A Kórboncnok- Hetedik fejezet: A Megoldás

Edward Gallini a szobájában ült, és roppant mód ideges volt. Ha elhúzta az utcára néző ablak függönyét, egy ismeretlen, sötét szedánt látott az épület előtt parkolni. Az FBI minden lépését nyomon követi.
A bajok a kórházban kezdődtek, amikor is Dr. Wassel bejelentette, menjen el két hét szabadságra, addig felmenti a munka alól. Ha véget ér a kivizsgálás, újra betöltheti az állását. Azon gondolkodott, hogy magához vesz a laborból néhány vegyszert, és befejezi a művét, ha lerázza magáról a megfigyelőit. Ahogy összepakolta a személyes dolgait, és elhagyta a patológia épületét, egy öltönyös férfi eredt a nyomába. Mindent elkövetett, hogy lerázza magáról kéretlen kísérőjét, de hasztalan erőlködött. Be kellett látnia, hogy az idegen nem tágít mögüle. Nem kockáztathatta meg a vegyszerek kicsempészését, így a mélygarázshoz ment, beült az autójába, és elhagyta a kórház területét.

A fekete szedán mint a kullancs tapadt rá. Az autó orrát az otthona felé irányította, majd percekkel később a garázsbejáróban leállította a motort. Sürgető izgalom fogta el, amikor a befejezés előtt álló műre gondolt. Persze nem mert a kültelki házhoz menni. Ha az FBI rájönne, mi folyik ott, idő előtt híre kelne a dolognak. Akkor pedig pont a lényeg veszne el, a kész mű a maga tökéletességében.
Gondolatai lázas egymásutánban kergették egymást. Érezte, hogy lenni kell valami megoldásnak. Ha másképp nem megy, kiássa magát az utcáig, és a csatornarendszeren keresztül hagyja faképnél a megfigyelőit. Amikor gondolataiban idáig ért, felrémlett benne egy régi emlék. Akkoriban a felesége még a házban lakott, és egy közös nagytakarítás közben, amikor a pincét lomtalanította, és a falnak csapódott egy kiürült, régi gázpalack, mélyen kongó hangra lett figyelmes, Már akkor felötlött benne a gondolat, hogy egykor talán közös lehetett az épület pincéje a szomszéd házzal.

Otthagyta az ablakot, és lázas igyekezettel tépte fel a pincelejáró ajtaját. Lement a poros, pókhálóktól szennyes falépcsőn, és ahhoz a falszakaszhoz botorkált, ahol emlékei szerint a gázpalack a falnak ütődött. Rövid, izgatott keresés után rátalált a keresett helyre. A lomok között megtalálta régi, törött nyelű kerti csákányát. Az első ütés után azonnal érezte, hogy ez nem az alap tömör betonrétege. Nagy kő esett le a szívéről, fúrni kezdett. Gyorsan haladt, a régi ház felvizesedett vakolatrétege könnyen engedett a csákány becsapódásainak. Nem telt bele negyedóra, és egy négyzetméteres felület állt előtte kibontva. Gallini elégedett volt az eredménnyel. Ha sikerül átjutnia a szomszéd ház pincéjébe, könnyen kijátszhatja a megfigyelőit. Másik ruhát vesz fel, kalapot nyom a fejébe, és kisétál az ügynökök orra előtt anélkül, hogy szemet szúrna nekik. Azután már csak akkor fedi fel magát előttük, amikor a mű készen áll a bemutatásra.

*********

Susan hangos koppanásra riadt. Kinyitotta a szemét, és értetlenül bámult az ajtóra. A szobában teljes volt a csend. Körbenézett. Nem észlelt semmi furcsa változást.
Az ajtó felől ismét koppanás hallatszott. A párnája alá nyúlt, majd csőre töltötte a fegyverét, és azonnal megpördült, hogy a háta biztosítva legyen.
- Ki az? - kérdezte rekedtes hangon.
- Jeffrey Holland - érkezett a válasz, és a férfi belépett a szobába.
- Hogy kerül ide? Mit akar?
- Ideszóltak a kórházból. Gyilkosság történt az intézmény parkolójában.
- Miért magát értesítették? - csodálkozott Susan.
- Mivel magát képtelen volt elérni a főnöke, engem hívott a hadnagy - vált türelmetlenné a férfi hangja.
Susan lenyúlt az ágy mellé, és a táskájából elővette a mobilját. A telefon akkuja lemerült, a készülék kikapcsolt állapotban volt.
- Azonnal elkészülök - mondta, és ledobta magáról a takarót. A szoba hűvöse azonnal bebújt a pólója alá, és libabőrös lett tőle. A pisztolytáska a következő pillanatban a vállára csapódott.
- A garázsban találkozunk, addig beindítom a kocsit - felelte búcsúzóul a férfi, és becsukta maga mögött az ajtót. Susan öt perc múlva már a garázsban volt, ahol Holland beindított motorral várta. Ahogy az ügynök beszállt az autóba, a férfi csikorgó gumikkal kilőtt.
- Hova ez a nagy sietség? - kérdezte a lány megrökönyödve. A WHO-s jogász legutóbb megismert vezetési stílusa merőben eltért a mostanitól.
- Amikor Lerman hadnagy telefonált, megkértem rá, hogy addig ne mozdítsák el a holttestet, amíg nem érünk oda. Azt mondta, maximum negyedóránk van, mert a helyszínelők már végeztek.

A kórház előtt a sok sötét terepjáróktól el sem lehetett téveszteni a bejáratot.
- Hagyjuk kint a kocsit - tanácsolta a lány Hollandnak, mire az bólintott, és ahol helyet talált, azonnal leállította a motort.
- Csak nem attól fél, hogy az FBI helyszínelői tönkreteszik a nyomokat? - loholt Jeffrey után a lány.
- Inkább a helyi rendőröktől tartok. Láttam mit műveltek Jessica baleseténél.
Susan magában igazat adott a jogásznak.
- Úgy tűnik, a gyilkos óvatlan - mondta a hadnagy, amikor meglátta őket. - Csupán a szerencséjén múlott, hogy ma senki sem látta meg. Jó esélyünk van rá, hogy aktív jelenlétünkkel rajtakaphatjuk a városban, mielőtt újból lecsaphatna.
Susan megvárta, míg az ügynökök szétszélednek, aztán a hadnagyhoz lépett, és bemutatta neki Hollandot.
- Örülök, hogy megismerhetem, már nagyon sok jót hallottam magáról! - rázta meg a feléje nyújtott kezet a hadnagy.
- Köszönöm! - próbált továbblépni a jogász.
A hadnagy elértette a szándékát, és elindult a garázs felé.
- Az áldozat huszonnyolc éves, fehér nő, a kórházban dolgozott, mint ápoló.
- Melyik osztályon? - kérdezte azonnal Susan.
- A patológián. Igen csúnya véget ért. A halottkém véleménye szerint agyonverték egy kemény tárgyal.
- Valerie! - nyögte a lány.
- Honnan tudja? - vágott értelmetlen arcot a hadnagy.
Jeffrey lábai szinte gyökeret eresztettek.
- Mondott valamit magának az ápoló tegnap? - csapott le rögtön a jogász.
- Abban maradtunk, hogy ma újra átbeszélünk bizonyos dolgokat, mert amíg maguk Dr. Gallinival Jessica holttestét nézték meg, odajött hozzám, és azt állította, információi vannak a gyilkossal kapcsolatban - felelte szinte egyszuszra Susan.

A két férfi sokatmondón egymásra nézett, majd a hadnagy vette át a szót.
- A három gyilkosság elkövetési módszerei között nagyon nagy a különbség. Míg az első kettőt balesetnek próbálták álcázni, ez utóbbi brutális, teátrális kivégzésnek mondható. Úgy érzem, nem lehetünk biztosak abban sem, hogy egyetlen elkövetővel van dolgunk.
- Hírtelen nagyon felgyorsultak az események ebben a városban. Amikor ideérkeztünk, még minden olyan csendes volt - csóválta a fejét Susan.
- Tehát Debbie Evans szemeinek eltűnése, és a maguk magánnyomozása láncreakciót indított el a puskaporos hordóban - gondolkodott hangosan Lerman hadnagy.
- Akkor lehet, hogy a kórházban történt kihallgatás indította el a folyamatot? - szólt közbe Holland.
- Arról nem is beszélve, hogy a mostani helyzet szerint talán nem is egy gyilkossal van dolgunk, habár lehet, a két tettes között van valamilyen kapcsolat - vélekedett a lány.
- A gyilkosságok elkövetésének közeli időpontja, valamint a helyszínek közötti összefüggés legalábbis erre utal - biccentett Lerman.
- Beszéltek már Dr. Gallinivel? - emlékezett vissza Susan a férfival folytatott tegnapi beszélgetésükre.
- Gallini eltűnt - jegyezte meg a nyomozótiszt.
- Miután hírt kaptam a gyilkosságról, azonnal parancsba adtam az embereimnek, hogy hatoljanak a házba, és kérdezzék ki. Az ügynökök többszöri kopogtatására sem jött ki senki, így betörték az ajtót. Átkutatták az egész házat, de nem találtak semmit. A doki csákánnyal kibontotta a szomszéd házba vezető, befalazott pinceátjárót és eltűnt az embereim szeme elől.
- Akkor nincs alibije?
- Sőt, éppen hogy meglépett. A kerületi ügyésztől azonnali elfogató parancsot kértem ellene.
- Elsőszámú gyanúsítottnak mindenesetre megfelel - biccentett Holland.
- Megnézhetjük a holttestet?
Lerman hadnagy kinyitotta a gyalogbejárót, és előre ment. - Remélem, nem vacsoráztak - szólt hátra az ajtóból.
Susan megkeményítette magát, és felkészült a lehető legrosszabbakra.

Amikor meglátta Valerie Fusáró holttestét, rájött, hogy erre a látványra nem lehet felkészülni. A lány a kocsibejáróval szemben, két oszlop közé volt kifeszítve.
A látvány elképesztő volt.
- Szóval így értette, hogy teátrális - szólalt meg Susan, hányingerrel küszködve.
- Nehezen értelmezhető balesetként - vett egy mély levegőt Holland is.
- Megnézték már az automata kamerák felvételeit? - nézett Susan a sarokba szerelt készülékre.
- A kazetták eltűntek a biztonsági helységből. Ebből is gondoltam, hogy nem egyedül lehetett a tettes.
- Ez kezd egyre bonyolultabb lenni - jegyezte meg Susan.
- Van tehát egy őrültünk, aki a társával ellentétben látványosan szeret gyilkolni - összegezte a lány.

Susan a jogász társaságában hagyta el az épületet. A lány a padkán várakozó Fordhoz lépett.
- Visszamegy a szállodába? - nézett Hollandra.
- Elvihetem? - biccentett a férfi.
Susan egész úton némán, gondolataiba merülve gunnyasztott az ülésben. A szállodához érve megpróbálta magát kiszakítani félig bódult kábulatból, de jobbára csak addig jutott, hogy nem kellett a korlátba kapaszkodva feltámolyognia a lépcsőn. A második emeleten pár szóval búcsút vett Hollandtól, aztán a szobája felé vette az irányt. Úgy érezte, ha rögtön nem fekszik le, azonnal összeesik a fáradtságtól. Az ajtóhoz érve előkotorta a kulcsát, majd belépett a hűvös lakrészbe. Felkapcsolta a villanyt, de a kapcsoló felmondta a szolgálatot. Az ügynök elindult az éjjeli szekrényen álló lámpa felé, amikor valami sötét repült feléje, és végigvágott a vállán. Susan oldalt vetette magát, átgördült a hátán, és ahogy felállt, szándékosan feldöntötte az előtte álló asztalt. Valaki felbukott mögötte, és végigvágódott a padlón. A lány megfordult, hogy szembenézzen a támadójával. Valami a lábának csapódott, és megroppantotta a térdét.

Felkiáltott a fájdalomtól, és ép lábával ösztönösen előre rúgott. Cipője orra elakadt az egyik bútorban. Úgy érezte a puhabőr alatt porrá törnek a lábujjai.
Hátrasántikált, miközben szemével az árnyékot fürkészte. Gondolt rá, hogy előveszi a pisztolyát, de rájött, ha ellenfele erősebb mint ő, akkor a pisztoly elvesztése végzetes lehet számára. A szőnyegen közeledő léptek hangját a támadás előtt egyetlen pillanattal hallotta meg. Ennyi előny azonban elegendő volt neki, hogy a szúrást felkészülten fogadja. Oldalt mozdult a fal felé, megtámaszkodott a szilárd felületen, és elemi erejű rúgást vitt be oda, ahol ellenfele lábát sejtette. A támadó keze ártalmatlanul elszisszent füle mellett, a lány rohama azonban célba ért, és megrendítette az árnyalakot.
Susan előrelendült, az ablak felé taszította a betörőt, és ahogy azt a kiképzésen tanulta, ágyékon ütötte maszkos ellenfelét. Fájdalmas üvöltés hallatszott a találat után, és a késsel felfegyverzett támadó összegörnyedve rogyott a padlóra. Az ügynök utána lépett, hogy kiverje kezéből a fegyvert, de sérült lába beleakadt a szőnyegbe, és maga is a betörő mellé zuhant. Szinte már várta, mikor csap le a gyilkos penge, de a döfés elmaradt. Szerencséjére ellenfelét kellően lefoglalta saját sérülése.

Az ügynök összeszedte magát, és a fegyvert tartó kézfejre ütött. Oda, ahol az idegközpontokat sejtette.
A kés csörömpölve hullott a padlóra. Susan hátramozdult, próbált minél távolabb csúszni ellenfelétől, miközben a hónaljtokban pihenő Browning után kutatott. A betörő valahogy megsejtette szándékát, mert erőt vett fájdalmán, és mellbe rúgta. Susan úgy érezte, mintha a kín a bordái alatt robbant volna. Az egész oldala elzsibbadt, karja érzéketlenül csüngött a teste mellett.
- Mocskos kurva! - hörögte a támadó, és közelebb kúszott az ügynökhöz. Egyik kezével belemarkolt a hajába, míg a másikkal a torkát kereste.

A lány előrenyúlt, fogást keresett ellenfele hónalján, aztán amint megérezte az érzékeny pontokat, kegyetlen precizitással préselte hüvelyk ujját felfelé, a lágy részekbe. A betörő vonaglani kezdett a fájdalomtól. Elengedte a nő haját, ugyanakkor kiszabadította magát a fogásból. Susan előre helyezte a testsúlyát, és fekvő helyzete minden esetlensége ellenére ép kezével iszonyú ütést mért ellenfele szája felé. Elégedetten vette tudomásul, hogy csont reccsent az ökle alatt. Hátrébb csúszott, és a betörő tehetetlenségét kihasználva, baljával a pisztolya után kotorászott. Ügyetlen küszködését tovább nehezítette, hogy dulakodás közben a kabátja beakadt a hámba, és lehetetlenné tette, hogy előhalássza a fegyvert. A támadó feltápászkodott a földről, és közeledett. Susan kirúgott, ellenfele lábát célozta meg, de az számított a mozdulatra, és ellépett előle.
- Megdöglesz, ribanc! - ígérte az arctalan alak.

A hang ismerősen csengett az ügynöknek. A lány hagyta a reménytelenül beszorult pisztolyt, és a keze ügyében lévő első tárgyat a támadó felé hajította. A betörő könnyen kivédte a dobást.
- Ennél többre számítottam magától, Susan Harper! - mondta árnyalatnyi csalódottsággal hangjában a betörő, és a lányhoz vágta a kezébe akadó ülőkét. A bútor az ügynök hasára zuhant. Susan úgy tett, mintha az ütés megrendítette volna. Összegörnyedt, majd ahogy ellenfele közelebb ért, elkaszálta a lábát. Az alak mellé zuhant a földre. Susan oldalt pördült, és arcon vágta. A gyilkos felhördült, levegőért kapkodott. Az ügynök közelebb került hozzá, ép karját átpréselte a támadó álla alatt. Könyökfogásba vette a gégéjét, és kegyetlen erővel elkezdte szorítani. Csak most érezte meg, hogy támadója milyen vékony alkat. A teste alig valamivel nyomhatott többet az övénél. A betörő vergődni kezdett a fojtásban, de az ügynök rendíthetetlen maradt, és egyre erőssebben szorította a nyakát. A vonaglás erősödött, majd minden átmenet nélkül abbamaradt, és helyette csak vontatott szuszogás hallatszott. Susan érezte, ellenfele megtört.
Anélkül, hogy akár jottányit is lazított volna a szorításon, megpróbált felülni. A betörő tehetetlenül csüngött a karjában. Sikerült kiszabadítani fegyverét a tok fogságából. Amikor a fegyver csöve a másik hátához ért, lassan engedett a fojtáson, és még távolabb csúszott. Az összetört alak ellenállás nélkül zuhant a padlóra.

A lány nagy nehezen feltápászkodott, és felkapcsolta az állólámpát. A fény bántó élességgel öntötte el a szobát. Susan hunyorgott, de nem vette le tekintetét a földön fekvő alakról. A padlón heverő alak simasíkot viselt. Alacsony volt, alig lehetett olyan magas, mint az ügynök.
- Vegye le az álarcot! - utasította a lány a legyőzött ellenfelet.
A feketébe öltözött betörő lassan engedelmeskedet. Nehezen mozduló kézzel megfogta a maszk alját, és feltolta az arcán. Az idős arc, a száj körüli ráncok azonnal megismertették Susannal az alakot.
- Jesszusom, Stratowski, maga az? - rendült meg az ügynök lába, és kénytelen kelletlen leült az ágy szélére. A férfi vörösen, rommá tört arccal, vérző orral és felrepedt szájjal meredt a padlóra.
- Susan, minden rendben?! - érkezett Holland hangja az ajtó felől.
- Most már azt hiszem, igen - felelte a lány.
- Mi történt? - nézett szét a feldúlt szobában Jeffrey. - Ez meg mit keres itt? Megpróbálta megölni magát? - hőkölt Stratowskit meglátva egy lépést hátra a férfi.

Ahogy észrevette a fekvő alak mellett heverő kést, azonnal reagált. Odalépett, és félrerúgta a hosszúpengéjű vadászkést. A fickó derék szíját leoldotta, majd mindkét kezét hátrakötözte vele. A biztonsági őr némán tűrte, hogy mozgásképtelenné tegyék.
- Nem úgy néz ki, mint aki hidegvérrel hullákat darabolna - jegyezte meg Holland, miután végzett az utolsó csomóval.
- Az előbb kishíján megölt. Akkor még én sem néztem volna ki belőle - fogta össze a vállán a nyílt sebet Susan.
- Megnézhetem? - lépett mellé a jogász, ahogy a sebesülést észrevette.
- Ért hozzá?
- Ellestem pár dolgot a WHO-nál - biccentett Jeffrey. A következő pillanatban már a sebet tanulmányozta. - Elég mély, de szerencsére eret, és csontot nem roncsolt a vágás. Persze össze kell varrni, különben nagyon csúnya forradás marad utána - közölte a diagnózist a jogász.
- Vele mi lesz? - intett a földön fekvő alak felé Jeffrey.
- Miután megtudtuk, hogy miért akart megölni, majd eldöntjük! - nézett a fal mellett kushadó alakra a lány.

Holland felállt, a férfihoz ment, és felültette úgy, hogy a falnak támaszkodva őket lássa.
- Mr. Stratowski, miért akarta megölni Susan Harper ügynököt? - kérdezte a jogász.
Az őr nem válaszolt, hanem gyilkos pillantásokat küldött kihallgatója felé.
- A saját érdekében kérem, hogy válaszoljon. Ha nem teszi a gázkamrát kockáztatja, hiszen az Alabamai államban ez jár annak, akit egy ügynök meggyilkolásával elítélnek - mondta határozottan Jeff.
- Honnan tudná mindezt, maga faszfej? Hisz maga csak egy egészségügyi seggfej! - fröcsögte a megkötözött ember.
- Dr. Holland nemzetközi jogász, te idióta barom! - vetette oda a biztonsági őrnek Susan. - Ha valaki, hát ő tudja, hogy mire számíthatsz.
- Hát igen, nagyfiú, ez már lejátszott ügy - vonta meg a vállát sajnálkozva Jeffrey. - Persze, ha mázlid van, és bevallod a másik két gyilkosságot is, talán megúszod egy akasztással. Biztos kevesebbet szenvedsz, ha kötél töri el a nyakad a gázkamra fullasztó mérgezése helyett - vélekedett Holland.
- Mi a szarról beszél? Semmi közöm a gyilkosságokhoz! - Ezt a ribancot is csak meg akartam leckéztetni a megaláztatások miatt, de nem akartam megölni! - tüzesedett bele az őr.
- Még fél kézzel, fél lábbal is elbántam veled, te nyomorék! - hergelte tovább a lány, hátha valamit elkottyant dühében a férfi.
- Mondtam már, hogy nem én tettem, hiszen azt sem tudom, hogy mi történt - nyöszörögte a férfi.

- Hát ezt nem lesz könnyű bizonyítani - csóválta meg a fejét Holland. - Ugyebár bántalmazni próbálta Miss. Harpert. Ezek után kihinné el magának, hogy nem végzett korábban Jessica Granddal is.
- De hát az baleset volt! - csodálkozott a biztonsági őr.
- Jól játssza a szerepét Stratowski, de ez kevés lesz a bíróságon. Na meg itt van a tegnapi Fusáró ügy! - blöffölt szándékosan a jogász, és szúrósan nézett a férfi szemébe.
- Mit mondott már megint rólam az a pletykafészek? - morgott Stratowski.
- A biztonsági kamera által rögzített felvételeket, ami a garázsban készült, szintén csak maga vihette el - morfondírozott a jogász.
- Milyen felvételeket? Mikor vittem el? - meresztett gülüszemeket az őr.
- A tegnapi gyilkosságról készülteket! - vágta rá Susan.
- Ezt nem tudja a nyakamba varrni. Két napja felmondtak nekem, és a belépést sem engedélyezik a kórház területére addig, amíg ez a felfordulás meg nem szűnik - mondta csendesen, megtörve a földön kuporgó alak.

- Nem hiszem, hogy ő tette - jelentette ki végül Hollandnak a lány. - Ez egy szerencsétlen seggfej, még gyilkolni sem tud, nem hogy boncolni. Viszont nem lenne ajánlatos elengedni, mert az igazi gyilkos még szabadon garázdálkodik, és el akarom kapni. Az lenne a legjobb, ha egy időre kivonnánk a forgalomból ezt az embert.
- Mire gondol? - nézett rá a jogász? - A rendőrségre nem vihetjük be ezzel az incidenssel, mert ha kiderül, hogy mindketten bántalmazták, még magának lesz belőle kellemetlensége - súgta a lány fülébe Jeff.
- Akkor? - nézett rá kérdően a lány.
- Csak egy megoldás van! - mondta hangosan Holland.
- Mondja már! - kapott az alkalmon a biztonsági őr is.
- Nem életellenes bűncselekménnyel viszem be magát, hanem az én lakrészembe való behatolás lesz a vád.

- Az miért jó nekem? - nézett rá bambán Stratowski.
- Mert megússza néhány nap elzárással, és némi pénzbüntetéssel, ellenben, ha gyilkossági kísérlet a vád, akár életfogytiglant is kaphat! - fejezte be a mondanivalóját Holland.
- Rendben, legyen úgy, ahogy maga mondja! - egyezett bele az őr.
Elindulni csak pillanatok műve volt. Amíg Susan ellátta a sebét, Holland egy nejlonzacskóba csavarta a véres kést. Közben figyelmeztette Stratowskit, ha bármi baromságot csinál, ez elegendő bizonyíték lesz, hogy örök életére rács mögé dugja. Pár perc elteltével már a rendőrség épülete felé haladtak. Susan elgondolkodott, vajon helyesen cselekednek-e. Jobban belegondolva nem is nagyon bízott benne, hogy valóban megtalálják az igazi gyilkost.

************

Tudta, hogy nem várhat tovább. A szerencse ezúttal nem segíthetett rajta. Az FBI túl gyorsan rájött, hogy a szakadéknál nem baleset történt. Érezte, hogy napról napra szorul a hurok a nyaka körül. Ha be akarja fejezni a munkát, egy pillanatig sem habozhat. A hiányzó láncszemet már régen kiszemelte magának, így nem kellett sokáig keresgélnie, a természet beteljesíti örökérvényű szabályát. A ház, ahová mennie kellett, nem volt messze. Mire gyalog odaér, legalább lesz ideje végiggondolni az eseményeket. Az ápolónő elpusztítása szokatlan örömhöz juttatta. Ez idáig ismeretlen volt számára, az efféle beteljesülés. Ekkor jutott először eszébe a gondolat, hogy mi lesz vele, miután elkészül a művel. A kérdés megválaszolatlan maradt, hiánya fájó űrt hagyott benne. Az ilyen fájdalmat csak egyféleképpen tudta tompítani. Dolgoznia kellett. A piros tetős, kertes ház a derékig érő kerítésével megnyugtatóan hatott az érzelmeire. Megérkezett. A zöld fű, az ablakokban nyíló muskátlik tökéletes idillt sugároztak felé. Nem először járt itt. Álmatlan éjszakáin gyakran nézegette a házat. Munkásságának befejezését látta benne.

Belökte a kertkaput, végigsétált a terméskövekből kirakott bejárón, és bezörgetett a rézfejű kopogtatóval. A lakásból lábdobogás hallatszott, és egy fiatal lány arca jelent meg a kisablak nyílásán.
- Segíthetek? - nyílt tökéletes mosolyra a gyönyörű száj.
- Remélem - vigyorodott el félszegen. - A szomszédjuk jelentette, hogy patkányok vannak a pincéjükben. Megvizsgáltuk az épületet, és lehet, hogy a maguk házában van a fészek. Szóval, ha nem bánná, körbe néznék odalent - mutatott a pinceablak irányába.
- Patkányok, nálunk? - nézett rá hitetlenkedve a gyönyörű arc. - Itt valami tévedés lesz.
- A kollégám most vizsgálja a túloldali szomszédot. Ha gondolja, visszajöhetek, amikor ott végeztünk.

A húsz év körüli lány egy pillanatig elgondolkodva állt a nyitott kisablak mögött, majd nagyot sóhajtva megkérdezte.
- Mennyi ideig tart?
- Maximum tíz perc, ha nagy a rendetlenség odalent. A patkány mindenhol otthagyja a nyomait - legyintett, és szélesen elvigyorodott.
- Negyedóra múlva indulnom kell - sóhajtott fel a lány.
- Addigra már a port is szétszórjuk - nyugtatta meg a Művész.
- Kerüljön beljebb! - nyitotta ki az ajtót Alexa, miután kiakasztotta a biztonsági láncot.
- Szépen laknak - biccentett akaratlanul, miután belépett, és becsukta maga mögött az ajtót.
- Az anyám odafigyel a dolgokra - hagyta rá a lány. - A pincelejárót itt találja - mutatott lefelé.
- Remek. Van másik kijárat az alagsorból?
- Nincs - felelte csodálkozva a lány.
- Tudja, csak a patkányok menekülése miatt kérdezem - húzta el a száját a Művész.
- Vigyázzon a lépcsőn, az öcsém néha ott hagyja a játékait! - szólt utána Alexa.
- Most hol van a kisfiú? - dermedt meg a férfi egy pillanatra.
- A szüleimmel ment el vásárolni, mert éppen haragban vagyunk. Tudja, mióta megnyertem a városi szépségversenyt, nem igen van rá időm, hogy vele játsszam - vallotta be a testvér.
- Azt hiszem, én akkor megyek a dolgomra - szólalt meg nehézkesen a Művész.
- Rendben. Ha valamire szüksége lenne, csak szóljon nyugodtan! Nemsokára indulnom kell, és még nem is zuhanyoztam - pironkodott a lány.
- Menjen csak nyugodtan fürödni, nem hiszem, hogy segítségre lenne szükségem - közölte a Művész, és elindult lefelé.

Alig, hogy leért, már hallotta a megengedett víz csobogását, és a zuhanyfülke ajtajának csukódását. Elindult felfelé. A lány háttal állt az ajtónak, és gyönyörű, karcsú testén táncot jártak az apró vízbuborékok. Egy pillanatra megállt, valami megfoghatatlan érzés kerítette hatalmába. Érezte, hogy valami megmozdul az ágyéka mélyén, és elemi erővel kezd a felszínre törni. Lassan, hangtalanul lépett a fülke elé, majd finoman elhúzta az ajtót.
Gyönyörű volt a lány bőre. Tudta, hogy óvatosnak kell lennie. Nem akarta, hogy a bőrének bármi baja essék. Rosszul mutatott volna a kész művön. Szinte hangtalanul vette elő zsebéből a nejlonzacskót. Egy gyors mozdulattal átölelte hátulról a lány mellkasát, majd a másik kezével a fejére húzta a zacskót, amit elszorított a nyakánál. Alexa vergődött, de a gyenge kis teremtésnek esélye sem volt szabadulni, a satuként szorító kezekből. A nejlon gyorsan bepárásodott, és egy perc múlva átláthatatlanná vált. A lány mozdulatai addigra már lelassultak, elerőtlenedtek, vergődése egyre rendezetlenebbé vált. A művész sokáig tartotta a fejét. Egészen addig, amíg az utolsó rángások is megszűntek.

Szomorú volt. Ez a fajta gyilkosság egyáltalán nem okozott neki olyan örömet, mint amikor Valerie Fusaróval végzett. Inkább sajnálta az elejtett vadat. Igen, Alexa Flynn áldozat volt. A körülmények úgy hozták, hogy kénytelen volt megölni. Nem látott még ennél hamvasabb bőrt. Alexa bőre olyan finom volt, hogy amikor megérintette, az ujjbegyeit durvának és esetlennek érezte a gyönyör felfogásához. Lehúzta a zacskót a halott lány fejéről. Alexa szemei kidülledtek, nyelve kilógott a szájából, az arca rettenetesen eltorzult, de a bőre szerencsére sértetlen maradt. A lakószoba közepére vonszolta. Felállt a társalkodó asztalra, és leszakította a csillárt, majd átfűzte a kampón a zsebében hozott vékony, de erős ejtőernyős zsinórt. Hurkot formált a végéből, majd a lány csuklójára kötötte, és felhúzta a holttestet, mint ahogy az állatokat szokták nyúzás előtt. Szikét vett elő, de egy pillanatra megfékezte mozdulatát. Gyönyörködve nézte a csodálatos, szoláriumozott, kreol testet. Mellei kicsik, de annál formásabbak voltak, mellbimbói az idegi sokktól kőkeménnyé váltak, szinte beleszúrtak a levegőbe. A halott lány fanszőrzete világosbarnán göndörödött a Művész mellének magasságában. Nagy kísértés lett úrrá rajta. De szinte abban a pillanatban észre tért, és rádöbbent. Ez nem az ő világa.

Túlon túl ártatlan, és tiszta volt neki. Nem úgy, mint Valerie. Ujjaival kitapogatta a bokánál az egyik visszeret, és a szikével átvágta a szöveteket. Majd ezt megismételte a másik lábon is. Hátralépett, és hagyta, hogy a vér a szőnyegre folyjon, és a test kivérezzen. Mire a folyamat véget ért, a szoba padlóján hatalmas tócsa állt. A Művész ekkor közelebb lépett a testhez, maga előtt tolva a társalkodó asztalt. Amikor szükségszerűvé vált fellépett rá, és körbevágta Alexa mindkét csuklóját. Miután végzett, a karok belső oldalán megnyitotta a bőrt, és nekilátott, hogy megnyúzza a lányt.

Apró, óvatos mozdulatokkal dolgozott, és nem sajnálta a vágásokat a hústól, ha arról volt szó, nehogy kiszakadjon a bőr. Miután végzett a karokkal, körbevágta az arcot, megnyitotta a hajas fejbőrt, majd a nyak mentén nekilátott a koponya lecsupaszításának. Úgy dolgozott, ahogy a vadászoknál látta, még gyermekkorában. Amikor végzett a művelettel, felhasította a mellkast, egészen a vénuszdombig, Y alakban elválasztotta a vágást, végigvezette a combok belső oldalán, aztán nem sokkal a bokák felett befejezte. Körbe vágta a lábszár alját, aztán elkezdte lefejteni a bőrt. Alexa nemi szervét képtelen lett volna megnyúzni úgy, hogy a bőr egyben maradjon, ezért egyszerű megoldást alkalmazott. Az egészet a nagyajkakkal együtt kivette. Ugyanígy járt a végbélzáró izomzatnál is. Mire elkészült, csupa vér lett a teste. Zavarta a dolog. Látta, hogy amit csinált, már szinte mészárlás. A Művész mellett élő másik énje egyre inkább kezdte belátni, hogy megérdemli a halált.


***************

Susan még egyszer megvizsgálta a korábbi áldozatok aktáit, és gyors összevetést készített. Az eredmény két sportoló és egy modell volt, valamint Debbie Evans. Holland egy pillantással nyugtázta az eredményt, és még hozzátette, hogy a hajléktalannak, Dr. Gallini szerint kivételes szépségű lába volt. Ennek alapján rákerestek minden olyan eltűnt személyre, aki valamilyen kapcsolatban állt aktív testmozgással, szépségiparral, vagy kiemelkedőt nyújtott valamiben. A lista meglepően rövid volt. Mindössze tizenegy név volt rajta, köztük a már ismert négy halottal. A maradék hétnek maguk estek neki. Kiderült, hogy a maradék hétből csak hárman jöhetnek szóba, akik megfontolás tárgyát képezik. Az elhunytak exhumálásához engedélyt kell szerezni, hogy megtudhassák, volt-e valamilyen elváltozás bármelyikükön a temetést megelőzően. Az egyikük egy focista, egy asztaliteniszező, és egy manöken, aki átutazott a városon, amikor halálra gázolta egy autó. Az engedélyek beszerzéséhez Lerman hadnagy segítségét kellett kérni, aki meglepő aktivitással vetette bele magát az ügybe. Szerencsére nem volt senkinek élő rokona, amely megnehezítette volna a dolgot. Soron kívül, szinte azonnal megvoltak az engedélyek.

Az elsőt Rock Bennalldinak hívták. A sírásók alig félórai ásás után tették szabaddá az utat a koporsó felnyitásához. Holland leereszkedett a gödörbe, szája elé zsebkendőt téve felnyitotta a koporsót. A jogász alig pár percet töltött lent, majd egy műlábbal tért vissza a felszínre. Abban egyetértettek, hogy a fiú fél lábbal nem igen lehetett focista. Háromnegyed óra múlva már a rendőrőrsön ültek, és a látottakon töprengtek. A jogász megjegyezte, hogy az eddig kivizsgált eseteknél mindig más szervek tűntek el. Mintha a hullarabló gyűjtő lenne, és mindenből a legjobbat akarná megszerezni. Susan érdekesnek találta a gondolatot, de inkább nem foglalt állást. De, mikor Jessica hiányzó keze eszébe jutott, máris más megvilágításba kerültek elébe a történtek. Már épp ott járt, hogy beszámol felfedezéséről Hollandnak, amikor olyan hírt kaptak, ami az egész rendőrőrs életét felbolydította. A helyi lapokban megjelent hivatalos felhívásra jelentkezett egy tanú, aki egy rettenetesen összetört, barna Fordot látott levánszorogni a hegyek irányából Jessica Gand meggyilkolásának éjszakáján. A tanú pontosan emlékezett rá, hogy az autó 1969-es típus volt, mert sokáig szeretett volna venni egy hasonlót. Az autó jobb eleje csúnyán összetört, jobb oldali lámpái nem világítottak, és a sofőr meggörnyedve ült az autóban.

Susan személyesen hallgatta ki az embert, aki jó megfigyelő képességével sokat segített munkájában. A kihallgatást követően, más dolga nem lévén, átment a serifhivatal kommunikációs helyiségébe, és az operációs tiszt számítógépén összegyűjtötte a barna Fordok tulajdonosait. A lista nem volt túl hosszú, de elég sok ahhoz, hogy ránézésre is nyilvánvaló legyen, nem lesz könnyű őket végigjárni. Susan valamilyen szűrésen gondolkodott, és elkérte a kézzel készült nyilvántartást, mivel a géphez elég korlátozottak voltak a hozzáférési lehetőségei. Félrevonult a régi kihallgató szobába, és belevetette magát az anyagba. Hogy mikor aludt el, arra nem emlékezett, de sűrű lábdobogásra riadt fel.
Kilépett az ajtón, és a rohanó Hollanddal találta magát szembe.
- Újabb gyilkosság történt! - lassított mellette a jogász.
- Menjünk - intett neki a lány, és azonnal kiszállt az álom a szeméből. A recepciónál még megállt, és megkérte az ügyeletes tisztet, próbálja meg kigyűjteni azokat a 69-es barna Fordokat, amelyek tulajdonosai az utóbbi időben közúti vétséget követtek el, vagy résztvevői voltak valamilyen közúti balesetnek.

Rövid autózás után egy derékig érő, fehérkerítésű kertvárosi háznál fékeztek. Kiszálltak a kocsiból, átvágtak az udvaron, ahol egy zokogó nőt próbált vigasztalni három helyi rendőr. Az ajtóban alacsony, pocakos férfi állt, háttal nekik. Érkezésükre megfordult és Radzani felügyelőre ismertek benne.
- Szeretnénk bemenni - jegyezte meg Susan.
- Fiúk, engedjetek utat a hölgynek! - mordult rá hangosan a felügyelő az előszobában sorakozó rendőrökre. A rendőrök sorfala szétnyílt előttük. Susan az alvadt vértől barnálló szőnyeget látta meg először, majd a csillár kampóján lógó test alsó részét.
Közelebb érve egy megnyúzott emberi test látványa tárult elé. Olyan volt, mint egy orvosi tanulmányrajz, csak a maga valódiságában, háromdimenziós kivetülésben. A nyers hús látványa megrendítően hatott rá, és képtelen volt a részletekre figyelni. Be kellett érnie annyival, hogy csak darabonként engedi közelebb magához a szörnyű élményt.
- Szerintem ez már nem is ember - jegyezte meg Holland, ahogy az agya kezdte feldolgozni a látványt.
- Valóságos mészáros munkát végzett - értett vele egyet Lerman hadnagy, aki időközben megérkezett.

Susan erőt vett magán, és közelebb lépett a tetemhez. A lány elsődleges és másodlagos nemi szerveit levágták. Az arca csupán egy felismerhetetlen húsmaszk volt. Fogai közül kilógott a nyelve, ami fulladásos halálra utalt. Még a vágóhídon sem látott ilyet. Szörnyű látvány volt.
- Megnyúzták, de nincs rajta más külsérelmi nyom - lépett mellé a hadnagy. - Az orvos szerint megfojtották.
- Hová lett a bőre? - kérdezte a jogász
- A gyilkos magával vitte - szólt oda az orvos -, mert a házban nincs.
- Azért jött ide - érett meg a felismerés a lányban. - Egész végig rossz nyomon jártunk. Azt hittük, hogy egy bolonddal van dolgunk, aki abban leli örömét, hogy halottakat darabol fel, és eltünteti a szerveket.
- Talált valamit a temetőben felnyitott sírban? - kérdezte Lerman.
- Ma délben exhumáltattuk Rock Benalldit, és Dr. Holland egy műlábat talált a koporsóban.

Pont a hajléktalan alsó végtagjának a párját. Ez a fickó nem összevissza gyűjtöget. Mindig előre, meghatározott szándékkal követi el a lopásokat. Sportolók, modellek, fiatal, egészséges emberek az áldozatai. Nem lennék meglepve, ha valami hasonló derülne ki a mostani áldozatról is.
- Alexa Flynn nyerte a legutóbbi amatőr szépségversenyt a városban - biccentett a hadnagy.
- Olyan ez, mintha mindenből a legjobbat akarná összerakni. Akár egy kirakós játék - morogta Lerman.
- Akár egy modern Frankenstein professzor? - gondolkodott a jogász.
- Valahogy úgy! - biccentett Susan. - Talán azért választja mindig a legtökéletesebbet, hogy jobbat alkosson, mint az eredeti.
- De ki lehet ennyire fanatikus, megszállott? - tűnődött Holland.
- Tudnak már valamit a patológusról? - kapott a szón Susan.
- Eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Ellenben tegnap feltörtek egy helyi patikát, és csak kémiai vegyszerek tűntek el. Teljesen amatőr volt az elkövető, de egyetlen ujjlenyomatot sem hagyott.

- Azt hiszi Gallini volt? - érdeklődött a hadnagy.
- Dr. Wasswel szerint a patológus el akarta vinni a felszerelését, amikor kényszer szabadságra küldte. Két ügynök átnézte az ott hagyott holmit, és ugyanolyan vegyszereket találtak, amilyenek eltűntek a gyógyszertárból.
- Nem tudom, mit akar ez a fickó, de az biztos, hogy nem egyenes úton jár. Ennek ellenére olyan érzésem van, hogy képtelen lenne a saját kezével ölni - csóválta meg a fejét Susan.
- Talán igaza van Harper ügynöknek, és valaki a kórházból segítette a gyilkos munkáját - gondolkodott hangosan Lerman.
- Bár csak tudnám, hogy mi folyik itt! - sóhajtott Susan, és egy pillanatra megszédült.
A jogász utána kapott, és megragadta a derekát. A lány magában megállapította, hogy a férfinak milyen erős keze van.
- Köszönöm, semmi bajom! - bontakozott ki a fogságból a lány.
- Azért csak menjen vissza a szállodába, és pihenjen le - mondta az FBI tiszt. - Már így is sokat segített, Dr. Holland. Ha már eleget látott, kérem, vigye vissza az ügynököt a szállására, nagyon lekötelezne - tette hozzá nyomatékosan a hadnagy.

Susan kiért a ház elé, és megvárta a mögötte érkező jogászt. A sötétedő utcán egész kis tömeg gyűlt össze a halálhír hallatára. A lány mellé érő Holland kezében megvillant a riasztó távirányítója, megnyomta a gombot, és az index fénye jelezte, hogy merre állnak. Beszálltak a kocsiba. A férfi indított, gázt adott, és araszolva kiállt a parkoló autók közül.
- Képtelen vagyok elfogadni a helyzetet, hogy egy elmebeteg szabadon gyilkol a városban, engem pedig parancsban köteleznek a pihenésre! - szólalt meg a lány. - Megtenné a kedvemért, hogy megáll a seriff irodánál? - szólalt meg némi további töprengést követően Susan.

A jogász ránézett, és sokat sejtetően elmosolyodott, de nem kérdezett semmit. A következő sarkon befordult, és pár perc múlva a hivatal előtt fékezett.
- A mobilom be van kapcsolva - mondta a férfi, és köszönés helyett csak biccentett a fejével.
- Köszönöm! Nem tart soká. Ha végeztem, taxiba ülök, és hazamegyek egyedül - mosolyodott el a lány, és kiszállt az autóból.
Belépett az irodába, és a recepciós pult mögött ülő ismerős tisztet kereste tekintetével, de nem találta. Az ablaknál ülő másik alak azonban érdeklődve nézett rá.
- Segíthetek, kisasszony? - kérdezte a dús bajuszú, derűs ember.
- Igen, azt hiszem. Az ügyeletes tisztet keresem, aki napközben volt szolgálatban - mondta a lány kedvesen.

- Akkor ön minden bizonnyal Miss. Susan Harper ügynök. A kollégám már végzett, de a megállapodásuk értelmében hagyott itt önnek egy feljegyzést - nyúlt a pult alá a tiszt, és átadta a lánynak. Susan átnyúlt a pulton, és belenézett a feljegyzésbe. Elég volt egyetlen pillantást vetnie rá, hogy előbb elsápadjon, majd kifusson a lábából az erő. Csak most értette meg, mennyire ostoba volt. A megoldás végig a szeme előtt lebegett, csak épp képtelen volt meglátni a fától az erdőt. Biccentett a még őt figyelő rendőrnek, majd kitámolygott az épületből. Az út mellett meg kellett állnia, hogy megtámaszkodjon. Egyelőre képtelen volt feldolgozni, hogy Jessica gyilkosa milyen arcátlanul pimasz módon viselkedett előttük. Még csak nem is ügyelt rá, hogy igazán leplezze a kilétét, és mindössze egyszer hazudott nekik. Azt sem csinálta valami jól.

Leintett egy taxit, és bemondta a lapra írt címet. Ellenőrizni akarta a házat, mielőtt értesítené a kollégáit.
A bérkocsi a kertváros felé haladt, arra, ahol a legutóbbi gyilkosság történt.
- Ne a ház előtt álljon meg! Hajtson tovább egy sarokkal, kérem - utasította a kreol bőrű sofőrt Susan, - csak előbb mutassa meg a keresett házat.
A sárga szedán nem sokkal később elgurult egy kerítés nélküli, elhanyagolt, egyszintes épület előtt. A vezető intett neki, hogy ez az a ház, majd egy sarokkal később befordult balra és megállt. Susan kiszállt a kocsiból, fizetett a sofőrnek, majd kicsatolta a fegyvertartón lévő biztosító csatot.
A hátsó front felől közelítette meg a házat. Az időközben teljessé vált sötétség a segítségére sietett. A ház mögötti kiskert elvadult, a gaz derékig ért. Az egykor ideültetett gyümölcsfák metszetlenül, elburjánzva terpeszkedtek a gaz felett.

Susan vett egy mély lélegzetet, és átpréselte magát a kiszakadt drótkerítés hálóján. A falhoz lapult, és a bezsaluzott ablakok mellé lépett. Benézett a réseken, de semmiféle fényt nem látott kiszűrődni. Ellenben meleg csapott az arcába, ahogy közelebb hajolt. Susan ellépett a ház sarkától. és óvatosan a garázs felé vette az irányt. A melléképület duplaszárnyú kapuja zárva volt. Az ügynök belesett a két ajtó közti résen. Odabent sötét honolt. Elővette az FBI-nál rendszeresített zárnyitó készletét, és az erős acéllap rövid mozgatása után félretolta a zár nyelvét. A kapu engedett, a lány besurrant a résen. Odabent felkapcsolta ceruzalámpáját, és a fényt körbevezette a helyiségen. Az első, amit meglátott, a barna Ford volt. A jobb oldalán alig talált egy tenyérnyi épp felületet. Karmolások, horpadások és hasítások tépték szét a fémet. A lány úgy érezte, eleget tud ahhoz, hogy értesítse Adam Lerman hadnagyot.

Kiment a garázsból, és a főépület felé indult, közben elővette a telefonját. Már az átjárónál tartott, amikor meghallotta a hangokat. Leginkább nyöszörgésre hasonlított. Olyan volt, mint egy kölyökkutya sírása. Már éppen azon volt, hogy tovább megy, amikor a hangok magasabb tartományba csaptak, és most már gyereksírásra emlékeztettek. Susan megállt, és nem tudta mitévő legyen. Egyik oldalról menni akart, de a lelkiismerete nem engedte. Ha egy gyermek van összezárva ezzel az elmebeteggel, akkor minden perc számít.
Tudta, nincs vesztegetni való ideje. Bal kezével elővette a pisztolyát, letette maga elé a földre, és térdre ereszkedve beütötte a kezében lévő telefonba a hadnagy számát. Várt. A tiszt sokadik csöngésre vette fel a készüléket.
- Tessék - szólt bele a férfi.
- Harper vagyok. Megtaláltam a sérült barna Fordot. Itt vagyok a tulajdonos házánál, alig pár sarokra maguktól. A cím Rosegarden 126. - suttogta a telefonba.
- Remek, mindjárt küldök egy rendőr autót!
- Egy gyermek életveszélyben van odabent. Hallom a hangját, ahogy sír. Azt hiszem, könyörög valakinek. Úgy döntöttem, bemegyek.
- Maradjon ott, ahol van! Nincs házkutatási parancsunk! Ha bemegy, jogtalan behatolásnak minősül. Minden, amit odabent talál, nem tekinthető majd bizonyítéknak - maradt határozott a hadnagy.
- Értse meg, valaki életveszélyben van odabent - nyomta ki a telefonját Susan, majd felvette a földről a fegyvert.

Odament az ajtóhoz, majd erőteljesen kopogtatott. A sírás abban a pillanatban abbamaradt. Nem sokára közeledő léptek hangja hallatszott. Susan a torkában érezte dobogni a szívét. Valaki zörögni kezdett a zárral, majd néhány másodperc múlva egy félmeztelen, szőrös mellkasú ember jelent meg a lány előtt. Rendkívül erős felépítése volt. Az alak bal vállát hatalmas forradás borította.
- Á, Susan Harper ügynök! A legjobbkor! - köszönt a férfi a lánynak. - Nagyon gyors volt, de én sem tétlenkedtem! - mondta egy mindentudó mosoly kíséretében.
A lány csak most vette észre, hogy a férfi szemei könnyben úsznak.
- Lenne néhány kérdésem, ha ráér - erőltetett nyugalmat magára Susan.
- Itt az ajtóban akar beszélni, vagy inkább bejön? Tudom, nincs házkutatási parancsa, de ez barátok közt mit sem számít, nem igaz? No meg tudom jól, azért jött, hogy elsőként lássa meg a Művet - áradt szét egy felhőtlen mosoly a férfi arcán, és intett a lánynak.
- Ahogy mondja - biccentett a lány, és belépett az ajtón. Első pillanatban megszédült az erős vegyszer szagtól, ami fogadta. Az ház fertőtlenítő bűzben úszott. Az ügynök szembefordult a férfival, hogy a fegyver takarásban maradjon, amit úgy szorított, hogy belefájdultak az ujjai. Az alak becsukta mögöttük az ajtót, és készségesen előre ment. A hatalmas forradás a vállán szinte a háta aljáig húzódott. Ekkora sérülésbe egy gyengébb felépítésű ember azonnal belehalt volna.

A ház belülről hasonló képet mutatott, mint kívülről. A különbség csak annyi volt, hogy a tisztaság, szinte kézzelfogható volt.
- Kér valamit inni, vagy előbb megnézi a Művet? - állt meg a konyhában a férfi.
- Inkább előbb megnézném - jelentette ki megfontoltan a lány.
- Kérem, ne kritikus szemmel nézze! A részletek tökéletes kidolgozására nem maradt időm. Csak hagyja, hogy az első benyomás megérintse. Adja oda magát az érzésnek, ne küzdjön ellene, ne próbáljon meg kukacoskodni, mert akkor elvész a lényeg - szabadkozott az ember, majd előrement. Az ügynök némán haladt a férfi mögött, fegyverét lövésre készen szorongatta a háta mögött.
- Ne ijedjen meg, ez egy nagy teljesítményű hűtő. Amikor kinyitom, mindig hideg gőz csapódik ki. Csak azért mondom, mert nem szeretném, hogy rémületében idő előtt lelőjön a háta mögé rejtett fegyverrel - mondta a férfi.

Kinyitotta a zárszerkezetet. A lány helyet változtatott mögötte, és megemelte a Browning csövét. A kicsapódó gőzben eltűnt az ember. Susan moccanatlan maradt, hogy a hangok ne árulják el a hollétét.
- Nyugodjon meg, Susan! Nem mentem sehova, itt állok az ajtóban, csak várni kell, hogy felszálljon a gőzfelhő.
- Maradjon ott, ahol van, amíg el nem ül a pára! - utasította a férfit, és odébb lépett.
- Rendben, nem mozdulok - mondta a fickó.
A látási viszonyok egy perc alatt rendeződtek. A férfit szemmel láthatóan nyugtalanítani kezdte valami. Arcáról eltűnt az elégedettség, és az örömmámor, szemében gyökeret vert a gyanakvás. Susan belépett a helységbe, és szinte azonnal a látómezőjébe került az "alkotás". Noha számított a látványra, a "mű" beteges mivolta mégis áttört a lelke köré vont védműveken.

A húskampón lógó emberi torzó borzalmasabb volt, minden eddigi élményénél. Olyan volt, mintha egy embert egy hatalmas, fogatlan csecsemő megrágott, majd miután rászóltak, hírtelen kiköpött volna. A részek és az egész aránya hihetetlen módon eltolódott egymástól. A karok vaskosak, erőteljesek, a törzs vékony, míg a lábak hosszú, plasztikus izmokkal borítottan csüngtek alá. A torzóra durva fércmunkával ráhúzták a fiatal szépségkirálynő bőrét, ami hol pattanásig feszült, hol lazán fedte a szöveteket. A legszörnyűbb talán az arc volt. Az összhatás disszonáns volt és beteg. A kidülledt élettelen tekintet, a fogakon elcsúszott ajkak, az idétlenül elálló fülek borzalmas látványt nyújtottak.

Aztán a tekintete a kezekre esett, és könny öntötte el a szemét. Képtelen volt nem felismerni Jessica gyönyörű ujjait, erőteljes, mégis keskeny tenyerét. A hányinger kerülgette, ahogy végignézett a teljes Művön.
Oldalt fordult, és tekintetével a férfit kereste. A Művész szinte kezeit tördelve nézett rá, mint aki dicséretre vár.
- Miért? - kérdezte Susan undorodva.
- Mert szép - adta meg az egyszerű választ a férfi.
- De hát ez szörnyű! - rázta meg a fejét a lány.
- Szörnyűségében szép! - lépett hozzá közelebb a kórházi dolgozó. - Magában hordozza egy új ízléskultúra alapjait. Olyan kifejező erővel bír, amely hatása alól senki sem vonhatja ki magát. Nézze meg jól, és mondja azt, hogy jövő héten már nem fog emlékezni rá! - magyarázta az ember. - Aki egyszer ezt meglátja, sosem lesz képes ugyan úgy beleharapni egy szelet húsba, sosem lesz képes még egyszer ugyanúgy gyilkos fegyvert venni a kezébe.

Eszébe fog jutni, amit látott. Ez maga az örökkévalóság.
- Maga őrült, teljesen elment az esze. - jelentette ki határozottan Susan.
A férfi szemei résnyire szűkültek, aztán ismét kitágultak a pupillái.
- A zseniket a saját korukban gyakran tartották őrültnek. az alkotók képesek megjósolni, hogy mit hoz a jövő. Maga Susan Harper, nem ilyen. Csak egyszerű halandó, aki képtelen látni az élet kisugárzásának törékeny gyönyörűségét.
- Ezt nevezi maga kisugárzásnak? - mutatott a felfüggesztett holttestre a lány.
- Igen! Mindene tökéletes. Olyan, mint én voltam valamikor.
- Emelje fel a kezét, és forduljon a fal felé! - elégelte meg Susan a színjátékot. - Ha egyetlen gyanús mozdulatot tesz, keresztül lövöm, mint egy kutyát.
- Mindketten tudjuk, Harper ügynök, hogy maga nem fog engem lelőni. - mondta a másik határozottan, és nem engedelmeskedett a felszólításnak.
- Valóban azt hiszi? Nem hittem, hogy képes lesz még meglepni, de úgy látom sikerült. Ha nem teszi, tényleg meghúzom a ravaszt - emelte fel a fegyver csövét Susan.

- És a jogaim? Amíg nem bizonyítják be, hogy bűnös vagyok, addig úgy kell kezelnie, mintha ártatlan lennék - nézett szembe a Browing csövével a férfi.
Susan további magyarázkodás helyett átlőtte a férfi combját. Az ember a hűtőkamra padlójára zuhant. Egész idő alatt egy fájdalmas hang sem hagyta el a száját.
- Forduljon hasra! - érkezett a következő parancs.
Az ember meg sem moccant. A lábából, és az eséstől a fejéből is szivárgott a vér. Csukott szemmel, egyenletesen lélegzett.
- Ne feszítse túl a húrt! Tudom, hogy semmi baja! - rúgott bele a férfi sebesült lábába. A földön fekvő alak meg sem mozdult. Susan óvatosan, jobb kezével előhalászta a bilincset, majd lassan közelített a férfihez. A rúgás nem sokkal a cipője felett érte, és könnyedén kisöpörte a lábát. A következő rúgás a karján találta el, és kirepült belőle a fegyver.
- A francba! - konstatálta a helyzetet Susan, és baljával teljes erőből szájon vágta az emelkedő embert.
- Ó igen, ezt szerettem a barátnőjében is! - ragadta meg a kezét a csuklójánál fogva a férfi.

- Ő sem adta fel egy pillanatra sem. Egészen addig küzdött, amíg élet volt benne - szorította le a bivaly erős férfi. - Nézd meg! - mondta a lánynak, és csuklóinál fogva elkezdte vonszolni maga után a földön.
Az ügynök úgy érezte, mindjárt leszakad a keze. Kivonszolták a kamrából a nappaliba egy képhez, ami a falon lógott.
- Ilyen tökéletes voltam valamikor. De azt mondták, hogy én voltam a hibás, mert leléptem a járdáról, azért ütött el az a turista ribanc. Keresztülhajtott rajtam, tönkretett engem, meg a karrieremet is.

Susan fájdalmával küszködve emelte szemeit a képre. Kisportolt, szálfatermetű ember nézett vissza rá a képkeretből. Míg a férfi régi másával volt elfoglalva, Susan összeszedte minden erejét, és kirántotta a kezét a szorításból. Ugyanazzal a lendülettel bevitt egy haránt rúgást az álkapocsra, majd a szabályokra fittyet hányva elemi erővel lágyékon rúgta a megrendülni nem akaró embert. Erre már a férfi is előre görnyedt, és ekkor a lány belekapaszkodott az apród frizurába, majd felhúzott térdébe rántotta az ember arcát, aki még mindig állt, amikor a bordái között robbant Susan lengő rúgása. A férfi tüdejéből éles sivítással kiszaladt a levegő, majd térdre rogyott. Susan felkapott egy tárgyat a földről és lesújtott a férfi tarkójára. Az elterült a földön. Susan bebotorkált a hűtőkamrába, hogy megkeresse az elejtett Browingot. Visszatérve a férfi hűlt helyét találta.
- Nem! - nyögte, és oldalazva, ahogy tanították az akadémián, lépésről lépésre haladt előre. Mindenhova benézett, még az ágy alá is. Remélte, hogy a férfi még a házban van. Már majdnem feladta a keresést, amikor a hűtőkamra felől ismét meghallotta a gyermeksírást. Óvatosan elindult a hang irányában. Belesett a nyitott fémajtón. Érezte, hogy már egyre kevésbé tudja elviselni a felgyülemlett feszültséget.
- Hová tette a gyereket? - kérdezte fennhangon.

A sírás azonnal abbamaradt. Belépett a hűtőkamrába.
- Jöjjön elő! Nincs semmi esélye a menekülésre - folytatta a lány.
- Ha valóban így van, akkor minek erőlködik Susan? - hallotta a terem sötét sarkából jövő hangot.
- Adja ide a gyereket. Nem ártott magának semmit.
- Nincs itt semmiféle gyerek, csak én. Ebben a pillanatban fülsiketítő dörrenést hallott. A golyó Susan jobb combjába csapódott. Megtépte a lábát, égető fájdalmat érzett, megrendülő izmokat hagyott maga után. Estében tüzelt. A torkolat tüzet vette célba. A betonra zuhant, és még egyszer tüzelt. A browing megugrott a kezében, és a felvillanó torkolattűz fényében meglátta a feléje támolygó arcát. Újra lőtt. Fájdalmas ordítást hallott. Az ember az összefércelt hullába kapaszkodott, majd vele összegabalyodva a földre rogyott.
- Hol van a gyerek? - üvöltötte Susan.
- Nincs itt semmiféle gyerek, csak én, meg ő - borult a Művére, és zokogása szinte gyermeki sírásra emlékeztetett.
Susan nem bízott a véletlenre semmit, mert egyszer már pórul járt. Felemelte a Browningot.
- Viszlát, Mr. Simpson - mondta, és meghúzta a ravaszt.


Epilógus


- Rendkívül hálás vagyok önöknek azért, amit az intézményünkért tettek! - fogadta őket tárt karokkal az igazgató.
Susan Jeffrey Holland karjára támaszkodva lépett be az igazgató irodájába.
- Csak a kötelességünket teljesítettük - biccentett a lány, és a jogász segítségével leült egy székre.
- Minek köszönhetem a megtisztelő látogatásukat? - ült le az íróasztal mögé a doktor.
- Van néhány tisztázatlan körülmény az ügy kapcsán, ebben szeretnénk a segítségét kérni - vette át a szót Holland.
- Szívesen állok a rendelkezésükre. Sajnos, hogy az újságok a címlapon közölték Simpson munkásságát, senki sem akart hozzánk kerülni. Fájdalom, sok az időm - mondta Dr. Wassel.
- Gondolom a Kellerman Intézetben alig győzik a munkát - vetette közbe Susan.
- Magam is így gondolom - biccentett az igazgató. - Az összes innen eltávozó beteg hozzájuk került.
- Mit fognak most tenni? - kérdezte Holland.
- Úgy tűnik, semmit. Igaz, még hivatalosan nem tárgyalnak az ügyről a városházán, de valóban mindenki tudja, hogy bezárjuk a kapukat. A botránysorozat kikészítette a Közkórház jó hírét.
- És Dr. Gallini bejelentés előtt álló forradalmi felfedezése? - kérdezte az ügynök.
- A doktor az utóbbi napok kellemetlenségének következtében nem kíván további kapcsolatba kerülni a kórházunkkal. Sajnos dicsőségének fénye nem fog ránk sugározni - fintorodott el Dr. Wassel.
- Valóban olyan szenzációs felfedezést tett Dr. Gallini?
- Mindenképpen. A kollégának sikerült kifejlesztenie egy új kémiai eljárást, amivel pontosabban lehet megállapítani a haláll beálltának időpontját.
- Miért dolgozott Dr. Gallini titokban, amikor legálisan is megtehette volna? - kérdezte gyanakodva Holland.

- Két éve nyújtott be hozzám egy költségvetési tervet, de túl vastagon fogott a ceruzája, és képtelenek lettünk volna kigazdálkodni a kutatásait. - fészkelődött az igazgató.
- Siker esetén egy ilyen eredmény publikálása megmenthette volna a kórház működését? - nézett rá szúrósan Susan.
- Siker esetén igen - felelte halkan az igazgató.
- Maga jól tudta, hogy Dr. Gallini kiváló szaktekintély. Azt is tudta, ha biztosítja számára a kért költségvetést, akkor egy-két éven belül publikálni tudja a felfedezést. Így van, Dr. Wassel? - dördült el Holland ingerült hangja.
- Kikérem magamnak ezt a stílust! - tiltakozott az igazgató.
- Még tovább megyek. Rájöttem, hogy két éve maga is részvényese lett a Kellerman Intézetnek. Csak a Közkórház aránylag jól prosperálása miatt nem tudtak nagyobb profitot termelni.
- Na de kérem...
- Fogja be a száját! - torkollta le tajtékozva a jogász. - Két éve kezdődött, amikor a patológiára szándékosan felvette a mentálisan sérült alkalmazottakat abban bízva, hogy az ön segítségével sikerül olyan helyzetet teremteni, ami lerombolja a kórház jó hírét. Maga tervelte ki az egészet, és a sérült Simpsonban megtalálta a végrehajtó szerepét. Egyedül viszont ez a félnótás nem tudta volna két éven keresztül félrevezetni a kórház dolgozóit. Maga fedezte az egészet.
- Van erre bizonyítéka? - kérdezte gúnyosan az igazgató.
- Elkövetett egy nagy hibát! Nem vette számításba, hogy a volt biztonsági őr, akit szintén maga vett fel, nem olyan tutyi-mutyi alak, mint azt maga képzelte. Ő is kereste titokban a gyilkost, mert bizonyítani akarta zöldsapkás mivoltát.

- Mi köze Stratowskinak az egészhez? - gyöngyözött Dr. Wassel homloka.
- Csak annyi, hogy a garázsba magán úton ő is felszerelt egy videokamerát, amiről senkinek sem számolt be. Az rögzítette a Fusáró gyilkosságot, amiben ön is aktív résztvevő volt. Akarja látni? - húzta elő a miniatűr kazettát Holland.
A kórházigazgató biccentett, aztán hátradőlt a székében. A viselkedése egycsapásra megváltozott. Egy lejátszott pókerjátszma utáni nyugalom ült ki az arcára.

- Tegnap értesítettek a városházáról, hogy az FBI utána kérdezett a Kellerman Intézet tulajdonosi lapjának, már akkor sejtettem, hogy ez egy csodálatos álom végét jelenti. Tudják, én sem sokban különböztem ettől a Simpsontól. Mindkettőnknek megvolt a maga vágya, mindketten törekedtünk rá, hogy elérjük. Amikor két évvel ezelőtt kezembe kaptam a jelentkezési lapját, az első pillanatban tudtam, hogy ő az én emberem. Az ő segítségével egy-két éven belül tönkretehetem az Állami Közkórház jó hírnevét a városban. Akkoriban már három éve működött a Kellerman Intézet, de nem úgy prosperált, ahogy azt a svájci befektető remélte. Induláskor viszont nem számolt az Alabamai Állami Közkórház jó hírnevével. Ezért kellett a hírnév rombolás eme fortélyát választani, mert máshogy, a kiváló szakember gárda mellett nem lehetett a rossz hírét kelteni. Gallini ebben az időben nyújtotta be támogatási kérelmét a készülő projektjéhez. Ha engedélyt adok rá, ez a Kellerman Intézet végét jelentette volna, hisz tudtam, hogy min dolgozik a kolléga. Rettentő sok pénz hozott volna a konyhára, így az én részesedésem a másik oldalon elszáll. Rick Simpson olyan volt számomra, mint egy megváltó angyal. Sajnos egy dologgal nem számoltam. Hogy a szenátor fia ittas állapotban lezuhan a szakadékba, és az FBI biztosítja a temetést. Ha nem maradt volna itt a két ügynök, most nem vesznének ködbe az álmaim. Egy kicsit kiborultam, és elkövettem néhány hibát. Felfüggesztettem Gallinit, hogy mindinkább rátereljem a gyanút, és a videokazettát sem lett volna szabad elvinnem, mert talán ennyi is elég volt maguknak, hogy rájöjjenek, a gyilkos nincs egyedül.

Az igazgató kissé előredőlt, majd a fiókból egy hatalmas Pyton 357-es fegyvert húzott elő. Az ügynök és a jogász megdermedt. A sebész a tenyerében tartotta a fegyvert, mintha csak a súlyát akarná ellenőrizni.
- Tegye le azt a fegyvert, Mr. Wassel - nyerte vissza lélekjelenlétét Holland.
- Csak egy pillanat - nézett rá kérőn az igazgató, és a halántékához emelte a fegyvert. - Tudják, nem lennék képes a feleségem szemébe nézni, amikor kihirdetik a vádat - mondta, és meghúzta a ravaszt.
A dörrenéssel egyidőben vörös csóva csapott ki az orvos túloldali halántékán, és beterítette az íróasztal melletti falat. Az ajtó egy pillanattal később beszakadt, Dr. Gallini rontott be rajta.
- Mi történt? - nézett a kiloccsant agyvelejű igazgatóra.
- A könnyebbik utat választotta - mondta gyűlölettel Susan, és intett Jeffnek, hogy segítsen felállnia.
- Igaza van, itt már végeztünk - nyugtázta Holland, felsegítette a lányt a fotelből, és maguk mögött hagyták a kórházat.

***

- Van egy kis farmom, innen nagyon messze. Egy kis kikapcsolódás magának sem ártana - mondta Jeffrey, amikor az autóhoz értek.
- És ott nincsenek Simpsonok? - kérdezte ártatlan mosollyal az arcán Susan, majd úgy tett, mintha elszédült volna. Holland már másodszor kapta el, most azonban Susan nem akart szabadulni az ölelésből. Biztonságban érezte magát a férfi erős karjaiban.
- Ha most nem csókolsz meg, világéletedben bánni fogod, hogy megismertél - mosolyodott el a lány, és karjaival átölelte Holland nyakát.