Pi-Tec adatai

Az ég meghasadt, és lángoló gomolyagként tört elő fellegein a hajnal. Egy bükkös szélén ébredtem. Köröttem avar, moha, gombák és gyér aljnövényzet. A tábortűz még parázslott.

Egy kecses mozdulattal talpra álltam. Testemhez simuló vörösréz-páncélom halkan megcsikordult. Az alkaromra erősített vékony, de ádázul hosszan, a könyökömön túl is visszanyúló pengék halk pendüléssel köszöntötték egymást. Könnyű számszeríjam békésen pihent a hátamon. tekintetem körbepásztázta a tájat. Olybá tűnt, ismét egyedül vagyok. \"Eh, pedig még egy ellenségnek is mennyire örülnék!\" - sóhajtottam fel, és felszerelésem a vállamra kapva, a parazsat alaposan eltiporva továbbálltam.

Késő délután, amikor már a fenyvesben jártam, távolba fúló női sikolyra lettem figyelmes. Jobb dolgom nem lévén, a hang irányába folytattam utamat. \"A hölgy vélhetőleg le akarta vágni az utat az erdőn át, és most haramiák támadtak rá.\" - merengtem el, miközben egy másik segélykiáltás törte meg a csendet. Megszaporáztam lépteimet, de csak annyira, hogy ne legyek hangosabb, mint egy óvakodó őz.

Végre, amikor kiértem egy fa takarásából, megláttam őket: egy apáca, egy erdei tünde és egy harcosnő volt, utóbbi leginkább a Kelet hírhedt bérgyilkosaira emlékeztetett. Azonnal lelapultam derékmagasságig, hogy észrevétlen maradjak. Körülöttük, laza körben, vagy egy tucat zsivány villogtatta feléjük fegyvereit. Halkan kacarásztak áldozataik kétségbeesettségén. Valahol, a lelkem mélyén jól esett így látni a kis csapatot. Hasonló érzés fogott el előző nap, a falu széli, ligetes temetőn átkelve is.

Mindenesetre a gondolataim gyorsan visszatérítettem a helyzet kielemzésére: egy kiborult kosár gomba utalt arra, hogy miért jártak itt. Az útonállók meglehetősen pirospozsgásak voltak, és némelyik dülöngélt is: tehát nem rég tivornyáztak. Ez az én javamra billentette a mérleget. Lassan leemeltem hátamról a nyílpuskát, és célba vettem a kör szélét. Kivártam.

Mikor a tünde meglódult, hogy kitörjön az egyik hézagon, kilőttem az útjába ugró férfit, aki vesszővel a fejében lódult neki társának. Ugyan a tünde is megtorpant, de a zűrzavar egy pillanatra elhatalmasodott, így sikerült kiszöknie. Két szökkenés, és már egy fa árnyékából kukucskált. A harcos kámforrá vált: két halott haramia mutatta, merre tört ki. Egyedül az apáca maradt benn a körben, az egyik támadó azonnal be is fogta maga elé, majd egy dobócsillaggal a fejében holtan esett össze.

Az egyikük észrevett. Úgy döntöttem, egyszerűsítek: ledobtam magamról a felszerelést és a fegyvert, és előre döntött törzzsel, szinte a talajjal egy síkban megrohamoztam őket. Csorba kardjaikat villogtatva próbálták hárítani pengéimet, amik mélyen a húsukba szántottak. Egy pillanatra elvesztem vérszomjam gyönyörteljes mámorában. Egyiknek a torkát metszettem el, másiknak a combjába döftem és fellöktem.

Az ügyetlenül elhajított kések hatástalanok voltak ellenem. Azonban többüknél volt kard és szablya, sőt, egynél még egy muskéta is, de a - most már egyértelműen - orgyilkos nő hamar végzett vele. A csata nem sokáig tartott: hamar rájöttek, hogy érdemesebb megfutamodniuk. Hagytam őket. Remélhetőleg tanultak a leckéből.

Odasétáltam az apácához, és vérmocskos páncélzatomban kecsesen meghajoltam:

- Tiszteletem, anyám - köszöntöttem, de ő még mindig a keresztet szorongatta. Elnéztem neki. Kaján vigyorra húztam az ajkaim, és megvártam, míg a másik kettő is előóvakodik. Megéreztem a szamurájkard hegyét a tarkómon. Az apáca mögötti fa mögül most óvatosan előkukucskált a tünde is.
- Mit akarsz? - szegezte oda nekem a kérdést az orgyilkos. Halványan elmosolyodtam.
- Egy testet... Egy elmét... és egy lelket... aki hűséges hozzám - ejtettem ki tagoltan a szavakat.
- F-félek tőle... - jegyezte meg az apáca mögött szűkölve a tünde.
- Nem akarlak bántani - feleltem barátságos hangon, de továbbra is gonosz somolygás kíséretében, azzal fél térdre ereszkedtem. A kard enyhén megbökött, de most igazán nem foglalkoztattak ilyen apróságok.

Hosszan várakoztunk így, négyesben. Végül az apáca törte meg a csendet:

- Távozz innen! Térj vissza a sötétségbe, ahonnan eredsz! - azzal a homlokomhoz nyomta a keresztet.
Kacagnom kellett. Ennek ellenére magamban tartottam. \"Mintha az ilyenekkel lehetne rám hatni...\"
- Kérem... én tényleg nem akarok ártani senkinek.
- Na persze - jegyezte meg cinikus élccel a hangjában az orgyilkos.
- Nem azt mondtam, hogy nem vágyom rá... - húztam szélesre mosolyom - De akarni nem akarom.
- Ez egy démon - jegyezte meg még mindig feszült hangon a tünde, mintha nem lett volna vele teljesen tisztában eddig is.
- Miért segítettél? - tette fel a kérdést az apáca.
- Mert őr-dög vagyok. Felülkerekedtem a bosszún, amely véremben forr, ellenszegülök a végtelen dühnek mely pusztulást áhít, szenvedek saját vérszomjamtól lelkiismeretem béklyóiban, mindezt csak azért, hogy méltó legyek egy ember hűségére.

A kard egy pillanatra eltávolodott fejemtől, így az alkalmat kihasználva kiütöttem a nő kezéből karpengém egy kurta mozdulatával, és egy gyors fordulattal megragadtam a gégéjét. Páncélkesztyűm szorításában bármikor kitéphettem vagy összetörhettem volna. Ennek ő is tudatában volt. Nagyot nyelt. Az apáca hátulról megpróbálta belém szúrni a keresztet, de ő is hasonlóképp szorult helyzetbe került.

A tünde szemében könnyek gyűltek, hol a gyilkosra, hol az apácára, hol pedig rám kapta kétségbeesetten a tekintetét. Majd tett egy lépést hátra... aztán még kettőt, mintha szökni akarna... végül habozva megállt, és odaóvakodott, egészen közel hozzám. Mélyre hajolt, ugrásra készen. Kedvem lett volna ráijeszteni, de rontott volna a helyzet atmoszféráján.

- K-kérem... d-d-démon úr... - kezdte elfúló hangon - könyörgöm... ne bántsa őket...

Én pedig lágyan elmosolyodtam, eleresztettem a másik kettő torkát, és letérdeltem a csöppséghez:

- Sokat tanulhatnának tőled, kicsi tünde - majd felvettem a kardot, és átnyújtottam a harcosnak. Mélyen a szemébe néztem, majd hátat fordítva neki az apácához léptem és a vállára tettem a kezem.

A nő össze volt zavarodva: nem tudta összeegyeztetni a viselkedésem azzal, amit a templomban tanítottak neki. Rám emelte tekintetét, mely egyik szememről a másikra ugrált. Én megértő mosollyal nyugtáztam mindezt. Utána odahajoltam hozzá, és homlokon csókoltam.

Barátként váltak el útjaink, melyek sokszor ismét összefonódtak. Azt az embert, aki hű hozzám, aki szeret, még most is keresem. És már tudom, számomra éppoly fontos, hogy hozzá hű lehessek. Hű és boldog és szabad.