Futott, ahogy csak a lába bírta. A sötét erdő méjjén ahol menekült, épp csak annyi fény szűrődött be, hogy ki tudja kerülni az alant helyezkedő ágakat, és kitüremkedő gyökereket. A fagyos levegő minduntalan az arcába csapott, szinte marta belülről a csontjáig hatolva.
Valami követte, valami emberfeletti, aminek a lihegését már a tarkóján érezte. Iszonyatosan félt, hogy utoléri, megkaparintja, így gyorsabb tempóra unszolta így is fáradt lábait. Mindhiába próbálkozott, a szörny nem akart távolodni. Sam rájött, hogy furfangra is szüksége lesz, ha le akarja hagyni a fenevadat. Nem fogja megkönnyíteni a szörny dolgát.
Elkezdett kacskaringósan futni, a fák törzsét fogódzónak használva. Loholt még gyorsabban, és még sürgetőbben. Lopva hátrapillantott, és most először remény árasztotta el fiatal lelkét. Kezdett távolodni, az üldözője. Kimerültsége ellenére a lány folytatta a futást, szinte levegőt sem vett annyira hajtotta az elszántsága.
Hátrapillantott, csak bizonyosságot keresve az előnyének. A szörny hatalmasat ordított, még a fák is beleremegtek. Sam már örömittasan kerülgette a fákat, de a tempón nem változtatott. Már sokadjára hátra pillantott, mígnem megtörtént az, amitől annyira tartott.
Felbotlott egy levelekkel takart gyökérben, amit túl későn vett észre. Előnye felőrlődött, mert a lény látván bukását könnyedén beérte. Fölémagasodott, undorító rohadt bűz terjengett körülötte, kinyitotta hatalmas pofáját, majd artikulátlan hangon elkiáltotta magát:
- Megvagy! - örömittasan megérintette Sam ruháját, majd, győzelmi táncba kezdett.
- Nem ér! Felbuktam!- panaszkodott a lány.
- Nem lényeg! Tudod a szabályt!- ezzel átváltozott egy ugyanolyan korú fiúvá, és pimaszul méregette a lányt.
- Rendben, de figyelmeztetlek! Elkaplak, mielőtt eléred a Nagy Tölgyet! Csaló!- a lányból immár egy mocskos szőrös állat lett.
- Lehet, hogy csaló vagyok hugicám, de Nyertes!- s már futott is a győzelemért.
Az erdőt újra megrázta egy fenevad kéjes ordítása.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-04-25
|
Merengő
Gini a vörös bundával rendelkező róka egy padon ült és nyomkodta a mobiltelefonját. Az északi...
2026-04-16
|
Horror
Helga karjai és lábai fokozatosan elzsibbadtak. Az eszköz azonban megtartotta és szabad hozzáférést...
2026-04-11
|
Horror
A lábait a mellkasának nyomta és bokáit a vállára vette. A lány zihált és a kis szünetet kihasználva...
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
2026-03-23
|
Történetek
<br />
Szivárog a kukid, mondta Ádám mosolyogva, miközben az ujjával letörölte az előválladékot,...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
- Mit tudsz a Pusztítás Torkáról? Halljam! - még az ajtónállók is összerezzentek a dühödt parancsra.
- Hatalmas varázsszer. - suttogta porszáraz torokkal a fogoly. Aki karjára húzza, képessé válik megnyitni valamiféle kaput, amin keresztül minden világok valamennyi fájdalma elpusztítja azt a lélekkel rendelkező lényt, aki a haszáló parancsol. De ennek a hatalomnak is ára van..
- Hatalmas varázsszer. - suttogta porszáraz torokkal a fogoly. Aki karjára húzza, képessé válik megnyitni valamiféle kaput, amin keresztül minden világok valamennyi fájdalma elpusztítja azt a lélekkel rendelkező lényt, aki a haszáló parancsol. De ennek a hatalomnak is ára van..
Csak ültek ott, nem mozdultak, olyanok voltak, mint a szobrok, mindenki a gondolataiba merült. Végül Horiq törte meg a csöndet:
- Mi emberek vagyunk. - kezdte - Az embereknek volt valaha egy olyan híres szokásuk, amit róluk neveztek el: az emberségesség. Ezért nem fogom társaimat irtani. Inkább korán kelünk, hogy a tündéket megelőzve átjussunk az erdőn...
- Mi emberek vagyunk. - kezdte - Az embereknek volt valaha egy olyan híres szokásuk, amit róluk neveztek el: az emberségesség. Ezért nem fogom társaimat irtani. Inkább korán kelünk, hogy a tündéket megelőzve átjussunk az erdőn...
Hozzászólások
Ez csak egy lehetőség, de minél többet írsz, olvasol annál többre jössz rá. Sokat lehet „trükközni” a szerkesztéssel, például szereplőket jellemezhetsz vele a párbeszédben anélkül, hogy leírnád milyen a személyiségük.
How are you today? My name is Penda
I saw your profile on my search for a nice and trusted person so i decided to write to you, I will like you to write and tell me more about yourself direct to my email.( pendabemba) (@) (yahoo.com )
from there i will reply you with more of my details and pictures,
I will be waiting to receive your email,
Have a nice day.
miss Penda
thanks
aaaaa
Helló,
Hogy van ma? A nevem Penda
Láttam a profilt keresni egy szép és megbízható ember, így úgy döntöttem, hogy írok neked, én szeretném, ha írni és mesélj még magadról közvetlenül az e-mail címemet. (Pendabemba) (@) (yahoo.com)
Onnan fog válaszolni neked több az én részletek és képek,
Én is arra vár, hogy megkapja az e-mail,
Have a nice day.
miss Penda
köszönöm