Történetek

Aztán egyszer feltűnt, hogy egy kisebb 10-20 fős csoport elindult a parkoló vége felé. Utánuk mentem. Két nagyon kemény kis srác - ketten talán voltak 80 kilósak - a barátaik gyűrűjébe fogott két megszeppent csórikámmal éppen leszámolósdit játszottak.
Szitu: ing levet, - bármelyik rendező, aki a náci holokausztról készítene filmet megnyalta volna mind a tíz ujját ezeken a "kidolgozott" felsőtesteken- aztán a kihívás: bárki jöhet, mindenkit agyonverek! ...

Megakadt rajt a szemem, ahogy a padlón hevert valami formátlan kupac formájában. Ahogy remegő kézzel közelebb léptem hozzá, hogy gyertyám fényében szemügyre vegyem, feltűnt, hogy közvetlenül fölötte a mestergerendáról lóg valamiféle szétrothadt kötél, vagy hosszúkás szövetdarab. Mégis, minden addig látott borzongató dolog semmiség volt ahhoz képest, ami a padlón hevert...

A sztorim nem valós, minden név vagy hely csak a fantáziám szüleménye, ha bárki hasonlóságot fedezne fel, akkor ne gondoljon semmi rosszra. Még most felhívom a figyelmet, hogy nincs benne semmi szex!

Valaki egy széket lökött alá. Perdített egyet rajta. Lábait szétvetve, lovagló ülésben nyomta a testét a szék támlájáig. A zene mágikus erőkig felerősített. Felajzott vadként feszítette ágyékát. Karjával átfonta a nádból készült részt. A természet illatát érezte, ami belecsókolt érzékeibe. Hátra feszítette testét...

Aztán hirtelen egy szempillantás alatt két feketeöltönyös magas maffiózó kinézetű ember lépett be. Olaszul beszéltek, nem értettek belőle semmit. Átkutatták őket, de egyiküknél sem találtak semmit. Aztán a kijárat felé tuszkolták őket. A nagy durvaságok közepette Saraht arcon vágta az egyik őr. Heroldban hirtelen minden gondolat végigfutott, de tudta, az lesz a legjobb, ha mindent átgondol. Ha megtámadja a fegyvereseket, azonnal lelövik, így végül elcsitította dühét. Amikor leszállították...

Egyre laposabbakat pislogok, hiába, nekem nem megy a csók nyitott szemmel. Reszkető kézzel gombolgatunk blúzt, inget. Nem engedem magamhoz, pedig a testem könyörög érte, átvetem lábam a combján, mellkasát csókolom, szinte áhítattal. Elegáns szőrszálai tövében izzadtságcseppek gyülekeznek. Beszívom az engem is izgató férfiizgalom szagát...

Minden utas felszállt és vár az indulásra. Megfáradtan, mozdulatlanul, néhányan álmosan ülnek a levegőtlen buszban, mintha minden mindegy lenne, és mintha nem is haza készülnének, miközben a lecsendesülő hőség hatására még mindig egyfolytában és megállás nélkül izzadnak… Nem beszélnek, néma szobrok, csak napi munkától kimerült ülések síró, nyikorgó balladáját és az indulásra készülő elöregedett kipufogó fájdalomüvöltéseit hallom. Szegény, vén kerekes-kocka! ...

Anyám szerint vészesen fogyom. Nincs időm enni. Kedvem sincs. Nem érdekel a testem. Álmodni szeretnék. Nem tudom, mióta nem álmodtam. Csak üzeneteket fogadok. Emberéleteket teszek tönkre a hipotéziseimmel és az összeesküvés elméleteimmel, jobb vagyok bármelyik írónál. Megijesztem őket, válogatás nélkül mindenkit. Félelmet gerjesztek, és közben élvezem a kicsapódó veríték szagát...

- Szóval, hova is mész ekkora batyuval? - kérdeztem.
- Nem tudom, világgá, ameddig elviszel, addig elviszel, onnan meg majd lesz valahogy tovább! - felelte szomorú hangon.
- És miért mész világgá, ha szabad érdeklődnöm? - faggatózzam tovább.
- Elegem lett mindenből... A családból, a suliból... Új életet kezdek!
- Ha azt mondom, hogy én is hasonló cipőben járok? ...

Lassan hozzászoktam a stílusához. Hozzászoktam ahhoz, hogy ritkán akar velem beszélni, hogy általában átnéz rajtam, semmibe vesz, mintha nem is léteznék. Nekem például sose terített, csak egyedül volt hajlandó az asztalnál enni. Ezért én sose ültem oda, amikor evett, az ajtóból figyeltem. Néha arra gondoltam, hogy nem bírom így tovább, hogy elmegyek...