddig a boldogságot láttam a szemében, de most a mérhetetlen gyűlöletet és dühöt véltem észrevenni benne. – mondta aggódva. – Nem ilyen volt. Nem is emlékszem, hogy valaha is láttam volna ilyennek, pedig elég régóta ismerem. Olyan hallgatag lett és egyáltalán nem is mosolyog, semmin, pedig néha még akkor is röhögött, ha nagyon ideges vagy rossz kedve volt, ám most nem. Még egy apró kis fintort sem vettem észre rajta, míg a kórházban volt.
- Szerintem ez elég érthető a történtek után. Először megcsalta az a lány, akinél jobban szerintem senkit sem szeretett eddig, majd egy súlyos baleset is történt vele. Ez bárkit megváltoztatna, sőt!
- Igazad van, de őt nagyon erős jellemnek ismertem meg, akit nem könnyű megbántani és főleg nagyon nehéz megváltoztatni.
- Mindenkinél betelhet a pohár.
- Valóban. – elmélkedett. – Mindegy. A lényeg az, hogy oda kell figyelnünk rá.
- Vigyázunk majd rá édes! Szeretlek!
- Én is szeretlek Téged! – mondta, majd megcsókolta a lányt.

*

Mikor Alex több hét után végre beléphetett az otthonába megkönnyebbülten érezte magát. Mintha börtönben lett volna eddig, és végre kiszabadulhatott a rabságból és újra saját házában élhet tovább. Csomagjait a földre dobta és a konyha felé vette az irányt, ahol minden el volt rendezve és ugyan úgy nézett ki, mint ahogy hagyta. Visszasétált a nappaliba, aztán a székébe vetette magát és bekapcsolta a tévét. Egymás után váltotta a csatornákat, de semmi jót, semmi érdekeset nem talált, végül azon hagyta, amelyiken egy reklám ment. Ekkor zsebébe nyúlt és előhúzta azt a címet, amit Krisztina írt fel neki, ahol éppen Erika lakik a szüleivel. Letette az asztalra és csak bámulta, gondolkodott, hogy mi tévő legyen, végül arra jutott, hogy holnap ellátogat abba a faluba. Azt már akkor tudta, hogy mit fog csinálni, mikor először mondták neki, hogy Erika nincs a városban, a kérdés számára az volt, hogy mikor megy utána. Úgy döntött, hogy rögtön holnap indul is a legelső járattal, majd felkeresi őt, hogy elbeszélgessenek a történtekről.

Nem csinált semmit ezek után, csak ült és nézte tovább a tévét, majd evett egy szendvicset és az este már be is köszöntött. Lefürdött, előkészítette a holmiait, amit holnap magával szándékozott vinni, majd lefeküdt az ágyába és aludni próbált, ám csak forgolódott. Nem jött álom a szemére, ahogy már sokszor bent a kórházban. Az első héten alig pihent valamit, egyszerűen nem bírt, a fejében folyton az járt, ami történt. Olykor a baleset egy-egy részletei, máskor az, amit Erikánál látott, és amit tett. Eleinte fel sem fogta, hogy ez tényleg megtörtént és, hogy mindennek vége, ami közte és a lány között volt. Nem tudta elképzelni, hogy az eset után már semmi sem lesz olyan, amilyen volt és újra egyedül fog marad. Idővel viszont egyre jobban elfogadta és megbarátkozott a gondolattal, hogy az élete talán legboldogabb korszaka ért véget. Próbálta úgy felfogni, hogy ez nem csak vele történt meg, hanem rajta kívül még sok más emberrel a világon és az ő esete egyáltalán nem más. Arra összpontosított, hogy ne a rosszra, hanem a sok átélt jóra emlékezzen, mert így könnyebb lesz elfogadni a dolgot. Hiába volt minden erőfeszítés, nem sikerült neki, kisebb sikereket elért, de végül arra jutott, hogy az lenne a legjobb, ha elfelejtené az egészet, mindent, ám ez szinte lehetetlennek bizonyult. Rengeteg dolog fűzte hozzá, rengeteg élmény kapcsolódott sok mindenhez, amiről bevillantak az emlékek. Órák múlva feladta, hagyta, hogy járjon az agya, és ha ez egy álmatlan éjszakájába telik, hát legyen, nem érdekelte.

Másnap reggel fáradtan ébredt, nem tudta kialudni magát. Szörnyű éjszakája volt, akár csak az első nap a kórházban, de most sokkal nyugodtabb volt, mint akkor. Lassan felkelt az ágyából, majd a konyhába ballagott, hogy valami reggeli félét csináljon magának. Kora reggel volt még, nem aludhatott sokat és ez látszott is rajta.
Miután megreggelizett, lezuhanyozott és összekapta magát, bár ugyan olyan nyúzott képet vágott, mint mikor kikelt az ágyból. Nem nagyon izgatta a dolog, felkapta csomagját, amit vinni kívánt, majd mindent ellenőrzött és kiment a házból. Alaposan bezárta az ajtót, nehogy még ki is rabolják, mire hazajön, mert akkor már tényleg kikészülni teljesen. Vetett még egy utolsó pillantást otthonára, de sejtette, hogy nem egy hamar fogja látni.

A séta a buszállomásig fél óráig is tarthatott, míg odaért, de szeretett sétálni, egyszer sem panaszkodott soha, ha esetleg gyalog kellett akárhova is mennie. Megkereste azt a buszt, ami egyenesen abba a faluba viszi el, ahová ő akart menni. Várnia kellett egy kis időt, mire beállt a jármű és fel tudott rá szállni. A gyaloglást nem, de a várakozást annál jobban gyűlölte. Ingerülten ült le a busz hátuljában és úgy bámult ki az ablakon, hogy tekintetével ölni lehetett volna. Tíz perc elteltével az utolsó utas is felszállt és elindultak, aminek Alex nagyon örült. Az út körül-belül fél óráig tarthatott, míg megérkezett abba a faluba, ahová menni akart. Nagy helység volt, közel háromezer lakossal, tucatnyi utcával, rengeteg bolttal, iskolával és egy nagy focipályával, még vonatok is közlekedtek erre, külön állomásuk volt.

Alex miután leszállt a buszról, csomagját felkapva a legközelebbi kocsma felé vette az irányt, mert igen megszomjazott az utazás során. Pár méterre a megállótól talált is egyet és bement, ahol a cigi füst vastag ködfelhője fogadta és pár férfi, akik a sörös poharuk felett támaszkodtak és bambulták egymást. Néhányuk a tévét nézték, mely az egyik sarokban volt, fent a falon, hogy mindenki jól láthassa. Éppen egy focimérkőzés zajlott benne, így nem is törődtek azzal, hogy egy idegen tért be hozzájuk. Alex a pulthoz sétált, majd letette csomagját és a pultoshoz hajolt:
- Jó napot! Egy pohár Stellát kérnék! – mondta neki.
- Adom. – hangzott a nyers válasz, azután meg is kapta, amit kért.
- Elnézést! – szólt oda neki.
- Parancsol még mást is?
- Igen. Szeretném megtudni, hogy ez az utca merre található. – mondta, majd egy cetlit adott a férfinak. – Esetleg tudna segíteni?
- Jah. Tudom, hogy hol van, kilép az ajtón, majd elfordul balra, aztán a kereszteződésnél megint balra, aztán mikor eléri a boltot, ott megint balra, végig megy egyenesen, és egyszer csak azt fogja észrevenni, hogy abban az utcában sétál, amit keres. – magyarázta neki.
- Nagyon szépen köszönöm. – visszavette a cetlit és hozzá látott söre elfogyasztásához.
- Nincs mit. – mondta a pultos, majd dolgára ment.

Az ital elfogyasztása után kifizette, amivel tartozott, azután pedig felkapta a pult végén sorakozó könyvek egyikét, amin a falu neve volt. Belelapozott és mindenféle események, történtek a múltból benne voltak, ami a faluval kapcsolatos volt, sőt az utolsó lapokon abc sorrendben szerepeltek a lakosok nevei, pontos címmel együtt. Eltette ezt a nem túl vastag könyvet, majd felkapta csomagját és kiment megkeresni azt a házat, ahol Erika és a szülei laktak. Pontosan arra ment, amerre mondták neki, és tíz perc gyaloglás után megtalálta a keresett utcát, végül a házat is.

Nagy lakás volt, emeletes és egyáltalán nem öreg. A bejárathoz sétált és kopogtatni kezdett rajta, majd kisvárakozás után Erika nyitotta ki az ajtót, aki a meglepettségtől szólni sem tudott, csak tátott szájjal bámulta a férfit. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem, a lány az ajtóra támaszkodott és mozdulatlan teste olyan merev volt, akár egy szoboré.
- Alex! – szólt végül nagy hallgatás után Erika.
- Szia! – köszönt.
- Te… te… hogyan? Kiengedtek? Jól vagy? – kapkodott a kérdések után, de egy értelmes mondatot nem tudott mondani.
- Igen, eljöttem a kórházból, és Kriszti mondta, hogy itt laksz most, a szüleidnél. – világosította fel.
- Örülök, hogy jobban vagy. Tényleg.
- Hát igen. Én is.
- Nem akarsz bejönni? – vetette fel a kérdést.
- Bocs, hogy így rád rontok csomagostul, de azt hiszem, lenne mit megbeszélnünk.
- Nyugodtan gyere csak be, és igen… lenne mit megbeszélnünk. – mondta szemét lesütve.

Alex bement, majd Erika a nappaliba vezette őt, ahol egy csésze teával kínálta meg, azután ő is leült és feszülten mocorgott a fotelban.
- Anyámék nincsenek itthon. Átmentek ebédre egyik jó barátjukhoz, szóval kettesben vagyunk. – szakította meg a csendet Erika.
- Értem.
- Nos, akkor miről beszélgessünk? – kérdezte reszketve.
- Szerintem nagyon jól tudod, miről szeretnék. – mondta szigorúan, de nyugodt hanggal.
- Igen. Tudom. Az aznap történtekről ugye? Nem is tudom, hogy hol kezdjem vagy, hogy egyáltalán hogy kezdjem. – jött zavarba.
- Próbáld meg az elején, mondjuk ott, hogy mikor és hogy találkoztatok Péterrel.
- Az utcán hazajövet, akkor futottunk össze és hát szóval… felhívtam egy kicsit, mert volt még időm. Téged is sokszor próbáltalak elérni, de nem vetted fel. Mindegy. Felmentünk, dumáltunk és nem is tudom, hírtelen teljesen megszédültem, olyan gondolatok cikáztak a fejemben, hogy még én magam is őrültségnek és rossznak tartottam őket. Fogalmam sincs miért, és hogyan jötte ezek, de nem tudtam gátat szabni nekik, pedig próbáltam!
- Ahogy a dolgok alakultak, ezt valahogy nehezemre esik elhinni, de azért igyekszem. – szakította meg. – Folytasd, nem akarlak megzavarni.
- Tényleg próbáltam! Ám nem ment, túlságosan is kívánni kezdtem, de mintha nem is őt, hanem szimplán csak vonzódtam hozzá, de nem, szóval… jaj nem tudom elmondani! – keseredett el.
- Valljuk be, kívántad a szexet vagy nem? – kérdezett rá szigorúan.
- Nem tudom. – jelentek meg könnycseppek a szemében.
- Értem. Hát az igazság az, hogy ezt baromira elkefélted, a szó szoros értelmében.
- Tudom. – pityeredett el.
- Jó, abba hagyom, mert nem azért jöttem el ide, hogy piszkáljalak. – vallotta be őszintén.
- Pedig…- szipogott – pedig megérdemelném.

- Nos, nem vagyok abban a kedvemben, hogy szivassalak és mindent a szemedre hányjak, pedig megtehetném. Azért jöttem, hogy megkérdezzek valamit, mégpedig azt, hogy megbántad-e az egészet és szeretnéd-e helyre hozni a dolgokat kettőnk között. Kérlek, őszintén válaszolj! – mondta komoly hangon.
- Igen, megbántam! Életem legnagyobb hibáját követtem el. – nyögte ki sírása közepette. – Természetesen… szeretném helyre hozni a dolgokat.
- Értem. Akkor elmondom én, mit érzek és gondolok az egészről, persze ha csak kíváncsi vagy rá, bár ha nem, akkor is elmondom.
- Érdekel! – vágta rá.
- Amikor megláttalak titeket… - kezdet, majd egy zsebkendőt nyújtott a lánynak.
- Köszönöm! – mondta, aztán kifújta az orrát.
- Tehát, amikor megláttalak titeket, az valami hatalmas csalódás volt számomra. Mozdulni sem tudtam a döbbentettől és tudod, tényleg nem hittem a szememnek. Sokszor voltam Péterre féltékeny, de ezt még a rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy összefekszel vele, méghozzá pont a fél évünkön, amit csodásra terveztem. - Erika még jobban sírni kezdett – Végül, mint láthattad, felkaptam a vizet, nem bírtam tovább, a többit meg már tudod, azt leszámítva, hogy a baleset hogy volt.
- De igen, tudom, mert Krisztina elmesélte. – szipogta.
- Aha, akkor ahhoz már nem fűzök hozzá semmit. Az egészről meg csak annyit, hogy életem legnagyobb csalódása volt, amit átéltem. Ilyet még egyszer nem szeretnék átélni, de benned nem tudok többé megbízni.
- Egy csepp szerelmet nem érzel már irántam? Nem tudnál adni még egy esélyt, mindent megtennék, hogy megbocsáss! – könyörgött neki. – Én szeretlek, tiszta szívemből és tudom, hogy oltári nagy hiba volt ez az egész!
- Figyelj! Ezen már kár sírnod és késő könyörögni is. Nem azért jöttem ide, hogy megbocsássak vagy, hogy adjak még egy esélyt, hanem, hogy választ kapjak a kérdéseimre és elmondjam, én mit éreztem és gondolok az egészről. Nos ezt megtettem, és amire kíváncsi voltam, megtudtam, így maradásom nincs itt. – mondta majd felállt.
- Ne! Kérlek, könyörgök, ne menj el!
- Erika! Ne haragudj, de képtelen vagyok rá. Az sem volt könnyű, hogy erre rávegyem magam, ne várj tőlem ennyit, kérlek! Szerintem elég úri emberként viselkedtem most is, nem ordibáltam, próbáltalak nem piszkálni és nagyon lehordani, de ennél többre nem vagyok képes!
- Akkor ordíts, mondj el mindennek, csak maradj, kérlek! – esedezett, majd karját átölelve próbálta visszatartani.
- Nem! – mondta nyugodtan, aztán leszedte óvatosan magáról a lányt és az ajtó felé indult.

Felvette cipőjét és csomagját, azután pedig kilépett az ajtón, ahonnét még hallotta, hogy Erika mit mond neki utoljára:
- Úgy megváltoztál, olyan komoly lettél és még ilyenkor is megértő vagy. De miért?
- Nem vagyok én már olyan jó, mint rég voltam, bárhogy is látod. A baleset megváltoztatott, és attól a naptól fogva meghalt mind az, ami eddig voltam. – mondta, majd elment és Erika könnyes szemekkel bámult utána.
- Sajnálom… - mondta maga elé, miközben bűntudatot érzett, azért, amit tett.

Alex felgyorsította lépteit, mert kezdte úgy érezni, hogy nem bírja magában tartani már azt a gyűlöletet, amit érzett. Kisétált a falu szélére, ahol végetlen búzamezők terültek el, majd, mint a megvadult állat rohanni kezdett a vak világba. Rohanni akart, mert mindazt, amit akkor érzett, mikor meglátta, ahogy Erika megcsalja őt, azt most újra átélte. Egy sportoló is megirigyelhette volna, azt a teljesítményt, amit ő lefutott dühében, de végül ő is elfáradt és nem bírta tovább és a földre rogyott. Térden állva az ég felé nézett és üvöltött, ahogy torkán csak kifért, majd a földre dőlt, bele a búzás közé. Az utolsó emberi érzés is elfogyott benne, a gonosz gondolatok melyek a baleset óta a fejében jártak, egyre csak erősödtek és késztetést érzett olyan dolgok végrehajtására, amiket soha nem tenne meg. Ám most mégis úgy vágyakozott utánuk, mint szomjazó ember egy csepp vízért a sivatagban. Képtelen volt fékezni magát, a gyűlölet, a harag átvette rajta az uralmat és teljesen kicserélődött az énje, amióta elütötte a busz, egyre kevésbé tudta magát kontrolálni. Valami megváltozott a fejében, de nem tudta mi az és ettől megijedt, rettegett, hogy soha nem lesz már olyan, amilyen volt. Lassan felállt a földről és körülnézett, hogy hol is van, majd észrevett tőle kétszáz méterre egy elég rozzant házat a semmi közepén.
- Nincs tovább. – mondta maga elé, azután fogta magát és a viskó felé indult.

Nem bírt már épeszűen gondolkozni, feledésbe merültek az emlékek és a barátok is, egy valami hajtotta őt, a düh, ami annyira kicserélte őt, hogy még Olivér sem ismerne rá. Tudta, hogy ez rossz, hogy ez nem önmaga, tudta, hogy egy csalódástól és pofára eséstől még nem kell ennyire összeomlani, hisz mindenkivel megeshet, ám a baleset során valami, ami eddig gátolta őt abban, hogy rosszat tegyen, immáron sehol sem volt. Alex múltbeli jó énje köddé vált és ezzel olyan erők szabadultak fel benne, amik minden emberben ott szunnyadnak, de néhányuknál ezek kezdik el vezérelni gonosz tetteit.

Mikor odaért a házhoz, alaposan körül nézett, de teljesen lakatlan volt, nem csoda, hisz ki lakna egy ilyen tákolmányban. Belépett a bejáraton, ahol egy kis szoba fogadta két ajtóval, az egyik balra, a másik jobbra állt tőle. Szembe ment tovább és egy lebukkant, pókhálós, mocskos konyhában találta magát. Elrohadó fabútorok sorakoztak a fal mentén, már évek óta senki sem lakhat itt, ebben biztos volt. Kiment ebből a helyiségből, majd egy hosszá folyosón ment keresztül, balra ablakok sorakoztak, jobbra egy pince lejáró és két ajtó. A pincébe vette az irányt, ahol a nagy sötétségtől semmit nem látott, ezért inkább felment és megnézte mi található az ajtók mögött. Az egyik kis szoba raktárként szolgálhatott még annak idején, a másik, pedig egy kis wc volt.
Tovább haladt a folyosón, aztán jobbra kanyarodott és egy újabb folyosón találta magát, ám pár lépés után jobb oldalán ugyancsak egy folyosót vélt észrevenni, aminek a végén egy ajtó volt. Elindult lassan feléje és balra még kettőt fedezett fel, mindegyik egy kis szobára nyílt, végül elért a vele szemköztihez, ami a legnagyobb terem volt mind közül.
- Tökéletes! – mondta ámulva.

A legelső szobához visszament, majd körülnézett benne és lepakolta csomagját. Egy ágy pihent a sarokban, szekrények a fal mentén és egy kis asztalka. Ezek voltak a ház legjobb állapotban lévő bútorai, amiken csak port volt és néhol egy kis pókháló. Alex kipakolt, majd neki látott kicsit barátságosabbá tenni a helyet. Fél óra múlva végzett is és tiszta lepedőt húzott az ágyra, a szekrénybe betette ruháit, amiket elhozott otthonról, az asztalra végül rátette azokat az ékszereket, amiket Erikának szánt még a fél évükre. Ezután, neki látott, hogy a ház többi részét is kicsit helyrepofozza, ami nem kis munkával járt. Több óráig is dolgozott, ám amennyire akarta sikerült kitakarítania, és helyre hoznia azokat a szobákat, amiket szeretett volna.

Kedd délután volt és nagyon elfáradt a sok melótól, még egy takarítónő is megirigyelhette volna ezt a jól végzett munkát. Ruhástól az ágyba dőlt és egyből el is aludt…
Alex ekkor ébredt fel és felemelte fejét. Nem tudta hírtelen hol van és hogy mi történt vele, majd lassan rájött, hogy az egészet csak álmodta. Megálmodta azt, ami egyszer már megtörtént vele, az agya felidézte a múltját, egészen a mai napig. Óvatosan felült, majd az asztalra nézett, ahol ott voltak az ékszerek, miket Erikának vett. Kómás feje volt, de tudta eljött az idő, hogy megtegye azt, amiért ide jött ebbe a házba.


Folyt. köv.