Szellemdenevér 2

II.


A szobaajtó résnyire volt nyitva, s Tessa hallotta, hogy folyik a víz.
„Nyilván zuhanyzik.”- gondolta, s belépett az előszobába. Cipője cuppant a nedves padlószőnyegen, lenézett, és látta, hogy a fürdőszobából jön a víz az ajtó alatti keskeny résen át. A víznek vöröses színe volt. Tessa feltépte az ajtót, és a fürdőbe ugrott. Amit ott látott beleillett egy horrorfilmbe. Anyja holtan feküdt előtte a padlón, testére rácsavarodott a zuhanykabin függönye, és még folyt a melegvíz. Anyja hasának tájékán hatalmas, vörös vértócsa volt, mely összekeveredett a vízzel. Angela szemében ott volt még az utolsó, halálos rémület, ami a legjobban megijesztette a kislányt.
- Anya!- sikoltott fel a lány.- Istenem, anya, szólalj meg, mondd, hogy élsz még!
Rémülten hátrált ki a fürdőből, és neki ütközött valakinek, mire a rémülettől felsikoltott.
- Semmi baj, kislány!- kapta el az ismeretlen a vállát, és maga felé fordította.
Az egyik szomszédjuk volt, aki a velük szembeni szobában lakott, és épp akkor jött fel, amikor Tessa sikoltozni kezdett. Bevonszolta a szobába, ahol leültette, majd a felesége gondjaira bízta, és elment telefonálni. A lány zokogott, a nő, pedig magához ölelte, és simogatta a fejét. A lány hamarosan arra lett figyelmes, hogy rendőrök lepik el a szobát, és egy fiatal tiszt próbálja kikérdezni, ám nem tudott felelni, csak sírt.
- Sokkot kapott!- mondta a vele lévő nő, aki vele volt, és már megelégelte, hogy molesztálják a lányt, így elzavarta a rendőrt.

A nyomozó is belátta, hogy itt tényleg nem megy semmire. Tessa a fürdőszoba irányába nézett, ahol épp kihozták halott anyját. A holttest le volt takarva, de a lánynak ennyi is elég volt, elfordította a fejét, s nem látta, ahogy kiviszik a szobából a hullát. Ekkor már alkalmazottak is voltak, akiket szintén kérdezgettek, de senki sem látott semmit, és senkit. Néhányan szánakozva nézték a szobában lévő Tessát. Az igazgató is feljött, és közölte a lánnyal, hogy másnap el kell hagynia a szobát, mert lefoglalták, mint egy bűntett helyszínét. Felajánlott neki egy másik szobát, ám a lány udvariasan elutasította. Mikor mindenki elment a nő megkérdezte:
- Van hová menned?
- Az édesapám itt van a városban, majd reggel fölhívom.
- Jó, de előbb pihenj egy kicsit. Ha szükséged lenne rám, csak kopogj át, rendben? Bármikor!
- Rendben, köszönöm, szépen!

Tessa nézte, ahogy becsukja a nő az ajtót. Kedvesnek tűnt. A kislány negyven évesnek gondolta, ám a zöld szemeinek fiatalos csillogása meghazudtolta a korát. A mozdulatai is fiatalosak voltak még. Nem is értette, de most hirtelen megnyugodott, hogy egyedül maradt. Az asztalon ott feküdt a mobilja, és mikor ránézett, eszébe villant az apja. Felkapta a telefont, és felhívta. Megegyeztek, hogy másnap reggel nyolc órakor találkoznak a szálloda portáján. Hét órakor kelt fel, összepakolta azt a kevés megmaradt dolgot, amire még szüksége volt, bezárta a szobáját, és a holmiaival együtt lement a portára, ahol leadta a kulcsot, kijelentkezett, és megkérdezte, hogy lehet-e már reggelizni, és hogy figyelne a csomagjaira, amíg eszik. A portás igennel felelt a kérdésekre, mire a kislány bement az étterembe, ahol megreggelizett. Mikor befejezte a reggelit visszament a csomagjaiért, megköszönte a kedvességet, és kiment a szálloda elé. Leült a szálloda előtti padra, a saját és az anyja kis táskáját és a hátizsákját maga mellé tette, és a két bőröndöt is a lába mellé helyezte. Agyában a tegnapi események kavarogtak, ám nem sokáig, mert ekkor egy harminc év körüli férfi megszólította:
- Teresa DeSaria kisasszonyhoz van szerencsém?
Tessa felnézett, és egy jól öltözött, fekete hajú és szemű férfit látott, aki rendőrségi jelvényt mutatott fel.
- Igen, az volnék.- morogta maga elé.
- John Porter főfelügyelő vagyok a rendőrségtől. Részvétem az édesanyád miatt. Tudom, hogy szomorú vagy, de szeretnék feltenni pár kérdést.
- Csak nyugodtan végezze a munkáját, főfelügyelő úr. Ám mielőtt el kezdene kérdezni, kérem, foglaljon helyet.
Azzal a lány letette a táskákat, és a megürült padrészre mutatott.
- Köszönöm.- szólt a férfi és letelepedett.
Tessa csak biccentett.
- Mi történt a gyilkosság napján a mamád és közted?
- Veszekedtünk vacsora előtt. A papám itt van a városban, és felhívott délután, hogy találkozzunk. Anya nem akart elengedni. Aztán lementünk vacsorázni. Vacsora közben telefonhoz hívták, és amikor visszajött, nyugtalan volt és ideges, sürgetett, hogy fejezzem be a vacsorát, és menjünk a szobánkba. Én még nem bocsátottam meg neki a délutániakat, és azt mondtam neki, hogy menjen előre, majd én is megyek. Ettem egy süteményt, majd felmentem.

- Mit láttál, amikor felmentél?
- Amikor beléptem, a padlószőnyeg vizes volt, és hallottam, hogy folyik a víz. Gondoltam, fürdik, ám észrevettem, hogy vörös a víz. Megijedtem, és amikor benyitottam…
Tessa elakadt. Agyában felrémlett újra a halott anyja képe, és zokogni kezdett. A felügyelő látta, hogy jobb, ha nem folytatja erről a témáról a kérdezést.
- Nagyon sajnálom, hidd el! - mondta, és megérintette a kislány vállát.
Hagyta, hogy a lány kisírja magát. Mikor a gyerek összeszedte magát, átadott neki egy névjegy kártyát.
- Ha bármi eszedbe jut, kérlek, hívj fel! Bármikor, rendben?
- Igen.
- Van hová menned? Az apád itt van még a városban?
- Igen, itt van. Őt várom. Megegyeztünk, hogy itt találkozunk.
- Légy szíves maradj a városban, és az apádat is kérd meg, hogy tegye ezt ő is. És mondd meg neki, hogy hívjon fel, mert szeretnék vele beszélni.
- Megmondom neki. Meddig kell itt maradnunk?
- Amíg a nyomozás le nem zárul. Most pedig búcsuzom. Meg kell néznem a helyszínt.
Azzal otthagyta a lányt, aki tovább várakozott. Öt perc múlva azonban egy autó gördült szállod elé, és egy férfi szállt ki belőle. Magas volt, kisportolt testalkatú, fekete hajú és zöld szemű. Tessa felállt a padról mikor meglátta a férfit, aki odalépett hozzá és megölelte. Mikor elengedte, alaposan megnézte a lányt, és a tekintete szomorú volt.
- Szia, drágám! Jól vagy?
- Igen, apa, jól. Örülök, hogy eljöttél.
- Gyere, menjünk. Csak a táskákat hozd a bőröndökről, majd én gondoskodom.

Bepakoltak a kocsiba, és a férfi elvitte a lányt a város másik végén lévő szállodába, ahol a negyedik emelten egy kényelmes szobát vett ki neki. Gordon egész úton nem kérdezett semmit, és nem is beszélt. Nem vígasztalta a lányát, mivel tudta, hogy csak elcsépelt dolgokat mondhatna neki, és azt nem akarta. Nem kérdezett a volt neje halálnak körülményeiről sem, mivel nem akarta vele felzaklatni az éppenséggel korán sem nyugodt Tessát. Mikor megmutatta neki a szobáját, a lány ezt mondta neki:
- Apa! Ma reggelt egy felügyelővel beszéltem, aki megkért, hogy ne hagyjuk el a várost az ügy végéig, és megkért, hogy hívd fel. Itt a névjegye!
- Köszönöm! Pakolj ki, én addig beszélek ezzel az emberrel! Ha ezzel megvagyunk, mit szólnál, ha sétálnánk egyet?
- Jó.

Gordon ezzel magára hagyta a lányát, és Tessa is nekilátott, hogy kipakoljon. Angéla bőröndjeihez azonban nem nyúlt, csak betette őket a szekrénybe. Mikor végzett, átment az apjához, aki a vele szembeni szobában lakott.
- Végeztél?- kérdezte Gordon, aki az ágyán ült, mobiljával a kezében, és látszott rajta, hogy gondterhelt. Semmit sem tudott meg a nyomozótól, hiába érdeklődött a felesége halálának ügyében.
- Igen. Beszéltél a rendőrrel?
- Most fejeztem be.
A nap gyorsan telt. Gordon továbbra sem kérdezett semmit Angéláról, amiért Tessa hálás volt. Tessa este, mielőtt lefeküdt volna, elővette azt a munkát, amin Angéla utoljára dolgozott. Volt köztük néhány monda, és unalmas, száraz jegyzőkönyvek, melyekben katalogizálta a talált tárgyakat. De ami a legérdekesebb, egy verstöredék volt, ami egy Szellemdenevér nevű démon előhívására szolgált, s aminek a fordítását nem rég fejezte be az anyja.

Szíve elfacsarodott anyja írása láttán, újra érezte az illatát, hallotta a hangját. Sírva fakadt az emlékektől, s álomba sírta magát. Álmában megjelent neki az anyja, aki egy tekercset tartott a kezében.
- Tessa! Erre a tekercsre nagyon kell vigyáznod, mert ebben lakozik a megmentőd!- szólt.
- Miféle megmentőm, anya?
- Vigyázz rá, mert ha rossz kezekbe kerül, akkor nagy baj lesz! Sokan vadásznak rá, mert nagy hatalommal bír, de egy tiszta szívű ember számára az életet jelenti!
Azzal átadta a tekercset a lánynak, és eltűnt, s Tessa felijedt. Ölében ott feküdt a tekercs, amit szétbontott, és megnézett. A Szellemdenevér előhívásának varázsigéi voltak. Félre rakta a tekercset, majd az ablakhoz lépett, és kinyitotta. Feje felett ragyogott a telihold, a levegőben, pedig hatalmas denevérek suhantak. Megtelepedtek a hotel kertjének gyümölcsfáin, és civakodni kezdtek az érett gyümölcsökön.
„Repülőrókák”-gondolta.

Kezdett fázni, így becsukta az ablakot, és visszabújt a takaró alá. Hallotta a kertből az állatok sivító civakodását, s anyában felrémlett a tegnap, és az álom. Ki vadászhat erre a tekercsre, és miféle titokzatos erő rejlik benne? Ki lehet ez a titokzatos Szellemdenevér? Úgy döntött másnap utána néz a dolgoknak. Fáradt volt, így elaludt. Reggel az apja kopogtatására ébredt. Kábán nézett körbe, ám aztán magához tért, és ajtót nyitott.
- Gyerünk, Tessa! Megyünk reggelizni.
- Tíz perc, és mehetünk.
Gyorsan felöltözött, és mentek le a szálloda elegáns éttermében, ahol pompás reggelit kaptak. Tessa álmodozva ette a müzlijét, míg Gordon narancslevet és tojást evett.
- Figyelj csak, édesem, nekem rohannom kell, van egy megbeszélésem, reméljük nem tart sokáig, és akkor együtt ebédelhetnénk.
- Az jó lenne.
- Ha még sem végeznék olyan hamar, akkor felhívlak, jó?
- Igen.
Gordon felállt, puszit nyomott a lánya feje búbjára, és ment. Evett még egy kis müzlit, majd a portán megkérdezte, hol található a városi könyvtár. Megmondták neki, és a lány a nyakába szedte a várost. Úgy döntött buszra száll, mivel a könyvtár messze volt a szállodától. A szálloda utcájának végén volt egy megálló, ahol sokan várakoztak. A lány illedelmesen megkérdezte egy idősebb úrtól, melyik busz mely el a könyvtárig. Megmondták neki, hogy a megállóban kihelyezett táblán szereplő buszok majdnem mindegyike megáll a könyvtárnál. T

Tessának nem sokat kellett várnia egy megfelelő buszra. Felszállt, majd a városi könyvtár előtt szállt le. Bement a patinás épületbe, és érdeklődött a Szellemdenevérről. Ám sajna nem talált egyetlen olyan könyvet sem, mely erről a démonról szólt volna. Ekkor észrevett néhány számítógépet a kölcsönző tér sarkában. Odalépett, és reménykedett, hogy az internet a segítségére lesz. Ám sajnos ott sem talált semmit, így bosszankodva hagyta el a könyvtárt. Enyhe szél lengedezett, és a nap vakított, ahogy kilépett a könyvtárból. Feltette a napszemüvegét, s beleszimatolt a szélbe. Sós tengeri leheletet hozott felé a szél, s így kitalálta, hogy nincs messze a tengerpart. Északnak indult, szélirányban, s hamarosan a táblák segítségével megtalálta a partot. A strandon kötött ki, ami zsúfolásig volt emberekkel, s ő irtózva gondolt arra, hogy lemenjen közéjük. Cseppet sem vágyott a társaságra, inkább keresett egy csendes helyet, ahol letelepedett, s nézte a vakítóan kék vizet, s élvezte a magányt, és a csendet, ami körülvette. Tetszett neki a látvány, s úgy érezte, örökké el tudná nézni ezt a békés, paradicsomi tájat. Néhány órát itt töltött, majd úgy döntött ideje hazamenni, hisz ha az apja nem találja, aggódni fog érte. Ismét buszra szállt, bár nem szívesen tette, de ez gyorsabb volt, és azonnal a szálloda elé megy, mint isten tudja mennyi ideig gyalogolni, és eltévedni. Mikor leszállt a buszról megcsörrent a telefonja.
- Igen?- kérdezte, mikor felvette.
- Szia, kicsim, apa vagyok.
- Szia, apa.
- A megbeszélés elhúzódik még egy kicsit, így ebédelj nyugodtan, mert nem tudom, mikorra végzek.
- Rendben, szia!
- Szia!

Tessa felment a szobájába, ahol minden úgy volt, ahogy itt hagyta, de látszott, hogy jártak a takarítók, mert az ablak nyitva volt. Becsukta, majd letelepedett az ágyára. Miért kellett meghalni az anyjának? A tekercs miatt? Mit mondtak neki a telefonban, ami ennyire felzaklatta? Lehet, hogy a gyilkos a szállodából vagy annak közeléből hívta, és már várt rá, a szobájukban? Lehet, hogy rá is vadásznak, és tudják már, hogy tekercs nála van? Vajon felfedezték már az új búvóhelyét, és az apja sincs biztonságban vele együtt? A kérdéseire azonban nem kapott választ. Egy óra volt, ideje volt ebédelni. Lement az éttrembe, és evett, majd türelmesen várakozni kezdett az apjára.