Történetek

- És gondolkoztatok már azon, hogy mikor beszéltek a gyerekekkel, Wyanettel és Gareth-tel arról a… bizonyos dologról?
- Már többször is beszélgetünk erről – kezdte el mondani gondterhelten Gloria -, de a végén mindig arra jutottunk, hogy egy kicsit még várunk vele. Talán, mert még nem készültünk fel rá. Félünk a reakciójuktól. Nem akarjuk elveszíteni őket – Gloria hangja a mondat végére megcsuklott, de próbálta ezt leplezni így gyorsan folytatta. – De te ugye megértesz minket? Már...

- Yubal azt mondta, Diát nem támadták meg.
- Hogy...
- Csak beképzelte az egészet – folytatta Sanyi kíméletlenül, nem törődve Kindesné egyre fehérebb arcával. – Hallucinált. A jelek szerint ezúttal komolyabb dologról van szó, mint legutóbb. Lehet, hogy Dia igazából elmebeteg, de az is lehet, hogy üldözési mániája van.
Kindesnének földbe gyökerezett a lába.
- Yubal szeretné kivizsgálni. – Sanyi lassan járkálni kezdett az asszony mellett. – Én beleegyeztem......

- A Gyűrű él! - mondta Frodo féltő mérges hangon - életben van! Gollammal! Segíts! Kérlek! Meg kell akadályozni az új" Sötét Úr felemelkedését!
- Ez nem fog megtörténni! Míg a királyság él! - szólalt meg hátulról egy szelíd, komoly hang... Frodo hátranézett és Legolas volt az... Mint mindenki más ő se öregedett...

Egy órával azelőtt, hogy Sanyi hajója újra landolt volna Dumnón, Dia felriadt. Síri csönd honolt a házban, mégis nyugtalanság fogta el. Először nem is tudta, miért. Aztán rájött. Zörejt hallott az ajtónál.
Zsigmond, Niki, Gyula és a két mardigói fiú nyugodtan aludtak. A sötétben azonban valami kékes por kavargott felettük, éppen csak Dia felett nem.
A lány feszülten figyelt. Mi történik itt? ...

Nem sokkal utána szédülni kezdtem, az alakok összefolytak előttem, minden körtáncot járt, és én megint hanyatt vágódtam. Szárnyaim még jobban összetörtek, még véresebbek és koszosabbak lettek. Arcomra torz mosoly húzódott, énekelni akartam, eldalolni, hogy nem félek a haláltól, bátran szembenézek vele. A koboldok ezt valószínűleg észrevették...

Amikor megláttalak... nem tettem mást, csak átöleltelek... abban a pár percben egészen az enyém voltál, a zene körülölelt bennünket...néztem az arcod, és boldog voltam, mert ilyen közelinek soha nem éreztelek... figyeltem, ahogy lélegzel és én ugyanolyan ritmusban vettem a levegőt, lehunytam a szemem, átadtam magam az érzéseknek…

- Mit láttál, amikor felmentél?
- Amikor beléptem, a padlószőnyeg vizes volt, és hallottam, hogy folyik a víz. Gondoltam, fürdik, ám észrevettem, hogy vörös a víz. Megijedtem, és amikor benyitottam…
Tessa elakadt. Agyában felrémlett újra a halott anyja képe, és zokogni kezdett. A felügyelő látta, hogy jobb, ha nem folytatja erről a témáról a kérdezést.
- Nagyon sajnálom, hidd el! - mondta, és megérintette a kislány vállát...

Dávid nem tudta, hogy őt viszont, illetve a kék pulóvert nem azért dobta a szemétbe az anyja, mert már nem kellett neki, hanem mert fájó emlékeket ébresztett benne, amitől jobbnak látta megszabadulni. Azt viszont az anyja nem tudta, hogy a pulóverrel, melyet ő maga készített, a szíve egy darabját dobta a szemét közé. Dávid érezte, ahogy a szálaiban, mint a vér lüktet a szeretet, s ennek hatására valahogy úgy érezte, haza kell jutnia...

Az ember többet nem peróbálkozott a hátára ülni. Meglátogatta az istállóban, de többet nem ült rá. Pedig a sorsa az, jogy lovagoljanak rajtuk, így hamar eladásra került. Mikor a vevő kipróbálta, a csődör úgy érezte, mintha párnát cipelne, nem pedig krumpliszsákot, mint eddig. Nem sajgott a háta, nem lüktetett az oldala a csízmázástól, nem csípett a szája, nem kellett levegő után kapkodnia. Ez az ember elvitte magával, ő lett az új gazdája...