Dragooon adatai

Mesés fogalom
Hatolt eszembe tegnap ...

Mindenki a földön feküdt, életjelet nem adtak magukról. A fülem zúgott, majd egy pillanatra megállt. Fellélegeztem, amikor meghallottam a nyugodt, halk szuszogást a körülöttem lévők felől. Körbefordultam, majd ijedtemben hátrahőköltem. Egy, számomra ismeretlen nő feküdt tőlem alig hat-hét lépésre. Nem mozgott, nem lélegzett. Miközben hátrafelé lépkedtem, felrúgtam egy embert, aki azonnal felriadt. Látva a döbbent arcomat, megkereste a tekintetem irányát...

- Csomagolj fiam, elmegyünk innen! –adta ki az utasítást.
- Micsoda? Hogy-hogy elmegyünk? Kint sorra halnak meg az emberek! Nem mehetünk mi is ki oda! Szerinted mi lesz, ha az utcákon sétálgatunk nagy boldogan?
- Nem tudom, fiam, de most ez a legjobb megoldás. Hallottad a híreket, csak Budapesten észlelték ezeket, a szörnyű jeleket. Siessetek. Rozinak, majd segítek én, te csak tedd a dolgodat! –emelte fel kissé a hangját, amikor kérdőn néztem a húgomra...

Eltelt pontosan öt nap. Már hétfő este volt, újra híradó. A harmadik halálesetről szól a mai nap. Érdekes, megint nem találtak nyomot, az ügyet vizsgálók. Már sokan fölvetették, hogy a nyomozók egyike gúnyt űz az emberekből. Ez a gondolat, amilyen gyorsan elterjedt, olyan gyorsan elszállt, amikor a harmadik gyilkosság megtörtént...

Kicsi fecske megcsikordul,
Mikor a másik feljajdul.
Csipog, csipog most ész nélkül,
Míg a fáról le nem térül...

Megpróbálok nyugodt maradni, de egyszerűen nem vagyok képes rá. Próbálok megmozdulni, de nem megyek vele semmi jóra. Csak kínt, keserves kínt érzek, ami teljesen beborít. A tarkóm szúr, mintha ezer meg ezer tűvel döfködnék könyörtelenül. Egyik könyökömet alig érzem, míg a másik pokolian fáj. A mellkasom mintha ki akarna durranni az élet keserves küzdelmének utolsó szikrájával. A csípőmet nem érzem. Biztos elzsibbadhatott, nem tudom. Olyan zűrzavaros minden...

Másnap reggel a csapat keserves vonyításra ébredt. Talán nem csak ők, hanem az egész erdő is. Az egyik kölyök elpusztult. Este kimehetett véletlenül a fészekből és pihés kis teste megfagyott. Mindenesetre az éhes farkasok vicsorgó fogakkal megindultak felé, de most a daliás hím állt az útjukba. Nem engedte kölykét megenni. Ő is éhes volt már, hisz este óta nem evett, de ő inkább éhen pusztul, minthogy elfogyassza a halott gyermekét. A kicsik ebből mit sem sejtve elkezdtek szopni reggeli...

Szinte futottam, amikor rémületemben újra elestem. Egy fekete alak jelent meg előttem. Egy hajléktalan volt. A földön feküdt az egyik ház sarkában. Szeme fennakadt, tekintete üres volt: megfagyott…
Most már rohantam. Gondoltam, visszamegyek, de már nem volt hozzá semmi kedvem… Ott van a halott is, ha elmegyek az otthonomhoz, de ott van még a kutya is, ha nem ment még el...