Történetek

- Ki vagy te? Ki vagy te ott a tükör másik oldalán? - kérdem, de nem érkezik felelet, hiába várom. Lehet, hogy ő nem is tudja a választ, lehet, hogy a válasz itt lakik bennem, csak valahol nagyon mélyen...talán már soha nem is fogom megtalálni, már csak emlékezni fogok rá, hogy ki is voltam... régen! ...

A kés csörömpölve hullott a padlóra. Susan hátramozdult, próbált minél távolabb csúszni ellenfelétől, miközben a hónaljtokban pihenő Browning után kutatott. A betörő valahogy megsejtette szándékát, mert erőt vett fájdalmán, és mellbe rúgta. Susan úgy érezte, mintha a kín a bordái alatt robbant volna. Az egész oldala elzsibbadt, karja érzéketlenül csüngött a teste mellett.
- Mocskos kurva! - hörögte a támadó, és közelebb kúszott az ügynökhöz. Egyik kezével belemarkolt a hajába, míg...

- Akkor látlak… Szia… - Soulness mielőtt még Mia válaszolhatott volna letette a telefont, és öltözködni kezdett. Magára vette a kabátját, a cipőjét, és szinte szárnyalt le a lépcsőn. Valami ismeretlen érzés fogta el, amitől madarat lehetett volna vele fogatni. Eddig is szerette volna látni Miát, de hogy most végre a lányt tényleg a karjai közt tarthatja rövid időn belül, úgy hatott rá, mint a kábítószer. Futott a városon keresztül, embereket fellökve, borogatva maga után, de ez mind most...

Azt akarta, soha ne érjen be a házba, örökké menjen ezen az úton, amíg fel nem néz, és meg nem látja őt. Már a lépcsőnél tartott. A fiú nézte őt, és összezsugorodott olyan kicsire, hogy átfért a rácsok között. A kinti párkányra állt, előredőlt, és elengedte a rácsot. Súlytalanul zuhant pár másodpercig, ez volt élete legszebb élménye. A lány vizes hajában landolt. Leereszkedett az egyik tincsen, és még mielőtt a hatalmas ujjak a csengőhöz értek volna, a fülébe súgta: "Szeretlek!"...

Volt valami rémült felhang, ami miatt nem nyitotta a tartályt, hanem pöccintett feljebb a teljesítményen a visszafordulóhoz, és megnyomta az adás gombot.
Nem tudta befejezni a nyugtázást. Szemei előtt villám robbant, a gép megrándult.
Félig öntudatlanul is csodálkozott, legalább öt-hat méterrel vagyok a vezeték felett.
Összeszedte minden erejét, inkább csak sejtve, mint látva, az előző körök alkalmával megfigyelt útkereszteződést próbálta megcélozni. Remélte, hogy a közlekedők...

Az arcáról sugárzott a boldogság s a nyugodtság. Akkor nekifogtam kifűzni a rajta levő semmi kis hálóinget, ami selyemből volt, nagyon áttetsző és színes. Szépen lecsúsztattam a válláról a pántot, egy kis ideig, gyönyörködtem karcsú vékony testébe, dús kerek kebleiben, kecses karcsú meztelen testében, miközben ő is levette rólam a hálóinget. Meztelenül feküdtünk összefont karokkal, lábakkal az ágyba. Elhalmoztuk egymást csókokkal, simogatással s kedves szavaival, mikor a szél betört az...

- Hol van?- Adam zavartan futott le a lépcsőn.- Tegnap este még itt volt.
- Vigyázz, mert kitöröd a nyakadat. Nem tudom, hol van.- Kyra éppen egy könyvet olvasott.- Talán sétálni támadt kedve.- újra belemerült olvasmányába, a fiúval mit sem törődve. Adam ezt nem hagyhatta annyiban.
- De… tudod, hogy mi történt, amikor én is egyedül indultam sétálni.- a fiú elindult az ajtó felé.
- Ne! Teljesen felesleges.- a lány még mindig a könyvet bújta.- Már nem érzem…és ez azt jelenti,...

Másnap reggel a csapat keserves vonyításra ébredt. Talán nem csak ők, hanem az egész erdő is. Az egyik kölyök elpusztult. Este kimehetett véletlenül a fészekből és pihés kis teste megfagyott. Mindenesetre az éhes farkasok vicsorgó fogakkal megindultak felé, de most a daliás hím állt az útjukba. Nem engedte kölykét megenni. Ő is éhes volt már, hisz este óta nem evett, de ő inkább éhen pusztul, minthogy elfogyassza a halott gyermekét. A kicsik ebből mit sem sejtve elkezdtek szopni reggeli...

Miután Heléna átjutott a kapun minden ugyan úgy látott, mint saját világában, kivéve egy dolgot. Mindenhol szemeket látott. Mint a mesékben- gondolta. Visszament a tábortűzhöz, ahol Armenika barátait találta. Megijedt, mivel mindegyiknek más volt a színe és hegyes is tartoztak hozzájuk. 4- en voltak, nem nézte őket 18- nál többnek. Pedig többek voltak, jóval többek. Túl sokáig méregette őket és ezt észre is vették A legmagasabb odament hozzá, hogy megkérdezze mi a baj...

- Állj! - csattant fel Roberts. - Mi van?! Miről beszélnek?! Mit képzelnek kit cipeltek ide?
Steve csak vigyorgott. - Pontosan tudjuk, hogy Ön a kerületi rendőrfőnök. Ezért hoztuk ide. Képzelje el, ha a bűnözők tudomást szereznének rólunk. Mit tippel meddig élnénk? Az sem volna szerencsés ha nagydobra vernénk, hiszen a nyakunkba szakadna a sajtó, a tudományos világ, kisérleti nyúl lenne a barátom. Ezért döntöttünk úgy, hogy fű alatt, csendben felhasználjuk ezt az új tudást a bűnüldözés...