Delicia Air adatai

Mikorra kigyönyörködtem magam a látvány okozta bódulatban, utána néztem a rajzoknak amiket beküldtem. Nem állítottak ki egyet sem, de nem is csoda, hiszen olyan mesteri munkák voltak helyezettesek, amiket még másolni sem tudnék. Egyik ámulatból a másikba, ahogy haladtam a felismerésekkel...

Csak néztelek, ahogy elmész... Nem fogtalak vissza. Utólag már bánom, de tudtam, hogy nem hallgatnál rám, és csak nehezíteném az elvállást. Integettem is, lehet, nem láttad már. Este azt mondtad, hogy visszajössz. Nem hittem neked, így próbáltalak magamba szívni, az utolsó éjszakán. Tudom, helytelen volt...

Befogtuk a lovakat, és már indult is a kocsi. Szépen lassan haladtunk, az én kérésemre, mert igen érzékeny volt a gyomrom, főleg az elmúlt hónapokban. Huanitával vitattuk, hogy rózsaszín, vagy barack legyen a kis bútor, mivel a szoba mindkettőt lehetővé tette. Mikor éppen befejeztem az érvelést a barackszín mellett, elszáguldott mellettünk két lovas. Vad módon száguldottak, mintha nem is vették volna észre a kocsinkat. A lovaink megvadultak, és elkezdtek vágtatni, egyenesen a város felé......

Olyan ártatlan képpel néznek a hunyorgó tanárra, hogy majdnem én is elhiszem, betéve tudják, már azokat az anyagokat is amiket, még nem is vettünk. Valójában nem a mumusom az irodalom, de ekkora anyaggal már nem érdemes hazardírozni. Soha nem szoktam puskázni, így még szokatlanabb, hogy nagyobb erővel pumpálja a vért a szívem...

Eljött a maszkabál éjszakája. Álmodtam az én kedvesemmel, azt mondta, nem találkozhatunk soha, mert érzi, hogy megházasodik. Nagyon szomorú voltam, sírni akartam, szétszaggatni valamit, törni-zúzni, de visszafogta a karomat az a megkönnyebbülés, amit az országomnak hozok, a hazámnak. Lementem a bálterembe. Hatalmas volt, csillogó, mindig olyan érzésem volt mikor beléptem ebbe a terembe, mintha kiléptem volna a szabadba. Minden tekintet rám szegeződött, noha állarcban voltam mindenki tudta...

Olyat szeretsz ki csak lenéz,
Olyat imádsz ki megvet ezért,
Olyat kedvelsz ki rád sem hederít,
S te mégis keresed a kegyeit...

A boldogító igen óta öt év telt el. Még jobban szerették egymást, mert az idő összekovácsolta őket. Életük tele volt szenvedéllyel, szerelemmel és izgalommal. Utaztak, világot láttak, terjeszkedtek. Ahogy az idő telt, a nőnek hiányzott valami, amit a pénzükkel nem tudott megvenni. A gyermekáldás elmaradt, hiába próbálkoztak...

Ő miért ne vétkezzen? Miért nem tehet olyat, mint senki más? De! Nagyon is kirúghat a hámból! Megbosszulja, amit vele tettek! Megám! De még mennyire, élvezni fogja, hogy rákoppinthat főnöke orrára. Kacagott. Eszelősen. A liftben viszont nem hallotta senki...

Valami követte, valami emberfeletti, aminek a lihegését már a tarkóján érezte. Iszonyatosan félt, hogy utoléri, megkaparintja, így gyorsabb tempóra unszolta így is fáradt lábait. Mindhiába próbálkozott, a szörny nem akart távolodni. Sam rájött, hogy furfangra is szüksége lesz, ha le akarja hagyni a fenevadat. Nem fogja megkönnyíteni a szörny dolgát...