Az óra kattogása

Amikor a halál kopogtatott az ajtómon, és kijelentette, hogy mennem kell, nem készültem még fel rá. Talán néha nem olyan könnyű az embernek az élete. Talán néha vágyik még valamire...
Bár nekem meg volt a családom, egy szerető férj, egy 5 éves kislány, aki már az oviba járt minden nap, mégsem éreztem olyan jól az élet minden örömét.
Otthon ültem, és a szokásos női munkákat csináltam. Mostam, főztem, takarítottam. Unalmas, unalmas.....
S amikor már az utolsó szobába vártam, hogy meghozzák az ítéletemet, menny, vagy pokol, és az utolsó kívánságomon gondolkoztam, mivel mindenkinek járt egy utolsó esély. Egy törvénytelen, bájos lurkó felfedezése, vagy egy nagy tányér pacal, esetleg egy Orlandó Bloom típusú szexi pasi. Elmélkedésemet mégis egy óra kattogása verte fel.
tikk-takk... mégis.. valami nem volt rendben. Valami hiányzott, vagy éppen rossz volt.
A szoba közepén álltam, s a falak fehérek voltak, az óra a falon lógott.

11.05
Az óra tíz percet sietett.
Meg kell javítanom... nem hagyhatom, hogy rosszul járjon. De már csak 5 percem maradt, és egy kívánságom. A sztachanovista nő még mindig ott volt bennem. Mindig csak a munka...
tikk-takk...
egyre jobban idegesített, talán túlságosan is...
Egy izzadságcsepp gördült végig az arcomon.

11.09
Nem hagyhatom.
1 percem maradt. Odaléptem a falhoz, felnyújtózkodtam, és levettem a fali órát. Sikeresen visszaállítottam 10 perccel, legalább embertársaim nem vesztegetik az időjüket, holmi barom óra visszaállítással, és esetleg belefér még egy dugás is a tíz percükbe.

11.00
Lejárt az időm...
10 percet egy óra visszaállításával töltöttem el, míg esetleg megmondhattam volna a férjemnek, hogy a gyerekünk a szomszédtól van.
Kicsit groteszk, de az igazság mindig is fontosabb...
A munkamániás nő nem hagyott nyugodni...
De a lelkiismeretem megnyugodott, más embereknek talán jobb lesz az utolsó 10 percük...