A nap már magasan járt, de a levegőben még ott lengedezett a reggeli hűvösség, mikor Zétény és Csongor megérkezett a farmra. A két tizennyolc éves rovercserkész izgatottan lépkedett a poros úton, a hátizsákjaikban a kitűzőkönyvek súlytalanul himbálóztak. Zétény magasabb volt, széles vállú, napbarnított bőrű, sötétbarna hajával rendetlenül az arcába csapódva. Csongor karcsúbb, göndör szőke hajú, kék szemeiben mindig egy kis csintalanság csillant. Mindkettőjük nadrágja már kényelmetlenül szorított.
A nagybácsi, egy derékig meztelen, izzadt férfi, karján tetovált lovakkal, már várt rájuk. „Na, fiúk, az állatok tudora nem csak a takarmányról szól,” mondta, miközben a ménes felé intett. „Nézzétek meg, hogyan tanulnak egymástól a lovak.”
A lólegelőn két mén vágtázott egymás után, a fekete szörnyeteg hirtelen megragadta a fakó nyakát fogai közé, majd a hátsó lábaira emelkedve keményen felhúzta magát – és betolva a vastag, izzadt farkát, mélyen a másikba hatolt. A fakó nyerítve hátrabökött, de hamar átadta magát az örömnek, a fekete minden lökéstől nyálasan csattant a csípőjébe.
Zétény és Csongor egyszerre nyelt. A nadrágjaikban keményedő farkuk nem hagyott kétséget afelől, hogy mi járt a fejükben. A nagybácsi elmosolyodott. „Ha már itt tartunk, fiúk, a csűrben van egy kis magány.”
A csűr hűvös sötétjében a széna illata keveredett a fiúk izzadságával. Zétény előbb Csongor mellkasához nyúlt, ujjaival megmarkolva a karcsú fiú bimbóját, miközben a másik keze lecsúszott a nadrág szárába, hogy végigsimítsa a már nedves farkát. Csongor felnyögött, majd visszanyúlt, hogy Zétény kemény izmos hasát végigcirógassa, lefelé nyúlva a bokornyi szőrbe.
Egymásnak esve a szénán, egyszerre kezdtek hozzá, markuk egymás farkán csúszott – Zétényé forró, vastag, Csongoré hosszú, hegyes. A légzésük egyre gyorsabb lett, a mozdulataik összehangolódtak, míg végül egyszerre tört rájuk a hullám – Zétény torkában egy hörgés, Csongor ajkán egy nyögés – és a hasukra, a szénára ömlött a nedv.
A nagybácsi csak annyit mondott, mikor kinyitották az ajtót: „Na, kitűzőre méltó teljesítmény.”
---
Az éjszaka még mindig sűrű volt a nyári melegben, mikor Ákos végigsuhant a folyosón. Húsz éves, de még mindig úgy mozgott, mint aki sosem nőtt ki a tizenéves kamaszodásból – magas, izmos, de mégis görnyedt vállú, mintha mindig valami titkot cipelne. Haját összefogta egy elszakadt zsinór, hogy ne csapódjon az arcába, mikor meghajol. A sötétben szinte hallani lehetett, ahogy összefut szájában a nyál, mikor meglátta a két fiú ágyát.
Zétény elsőként ébredt fel, mert Ákos már a földön térdelt mellette, és a keze lecsúszott a boxerjába. „Mi a fene–” kezdte, de a kérdésből nyögés lett, amint a meleg száj rácuppant a farkára. Csongor még aludt, vagy legalábbis úgy tett – de a szemhéja alól látszott, hogy figyel. Ákos nem is vesztegette az időt; egyik kezével Zétényt szopta, míg a másikkal lehúzta Csongor nadrágját. A fiú csak halkan nyögött, mikor az ujjak végigsimítottak a farán, majd belenyomódtak a meleg bemélyedésbe.
„Hogy a picsába–” Zétény hangja elfulladt, mikor Ákos egyszerre a nyelvét csúsztatta végig a farkán, és közben már Csongor seggébe is behatolt két ujjal. A szőke fiú hirtelen felült, keze Ákos hajába kapott, de nem azért, hogy eltaszítsa – hanem hogy erősebben rányomja a fejét a farkára. A sötétben csak a cuppogás és a lihegés hallatszott, míg Ákos végül felvette Csongort, és ráült, hogy a fiú vastag farkát egyszerre a saját seggébe nyomja. Zétény már nem bírta – markában már csorgott, mikor végignézte, ahogy unokatestvére izmai megfeszülnek, ahogy fel-le mozog rajta. Csongor néhány perc után folytatta, mikor Ákos már nyögött, és összegörnyedt – de a fiú még akkor is erősen fogta a csípőjét, mikor Ákos a hasára élvezett, és utána még mindig tolta bele a sajátját.
A reggel már a függönyön át beszűrődött, mikor végre abbahagyták. „Ez nem volt a kitűzőkönyvben,” mondta Csongor, de a hangja inkább elégedett volt, mint meglepett.
---
A tó csillogott a napfényben, mikor a két fiú levetkőzött a parton. Zétény teste izmos, barna, hasán lassan kiszáradó nedvvel. Csongor karcsúbb, a háta még piros volt Ákos ujjainak nyomától. „Ez lesz a mi kis titkunk,” mondta Zétény, miközben a víz felé indult.
A cigányokat először csak a nevetésük árulta el – éles, fanyar hang. Négyen voltak: Pali, a legidősebb, széles vállú, mellkasán kifakult tetkóval. Mellette Sanyi, vékony, de csúf mosollyal. A harmadik, Gyuri, szemében már a vágy lángolt, míg a negyedik, Béla, csak állt, és a fiúk farkát bámulta. „Na, kisfiúk,” szólt Pali, miközben a nadrágját lehúzta, „ma megtanuljátok, mi az, hogy igazi férfinak lenni.”
Zétény próbált ellenkezni, de Sanyi már fogta a karját, miközben Béla Csongor mellkasához nyúlt. „Nézd, milyen puha,” morogta, miközben a keze lecsúszott a fiú hasára. Gyuri már nem bírt türelmeskedni – a két fiú hátrahanyatlott a homokba, miközben a kemény farkak már a popójuk közelébe csúsztak. „Kezdődik a buli,” súgta Pali, és beléjük döfte magát.
A fájdalom élesen vágott ánuszukba. Zétény szeme könnybe lábadt, ahogy Pali minden mozdulatától újra és újra szinte szétszakadt a teste. Csongor már nem is kiabált, csak nyögött, miközben Béla teste ráborult. A vér lassan folyt a combjukon, de a farkuk még mindig kemény maradt – a testük nem tudott dönteni az öröm és a kín között. „Most már tudjátok,” vihogott Gyuri, mikor végül mindannyian elélveztek, „hogy mire való a ti lyukatok.”
A parton csak a vér és a nedv maradt, mikor a cigányok elmentek. Zétény még mindik nem bírt felállni. Csongor csak annyit mondott: „Ez se volt a könyvben.”
---
A tanyára lassan, bizonytalanul mentek vissza, a combjaik remegtek, a nadrágjuk ragadt a nedvességtől. A nagybácsi már várt az ajtóban, szemében egy furcsa fény – nem harag, nem sajnálat, hanem valami mélyebb megértés. „Gyere,” mondta Csongornak, és kezébe fogta a fiú csuklóját.
A fürdőszobában a gőz már a levegőt is elfedte. A nagy rézkádban a meleg vízben volt valami illatos – talán levendula, talán valami erősebb. A nagybácsi óvatosan lemosta róluk a vért, az ujjai alatt a sebeket érezte, de a mozdulatai olyan gyengédek voltak, hogy még a fájdalom is eltűnt. „Nem kell beszélni,” mondta, mikor Zétény próbált magyarázni. A köntösök puhák voltak, mint a nyári szél – Csongoré kékeszöld, Zétényé mélyvörös.
A szobában csak a kandalló pattogott. A nagybácsi leült a két fiú közé, és a kezét a combjukra tette. „Most már ti is tudjátok,” súgta. „A testnek vannak titkai, amiket csak mások tudnak felfedezni.”
A vízben úszó levendulaillat összekeveredett a fiatal testek izzadságával, ahogy Zétény keze Csongor térdéhez csúszott. A szőke fiú összerezzent, de nem húzódott el – inkább belenyomta az ujjait a puha köntösbe, miközben a szeme behunyódott. A nagybácsi csak nézte, ahogy Zétény lassan lehajol, és Csongor keményedő farkát végigsimítja az ajkaival. „Ez lesz a mi titkos kitűzőnk,” mondta Zétény, mielőtt Csongor farkát a szájába veszi – mélyen, úgy, hogy az ajka egészen a tövéig érintette.
Csongor felnyögött, miközben a keze Zétény hajába kapott. „Nem... nem bírom sokáig,” lihegte, de mégis erősebben rányomta a fejét. A nagybácsi már csak figyelte, ahogy Zétény nyelve körbejárja a fejét, miközben Csongor keze lecsúszik a saját hasára. „Ne állj meg,” motyogta, mikor Zétény végül elengedte, és Csongor fordított neki, hogy most ő szopja őt. A szőke fiú szeme tele volt könnyel, de nem a fájdalomtól – hanem attól, ahogy Zétény teste remeg a szájában. „Ezért érdemlitek meg az igazi kitűzőt,” mondta a nagybácsi, miközben a két fiú összeborult, és egymás ajkát kezdte felfedezni – a só, a nyál és a sóhaj keveredett bennük, míg végül egyszerre élveztek el, és a köntösökbe folyt a nedv.