Antonia adatai

- Mit láttál, amikor felmentél?
- Amikor beléptem, a padlószőnyeg vizes volt, és hallottam, hogy folyik a víz. Gondoltam, fürdik, ám észrevettem, hogy vörös a víz. Megijedtem, és amikor benyitottam…
Tessa elakadt. Agyában felrémlett újra a halott anyja képe, és zokogni kezdett. A felügyelő látta, hogy jobb, ha nem folytatja erről a témáról a kérdezést.
- Nagyon sajnálom, hidd el! - mondta, és megérintette a kislány vállát...

- Tudom. Én is ugyanazt érzem, amit te. Tudod, valahogy örülök annak, hogy nem sikerült legyőznöm Ellit.
- Miért?
- Mert akkor már régen túlszaporodott volna az emberiség. Meg aztán gondolj csak bele! Életerős fiatalként meghalni milyen rossz lenne. Tele vagy élettel, és mégis meg kell halnod, mikor eljár az időd. A Halál és az Öregség kéz a kézben járnak.
- Valóban - mosolyodott el keserűen a hadisten...

- Viktor! Drága barátom, örülök, hogy látlak! Eltűntél erre a nyárra, már hiányoltalak!- szólt, mikor a férfi és a lány mellé ért, s rácsapott a hadisten vállára.
Ez a bizalmaskodás nagyon zavarta Antoniát, mert nem értette mire fel ez a nagy barátság. Tyr azonban kevésbé volt lelkes...

- Na mi van? Felmerült benned a gondolat, hogy visszamész? - kérdezte a lány, miközben a város felé tartottak.
- Igen, egy pillanatra valóban kísértésbe estem, ám aztán azt hiszem, helyesen döntöttem.
- Az már nem a te világod lenne, Tyr. A te világod elpusztult a Ragnarökben. De ha tényleg elvágysz majd egyszer a csatába, vagy ismét az szeretnél lenni, aki vagy, akkor itt, ebben a világban is találsz magadnak háborút eleget...

Hél tapsolt egyet, mire az emlegetett ellenfelek előléptek a trón mögötti teremrészből. Elsőnek az Öregség, majd a Szerencsétlenség, az Éhínség és a Veszély. Megálltak a trón ellőtt, kezükben vagy lándzsa, vagy, pedig pallos volt. Hél megadta a jelet, mire az Öregség Antoniára, míg három társa Tyr-re vetette magát. Egyiküknek sem volt könnyű a dolga, és számtalan sérülést szereztek, ám viszonozni őket nem volt könnyű, főleg Tyr-nek, akit három oldalról is támadtak...

- Mit akarsz tőlem? - kérdezte hidegen.
- Azt akarom tudni, mit mondtál Metellának!
- Az igazat! Azt, hogy hányadán áll a mi kapcsolatunk. Azt, hogy nem szeretsz, hogy csak kihasználtál, és hogy a szülei csupán vadidegenek egymásnak.
- Hogy mondhattál ilyet? Hogy tehetted? - ugrott fel a férfi.
- Csak nem fáj az igazság? Hidd el én is, nagyon sajnállak érte, hogy nem fogadtad kemény tizennyolc éven át a közeledésemet, és minden próbálkozásomat durván visszautasítottad...

Amikor kiderült, hogy terhes maradt a férfitól, boldog volt, mivel azt hitte, fia lesz, aki talán pótolni fogja az apját. Ám félt is, hiszen a szüleit sem akarta megszomorítani a dologgal, s amúgy is már meg volt a kérője, egy molnár fiú személyében. Ám neki cseppet sem volt ínyére a kérője...

- Az elődeim – szólalt meg az apja, aki szintén megállt. - Nem voltak valami hosszú életű uralkodók.
- Ezt hogy érted?
- A hatalomvágyuk lett a vesztük. Állandóan háborúztak a szomszédos királyságokkal, mivel azt akarták, hogy az egész Alvilág egyetlen nagy birodalom legyen, és azt ők irányíthassák, vagy pedig egy másik, ambiciózusabb királyjelölt személyében érte el őket a vég...

- Még illendően be se mutatkoztam. A nevem Viktor, és az Alvilág királya vagyok, mint ahogy azt már te is tudod.
- Igen, tudom. Szeretnék tőled ezzel kapcsolatban kérdezni valamit.
- Csak tessék - dőlt hátra a férfi.
Metella mély lélegzetet vett és beszélni kezdett.
- Kisgyerekkorom óta látomásaim és furcsa álmaim vannak. Mindegyikben te szerepelsz. Te küldted rám ezeket a látomásokat? ...

- Jöjjetek Holtak sötét seregei! Segítsetek nekem!
Erre meghasadt a föld, és szilaj, tajtékos paripákon délceg vitézek jöttek elő. A törökök rémülten állították meg lovaikat, ám a holt harcosok egyenesen beléjük rohantak s lekaszabolták őket. Egy sem menekült. Ekkor a lovasok visszatértek Metellához. Vezetőjük leugrott a nyeregből, s a többiek is követték. Majd leborultak a lány előtt.
- Üdvöz légy Holtak Úrnője! Hűséges sereged áll rendelkezésedre! ...