Történetek

- Muszáj ennyire titkolózni?
- A hírszerzés vagyunk. A titkolózás a lételemünk.
- Nekem viszont nem, úgyhogy magyarázatot kérek.
- Nézze Dr. Wyler. Maga az egyik legjobb szakértője a paranormális tevékenységeknek. Beleolvastam pár könyvébe s engem meggyőzött, hogy a földönkívüliek, igen is létezhetnek.
- Most viccel? Mikor írtam azokat? Tíz éve. Most már csak tanítok.
- Látja? Pontosan ezért van itt...

Kinyitotta szemét, s a fal már nem volt ott. Egy kerek terembe jutott, amelynek a közepén tűz lobogott. Szembe vele, egy hosszúszakállú vén ült, akire mikor ránézett, a már ismerős lányalakká vált. Mosolygott. Csuklyáját hátravetette, botját félretette, s ismét rámosolygott.
- Miért vártál? –kérdezte a nemrég még véntől.
- Azt csak Te tudod –válaszolta az a szürke köpenyben. Szemében a tűz lángja lobogott, s ez nagyon megragadta a belépőt.
- Miért kellett? –kérdezte,...

pedig fölötte hajol, fogja a kezét és beszélnek. Odamentem, anya maga mellé ültettet. Furcsa volt a számomra. Olyanokról beszélt, hogy ha már otthon leszünk, mit csináljunk. De mi a nagyinál vagyunk, és mért nem mondja ebbe a történetbe magát?! Elcsukló hangon beszélt, a kezemet lágyan szorította kezével. Majd apa felsegítette a kis Lara bölcsőjéig, ahol anya megsimogatta őt, és elköszönt tőle...

- Tudtam – suttogta Dia rekedten. – Elesharnak nem kellett volna beleavatnia a küldetésünkbe. Nem kellett volna.
Sanyi hallgatott. Félt megszólalni is. Végül csak Dia vállára tette a kezét, s enyhén megszorította.
Dia összeszorította a szemét. Többet nem szólt.
Sanyi a szavakat kereste. Tomi... róla még nem sok emléke van. Ő csak a halála előtt látta már...

Mire visszaértem a kenyérrel Anya már alá is írta a jegyzőkönyvet. Akkor azt hittem, hogy Apát majd elviszik, de nem történt semmi. Apa régen rendőr volt és azok ott, akik nyomoztak mind a haverjai voltak és eltusolták - mondta később Anya. A bátyám soha nem volt itthon. Reggel korán elment az iskolába, délután meg a haverjaival lógott késő estig, volt úgy, hogy ott is aludt náluk, hogy ne kelljen hazajönnie, főleg amikor Anya nem volt otthon, mert Apa belé is mindig belekötött...

- Jó napot kívánok, a Nemzetbiztonsági Hivataltól jöttem - hallottam a férfi mély, tisztán artikulált, nyájas hangját. - Egy volt munkatársukat keressük, aki sajnálatos módon kilépett sorainkból. Itt van egy kép róla, nem látta esetleg? - hallottam a csattanást, ahogy eltette a tárcáját...

Síkföldén, három királyság osztozik. A legterjedelmesebb az előbb említett Kreg, majd ott az ugyancsak kiterjedt szomszédja Muyrs és végül a legkisebb, Zaladun. Háború és viszálykodás jellemezte, nem túl felhőtlen szomszédságukat, de az utóbbi három évtized, békében és nyugalomban telt. Ha azonban jobban körültekintünk, láthatjuk, hogy vitán felül a legfigyelemre méltóbb királyság, Kreg...

Mint egy álomban ott ált Bronz, testét egy különös ezüstös csillogás vette körül. Nem úgy nézett ki, mint ahogy emlékeztem rá, nem az a beteges, legyengült lovacska volt, akinek az utolsó napokban láttam. De nem is, úgy ahogy a betegsége előtt. Sokkal csodásabb volt. Izmai kidagadtak a bőre alatt, a farka majd’ a földet söpörte, pedig én emlékszem, hogy levágtam belőle, hogy ne koszolja össze magát. Nem volt rá szó, hogy milyen szép...

Sokszor gondol a halála napjára is. Eleinte többször is gondolt rá, bár akkor még sok időt vett el tőle a nyers riadalom, a rémület a mozdulatlanságtól, az egerektől, az éjszakától, a vihartól. Mostanság már kevesebbet gondol a halálra, de a fiára sokszor emlékszik vissza. A fiára és a feleségére, akikre akkor is gondolt, amikor kihajtott a kocsival, és főbe lőtte magát. Tartozásai miatt választotta a pisztolygolyót...

- Már régóta figyeljük magát, láttuk nehéz helyzetét, s mi óvjuk az értékeket. Elvisszük magát a bolygónkra, megtanítjuk arra, amit mi is tudunk, s a világ minden nyelvén beszélni, azt, hogy ne ismerje a féelmet, s gondolatenergiával beszélgetni velünk Felkaptam a farmert magamra, s mentem ETY-vel az űrhajóra...