Történetek

Nem ismertem a feketebárány jelentését, ezt javasolták címnek. Mellékletet is rajzoltak hozzá: egy cseréptányért csontvázfejjel, csontvázas jelekkel, méreggel, mint gyógyszerrel, ami a Halál feje felett lett ábrázolva.
1960-ban született egy göndör hajú, gyönyörű kisfiú hatalmas nagy barna szemekkel, s meghalt, mielőtt megismerte az igazságot...

- Megpróbáltunk nem foglalkozni a dögökkel, és inkább kimenteni az embereket, bár ahogy elnéztem öregem! Nem kellett nagyon segíteni őket. Volt egy nagyon kemény öreg anyóka. Fogta a sótartót és csak állt az asztalon. Amikor valami felmászott az asztalára nyomban oda csapott...

Ritkán fordult elő, hogy mosolygós arccal pattanjon ki az ágyból. Nem volt az a „Hű, de jól érzem magam!” ember soha. Róla még azt sem mindig lehetett tudni, hogy jókedvű-e. Ha nem volt az, azt persze egyből bárki láthatta, ha akarta. Sötét szemöldökei ilyenkor a többi embert méregetve húzódott a magasba, lefitymálta a világot nyíltan. Kezei erősen ragadtak meg minden tárgyat, ami csak a kezébe került, míg tekintete azt súgta:”Ez az enyém, és neked se, másnak sem adom soha!” ...

Amikor a halál kopogtatott az ajtómon, és kijelentette, hogy mennem kell, nem készültem még fel rá. Talán néha nem olyan könnyű az embernek az élete. Talán néha vágyik még valamire...

Leülünk vacsorázni. Gábor úgy eszik, mint egy kismalac, de nem szól rá senki, mert ő még kicsi. Vacsora után leülünk a nappaliban, mert Anya azt mondta, hogy beszélni akar velünk. Ugyan mi rosszat csináltam már megint, ami miatt le fog szidni? - gondolkodom el, de nem jut eszembe semmi. Mosogatás után Anya jön, és komolynak látszik. Kicsit félek...

– Mi katonák vagyunk. Harcosok. Nem tudom, hogy kerülöd el, hogy meglincseljenek, gondolom, egy-egy kósza nomáddal üzletelsz és kerülöd a konvojokat, ahol jelentősebb áruforgalmat bonyolíthatnál le …
– És arra akarsz kilyukadni, hogy mostantól a személyi zsoldosaim lennétek?
– Alattvalóid. Mi kifejezhetjük hálánkat irányodban, te pedig pusztán az ellátásunkkal kötelezel le minket.

Szóval ott feküdtem. Fel akartam kelni, de nem tudtam. Teljesen elgyengültem. Felsőtestem meg tudtam ugyan emelni, de a hideg még jobban elgyengített, és remegő kezeim végül engedtek neki. Fejem megint nekicsapódott a jeges földnek, újabb fájdalmakat okozva. Tisztában voltam vele, hogy ha ott maradok, akkor meghalok. Szárnyaimon hatalmas sebek voltak, talán nyílt törések, nem tudom, mert nem láttam őket...

A királyfik otthona a mesékben van, talán azért repült Anna is abba a csodás világba, ahol úgy formálja a szereplők sorsát, ahogy az igazság megkívánja. Az igazság? Otthona csak szűrreális világban lehet, csak a miatta meghaltak sírjára tűzhetné ki a fehér lobogót...

- Fél tíz lesz hét perc múlva. Ennyi idő alatt sikerül elérni oda a te csiga tempódban? - ravaszan fénylettek szemeim. Mark viszonozta pillantásom és még jobban beletaposott. Szerencsére vasárnap reggel nem akadályozták annyian utunkat így hamar elértük célunkat. A többiek már ott vártak ránk elég dühös kifejezéssel arcukon. - Most meg mi a baj? Időben ideértünk...

Veronikát, vissza a párnára és csókokkal borította el az arcát, nyakát, és ahol érte. Az agya most már teljesen kikapcsolt, ösztönből cselekedett. A lánynak is nagyon jól esett ez az egész, nem is tiltakozott. Egy pillanatra felötlött benne, hogy ezt most nem kéne, mikor Brian szétbontotta rajta a fürdőköpenyt, de aztán rájött, hogy Ő is vágyik a fiúra, hogy szeressék egymást. Válaszképpen lehúzta Brianról a pólót...