Történetek

Hirtelen úgy éreztem, hogy csupán színjáték volt az egész. A szerelmem nem is érzett semmit sem a lány iránt, még a lány sem szerette Őt. Olyan volt, mintha a hercegem megjátszotta volna magát, mert már tekintetéből fáradságot és megadást olvastam ki. Amint megpillantott, tettetni sem próbálta örömét, hogy kint voltam. Leültem egy padra, ők is leültek a mellettem lévőre. A fiú, arcán széles mosollyal nézett. Nagyon jó érzés volt, de attól még nem értettem semmit sem...

Valami követte, valami emberfeletti, aminek a lihegését már a tarkóján érezte. Iszonyatosan félt, hogy utoléri, megkaparintja, így gyorsabb tempóra unszolta így is fáradt lábait. Mindhiába próbálkozott, a szörny nem akart távolodni. Sam rájött, hogy furfangra is szüksége lesz, ha le akarja hagyni a fenevadat. Nem fogja megkönnyíteni a szörny dolgát...

Fernando merev arccal bámulta a fodrozódó tömeget. Az erkély szélén állt, kissé szétvetett lábakkal, kezeit maga mögött egymásba csúsztatta. Díszes katonai egyenruhát viselt. Hasonlót, mint de Vega, viszont termetéből adódóan kisebb méretben. Sohasem volt katona. Bár részt vett a kiképzésen, amin minden fiú húsz éves korában, de ennyi. Sohasem volt még háborúban. Sohasem lőtt még valódi célra. Most pedig itt állt, díszes tábornoki egyenruhában. Végtére is ez várható volt. A királynő bátyja...

Ekkor kicsapódott a kocsmaajtó: részegen tántorgott ki John Wayne, és Fred Morton. Egymásba kapaszkodva, hatalmas ricsajt csapva vonultak végig az utcán. Nyomukban fertelmes bűz terjengett: alkohol és vizelet elegye. Az idegen (férfi vagy nő: ki tudja?), mikor mellette haladtak el, finnyásan félrerántotta köpönyegét, és még jobban szemébe húzta fekete, tollas kalapját. A részeg fickók nagy nehezen megálltak és megfordultak. A kocsma-fogadó felé haladó valaki után néztek. E pillanatban...

Kereste az emlékeket, amik tényleg az övéi voltak... Még halandóként... Érzések emlékei lepték el régen porrá omlott szívét. Biztonságérzet, boldogság, szeretet, kíváncsiság. Egy női kacaj hangja. Aztán a kacajból nevetés, majd gúnyos röhögés lesz, de már a hang sem ugyanaz. Szégyen, félelem, elhagyatottság, harag, menekülhetnék. Végül minden elnémul. Nem, nem némul el, csak lehalkul, mintha már másnak szólna mindez. Mintha már csak szemlélője lenne mindennek. Üresség...

Az egyik kerítés alatt sötét lyuk ásít. A róka közelebb csúszik. Csapdát sejt minden ismeretlen dologban, nem siet el semmit. A lyukat valamelyik szerelmes kutya ásta, a szerelem a rókának épp kapóra jött. Gyanakvása nem enged. Óvatosan kúszik előre. Sehol sem csillog vas, szabad az út. Kényelmesen. Neki mindenesetre kényelmes. Számtalan tapasztalatból okulva visszacsúszik a lyukon. Tökéletes...

„Régebben a lányok tisztábbak voltak. Csak sötétben fogtunk hozzá, csak az úttól távol, sokszor. Széna, szalma, fáradt érintések a munka után. Sokan úgy maradtak. Mit tehettünk volna? Egyszerű, kemény világ volt. Én mondom, ez már elveszett. Patkány rág most, csont-kísértete dagonyáz vakon vegyszersárban - ”

Hagytam és teljes mértékben átadtam magam az élvezetnek. Elkezdtünk hátrálni az ágya felé. Ekkor levettem a cipőmet és nekiláttam a nadrágjának. Elsőnek a gomb, majd a cipzár. Minden egymás után. Ahogy kell. Ezalatt elértük az ágyat. Óvatosan hátradöntött és lazán rámfeküdt. Egyik kezével a vállamat fogta másikkal meg a szoknyámmal bíbelődött. Mondtam neki, hogy hagyja, had segítsek. Erre ő a mutatóujját a számra tette: - Ne rontsd el! – csupán ennyit mondott...

ölelésébe. Egy csók mindig többet követel, és bár nagyon jól tudom, hogy ez a félig francia, félig spanyol vérű srác milyen szerető hírében áll, elővigyázatlanul belemegyek a játékba. Észrevétlenül surran le a pulcsim cipzárja, ugyanígy, szinte titokban kúszik fel Serge keze a pólóm alatt. Minden izma valóság. Végigsimítom, - cirógatom mindet, legtöbbjét végig is csókolom mohón és elszántan...

Emma továbbra is hordta a tanító úr ebédjét, és ha a tanítóné megkérte, hogy legyen kéznél a takarításnál, a kislány nem volt rest dolgozni. Jóska folyton szaladgált a belváros és a városvégi házuk között. Hordta a kész és javítandó cipőket és beszedte az értük járó fizetséget, így időt takarított meg édesapjának, aki ugyanannyi idő alatt több lábbelivel készült el mintha magának kellett volna ingáznia az otthon és a kuncsaftok között. A kis Nándi pedig kézen fogva az édesanyjával házról-házra...