Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Az összetartozó fejezetek, egyben. <br /> (Mihály Laci szerző)
Kapcsolat,- család, barátok
Még sose csináltam ilyet úgyhogy kérlek ne olyan erősen.<br /> A történet a szerelmi életemet...
A negyvenes évei elején járó, barna rövid hajú férfi, egy íróasztal mögött ült. Egy női magas...
Az emberek elfordultak tőle, mikor végig ment az utcán akkor hirtelen mindenkinek sürgős dolga...
Friss hozzászólások
alttpg: Ma, a folytatással együtt elol...
2023-01-27 14:02
alttpg: Várom az igazi feleség - megos...
2023-01-27 13:37
Arcady: Ez elment volna az egykori Gal...
2023-01-27 09:24
Arcady: Ez elment volna az egykori Gal...
2023-01-27 09:20
Stag&Vixen: Jó volt, várjuk a folytatást ;...
2023-01-27 08:39
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Szeszély és Szenvedély

- Ne merj csak úgy itt hagyni, hallod!?
- Ugyan, miért ne? - üvöltök vissza hasonló stílusban, s nyakamban lógó batyuval puskásat dörrentek a bejárati ajtón.
Szedett-vedett csomagjaimmal és gabalyodó lábbakkal rohanok az utca, a szabad felé, vissza se nézve az őrületbe. Még sajog a bal vállam, a heves szuszogástól ismét elindul az orrom vére. Zsepi híján pulóverem ujjába dörgölöm, nem látszik már a többi folt között.

Ez a majdnem két év Zsolttal kisemmizett. Mondhatni leszívott testemben, lelkemben, nem megy az egyetem, rossz az egészségem, az idegeim. Most pedig végre a sarkamra álltam. No igen ám, de utcán vagyok, nagy egyedülben, hajnal kettő és sehol egy teremtett lélek. Sackábé tíz fok lehet, orrom alá dermed a vérem.
Néhány háztömbnyire juthattam a lakástól, de most úgy döntök, visszafordulok. Aztán megtorpanok és megrázom a fejem. Nem, nem lesz ez így jó! Vissza soha! Elkeseredett sóhajjal huppanok a járdakőre, körülöttem szétszóródnak a puttonyok, amibe a jó ég tudja, mit pakoltam. Egy órája még biztosra vettem, hogy tudom, mit csinálok. Volt meleg otthonom, reméltem, barátaim is, de Zsolt mellett észre se vettem, hogy már nincs belőlük egy se. A mobilom egy érvényes telefonszámot se tárolt, mind megváltozott, nem kapcsolt, nem vették fel nekem. Szülői ház nem vár vissza, marad a járdakő. Mikor Zsolti éjfélkor hazatévedt-tántorgott, s dőlt belőle a tivornyaszag, na meg a keserű női parfüm, bepöccentem, hisz vártam haza. Csúnya veszekedés és verés-verekedés lett a vége. Nyugtat a tudat, hogy ő is fájlalhatja néhány arcizmát, törött orrát.

Bár érzek elégedettséget, mégis sírva fakadok. Vacogva potyogtatom könnyeimet a deres aszfaltra, orrom zsibbad és újra vért ont magából. Lassan bekúszik a képbe kapásból három papírzsebkendő egy nagy lapáttenyéren. Elkenődve hajtom arcomba a zsepiket és kenem tovább az arcomban úszó kencéket. Ijesztően véreres szemekkel nézhetek fel, mert jóakaróm hátrahőköl.
- Nagy a baj? - kérdezi és én holmi vállrándítással válaszolok. Ahogy tűnik.
Az idegen mellém telepszik, cigivel kínál. Bár nem dohányzom, most elfogadom. Csendben füstölgünk egy darabig, amíg szipogásom alábbhagy és meg tudok szólalni.
- Viki vagyok. - ontom magamból a füstöt. - Kösz a zsepit.
- Serge - mutatkozik be a fiú. - Épp a kapubejárómban ülsz. - mutat fel.
És lőn, tényleg egy üvegezett vasajtó áll mögöttem.
- Bocs, mindjárt arrébb megyek. - dünnyögöm, egy utolsót dörgölve az orromon.
- Van hová menned? Kidobtak?
- Nincs és nem. Elszöktem, úgy egy órája.
- Szülők?
- Pasi. - szipogok egy utolsót, majd felvakarom magam az utcakőről. Szánalmasan lóg rajtam a három táska meg a nyúzott pulóver, úgy bámulok a fiúra. Most látom csak festékfoltos pólóját, kopott farmerját, déliesen barna bőrét, fekete haját-szemeit. Serge csendesen néz fel rám, majd feláll és kinyitja, majd kitárja a kaput. Biccent, hogy menjek be. Megyek.

Négy hónapja, hogy Serge-nél lakom. Barominagy műterem, szintúgy akkora rumlival, totális a káosz. A fiú festő, méghozzá tehetséges, de a renddel baja van, velem nincs. Munka híján nála takarítok, főzök, cserébe némi zsebpénzt és szállást kapok a lakás egyetlen mellékszobájában. Anno a kamránk nagyobb volt nála, de most ez az otthonom és nekem tetszik, büszke vagyok rá. Az egyetemmel akadnak még gondjaim, kevés a pénz a könyvekre, így úgy döntöttem, munkát vállalok egy plázai butikban a főutcán. Rendesen fizetnek, viszonzásul pedantériát és pontosságot várnak. Szóval rendesen meggyűlik vele a bajom.
Karikás szemekkel esek be a műterembe, este tizenegykor és leájulok az első útba eső díványra. Serge kipillant aktuális munkája mögül, leteszi az ecsetet, majd hozzám vonul és leül.
- Túlhajtod magad. Egyedül nem válthatod meg a világot.
- Csak ruhákat árulok, pénztárgépen pötyögök. Ennek a világhoz semmi köze. - morgom a párnába.
- De igen. Tekintve, hogy még rólam is gondoskodsz, meg egyetemre jársz. Holnap ne menj be órára!
- Akkor ki megy helyettem vizsgázni? Majd te? - nézek fel. - Hogy áll a pályázatod? Válaszoltak a Galériából?
- Válaszoltak. "Sajnálattal értesítjük, hogy nem áll módunkban alkalmazni."
- Ciki. Megyek, megetetlek. - lódulok a konyha felé.
- Már ettem, de azért kösz. Aludj inkább, fáradt vagy. Hallod? Viki? - pillant rám Serge meglepetten.
Fejem a bal vállam alá lóg, kezembe ragadt a bögre, és álmodom, mélyeket. Állva, a pultnál.
Szokásos folklór műsor következik, Serge fejcsóválva felkap és a szobámba cipel. Dünnyögök valami köszönömfélét álmomban, majd Serge kimegy én pedig alszom, reggelig.

Szorgosan igazítgatom a csatokat a hajamban, a főnök nem tűri a szétszórt alkalmazottakat. Nem megy, azért sem, sokadjára dobják ki tincseim a csippentős klipszeket. Sóhajtva arrébb pakolom az újonnan érkezett díszdobozokat és épphogy felegyenesedek, mikor két ököl dörren egyszerre a pulton, a szemem magasságában. A kezek megragadnak és durván átemelnek a pulton.
- Megvagy, büdös ribanc! Van fogalmad róla, mit műveltél? Látod ezt itt?? - Zsolt dühös és tébolyult kék szemeibe nézek. Az orra fölött látszik még a fehér heg, a műtét nyoma. - Eltörted az orrom, te kurva!
- Megérdemelted! Tűnj innen, Zsolti! Elegem van belőled! - nyögöm, ahogy feszegetem a kezeit a munkapólómról. Döbbent és riadt vásárlók surrannak ki az üzletből, fél szemmel a túlságosan távoli biztonsági őr felé pillantgatok.
- Hónapok óta kereslek, mi az, hogy nem veszed fel nekem a telefont, mi??? Elfelejtetted, hogy kihúztalak a szarból? Mikor nem volt hová menned??
- Elég már! Eressz! - kiabálok a képébe, csípőmnek feszül az éles pultszegély, s tarkómba vág a póló nyaka. A szorítás hirtelen ereszt, majd ütést érzek az arcomon. Polcot és fiktíven lobbanó csillagokat sodrok magammal a földre.

Végre befut a várva várt biztonsági őr, másodmagával, és Zsolti eltűnik a homályos képből. A többi lány jön oda hozzám, felsegítenek, leültetnek, aggódó pillantásaikkal simogatnak, dédelgetnek, hogy ne sírjak. Nem sírok. Már elfogytak a könnyeim. "Ez egy állat!", ciccegik, Andi, a szőkeszép kollégám még magához is ölel.
Serge este ingerülten méregeti bezúzott jobb profilomat. Szemében dühös lángok égnek, vélhetően spanyol anyjától örökölte őket. Jól áll neki.
- Ebből elég. - szól és szavai sisteregnek. - Legközelebb érted megyek. Nem engedem még egyszer a közeledbe.

Serge jeget hoz és olyan hévvel tapasztja a duzzanatra, hogy majdnem leüt vele. Nem merek megszólalni, hogy ugyan, nincs szükség a védelmére, ha Zsolt munkaidőben támad. Nem vagyok abban sem biztos, hogy jön legközelebb.
Ha legközelebb nem is jön, de a zaklató üzenetek megérkeznek a mobilomra, mielőtt még leolvadna a jég. Elhatározom, hogy másnap munka előtt beugrom a telefonszolgáltatóhoz, számot cserélni. Mire felnézek, Serge már elviharzott, emlékeim szerint valami művésztalálkozóra.

Reggel Serge ágya még mindig érintetlen, de erre már vállat rántok. Rendszeresen előfordul, hogy nem tölti itthon az éjszakát. Mivel a péntek az egyetlen olyan napom hétköznap, mikor nincs órám, csak a munka van, lehuppanok az egyik elhányt fotelbe és filmet lökök a dvd-lejátszóba. Orrom már megszokta a terpentin és az olajfesték csípős szagát. A filmre alig figyelek. Ösztönös kíváncsisággal lebbentem meg a ponyvát Serge éppen készülőben lévő festményén. Kissé felszalad a szemöldököm. Serge itthon járt, mivel nem ez a portré pózolt tegnap az állványon. Tegnap este még lovak legelésztek a képen, ma egy ágy lángol vörös színekben, rajta arctalanul fekvő női alakkal. Az egész kép egy feldúlt hangulat.
Beletelik pár óra, jócskán a délutánban járunk, mire Serge bevetődik. A fiú, aki órákig tud festegetni a fáradtság legkisebb jele nélkül, most megviselt, borostás és nyúzott. Le- és összevert.
Értetlen pislogásomra morcos választ ad.
- Többet nem fog bántani. - azzal délcegen a fürdőbe vonul.
Türelmetlenül várom, hogy kijöjjön, ám ez egy óra múlva sem történik meg, nekem viszont ideje munkába indulnom. Megyek, ajtócsattanás jelzi távozásomat.

Csak a hülye nem venné észre, hogy a lányok mennyire védenek. Mint egy porcelánbabát. Nem kérek-e vizet, jobban vagyok-e már? Nagyon fáj még az arcom? Sűrűn pillantgatnak az üvegajtó felé, hátha a pláza forgatagából egyszercsak előtűnik Zsolt és tüzet okádva elrabol engem. Hjaj, ez már idegesítő.
Bár semmilyen különösebb támadás nem történik, a lányok fellélegeznek, mikor meglátják Serge-t közeledni a lépcső felől. Vagy talán felsóhajtanak? Szemem sarkából figyelem a lányokat. Egyikük a haját igazgatja. Azt mondják, ha egy nő a hajával babrál, míg egy pasit szemlél, akar tőle valamit.

Nem kétség, Serge megér pár ajtócsapkodást. Sudár, magas testalkatát kiemeli a testhez álló farmer és a mélykék kasmírpulóver. Fekete haja bár fel van kötve, néhány elszabadult tincs dévaj keretbe foglalja a szemeit.
Jobbnak látom, ha lelécelek a színről, míg dúl idekinn a nemek harca. A raktárban átöltözöm, s mire kijövök, tapintani lehet a levegőben zsongó hormonokat.
- Mehetünk. - nézek fel Serge csendesen csillogó szemeibe, míg a vállamra akasztom a táskám. Megyünk is, csak épp nem haza. A földszinti távolkeleti üzletbe tévedünk be, Serge ismerősként üdvözli a pultosnőt és elcseveg vele, míg én körülnézek az érdekes csecsebecsék között. Házilag kevert olajok és kézzel faragott ajándéktárgyak vesznek körbe, érdekes füstölő illata száll. Épphogy ellep a japán nyugalom, Serge a kezembe nyom egy cetlit.
- Ez mi? - kérdem, ahogy távolodó hátát szemlélem. Kapkodnom kell a lábaimat, hogy utolérjem.
- Holnap elmész erre a címre. - nem kéri, kijelenti, s parancsba adja. - Lakik ott egy japán férfi, akit Kai-nak becéznek, mivel rémesen hosszú neve van. Őt kell keresned, nála fogsz leckéket venni.
- Milyen leckéket? - hüledezek. - Nem akarok japánul tanulni!
- Nem is kell. Kai harcművészetet oktat, többek között önvédelmet. Tartozik nekem egy baráti szívességgel, ezért elkértem neked a feleségétől a címét és a telefonját.
- De...
- Vita nincs! - jelenti ki Serge, momentán "az Ijesztő" és én inkább csendbe is maradok.

Kai rendes pasas. Gerincbelátó, mandulavágású szemeitől a hideg futkos ugyan a hátamon, eleinte szavát nem hallani, de meg merném kockáztatni, hogy ő hallja az én gondolataimat. Rá is húz a nyakamra, mikor elmerengek Serge csélcsap viselkedésén. A szeszélyes művészlélek nem volt eddig az én műfajom, de már kezdek belőle kinevelődni. Most, hogy nagyjából belátást nyertem lakótársam lelkivilágába, össze kell kapnom magam, hogy követni tudjam az újabb hóbortjait. Szótlanabb, mint Kai és visszahúzódott, távoli. A kis japán pasas amúgy megint nyakon vág, én pedig morcosan libbenek vissza a jelen helyzetbe. Követnem kell lassú kézmozdulatait, lépéseit, fejtartását. Tudom, hogy ő órákig tudna így táncolgatni lassított felvételben, de rólam egy órán belül szakad a víz. Szigorúan mutogatja, melyik védekezés melyik támadás ellen hatásos, emellett japánul karattyol, mikor mindketten tudjuk, hogy ért és beszél magyarul.
Egy életemre hülye maradok a japán harcművészetekből, de az tény, hogy Kai tudja a dolgát és képes ösztönözni önmagam szakszerű védelmére. A sok nyakleves és japán halandzsa, meg a három liter kicsapódott vízkészletem alatt görnyedve ígyhát úgy döntök, jövök legközelebb is. Kai enyhe törzsdöntéssel meghajol és magamra hagy a tatamin.

Szombat este van, és hiába próbálkozok Serge-nél, ő nemigen szól hozzám. Förtelmesen mogorva, nem válaszol, csak fest, elég durva kéz- és karmozdulatokkal. Már ágyban vagyok, mikor ajtó csapódik, jelezve, hogy távozott itthonról.

Másnap a zuhanyzóban embert lelek, no nem Serge-t, tőle nem ijednék meg. Ahogy a függöny kíváncsian elgördül, kórusban sikítunk össze a kis vörössel, én fogkrém-, ő szappanhabosan. Beletelik egy kis időbe, mire tisztázódik a helyzet, amíg ő törülközik, én fogat suvickolva támaszkodom az ajtó előtt. Serge a paplanjai alatt szuszog mély álomban. A konyha, nappali, hálószoba és műterem funkciójú helységben csak a fogkefém sercegése töri meg a csendet. Rövidesen kilép a fürdőből a vörös szépség, lakótársam kék köntösében.
- Ne haragudj, nagyon megijesztettelek? - kérdi nagy kék szemeket meresztve rám.
- Á - tátogom, majd belépek a fürdőbe és rakétamód kiköpöm a fogkrémet. A vörös lány, akár egy tündérkép, perceken belül eltűnik a lakásból.
Serge mocorogni kezd.
- Szóltál neki, hogy női lakótársad van? - bököm meg a paplanhalmot. A srác dünnyög alatta valamit. - Csak mert szerintem nem jön vissza.
Eszmefuttatásom hidegen hagyja. Sóhajtva letelepszem az ágy szélére, és magam alá húzom a lábamat.
- Miért vagy rám mérges? - kérdem szelíden. Serge szuszogása abbamarad, jelezve, hogy figyel rám. A válasz valami csinnadrattás francia kutykurutty. - Így már érthető. - állapítom meg pikírten és eltűnődöm, lakótársam hány anyanyelven beszélhet öröklötten, mikor én még mindig töröm az angolt.
- Nem vagyok mérges. - dobja le a fejéről a paplant, de továbbra is hason tesped a párnában. Hátán minden egyes izom kirajzolódik és én legszívesebben megérinteném mindet, hátha nem valóság.
- Ja, nem vagy mérges. De persze nem szólsz hozzám.
- Oké, mérges vagyok. Nem tetszik, hogy hagytad magad két évig megalázni minden értelemben, és most sem veszed komolyan azt a beteg pasast!
- Á, innen fúj a szél!
- Innen. A minap egyébként az őrsön töltöttem az éjszakát. Zsolt lakásán van a bejelentett lakcímed, én pedig elmentem hozzá. Mire a durva vitának vége szakadt, a szomszédok kihívták a rendőröket, minket meg összeverve két szomszédos cellába ültettek be. Csendháborítás, mondván.
- Szóval börtönben ültél miattam? - csodálkozom el.
Serge felül az ágyban - diszkréten derékig húzva magán a paplant - és rám néz.
- Nem csak a lakótársam vagy, Viki, hanem az egyetlen barátom is. Tükörbe se tudtam volna nézni, ha nem állok ki érted.
Gombóc nő a torkomban a barátias szavaktól. Megölelem Serge-t, de többre nem futja tőlem. Férfias zavarában eltol magától, majd sudáran és délcegen elvonul zuhanyozni, uszályként maga után vontatva a fehér takarót.
- Nem hagyott üzenetet? - kiabál hátra még az ajtóból.
- Egy árva cetlit sem. - közlöm, summázva magamban a vöröske távozásának részleteit.
- Jellemző - csóválja meg a fejét és amúgy latinosan becsapja a fürdőszobaajtót.

Hála Serge és Kai közreműködésének, meglendült az életem. Bármennyire is megterhelő volt egyetemre járni, dolgozni, Serge után rámolni és Kai önvédelmi óráira járni, egyre szebbek lettek az eredményeim, minden téren. A jegyeim jobbak lettek, a vizsgáimat erre az évre sikerrel és ösztöndíjjal zártam. Kai-nak hála, már ráéreztem a mozgás örömére, és ki tudtam védeni egyszerűbb támadásait, reflexeimnek köszönhetően pedig nem gyűrődtem bele a tatamiba. Serge minden nap meglepetten konstatálta, hogy bár hurrikánként elhagytam a lakást, még az ecsetjei is a helyén vannak. Nem tudom igazából mi ütött belém, vagy mi dobott fel ennyire, a sokáig keresett célt, vagyis "az élet értelmét" még mindig nem látom magam előtt, mégis érzem, hogy energikus vagyok, fiatal és elpusztíthatatlan. Nem fog egy ilyen Zsolt-féle senki tönkretenni, csak mert tűrtem a megaláztatásokat. Hát mostantól nem fogom és punktum.

Amúgy is, már fél éve annak, hogy Serge beinvitált azon a kapun. Épp eléggé összeszedtem magam ahhoz, hogy túljussak a mélyponton és a saját lábamra álljak. Ezt elő is adtam Serge-nek.
- El akarsz költözni? - méreget összehúzott szemekkel, miközben egy rongyba törli festékes kezét.
- Olyasmi. Nagyon hálás vagyok neked, de nem lóghatok a nyakadon örökké.
- Engem nem zavar.
- Tudod, hogy nem ez itt a lényeg. - sóhajtok.
- Tégy, amit jónak látsz. - szól és elfordul a festménye felé.

Taxival furikázom el a csomagjaimat az új albérletbe. Egy belvárosi panelház harmadik emeletén találtam rá, alacsony bérleti díjjal, kis konyhával és másfél szobával. Erkély néz le a parkra, s bár bútorai nincsenek, egy újonnan vásárolt matraccal egyelőre beérem. Az utolsó estém Serge-nél valóban búcsúbulinak tűnik. Dugig ettük magunkat vacsorára és két üveg bor is csinos gyorsasággal elfogyott. Bár kacagunk a tévében villogó filmen, a hangulat keserű felhangja mindkettőnk számára nyilvánvaló. Jól titkoltan bár, de nehéz az elválás.
Mire a film véget ér, Serge karja rámerevedik a vállamra. Görcsös ragaszkodása ekképp nyilvánul meg igazán, meg a hajamra sóhajtott nehézkes csókban. Átölelem a derekát és arcomat a vállára hajtva szendergek egy darabig ölelésében. Barátinak tűnne mindez, ha nem éreznék másként. Nem csupán a barátsága, de minden egyes szeszélyes tulajdonsága, viselkedésének minden szeglete hozzá láncol. Az, ami ő maga. Huszonöt éves, még szinte kölyök volt, mikor egyetlen batyuval eljött Franciaországból ide, ebbe a kis zugba és azóta próbálgatja a szerencséjét tehetsége és száradó festményei között. Felnézek rá és szeretem is. Azt hiszem.

Talán a bor hatása, talán ábrándos gondolataimé, de felemelem a fejem és megcsókolom. Latinos teltségű ajka édesebb a bortól, és én bűntudat nélkül kóstolgatom. Zavaromban pislogva nézem Serge csodálkozó arcát. Zavarom hirtelen megugrik, mikor visszacsókol és bezár ölelésébe. Egy csók mindig többet követel, és bár nagyon jól tudom, hogy ez a félig francia, félig spanyol vérű srác milyen szerető hírében áll, elővigyázatlanul belemegyek a játékba. Észrevétlenül surran le a pulcsim cipzárja, ugyanígy, szinte titokban kúszik fel Serge keze a pólóm alatt. Minden izma valóság. Végigsimítom, - cirógatom mindet, legtöbbjét végig is csókolom mohón és elszántan. Keze érzékien mozdul testem különböző pontjain, sosem tudom, mikor hol fog lecsapni újra, de tudom, hogy kezét ajka mindig követi. Mélyet szagolok a hajába, melyből a sampon és a terpentin különös egyvelege árad. Alig bírok elszakadni ajkaitól, s már nem bírok elszakadni tőle, a testétől, mellyel eggyé váltam, s karjaival bilincsként szorít magához. Belegyűr a párnába és én hagyom, mert édes az érzés és édes a sóhaj, ami elhagyja az ajkát. Zene füleimnek.

Komótosan rendeződik be a kis lakás. Előbb egy kisebb íróasztal kerül be, majd végül egy olcsóbb, de stabil ágykeret. Mivel időközben úgy döntöttem, írói babérokra török, beszereztem egy írógépet. A kattogása és a csilingelése mindig elvarázsolt, ideje lesz kipróbálni, milyen hatást gyakorol a fejemben zajló ihletekre. Mire a lakás otthonosan berendeződik, letelik a nyár. Zsoltnak se híre, se hamva, ettől függetlenül Kai még mindig szívesen fogad az óráira. Serge-t azóta nem láttam, hogy azon a bizonyos másnapon eljöttem a lakásáról. Nem ébredt fel távozásomra és ez talán így volt a legjobb. Szegény Serge, a legtöbb lány, akivel dolga volt, álmában lépett meg tőle.

Örülök, hogy magamra találtam. Boldog vagyok és jelenleg minden racionális dologban
sikeres. A szerelem nem az én műfajom. Féltem ezt Serge-nek is elmondani, bármennyire bíztam benne. Valószínűleg az érzés nem is kölcsönös, de a testi vágy megvolt és az adott alkalmat illett mindkettőnknek kihasználni.

Apropó, alkalom. Kezembe akadt egy szórólap, mely a Galéria legújabb kiállítását hirdeti. Nem kis mosolyt csalt az arcomra, hogy hónapok óta először hallok Serge felől. "Serge Monmaire kiállítása; október 3. - november 2. Tárlatnyitás: 18 óra" Na, EZ egy olyan alkalom, amit nem lehet kihagyni!

Furcsa viszontlátni azokat a festményeket, amelyeknek a java az orrom előtt született meg. Egy halomban voltak a falnak döntve, némelyik tenyérbe illő kis képcsoda, egy másik pedig végigérte a kanapé háttámláját. Emlékeket idézek némelyikükhöz, például mikor ez elkészült, én épp banánt majszoltam, ennél a képnél Serge három napig káromkodott egyfolytában.
A zsivaj körülöttem nem szűnik, én mégis döbbent csendet hallok a fejemben, mikor meglátom egyik képét. Azt a vörösen izzó hangulatot, igen. Az ágyban fekvő lány itt már nincs egyedül, s ez meglep, mert azt hittem, a festmény kész. De nem. A körös-körül lángoló ágyban ott fekszik a nő mezítelen alakja, s körbeöleli őt a férfi, aki később került a képre. Mindkettő sötét árnyalak, de a hullámzó ecsetvonások kirajzolják érzelmeiket. A vörös ágy körül lobogó lángok pedig épp oly szépen írják le őket, mint a papírra vetett szavak. A kép címe: "Szenvedély"

Jogos, gondolom magamban. Igazán magunkra ismerek a képben, ez gyönyörű ziccer volt Serge részéről. S ha már nála járok gondolatban, nem fordulok meg neki. Tudom, érzem, hogy mögöttem áll és látja, amit én látok. Karja lassan átnyúl a vállam előtt és magához ölel.
- Mostantól ne tűnj el szó nélkül - súgja a fülembe, s ahogy hallom, mosolyogva.
Hát mosolygok én is. Dehogy tűnök el, ó, dehogy!
Hasonló történetek
3379
De amikor megfordulok egész közel érzem a száját a számhoz, és érzem a forró leheletét, ami átjárja minden porcikámat. Mélyen a szemébe nézek. Ő viszonozza a tekintetem. Érzem, már teljesen hozzám bújt, és az ölelése egyre szorosabb. Szinte már fáj ez az ölelés, mikor hirtelen megcsókol, és eltűnik minden fájdalom, és minden ami csak körülöttünk létezik...
3488
De ha tényleg szeret? Megvár. És megvárom. Megvárjuk egymást, addig a pillanatig, amíg elveszünk egymás tekintetében. És amikor, - mint mikor elalszunk, és ébredünk, hogy a kiesett álmok mikor is jöttek, - megcsókoljuk egymást. Az lesz a szerelem. Mikor csak odahajolok, és egy apró csókot pihegek az ajkaira. Mikor átkarolom, és kiráz a hideg, mikor megremeg a kezem. És nem érdekel, hogy izzad a tenyerem, hogy a hajam kócos, hogy őt is rázza a hideg...
Hozzászólások
További hozzászólások »
Sol_ ·
Csudi jó.

Whym ·
Nagyon tetszett.
Az a típusú író vagy, akiből fáradság nélkül el lehet olvasni bármennyit, mert viszel magaddal. Szóval ha megjelennél valahol, akkor írd fel ide is, még akkor is megveszem, ha vámpíros.

10-10

Victoria* ·
Köszönöm szépen, most igazán jólesett egy ilyen kritika:)
Szó, mi szó, jelentek már meg újabb novelláim/regényeim másik oldalon, de a nyomtatásba kerülő regényem még várat magára.
Whym ·
Ahogy nekem is:)

Victoria* ·
És én türelmetlenül várom :))

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: