Borús hétvége

Borús hétvége

Hétfő reggel Anna sietve baktatott az iskola felé, agyában a tudattal, hogy ha 10 percen belül nem ér be az iskolába nagyon nagy bajok lesznek. Gondolatai azonban valahol egészen máshol jártak. Nem értett semmit, nem értette a dolgok összefüggését és nem értette, hogy mi miért van. Az elmúlt hétvégére gondolt, a tegnapra, arra a napra, amikor tudta, utoljára volt boldog. Érezte, hogy azon a pénteki napon történt meg vele az, amire soha nem számított.

Jó családi körülmények között él, megkap mindent amit szeretne, szülei gondosan figyelnek rá és szabadjára engedik akaratát. Soha nem volt egymással problémájuk, ha mégis meg tudták egymással beszélni. Nem is gondolta, hogy egyszer minden megváltozhat.
Fáradtan ért haza pénteken, nem is nagyon foglalkozott szinte semmivel. Apját találta csak otthon, de ő már régen aludt feltehetőleg alkohol mámorban. Anna tudta, hogy nem fogja üdvözölni otthon senki, nem is számított rá. Pár órával később anyukája ért haza, fáradtan a munkából. Üdvözölték egymást. Már épp aludni készült volna, mikor az anyja oda állt elé és közölte vele, hogy az apjának másfél éve szeretője van. Pár hete vallotta be. Anna kőfalként omlott össze belül, a külvilág elzáródott előtte és mintha egy fekete függöny ereszkedett volna rá, megdermedt és nem hallotta anyja további szavait. Egy kérdés foglalkoztatta, miért? Mindig is apás volt és mindennél jobban szerette az apját. Kislánykorában sokat játszottak együtt és minden problémát meg tudtak beszélni. De ez most más. Nem csak az anyját csalta meg hanem őt is. Úgy érezte, hogy egy pillanat alatt megváltozott az élete, és bármennyire szerette az apját, éktelen haragját nem tudta csillapítani. Legszívesebben felkeltette volna és torka szakadtából üvöltött volna vele, hogy ezt mégis hogy képzeli több, mint 25 év házasság után. De ez nem az ő dolga volt, neki csak csendben figyelnie kellett, és nyelnie a sérelmeket, fájdalmakat, melyek összeszorították a szívét és fizikai fájdalmat okoztak mellkasában.

Pillanatnyi elmezavar után Anna, anyja kérdésére visszazökkent a való életbe.
- Anna jól vagy? Hallotta anyja félénk hangját
- Igen, de most mit fogsz csinálni?
- Megbeszéltünk mindent, legszívesebben rögtön kipakoltam volna itthonról, minden cuccával együtt, de mérlegelnem kellett. – szólt az anyja
- Sírva vallott be nekem mindent, és elmondta, hogyan keveredett bele a dolgokba és hogyan nem tudott már kimászni belőle. Azt mondta már vége, szakítottak, nincs folytatás, mert ő inkább mellettem és melletted döntött. Öngyilkossággal is fenyegetőzött .- folytatta
Anna még mindig nem tért magához, és még mindig nem fogadta be az agya vagy talán a szíve, hogy ez mind igaz lehet.
- Akkor marad minden a régiben?
- Nem tudom, kislányom, megígérte, hogy többet nem fordul elő, nehéz volt elhinnem, de nem igazán vagyok döntés helyzetben, ha elválunk nem tudlak eltartani, az én fizetésem kevés ahhoz, hogy fennmaradjunk és mivel már elmúltál 18 éves nem köteles gyerektartást fizetni, mert gondlom mellettem maradnál? Természetesen nem akarlak belekényszeríteni semmibe, te saját jogod eldönteni, hogy kivel szeretnél maradni, ha erre kerül a sor, de egyelőre marad minden úgy ahogy volt, kivéve azt a csomót, ami keletkezett.
- Anna csak puhán bólintott, igazolva anyjának, hogy hallotta az előbb elhangzottakat.
- Tudom, hogy nagyon nehéz neked, én is nagyot csalódtam apádban, de ahhoz, hogy folytathasd az iskolát, hogy rendesen el tudjunk tartani együtt kell maradnunk, mert minden közös. A te érdekeid tartottam szem előtt, nem beszélve arról, hogy még ott van a bátyád is, aki szintén összetört a hír hallatán.

Anna összerezzent és bevillant az agyába, hogy van egy testvére is akiről az elmúlt fél órában szinte teljesen megfeledkezett. Dani már a feleségével és kislányukkal él tőlük nem messze, egy kis családi házban boldogan, de tudja, hogy ettől függetlenül még ős is beleszólhat az otthoni dolgokba.
- Dani mit szólt ehhez? Nagyon kiakadt?
- Másnap este, mikor apád elmondta mi a helyzet átmentem hozzájuk és elmondtam nekik, hogy mi van. Ő is azt javasolta, hogy maradjunk együtt, mert neked így lesz a legjobb. Nehezen jött ki neki is ez a száján, de felnőtt emberként tudta kezelni a helyzetet.
Anna kezdett undorodni attól, hogy mindenki az ő érdekeit akarja nézni és éppen ezért képesek elsiklani az apja aljas tette fölött. Másfél év. Másfél év hazugság, másfél év tudatlanság, másfél év hülyítés. Vadul szöktek be az agyába az emlékek, melyek teljesen elnyomták agyát és kezdett ellágyulni. Rájött, hogy tulajdonképpen, most rajta áll vagy dől minden. Ha azt mondja az anyjának, hogy ne foglakozzon vele, nagylány már el tudja látni magát és cuccoljanak össze, valószínűleg az anyja nem gondolkodna sokáig. De szívét mardosta az apja iránti mérhetetlen szeretet és ugyanakkor az apja öngyilkossággal való fenyegetőzésének a gondolata. Mi van ha elmennek és tényleg megteszi?

Mi van, ha ott maradnak és minden nap hallgatnia kell a kiabálást, éreznie kell a feszültséget és küzdenie kell az ellen, hogy ne utálja meg apját. Érzések és ellenérzések sorozata tört rá Annára, nem tudta mit kellene mondania. Látta anyja kisírt és meggyötört arcát, a fájdalmat ami benne lakozott és kitört belőle a sírás. Bocsánatot kért és elvonult a szobájába, ráborult az ágyára. Magához szorította maciját, amit a szüleitől kapott születésekor és aki mellette volt 21 éven át, bármi történt. Képtelen volt elaludni, és képtelen volt beletörődni. Szombat reggel fáradtan kelt fel ágyából, úgy érezte magát, mintha legalább három napja nem aludt volna. Egész éjjel forgolódott és az emlékek sorozatával küzdött, közben azon töprengett ki lehetett az a nő, aki elcsavarta apja fejét. Aki ellen titokban bosszút esküdött. Reggel összetalálkozott az apjával, aki mosolyogva, lelkendezve fogadta Annát, mintha mi sem történt volna. Anna legszívesebb kérdőre vonta volna, de nem volt kedve vitába szállni, eleget szenvedett az előző éjszaka, inkább átölelte apját és puszit nyomott az arcára.

Délután még beszélt a testvérével és tőle kapott infók alapján rájött ki az a nő, aki ellen bosszút esküdött. Apja legjobb barátjának volt menyasszonya az, akivel másfél évig csalta az anyját. Anna szikrát sem kapott a hír hallatán és újra összeomlott. Pont vele, azzal a tüneményes nővel, aki a légynek sem tudna ártani? Akit annyira szeretett? Ő? Sajnos beigazolódtak testvére mondatai, mert az anyja is megerősítette az információt. Anna kétszeresen is megcsalva érezte magát és végképp nem tudta, mit kellene tennie, de végül megbeszélte az anyjával, hogy nyugton marad, nem költöznek el és megvárják, hogyan alakul a továbbiakban a már amúgy is romlott helyzet. Vasárnap este szintén nem tudott aludni, anyjával beszélgetett aki elmondta neki, hogy az apja nem akarja, hogy Anna megtudja mi történt, szeretné ha minden titokban maradna, mert szégyelli magát. Anna fel volt háborodva. Elvégre ez az ő élete is és joga volt tudni, hogy mi történik a szüleivel és egy hirtelen ötlettől vezérelve átment az apjához és mindent kitálalt neki, amit tudott. Apja pár pillanatig szólni sem bírt, majd az ijedtségből feleszmélve támadó állásba helyezve magát kérdőre vonta Annát, hogy mégis mi köze az ő dolgaihoz és miért ártja bele magát, abba, amibe nem kellene. Óriási veszekedésbe torkollott az este.

Anna és az apja között ekkora mértéket még nem öltött a gyűlölet, mindig sikerült megfékezniük magukat és nevetve egymás nyakába borulniuk, de most nem. Izzott a levegő, az anya halkan sírdogált a konyhában, hallva szerettei egymáshoz tűzdelt szörnyű szavait. Anna ordibálva, és sírva menekült ki apja szobájából, majd maga mögött becsapva az ajtót összerogyva esett ágyára és pár perc múlva kissé megnyugodva mély álomba merült. Hétfőn reggel a telefonjára ébredt. A barátnője volt az.
- Anna merre vagy? Történt valami vagy csak elaludtál? 8 óra, ha fél órán belül nem vagy itt, lőttek az egyetemnek.
- Anna álmosan szólt bele a telefonba, majd agya lassan felfogta, hogy hétfő reggel van, a magyar szigorlat napja, ha az nincs meg elbúcsúzhat az egyetemtől egy évre legalábbis biztosan
- Anna? Anna? Hallasz mondj már valamit- hallatszott Bea ideges hangja
- Igen hallak, elaludtam, de oda érek a suliba nyugi, nem lesz gáz, sietek
Szerencséjére nem lakik messze az egyetemtől, csak egy kisebb utcácskát és egy nagyobb kereszteződést kell áthágnia és már ott is van. Gondolatai elkalandoztak, már éppen az egyetem előtti kereszteződésnél járt, amikor lelépve a járdáról hatalmas fékcsikorgásra és barátnője halk távolból jövő hangjára lett figyelmes. Anna elismételte magában a hallott szófoszlányt: kamion. De már késő volt, minden egyetlen pillanat alatt zajlott le.

Anna kitekeredve feküdt az út jobb oldalán. Nem érzett semmit. Egy könnycsepp gurult végig az arcán és érezte, hogy megérintette valami olyan dolog, ami nem földi eredetű. Barátnője és a kamion sofőr egy perc alatt mellette termett és kérdezgetni kezdték, hogy jól van- e, és milye fáj. Nem tudott szólni. Lepergett előtte az élete, üveges szemmel tekintett a körülötte összegyűlt rémült arcokra. Eszébe jutott a tegnap esti veszekedés, az anyja, a testvére, a szerelme és minden barátja. Bea kétségbe esve simogatta legjobb barátnője szinte élettelen testét, alig lélegzett. Anna érezte, megérinti a halál szele és mennie kell, pár szót préselt még ki a száján. Apa, anya, szeretlek!