A sötétség rejtekében 2

- Hol van?- Adam zavartan futott le a lépcsőn.- Tegnap este még itt volt.
- Vigyázz, mert kitöröd a nyakadat. Nem tudom, hol van.- Kyra éppen egy könyvet olvasott.- Talán sétálni támadt kedve.- újra belemerült olvasmányába, a fiúval mit sem törődve. Adam ezt nem hagyhatta annyiban.
- De… tudod, hogy mi történt, amikor én is egyedül indultam sétálni.- a fiú elindult az ajtó felé.
- Ne! Teljesen felesleges.- a lány még mindig a könyvet bújta.- Már nem érzem…és ez azt jelenti, hogy meghalt.
- Tessék? Mi az, hogy meghalt???- Adam teljesen lebénult.- Az nem lehet! Nem hiszem el…- az utolsó szavakat a lány már nem is hallotta teljesen.- És én miért nem érzem, hogy…?
- Te még túl fiatal vagy, ez majd jön később magától. Néha nem árt, ha észreveszed, hogy idegen vámpír van a közeledben. Nem mindenki olyan kedves, mint én.- Kyra lapozott a könyvben, de még mindig nem nézett Adamre.- Mondtam, hogy nem kell idehozni. Éreztem, hogy a halál már megkörnyékezte… Akkor hiába is mentetted meg.

- A pokolba az érzéseiddel!- Adam megsemmisülve csúszott le a fal mentén a hideg kőre. A lány végre felnézett a könyvből, megsajnálta a fiút. Ismét úrrá lett rajta az az érzés, amelyik akkor kerítette hatalmába, amikor besurrant a szobájába. Most is ugyanolyan ártatlan volt, elveszett. Ki gondolta volna, hogy ez az ártatlan lény valójában kicsoda.
Inkább egy kisfiúra hasonlított, akit az élet kegyetlenül megtréfált. Barna haja szemébe hullott, és egy kövér könnycsepp indult le a szemeiből.
- Pont neked nem kellene a pokolról beszélned. Tudod, hogy nekünk is ott lenne a helyünk.- Lassan odasétált a falhoz.- Oh… ne haragudj! Nem gondoltam, hogy ilyen mélyen érint.- Kyra leült a fiú mellé és átkarolta.- Látom, nagyon megkedvelted.- Az utolsó szót feltűnően kiemelte.
- Nem… nem úgy hanem…- Adam mélyen a lány szemeibe nézett.- Ő a féltestvérem volt. Csak nem tudtunk róla. Eddig az árvaházban lakott. És én… egyszer láttam egy fényképen, ami 2évvel ezelőtt készült. Ő az, tudom. Amikor apám megcsalta édesanyámat, született egy gyereke attól a nőtől. Aztán az a nő meghalt, a gyerek apámra maradt, ő meg beadta. Nem akarta felnevelni. Én is éppen elég voltam neki… meg az anyám is. Mindig veszekedtek. Egyszer apám megütötte anyámat. Ezután elváltak, anyukámhoz kerültem. Akkor voltam 13. Szükségem lett volna egy apára…

Aztán anyámat elütötte egy vonat… 1 éve. Először nem tudták azonosítani, mert… Mond, miért vagyunk megátkozva? Én is meg fogok halni?- Adam Kyrát nézte. Áthatóan.
- Ne félj, ezt sohasem hagynám!
- Már késő, most nem engem kellett volna megmentened. Hanem a húgomat. De te ügyet sem vetettél rá.

***

Adam az ebédnél sem evett sokat. Pedig Kyra mindent megtett. Elkészítette a kedvenc ételét a sajtos makarónit. Tényleg finomra sikerült, de úgy tűnt, még ez sem vidította fel a fiút. Csak csöndben ültek az étel fölött. Adamet zavarta a csönd:
- Éhes vagyok. Ma este elmegyek enni.- mielőtt a lány megszólalhatott volna, folyatta.- Egyedül szeretnék menni. Tudom, hogy féltesz, de most óvatosabb leszek.
- Én… oké, akkor jobb lesz, ha bezárkózom a szobámba.
- Csak nem félsz tőlem? – Adam gúnyosan elhúzta a száját.
- Inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem akarlak bántani. Ugye megérted?- Kyra arcán önelégült mosoly terült szét. Néha kifejezetten imádta felidegesíteni az embereket. De később rájött, hogy ez nem a megfelelő pillanat.

A délután átlagosan telt. Azt leszámítva, hogy Adam nem igazán kezdett beszélgetésbe a lánnyal. Mikor összetalálkoztak, csak egymásra néztek, és mentek tovább. Estére Kyrát ez már nagyon kiborította. Úgy döntött, hogy megvárja a 9 órát, miután a fiú elindulhat vadászni. Hagyomány volt a vámpíroknál, hogy csak 9 után léptek ki az utcára. Leült a kanapéra és a sötétségbe boruló lépcsőt figyelte. Már majdnem elmúlt 11, amikor hallotta, hogy a lépcsőfokok nyikorognak egyre közelebbről. Itt volt az ideje, hogy beszéljen vele.
- Jó estét!- köszönt neki Adam, amikor meglátta.
- Neked is. Úgy gondolom, beszélnünk kellene.
- Tényleg? És mi olyan fontos, hogy nem várhat? Azt akarod, hogy éhen haljak?- Úgy tűnt, a fiúnak ismét nem volt kedve beszélgetni.

- Nem. Nem akarom. Éppen ezért gondoltam arra, hogy egy darabig együtt kellene mennünk. Rám is rám férne egy kis vér. Nyugi, nem akarok beleavatkozni a dolgaidba. És utána úgy is egyedül jössz majd haza. Ha annyira magányra vágysz… és nem akarsz a közelemben lenni. Ezt lehet, mind megérdemlem, de nem gondolod úgy, hogy egy kicsit túlzásba viszed? Sajnálom a testvéredet. Nekem is oda kellett volna figyelnem rá. Nem értem, hogy miért utáltam annyira…Kérlek, ne haragudj!- Ezek a szavak nagyon mélyről jöttek. Egy igaz, kedves, szerető, de mégis fagyos szív mélyéről. Ahogy Kyra kimondta ezeket a szavakat, sokkal jobban megkönnyebbült, mint gondolta, pedig rettegett a választól, de mégis kellemesebb volt, mint egész nap úgy járkálni a házban, mintha szellem lenne. Adam láthatóan zavarban volt. Nézett maga elé és gondolkodott. Aztán rápillantott a lányra, mire arcvonásai meglágyultak, és egy gyönge, alig észrevehető fény csillant meg a szemében.

- Hogy tudnék rád haragudni, amikor Te vagy a teremtőm? Te vagy az anyám és az Istennőm is egyben. Hálás vagyok neked, hogy akkor nem öltél meg. Adtál nekem egy új életet. Lehet, ez sem a Paradicsom, de elhiheted, jobb mint az előző volt. Tudom, bűn amit csinálunk. Embereket ölünk. De azt is tudom, hogy ha hagynánk ők is megölnének minket. Kipusztítanának, és akkor nem maradna hely nekünk a világon. Pedig együtt kell élnünk. És nekünk, vámpíroknak is szeretnünk kell egymást, hisz egyek vagyunk.- Kyra odament a fiúhoz, mire az átölelte. Forrón és mégis lágyan. Talán senki nem ölelte meg így. Szeretett volna örökre így maradni, de azt nem kérhette, hogy a fiú miatta haljon éhen. Lassan kibontakozott az ölelésből.
- Akkor megyünk?

Egy darabig együtt sétáltak, majd elváltak egymástól. Adam már végzett az áldozattal, de úgy döntött, kint marad még sétálni, hogy átgondolhassa a dolgokat. Folyton Kyra járt az eszében… Azzal az édes mosolyával együtt. Adam úgy gondolta, hogy ez minden férfiszívet elvarázsolna. De vajon miért nem tette annyi éven keresztül? Miért bújt el magányában? Hiszen az a férfi, akiről mesélt már régen nem él. Az oké, hogy szerette, de azért ennyi ideig lehetetlen hűséget fogadni egy halottnak. Talán 30-40év. Arra jutott, hogy a lánynak biztos meg volt az oka, és hogy azt bármi áron ki fogja deríteni. Épp indult volna vissza a kastélyba, amikor hallása hirtelen felerősödött, és egy nagyon távoli bokorból gyermeksírást hallott.

***

Adam halkan benyitott az ajtón, majd lassan berúgta. Máshogy nem tudta kinyitni, mivel a kezében egy édes csöppség pihent. Nagyon megküzdött vele, mert nehezen tudta elaltatni a kicsit. És ha már sikerrel járt, nem akart mindent elrontani. Csöndben beosont a házba, a csomagot a kezéből lerakta a kanapéra és köré párnákat helyezett. Úgy döntött, hogy mindenképpen szólnia kell a lánynak. Így hát felment az emeletre és benyitott Kyra szobájába. A koporsó csukva volt, tehát aludt. Leült a hatalmas ágyra, és várt, hogy mikor ébred föl. Éjszaka a lány csak 1-2 órát szokott aludni. Eszébe jutott a kislány… lent hagyta. Már épp indult volna kifelé, amikor a koporsó teteje kinyílt, és egy álmos arc kandikált ki belőle. Kyra kimászott, és megigazította összegyűrődött ruháját. Hosszú fekete nadrágot viselt, hozzá egy szintén fekete blúzt. Mi tagadás, nem nézet ki rosszul. Leült Adam mellé, és kérdőn nézett rá. De a fiú csak titokzatosan mosolygott, és úgy tűnt, esze ágában sincs még ilyen hamar ellőni a poént.

- Jó reggelt! Minek köszönhetem látogatásodat?
- Inkább jó estét! Még éjszaka van. Hogy miért jöttem? Még sohasem jártam a szobádban. Érdekelt…- a fiú rámosolygott a lányra, és úgy tett, mintha a szemével mindent megvizsgálna maga körül. Ebből persze őt sem hagyta ki.- Mikor van neked időd ennyi cuccot vásárolni?
- Mindig kerítek rá időt. Na ki vele, miért vagy itt?!- a lány kezdte elveszíteni a türelmét. Adam elhúzta száját.
- Várj, várj! Mindjárt megmutatom.- 1 perccel később a babával tért vissza.- Ő az! Az új lakótársunk. Csak be akartam mutatni.- Kyra ránézett a kicsire, utána a fiúra.
- Te meg vagy hibbanva. Azonnal tüntesd el innen! Nem akarom látni! Kérlek…- az utolsó szó már fájdalmas könyörgés volt. A lány kezébe temette arcát és sírt. Adamnek fogalma sem volt, hogy mit tett. Csak egy tárgy volt a sors számára, hogy általa és a kislány által bebizonyíthassa, hogy a múlt mindig és mindig visszatér. Kísérti áldozatait, ezzel megmutatva hatalmát. Ezért olyan rémisztő mindenki számára. Kiszámíthatatlan… És mintha a kisbaba is megérezte volna a bajt, felébredt, és ő is elkezdett sírni. Amikor ezt meghallotta Kyra lefeküdt az ágyra és könnyeivel küszködve kiabált rá a fiúra:

- Vidd innen! Ha nem teszed, te is vele együtt repülsz!- a fiú végre észhez tért, és kiment a szobából. A kicsit bevitte a szobájába és megpróbálta elaltatni. Egy kis időbe telt, mire rájött, ez nem lesz egyszerű, mivel a baba nagyon éhes lehet. Lement a konyhába, és melegített tejet. Nem volt más, ezért kanállal etette meg. Utána mindketten nyugovóra tértek, bár ez a fiúnak nem ment olyan könnyen. 4 órával később kopogtattak az ajtón.

***

Kyra bűnbánó arccal és kisírt szemekkel áll a fiú előtt. Máskor rendezett, hosszú haja nagyon kócos volt.
- Mi az?- kérdezte Adam.- Azért jöttél, hogy megint megfenyegess? Ne félj, ha a gyerek felébred elmegyünk innen.
- Nem akarom, hogy elmenjetek. Amit akkor mondtam, nem gondoltam komolyan. Csak tudod, régen nekem is volt egy kislányom.- a fiú arcára őszinte csodálkozás ült ki.- Halva született. Csak egy pillanatra láthattam. De azóta sem feledem el, azt a gyönyörű arcot. Minden éjszaka őt látom álmomban. Hiányzik. Szörnyen hiányzik…
- S…semmi baj. Megértelek. Gyere be!- Adam mindig is félt Kyrától. Rémisztően titokzatos volt. Ezért nem is akart ellenkezni vele.

- Köszönöm.- a lány bement a szobába, ránézett az alvó csomagra a kanapén, és tisztes távolságra tőle leült az ágyra.- Mond csak, miért véded őt ennyire? Mégis csak idegen számodra.
- Ez igaz. A parkban találtam, az anyja ott hagyta. De… szeretem a gyerekeket, és idehoztam. Nem gondoltam, hogy ilyen mélyen érint.- Adam is leült, talán egy kicsit túl közel is a lányhoz. A baba csöndben szuszogott mellettük az ágyon.
- Tudod, hogy most már nem lehet gyereked… de ha annyira szükséged van egy mindig mosolygó arcra, akkor maradjon itt.- becsukta a szemét, és úgy folytatta.- Talán nekem is szükségem van rá. Akkor is szükségem lett volna rá. De az élet elvette tőlem. Magányos voltam. Meg akartam halni, helyette kaptam egy új életet. Ahogy te is mondtad. Istenem, bár csak haltam volna meg…- Kyra hangja elcsuklott és újra könnyes lett a szeme.

- Ilyet soha többé ne mondj! Élned kell! Én… én azt akarom, hogy élj!- Adam végigsimította a karját, aztán átvándorolt a hátára. Úgy érezte, hogy mindenre képes lenne azért, hogy bebizonyítsa a lánynak, igenis van értelme az életének, és már nem magányos. Már hogy lenne magányos, amikor van valaki, aki törődik vele, aki… szereti.- Szeretlek!- fogalmazta meg hangosan gondolatát. Óráknak tűnő másodpercek teltek el. Aztán valami puhát érzett az ajkain. Ki gondolta volna, hogy azok a hideg ajkak ilyen forrón tudnak csókolni? Önkéntelenül csukta le szemeit, és rettegett a pillanattól, amikor véget ér ez a meleg, bizsergető érzés. Érezte, hogy az ő arca is benedvesedik Kyra könnyeitől, de egyáltalán nem bánta. Aztán már nem bírta tovább, és magával húzta a lányt az ágyra. Adam minden érintésnél megborzongott, amikor a lány a hátát kezdte simogatni a pólója alatt. Olyan új volt neki, ez a mindent felemésztő szenvedély, hogy a türelmetlenség kezdte fojtogatni. Hirtelen mozdulatokkal szabadította meg Kyrát a ruháitól, már csak alsónemű volt rajta. Ekkor a lány megálljt parancsolt. Lassan megfogta a fiú kezét, -amelyik éppen a melltartóból próbálta kihámozni- és lecsúsztatta az oldalára, utána pedig a combjaira. Oly rég tapasztalta már ezt a vágyat. Hiányzott neki… Hagyta, hogy az ár magával sodorja, és hogy két test, két lélek egymásba fonódjon.

Kyra még soha nem ébredt ilyen boldogan. Délután 3 lehetett, de neki ez is éjszakát jelentett, mint minden más vámpírnak. Adam az arcát simogatta ujjaival, ami néha lejjebb is csúszott a lány nyakára, vagy a dekoltázsára. Amikor Kyra kinyitotta a szemét, a fiú máris egy puszit nyomott az ajkaira és elmosolyodott. Melyik nő tudna ennél szebb ébredést elképzelni egy csodás együttöltött idő után? Ránézett a kanapéra, ahol még mindig ott feküdt a kisbaba.
- Jó reggelt szerelmem! A kicsit még nem kell megetetni?- Adam őszintén örült, hogy a lány érdeklődik a baba iránt.
- Semmi baj, én már adtam neki enni. De gondolom te is éhes vagy.
- Ez igaz. Farkaséhes vagyok.- és visszacsókolta a fiút.
- Ráadásul azt hiszem, ma este el kell mennem vadászni. Nagyon kifárasztottál… gondolom, nem is bánod.
- Eltaláltad Mr. Drakula. És én is veled tartok.- Épp kettőjük között félúton értek össze ajkaik.