- Köszönet BURGONYA - nak az alapgondolatért-
Olyan szépen indult. Az a szüreti mulatság, az a mámorító őszi este ott a kis faluban megpecsételt mindent. Gizi gyönyörű fiatal teremtés volt. Faros-begyes menyecske, mosolygós piros orcájú, éppen olyan amilyennek a család a jövendő nejét elképzelte. Anyja szerint sok gyereket tud majd kihordani, apja szerint takaros asszony lesz majd belőle. Így esett, hogy miután egy ropogós csárdás alatt megforgatta, lihegve ittak meg néhány pohár bort, hogy aztán újult lendülettel vessék magukat a mulatozók közé Szerelem volt első látásra, legalábbis a lány részéről biztosan. Pista csak egy feleséget akart. Ágyban és konyhában egyaránt.
A menyegzőt a következő évben tartották aratás után. Nem voltak módosak így aztán nem is volt fényes lakodalom, az eső pedig elmosta szinte még a lányos háznál felállított sátrat is. Úgy tartották, hogy ha a menyasszony esküvője napján esik, akkor az egész házasélete alatt sírós asszony lesz majd belőle. Ez amolyan népi babona volt, de ez esetben sajnos nagyon is igaz volt. Gizi valóban odaadó és jó feleség volt. Pista csapodár és nemtörődöm férj. Bár a templomban kötetett frigyük, az égiek valószínű sosem áldották meg igazán a nászt.
Akkoriban indult fejlődésnek az ipar, a városokban gombamód szaporodó gyárak szinte magukba olvasztották a vidékről felkerülő fiatal, életerős munkásokat. A házaspár egy nap összeszedte szegényes kis vagyonát és faluról felköltöztek a nagyvárosba. Kaptak lakást, s hirtelen eddigi életükhöz képest sokkal nagyobb jólétben találták magukat. Pista úgy tűnt, nem csak az italtól mámorosodott meg, hanem az újfajta élettől is. Gizi ugyanaz a szerény, falusi asszony maradt, aki mindig is volt. Segített mindenkin, akin csak tudott. A szomszédon, a közértben a csemegésen, a cukrászdában a kis inason vagy akár egy idegenen is ha összeesve találta az utcán. Pista mindeközben habzsolta az életet és egyre többször maradozott ki éjszaka is. A nők beestek majd kifordultak öleléséből, a cimborákkal kis füstös kocsmákban vedeltek, kártyázott még akkor is amikor már csak a ruhája maradt, nem ritkán fél pár cipőben támolygott haza. Gizi ilyenkor némán öltöztette át, és fektette a ropogós fehér, szépen megvetett ágyba. Egyetlen rossz szava nem volt, nem akarta, hogy a szomszédok a szájukra vegyék őket. Egy asszony szoknyája elég nagy ahhoz, hogy mindent eltakarjon.
Hideg decemberi éjszaka volt, amikor kopogtak az ajtón. Az asszony jól tudta, ura most is valahol mulatozott és ki tudja kinek az érintése kísérte hazáig, kinek a csókja maradt még forrón az ajkain. Fájdalmas volt, de könnyeit visszafojtva segítette be az ajtón a férfit. Másnap reggelig a fotelben ült, úgy várta, hogy a férje felébredjen. Mikor az álmosan pislogva felnézett a félhomályos szobában, csak a fotelben éberen ücsörgő asszonyát látta
- Miért nem aludt?
- Magát vártam. Beszédem van. Gyereket várok.
- Hát majd megszületik, ha meg akar.
Ennyi volt a válasz csupán, s mindez az elkövetkező hónapokra sem változott. Gizi pocakja szépen gömbölyödött, benne a fejlődő magzatával, akiről úgy érezte, anyja van csak, apja az nincs. Pista semmit sem változott, a születendő baba nem változtatta meg. Ugyanaz a duhaj ember maradt, aki azelőtt volt. Szívét nem lágyította meg semmi még az sem, hogy fel kellene nőnie az apa szerepre.
A kis Pistike koraszülött volt, talán húsz percig, ha élt. Az orvostudomány kevés volt ahhoz ekkoriban, hogy meg tudja őt menteni. Az anya, aki a szülőágyon feküdt testben és lélekben is vérzett, képtelen volt feldolgozni a történteket. Rossz házasságában ez a gyermek lehetett volna a vigasz, de úgy tűnt, ez sem adatik meg a számára. Fiatal, kölyökképű orvos lépett másnap az ágyához
- Sajnálom. - mondta színtelen hangon, mintha egy kényszeredett, ösztönösen begyakorolt szöveget mondana. Nem gondolta őszintén, hiszen nem is ismerte a nőt, aki előtte feküdt, de ezt kellett mondania, mert ez volt a helyén való. Sietősen távozott, magára hagyva gyászában az asszonyt. Ma még öt másik asszonynak kell majd mondania ugyanezt az őszintétlen és valójában nem érzett sajnálat szót.
Gizi sosem tudta feldolgozni a fia elvesztését, és az évek melyek ezután következtek üresek voltak és céltalanok. Egy éven belül eltemette apját és anyját, majd a rákövetkező évben a nővérét is. A férjén kívül senki sem maradt, akihez kötődhetett volna. Titokzatos kór támadta meg ezután, mely belülről emésztette. Azok, akik még törődtek vele és szerették, a csemegés a sarki közértből, a közben cukrászmesterré lett kisinas, vagy azok, akiken ismeretlenül segített és később tartották vele a kapcsolatot, mind azt mondták, hogy az asszony a bánatba betegedett bele, teste szépen lassan emésztődött. Betegen feküdt az ágyban, mozdulatlanságra ítélve, mint egy itt maradt régi darabja az illékony időnek.
Pista nem sokat látogatta a kisszobában raboskodó beteg asszonyát és az első adandó alkalommal, amikor csak tehette már nőket is felhordott magához. A nagyszobában eltöltött forró percek hangját Gizinek mindig végig kellett hallgatnia. A sós könnyek végiggurultak a ráncos, beesett arcon. Siratta a fiatalságát, siratta az egész életét és siratta azokat az időket, amiket már nem hozhat vissza. Amiket már nem változtathat meg. Mennyi mindent másképp csinálna. De egy dolgot biztosan tudott: akkor is hozzáment volna Pistához és akkor is vele élte volna le az életét, azon egyszerű oknál fogva, hogy szerette. Még most is, még így is.
Pista egy mámoros éjszakán beleszeretett valakibe. Lujza jó pár évvel fiatalabb volt. Vékony, törékeny teremtés, mutatós gyönyörű lábakkal, érzéki tekintettel, vérforralóan csókolnivaló ajkakkal. A férfi szinte eszét vesztette úgy odavolt érte. A kisszobában tett látogatásai ezután még inkább megritkultak. Csupán enni és inni adott az asszonynak és néha kicserélte a pelenkát alatta.
Lujza pár hónap után a lakásba költözött és szinte tudomást sem vett a hátsó szobácska lakójára. Úgy tekintette, mintha már nem is lenne. Pistával boldogságban élhettek volna, azt az egy apróságot leszámítva, hogy rajtuk kívül még ott volt a már alig pihegő Gizi. Lujza soha nem találkozott a másik asszonnyal, úgy járkált a lakásban, hogy annak az egy szobának még a kilincsét sem érintette.
Feleségére Pista egy tavaszi reggelen talált rá. Valószínű még az éjjel meghalhatott, amit nem vett észre, mivel az egész éjszakát Lujzával dorbézolták végig. Itták a konyakot pohárszámra, miközben a magnóból egy őrült beat nóta zörgött. Ropták rá rendületlenül, pirosra váló orcával, végül bedőltek az ágyba ahol egész éjjel szeretkeztek, szinte megállás nélkül. Gizi mindent hallott a vékony falakon át. Valószínű ez volt az utolsó emlék, amit a túloldalra vitt erről a világról.
Pista intézkedett a temetésről, melyre, legnagyobb meglepetésére nagyon sokan jöttek el. Szomszédok, és a férfi számára ismeretlen emberek. Mindazok, akiken a felesége segített egykoron. Valahogy azonban senkinek a száján nem jött ki a „Sajnálom” szó, amikor odaléptek és kezet fogtak az özveggyel. Talán mindenki érezte vagy tudta milyen élete volt az asszonynak és nem azt sajnálták aki itt maradt, hanem aki eltávozott. Vagy még igazán azt sem. Mindenki őrzött magában egy képet Giziről és nem akarták hamis szavakkal körülvenni. Jutott neki belőle elég, amikor még élt.
A síron minden nap van friss virág. Gerbera, tulipán, orgona vagy rózsa. Valaki vörös muskátlikkal ültette körbe a nyughelyet, hiszen az asszony ezt a virágot szerette a legjobban. Mindig arra a kis falura emlékeztette, ahonnan jött. A szülőföld édes, semmihez sem hasonlítható illata.
Pista soha nem vette feleségül Lujzát. A feleség halálát követő évben a nőt valami furcsa betegség támadta meg, amely belülről emésztette. Ágynak esett és egyre inkább fogyott, mint a gyertya vékonyka lángja, míg végül lecseppent az utolsó viasz is és Lujza egy forró nyári délutánon úgy aludt el örökre, hogy a másik szobából ismerős zajokat hallott. A vén kujon egy fiatal nőt csábított fel a lakásra, miközben a másik szobában Lujza lehunyta a szemeit. Könnycsepp gördült le belőle. De nem a bánaté, hanem a sajnálaté. Saját magát sajnálta. Az ostobaságát, a naivságát az önteltségét.
- A másik szobába nem lehet bemenni, mert beteg fekszik ott. Nagyon beteg- hallotta Pista hangját
- Sajnálom - mondta egy vékony női hang.
Válasz nem jött, csak ruhák suttogása, ahogyan sorra lekerülnek. Lujza mélyet sóhajtott és átadta magát az önfeledt sötétségnek.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-12-23
|
Krimi
Egy kis krimi kevés szexualitással fűszerezve. <br />
Kellemes olvasgatást kívánok!
2024-12-22
|
Fantasy
Yukiko újabb lendülettel tért ki a lény egyik csápja elől, amely hangos csattanással vágódott...
2024-12-20
|
Merengő
<br />
Melani kibontotta a szőke, hosszú, hullámos haját és ellökte magát. Repült, mivel...
2024-12-11
|
Történetek
Szét húzta a combjaim... csókra nyújtottam a szám, várva hogy belép a combjaim közé és megcsókol. Helyette...
Friss hozzászólások
Materdoloroza:
Sajnálom, hogy eltűnt az írónő...
2024-12-25 00:29
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Éhséggel merült álomba ismét.
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...
Hjajj de szép, jujj de formás lanka. Se nem körte, nem is alma az alakja. Ott a kettő közt, kecses rádiuszok halma...
Hozzászólások
Egy része az írásnak fikció, egy része viszont a valóságon alapul, egy történeten amit hallottam.
Nem a legjobb írásomnak tartom, viszont maga a téma nagyon elgondolkodtatott.