Nyári zápor

Nyári zápor

Rony az üres belvárosi parkban ült egy padon. Hát vége. 5 év elrepült boldogan és gondtalanul. Az egyik pillanatban még olyan közel áll hozzád, mint senki más, a következő percben meg már nem látod soha többé. Balázs elment. Méghozzá egy másik lánnyal, nem volt túl szép vége a kapcsolatnak. Tulajdonképpen Rony már az óta rettegett ettől a naptól, hogy megismerte Balázst. Olyan tökéletes volt minden, az 5 év alatt egyszer sem veszekedtek, mindig teljes volt köztük a harmónia. Veronikának sírni sem maradt ereje, annyira összezúzta a szakítás. Csak ült a padon némán, maga elé bámulva, a szemközti tömbház falát, de igazából nem is látott semmit. Az elmúlt évek eseményei jártak a fejében és az örök kérdés: miért? Miért nem volt Ő elég jó Balázsnak? Mire volt jó egyáltalán ez az 5 hosszú év? És még ezernyi miért, amikre nem volt válasz.

A késő délutánban egyszercsak besötétedett az ég. A nyári szellő hűvösebb lett, borzolta kicsit a lány világosbarna hullámos haját, de Ő nem törődött vele. A fák összehajoltak felette a viharossá vált szélben, és a következő pillanatban villám szelte ketté a most már sötétkék égboltot, és rögtön követte is a hangos, de tompa dörgés. Hűvös nyári zápor kezdődött. Elkezdett esni az eső, először kisebb és lassabb cseppekben, aztán már mintha dézsából öntenék, úgy zuhogott. Veronika megrázkódott, ahogy az első cseppek a testét érték. Kék szemeit az égre emelte, aztán mint egy robot, felállt a padról és lassú monoton léptekkel elindult az esőben. Tekintete még mindig ürességet árasztott, nem is látta merre megy. Mellette lassan változott a külvilág. Egy-két esernyős ember sietett el mellette, nem is néztek a már csurom vizes lányra.

A zuhogó esőben lassan teljesen átázott a ruhája és a haja. Fehér, magas talpú nyári papucsa is teljesen vizes volt már, miután minden útjába eső pocsolyába belesétált. De a lányt ez most nem érdekelte. Mint ahogy az sem, hogy testszínű harisnyája vékony lábára tapad, farmar mini szoknyájából és zöld elegáns pólójából pedig csavarni lehetne már a vizet. Fázott, de nem törődött ezzel sem. Üveges tekintettel ment tovább. Mikor a jobb lábán lévő papucs pántja megadta magát a víznek, és elszakadt, térdre esett. Kiszakadt harisnyájában, véresre horzsolt térddel és kézzel leguggolt annak a hatalmas épületnek a tövébe, ami előtt éppen elesett, és sírva fakadt. Most szakadt rá teljesen az elmúlt órák fájdalma. Ott zokogott a ház tövében, nem olyan messze a bejárattól. Az épület egy szálloda volt. Emberek nem nagyon voltak az utcán, csak az autók jöttek mentek előtte, vizet fröcskölve a járdára. Nem tudta meddig guggolt ott sírva, de nem is érdekelte. Mikor elapadtak a könnyei, akkor is ott maradt, és ugyan azzal az üveges tekintettel bámulta az utcát és az esőt.

Egy Mercedes taxi állt meg a szálloda előtt. Kinyílt a hátsó ajtó és először egy fekete színű esernyő került elő, aztán a tulajdonosa is, egy magas, fiatal, huszonéves férfi, gyönyörű barna hajjal, helyes arccal, és egy kicsit görbe orral. Farmert és fehér pólót viselt, sportcipő volt a lábán. Becsukta a kocsi ajtaját maga mögött és az autó tovább indult, a férfi meg a bejárat felé. A fiúnak már az járt a fejében, hogy mit is fog vacsorázni és utána rögtön vesz egy forró fürdőt. Már majdnem az ajtó előtt állt, mikor jobb oldalt a szeme sarkából észrevette a fal tövében guggoló csurom vizes Veronikát. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy békén kéne hagyni, aztán lassú, de határozott léptekkel elindult a lány felé. Miközben haladt, alaposan végigmérte a lányt és leszűrte, hogy komoly baja lehet, ha képes a zuhogó esőben ilyen öntudatlanul ülni itt kint. Mikor leereszkedett Veronika mellé, fölé tartotta az ernyőt és ránézett a lány arcára. Leszűrte, hogy a kedves arcocskán most hatalmas világfájdalom tükröződik.

- Are you OK?- kérdezte angolul a fiú. Veronika először meg sem hallotta a kérdést, pedig perfekt volt a tudása angolból, csak azt vette észre, hogy már nem esik rá a hideg eső. Mikor a fiú még egyszer feltette a kérdést, és még nyomatékként meg is fogta a lány alkarját, Veronika feleszmélt és mélykék tekintetét a fiúra szegezte. Kicsit meglepődött, hogy hogyan is került ide ez a helyes srác.
- Can I help you?- kérdezte.
- No thanks. I’m ok.- válaszolt kábán Rony és közben felegyenesedett.
- Nem úgy látom. Csurom víz vagy. Itt ülsz az esőben, olyan arccal, mint akit hatalmas tragédia ért, mintha sokkhatás alatt lennél. Hagy segítsek neked.
- Igazán nem kell, inkább hazamegyek.- mondta Veronika, és elindult az út felé. A fiú ismét a bejárat felé indult, de valami azt súgta, nézzen hátra, és mikor hátrafordult azt láttam, hogy egy villamos közeledik és a lány egyenesen felé tart, mintha nem is látná.
- Vigyázz!- kiáltotta, és a következő pillanatban elhajította az esernyőjét, és futásnak eredt.
A lány tényleg nem látta a villamost, csak ment tovább, a fiatal fiú egyre jobban dobogó szívvel loholt tovább, és pont az utolsó pillanatban sikerült visszarántania Veronikát. Mindketten a földre estek, és a szerelvény elrobogott előttük.

- Nem láttad a villamost?- kérdezte kicsit felháborodott hangon a srác.
- Nem.- Rony a földön hasalva zihált az ilyedségtől.- Köszönöm, hogy segítettél.
- Ó, igazán nincs mit, csak a frászt hoztad rám.- kelt fel a vizes betonról a fiú, most már Ő is eléggé vizes volt. Segített Ronynak is felkelni.
- Most már jobban vigyázok majd, megyek is.- szólt Veronika és elfordult a fiútól, de az megragadta a kezét.
- Nagyon megfázol, az lenne most a legokosabb, ha feljönnél a szobámba, és megszárítkoznál. Ha elállt az eső és a ruháid is megszáradtak, akkor hazamehetsz. De hidd el tényleg nem lenne lelkem így elengedni téged, hogy aztán kapj egy alapos tüdőgyulladást.- mondta őszintén a fiú. Megesett a szíve a lányon, és nem akarta, hogy baja essen. Veronika nem válaszolt, csak hagyta magát bevezetni a szállodába. Még mindig kicsit fél kábulatban volt. A fiú óvatosan fogta a vállát, és úgy vezette a lifthez.
- Mi a neved?- kérdezte a fiú, mikor már felfelé mentek a lifttel.
- Veronika. De mindenki csak Ronynak hív.- válaszolt.
- Én Brian vagyok.
Felértek Brian szobájába, és miután becsukódott mögöttük az ajtó, Rony még mindig kicsit kábán nézett körül a szobában.
- Azt javaslom, zuhanyozz le jó meleg vízzel.- mondta Brian és bevezette Ronyt a fürdőbe.- Az ajtó mögött találsz tiszta törölközőt és fürdőköpenyt. A vizes ruháidat meg majd megszárítjuk.

Miután becsukódott a lány mögött az ajtó, körülnézett. Gyönyörű kék és fehér márványköves volt a fürdőszoba, akár mint egy királyi fürdő. Rony gépiesen ledobálta magáról a vizes ruhákat és belépett a zuhany alá. Nagyon jól esett neki a melegvíz, nem is vette észre mennyire átfázott odakint és most, mintha megváltás lenne a forró víz, úgy engedte magára.
Közben Brian meleg ételt és forró teát rendelt, hogy miután a lány kijött a zuhany alól, tovább ápolhassa. Fogott egy törölközőt és szárazra dörzsölte a haját, meg ruhát cserélt. Megfordult a fejében, hogy óriási butaságot csinál azzal, hogy egy teljesen idegen lányt felhozott a szobájába. De megesett a szíve rajta, és az után a villamosos dolog után meg főleg. Nagyon megsajnálta, ahogy ott kuporgott összetörve az esőben. Szeretett volna segíteni rajta, bármi baja is van.

A fürdőből halk zúgás hallatszott ki, a lány szárította a haját. Brian leült az egyik fotelba és gondolataiba merült. Ismét előjöttek a miértek, csak most ugye Brian részéről. Miért bolyongott a városban? Miért ázott az esőben? És legfőképpen, miért olyan szomorú?
Nemsokára nyílt az ajtó és a lány lassú, kecses macska léptekkel kijött a fürdőszobából. Brian felpattant és az egyik fotelhoz kísérte a most csak fehér szorosan összehúzott fürdőköpenyt viselő Ronyt.

- Remélem, egy kicsit jobban vagy már.- szólt Brian és egy bögre forró teát nyújtott Veronika felé. A lány elvette tőle, belekortyolt egyet, aztán leeresztette az ölébe a bögrét, és utána mondta.
- Talán egy kicsit.- és Brianra mosolygott félősen, a fiú visszamosolygott rá.
- Ha nem akarod nem kell elmondanod, de azért nagyon is érdekelne, hogy mit csináltál ilyen zuhogó esőben odakint esernyő nélkül.- mosolygott tovább Brian. Veronika felsóhajtott és becsukta a szemét.
- Éppen 3 órája ért véget egy 5 éves kapcsolatom.- szólt és lehajtotta a fejét minek következtében haja előrehullott a válla fölött.
- Oh, hát…- kezdte Brian, de a lány belé fojtotta a szót.
- De nem akarok erről beszélni. El akarom felejteni. Beletelik majd egy kis időbe, de menni fog. Mindez csak pszichológia.
- Honnan tudod ilyen jól? Lehet, hogy nehezebb lesz majd?- Csodálkozott Brian.
- Másod éves egyetemista vagyok, pszichológiát hallgatok két éve, szóval tudom mi fog következni.- nézett Brianra Rony.
- Értem. Rendben van, akkor nem beszélünk róla.- szólt Brian. El sem tudta képzelni, hogy hogyan is lehet egy ilyen helyes és szép lányt csak egyszerűen elhagyni. Tetszett neki első pillanattól kezdve.

- Te ugye nem vagy angol?- kérdezte Rony, aztán ismét kortyolt a teájából.
- Miből gondolod?- mosolygott Brian.
- Az iskola mellett dolgozom is és a munkám során rengeteg angol, ír és skót embert ismertem meg. Mindegyiknek ismerem a beszédstílusát meg a tájszólásukat. Te egyikbe sem tartozol. És amerikainak meg nagyon nem nézel ki.
- Érdekes, amit mondasz. És igazad van, nem vagyok angol, én francia vagyok.- szólt Brian és Ő is egy bögre teáért nyúlt.
- Valahogy sejtettem. Talán a kinézetedből. Valamiért nagyon ismerős vagy nekem, de nem tudom honnan. Mivel foglalkozol?- kérdezte Veronika.
- Sportoló vagyok. Szereted a műkorcsolyát?- Brian szemében különös fény csillant.
- Én magam alig tudok korcsolyázni, egyik barátnőm tanított meg az alapokra, de épp hogy csak meg tudok állni a jégen. Műkorcsolyát meg sosem néztem, kivéve egyszer, amikor…- Veronika elharapta a mondat végét és Brianra meresztette a szemét. Rita, hát persze! A barátnője korcsolya mániás, és imádja…- Te Brian Joubert vagy.- Rony egész nyugodtan mondta ki ezt a felismerést. Pedig egy világhírű korcsolyázó társaságában ült.
- Igen.- nevetett Brian.- De ha sosem néztél korit, akkor honnan…- megint nem tudta befejezni, a lány belé fojtotta a szót.

- Várj, elmagyarázom. Még középiskolában volt egy nagyon jó barátnőm, Rita. Odavolt a műkorcsolyáért, és te voltál a kedvence. Imádott téged, sőt még szerintem most is imád. Nem volt olyan régen, 3 éve. Ő egyfolytában rólad beszélt, meg Evgeni Plushenkoról és még érettségire is elhozta magával az egyik képedet kabalának. Rita nézette meg velem az egyik gáládat, akkor láttalak korcsolyázni. Nagyon jó voltál. Rita tanított meg engem is korizni. Ő nagyon jól tud, ügyesen korcsolyázik, már 4 éves kora óta, de szegényt sosem vitték edzőhöz. Pedig szerintem már Ő is kint lehetne minden versenyen.
- Így már érthető.- nevetett Brian.
- Szerintem megölne, ha tudná, hogy most itt ülök a kedvenc korisával.
- De nem tudja.
- Nem, de mindegy is.- szólt Rony és megint félősen rámosolygott Brianra. A fiú sugárzó tekintettel nézett vissza rá. Rony úgy érezte a lelkébe is beleszivárog valami ebből a sugárzó tekintetből. Nem tulajdonított sosem túl nagy jelentőséget ennek a fiúnak, sosem értette, hogyan is képes a barátnője ennyire szeretni valakit, akit nem is ismer. De most, hogy itt ült ezzel a világhírű korcsolyázóval egy szobában, kettesben, már tudta miért is. Brian Joubert kivételesen helyes és kedves fiú. Az agyában végigpörgött az a gála, amit látott. Ha jól emlékszik Seal Love’s divine számára korcsolyázott. Csodálatosnak látta a fiú korcsolya tudását.

- Szóval kicsit tudsz korcsolyázni?- kérdezte Brian, kizökkentve töprengéséből a lányt.
- Igen, de tényleg csak nagyon kicsit, abból is több az esés, mint az állva maradás.- kuncogott Rony, és Brian is elnevette magát.
- Húha, neked vérzik a térded!- kiáltott fel Brian, mikor meglátta a lány térdén lévő vérző sebet, ahogy szétnyílt a köpenye.
- Tényleg, én már el is felejtettem. Akkor horzsoltam le, mikor elestem.
- Várj, kitisztítom.- szólt Brian és felkelt a fotelből, a szekrényhez lépett, ahonnan előkerült egy elsősegély doboz. Brian letérdelt a szőnyegre Rony lába elé, és hozzálátott, hogy kifertőtlenítse a sebet. Óvatos mozdulatokkal kezelte a lány lábát, először alig mert hozzáérni.
- Ez kicsit csípni fog.- mondta Brian, mielőtt a vattát a lány térdéhez érintette volna. Veronika csak egy kicsit összerándult, de nem szólt semmit. Jól esett neki, hogy Brian ilyen gondoskodóan bánik vele.
Miután kész lett és leragasztotta a lány térdén a sebet, visszaült a fotelba.
- Köszönöm szépen.- szólt Rony.
- Nincs mit.
- Tényleg! Tulajdonképpen mit csinálsz itt Budapesten a nyár kellős közepén?- kérdezte Veronika.
- Néha titokban ellátogatok a kedvenc városomba, ahol először lettem Európa bajnok.- nevetett Brian és Rony is.- Nem. Egyébként egy ISU konferenciára jöttem. De tényleg szeretek ide járni. Ide mindig szívesen jövök vissza. Meg aztán itt kevesen ismernek fel az utcán, itt elbújhatok a világ előle.
- Érdekes. Pedig tudom, hogy Magyarországon is rengeteg rajongód van.
- Ők nyilván valóan azt hiszik, hogy én sosem jövök Budapestre, csak ha verseny van.- bámult ki az ablakon Brian. Odakint még mindig esett az eső.
- Hát én itt élek, mióta az eszemet tudom. Szeretem Budapestet, ezt a nyüzsgést, de vannak az országban sokkal szebb helyek is.- mondta Veronika.
- Biztosan. De eddig nem volt senki sem, aki megmutatta volna.- küldött Brian egy huncut mosolyt a lány felé.
- Magyarország elég kicsi, mint tudod. Ha gondolod én szívesen megmutatom neked.- mosolygott Rony. Nem tudta miért is mondta ezt. Szeretett volna még ezzel a szeretetreméltó és aranyos francia fiúval maradni.
- Az nagyon jó lenne.- Brian is ezt érezte, hogy szeretne még a lánnyal lenni. Valami megmagyarázhatatlan erő vonzotta őket egymás felé. Nem bírt elszakadni egymástól a tekintetük sem.

Késő estig beszélgettek. 11 óra is elmúlt már, mikor Veronika feleszmélt, hogy mennie kéne.
- Maradj itt nyugodtan. A ruháid sem száradtak még meg. Aludj az ágyon, én majd alszom a kanapén.- mondta Brian a lánnyal szemben állva.
- Nagyon rendes vagy és köszönöm.- szólt Veronika a fiú szürke szemébe nézve, aztán lassú léptekkel elindult az ágy felé. Mikor elhaladt a fiú mellett, Brian elkapta a derekát, és magához húzta, aztán szenvedélyes és szomjas csókban forrt össze az ajkuk. Kis idő múlva szétváltak és Veronika meredt tekintettel nézett Brianra.
- Bocsáss meg. Nem tudom mi ütött belém. Sajnálom.- horgasztotta le a fejét Brian. Rony elmosolyodott és megérintette Brian arcát. Megsimogatta és közben szelíden így szólt.
- Semmi baj. Nem haragszom.- mondta és puszit adott a fiú arcára, aztán bebújt az ágyba. Brian is leheveredett a kanapéra.
- Jó éjt!- köszönt Brian.
- Jó éjt!- mosolygott Rony és lekapcsolta a lámpát, aztán az oldalára fordult, háttal a fiúnak. Brian próbált aludni, de nem tudott. Egyre csak a halkan szuszogó lányt nézte, és azon járt az esze, milyen jó lenne mellette feküdni és átölelni.

Rony lehunyta a szemeit, próbált megnyugodni, de most újra előjöttek az emlékek és halkan sírni kezdett. Próbálta elnyomni a zokogását a takaróval, de Brian így is meghallotta. Nem tétovázott sokáig, odament az ágyhoz és bemászott a lány mellé. Maga felé fordította, felültette Ronyt és szorosan átölelte.
- Veronika, ne sírj, nincs semmi baj.- ölelte magához, és simogatta a lány haját és hátát.
- Sajnálom.- zokogta a lány és közben Ő is úgy kapaszkodott Brianba, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba.- Nem tudom miért is sírok, pedig nem akarok.- nézett Rony Brianra.
- Nyugodj meg.- szólt Brian és megcsókolta a lányt. Hatalmas meglepetésére a lány visszacsókolt, méghozzá olyan szenvedéllyel, amilyet még sosem érzett. Brian lassan lefektette Veronikát, vissza a párnára és csókokkal borította el az arcát, nyakát, és ahol érte. Az agya most már teljesen kikapcsolt, ösztönből cselekedett. A lánynak is nagyon jól esett ez az egész, nem is tiltakozott. Egy pillanatra felötlött benne, hogy ezt most nem kéne, mikor Brian szétbontotta rajta a fürdőköpenyt, de aztán rájött, hogy Ő is vágyik a fiúra, hogy szeressék egymást. Válaszképpen lehúzta Brianról a pólót.

Gyönyörű volt ez az este, teljesen csend volt, és sötétség, csak az eső halk kopogását lehetett hallani az ablakon, és a két fiatal halkan ziháló légzését. Egy utcai lámpa gyenge narancssárga fénnyel bevilágított az ablakon, pont a két meztelen, egymásba fonódó, kapaszkodó testre. Vibrált körülöttük a levegő. Brian Veronika derekát átölelve aludt el és a lány is nyugodt álomba merült. Mindketten érezték, hogy ilyen csodálatosan szép éjszakában még nem volt részük.

Reggel Veronika a beszűrődő napfényre ébredt fel. A tegnapi esőnek már nyoma sem volt. Pillantása a mellette békésen alvó Brianra esett. Arra gondolt, hogy nem lett volna szabad megtörténnie a múlt éjjelnek. Hiszen Brian hamarosan úgy is visszamegy Franciaországba, és akkor elfelejti őt. Megsimogatta Brian arcát, mire a fiú álmában elvigyorodott. Rony lassan kimászott az ágyból, felöltözött immár száraz ruháiba, és egy rövid, de annál szívszorítóbb levelet írt Briannak, és odatette az ágyra a fiú mellé. Halkan kilépett az ajtón, még egyszer ránézett Brian édes, alvó arcára, és becsukta maga mögött az ajtót. Brian a hangra felriadt.
- Veronika.- motyogta álmosan és a becsukódó ajtóra meredt. Miközben felegyenesedett, rátenyerelt a levélre. Gyorsan felvette, és olvasni kezdte.

„Drága Brian! Hazamegyek. Jobb lesz így mindkettőnknek. Tudom, hogy hamarosan úgy is hazamész, Poitiersbe és nem szeretnék a terhedre lenni. Nagyon köszönöm, hogy segítettél rajtam. Nem lehetek elég hálás. Varázslatos volt a múlt éjjel. Sosem fogom elfelejteni. És téged sem. Nem is tudnálak, most már sosem tudnálak elfelejteni. Ég veled!”
Brian egy pillanatra csak bámult a levélre, aztán kiugrott az ágyból kapkodva felöltözött és rohant lefelé a lépcsőkön. Nem veszítheti el. Őt nem! A múlt éjjel teljesen beleszeretett, kellett neki ez a lány. Sosem hitt a hirtelen szerelemben, de most mégis megtörtént vele. Éppen akkor ért le, mikor Veronika kilépett az ajtón.

Rony a könnyeivel küszködött, így indult el a járdán a villamos megálló felé. Nem hitte el, ami történt, hogy ilyen hamar és hirtelen ennyire szerelmes lett. Pedig nem lett volna szabad. Nem belé, hiszen világhírű sportoló és úgy is hamar elfelejti majd Őt.
Alig tett meg 20m-ert, mikor egy kiáltás kíséretében Brian szorosan magához ölelte. Rony először magához sem tért ijedtében.
- És mi lesz az idegenvezetéssel?- mosolygott Brian a lányra, mire Ő is elmosolyodott. Nevetve átölelték és megcsókolták egymást. Mindketten érezték, hogy most már egy pillanatot sem lesznek külön soha többé.