Még mindig félek...

Félek. Még mindig. Újra és újra csak félek. Mindentől. Az érzelmeimtől és leginkább magamtól. Tőled is nagyon. Csak játszol velem, kihasználod a hiszékenységemet, becsapsz. Naiv vagyok, tapasztalatlan, azt csinálsz velem, amit akarsz. Te is, mint oly sokan mások. Mint az összes szerelmem eddig. Mindig ugyanaz történik. Megismerkedés-ami abból áll, hogy engem teljesen kiismernek, előttem azonban titok marad, ki is igazából, akit szeretek-, szeretjük egymást egy darabig, minden szép és jó, boldogok vagyunk, mi vagyunk az „álompár”, csodálnak minket és irigykednek. Aztán hirtelen vége. Az ok mindig más, de nem is lényeg, nem lehet belőle tanulni, a következő szerelem teljesen más, és a tapasztalatok nagy része nem hasznosítható.

Te is egyedi vagy. Nem találkoztam még veled hasonlóval. Amikor először megláttalak, tudtam: végem van, elvesztem. Eddigi kapcsolataimban inkább az volt, amit én akartam, most pedig azt csinálom, amit mondasz, pedig nem is vagyunk hivatalosan együtt. Nekem pasim van, igaz nem szeretem, de addig sem kell veled semmit kezdenem, nem teszem ki magam a viaszutasításnak, a csalódásnak. Te pedig folyamatosan csak szórakozol velem, nem tudom ki vagy, és mit is akarsz. Egyszer ölelgetsz, szájon csókolsz, körülrajongsz, utána meg hol a volt barátnődről, vagy épp valamelyik kis k_rvádról mesélsz. Nagyon rosszul esik, az meg végképp, amikor be akarod mások előtt bizonyítani, hogy féltékeny vagyok. Nekem meg muszáj tagadnom, mert barátom van, akit nem csalok meg még gondolatban sem, és egyébként is, hivatalosan te nekem csak barátnak kellesz. Közben pedig egyre rosszabbul érzem magam, vágyom a csókjaidra, az érintésedre, és rettegek, hogy mikor hagyod abba a próbálkozásokat, mikor unod meg a visszautasítást.

Azt szeretném, ha magadhoz húznál, megcsókolnál, és „megparancsolnád”, hogy ezentúl én a te barátnőd vagyok, és nem tűrsz ellentmondást. Zokszó nélkül teljesíteném, ha lenne hozzá bátorságom. Félek azonban, hogy elveszíthetlek. A barátságok nagyon hosszú ideig tarthatnak, a szerelem ilyen fiatalon viszont eléggé múlandó, és én semmiképp nem akarok tőled eltávolodni, a szakítás utáni „legyünk barátok” - ban pedig nem hiszek.
Félek. Szeretném, ha átölelnél, megcsókolnál, és megnyugtatnál, hogy nincs semmi baj, csak képzelődöm, jó lesz minden, ne féljek! Kérlek, most az egyszer legyen az, amit én akarok, akkor minden vágyad teljesítem.