Történetek

Már csattog is tovább a tűsarok. Nehéz táskát cipel, felemás ütemet kopog a cipő. Talán utazik valahova, de az is lehet, hogy csak fáj valamiért a lába. De nem is érdemes foglalkozni, hisz már rég elveszett a tömegben...

Én az érettségi időszakába küszködtem a legtöbbet, akkor nem tudtam igazán eldönteni, hogy ez mi is valójában, nem tudtam tanulni, ha leültem olvasni vagy jegyzetelni állandóan azon járt az agyam, hogy milyen lenne vele, miért nem próbáljuk meg, csak egy próba, mit veszíthetünk, és akkor még nem volt annyira szoros a kapcsolatunk, mint később...

Kattant a zár. Hiába takarta el szánalmas kezével a szemét, a hirtelen fényáradat alkalmi vakságot okozott. Próbált megkapaszkodni a semmiben, de megtépázott teste, mint rongybaba terült el a porban. Két marcona óriás, érzelemmentes arccal, állig felfegyverezve könnyedén felemelték, és közrefogva vonszolták testét...

Önző vagyok? Igen. Csak annyira, mint te. Csak annyira, mint mindenki más. Csak egy kis figyelmet szeretnék. Csak azt szeretném, hogy mások észrevegyék, hogy élek. Hogy én is létezem. Miért csak akkor veszel észre, ha önző módon kikövetelem. Valahogyan. Akárhogyan. És még az eredmény sem jó...

Jön az érettségi, a szakvizsgák, a munkák. De a családalapítás mégcsak az eszünk be se jut, annak idején nem így volt ám. A nagyszüleim idejében még voltak hagyományok, a legtöbb lány 18-19 évesen "elkelt". A férj tartotta el, ő pedig nevelte a lurkókat...

Nem is tudom, hogy kerültem oda…. Csak ott voltam. A délutáni napsütés csalóka fényében egy fatábla magasodott felettem: Kert Borozó. Laci széles mosollyal a bejárat felé mutatott. Csak fel a lépcsőn és jobbra, hangzott utasítása, melyet meggondolás nélkül követtem. Az asztalnál még öten ültek...

Ahogy tovább sétáltam a parkban, el egy nagy fa alatt, belerúgtam egy barna, valamibe. Megtorpantam, és jobban szemügyre vettem az apró dolgot. Barna volt, néhol sárgás foltokkal, valamiféle termés lehetett, ami a fáról potyoghatott le. Felnéztem a fára, és lám! Egy csomó ugyan ilyen kis termés volt rajta. Ott lógtak az utolsó, túlélő levelek között...

A fiú fellélegzett. Indulhat a vadászat. És besietett a nő után a női mosdóba.
A hölgy már várta. Még be sem ért a fiú, máris magához húzta a nő, és szájon akarta csókolni. De a fiú elhúzta arcát. Beszédültek az egyik fülkébe...

- Ki üldöz? És hol szerezted a sérüléseket? - tette fel újból a kérdést egy idő után.
- Semmi közöd hozzá - felelte a falnak dőlve. A lábai rogyadozni kezdtek. Ha most nem tesz valamit vége mindennek. De mit tehetne? Véghez viheti a varázslatot, de attól a Papnő még tudni fogja, hogy ott van...

Lassan cammogok előre. Két szemhunyás között, szembetűnik két vörös karszalagos. Én már akkor tudtam, ide valami jó történet kell. Kezemben a Ferenciek terén kezelt jegy. Éppen az ellenkező irányból kacskaringózom a kegyetlen kijárat felé.
- Gondolkodj! Gondolkodj!
- Mindig el tudod adni magad, ha muszáj. Lazíts! Dobd fel az arcodra, a megnyerő villogó fogas mosoly trükköt! ...